Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.
A csillagászok azonosították az eddigi legtávolabbi gyors rádiókitörést, amely több mint 10 milliárd éven át utazott a világegyetemben egy olyan korból, amikor még a Föld és a Nap sem létezett.
A nemzetközi megmérettetésen Magyarország egyetlen rejtvényfejtő-világbajnoka, Madarassy Pál ért el dobogós helyet az ötven éven felüliek kategóriájában.
Egyszerre két település vezetője lett Dömsödi Gábor, miután megnyerte a pásztói időközi polgármester-választást. A korábbi televíziós műsorvezető jelenleg még a mindössze 102 lakosú Bokor polgármestere, de egyben már Pásztó új vezetője. A pozíciókat halmozó újságíró-politikus az ATV Startban beszélt arról, hogyan rendeződik az összeférhetetlenség.
Az időjárási viszontagságok és a tavaszi fagyok miatt idén sok kertben jókora csúszással indult meg a füge érése. Ennek eredményeképp az első komolyabb őszi fagyok közeledtével sok fügebokor még roskadozik a kemény, zöld, éretlen termésektől. Ne dobja ki őket: az éretlen fügéből különleges és rendkívül finom konyhai csemegék készíthetők!
A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a
A szükséges aláírások fele másfél hét alatt összegyűlt azon a petíción, amely a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának megtartása mellett áll ki – mondta el az InfoRádióban a kezdeményezést támogató Magyar Elektromobilitás Egyesület elnöke, Antalóczy Tibor.
Franciaország után Albániában is erőszakba csaptak át a jobb oktatási rendszerért utcára vonulók tüntetései. A diáktüntetők kedden téglákat és betonelemeket hajítottak az albán oktatási minisztérium épületére Tiranában, mire a rendőrség könnygázzal és vízágyúval válaszolt.
A Vatikán közlése szerint sikeresen eltávolították a daganatot az egyházfő tüdejéből. Most rutinvizsgálatok következnek, kemoterápiáról egyelőre nem volt szó.
Budapest komoly esélyekkel indulhat a 2036-os olimpia rendezéséért folyó versenyben Sophie Lorant, a 2024-es párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint.
Újabb, régóta várt funkcióval bővült a MÁVPlusz alkalmazás: a legfrissebb verzióban már grafikusan is kiválaszthatják az utasok, hogy a még szabad helyek közül melyik ülésre szeretnének jegyet foglalni. A fejlesztésről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be a Facebook-oldalán, kiemelve, hogy a felmérések szerint ezt a lehetőség
Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán Facebook-oldalán.
A LASK Linz ellen folytatta a szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-2027-es szezonjában a Liverpool. Szoboszlai Dominikre sérülés miatt ezúttal nem számíthatott Andoni Iraola vezetőedző. A 'Pool így is 6-3-as győzelmet aratott.
Kihúzták a Skandináv lottó 42. heti nyerőszámait! A játékosok ezúttal is két sorsoláson próbálhattak szerencsét a hatalmas főnyereményért. Vajon ezúttal gazdára talált a mesés összeg? Mutatjuk a számokat!
A rendszeres mozgásnak rengeteg élettani előnye van, amelynek csak egy része a fizikai fittség elérése. Legalább ilyen fontos, hogy az edzés során felszabaduló endorfin miatt csökken a stressz, javul a közérzet és a koncentrációnk is fókuszáltabbá válik. A mozgás minden formája hasznos a szervezet számára a sétától kezdve a súlyzós edzésig, de főle
Egy vezető tanácsadó a gyanús kereskedésről szóló belső jelzés visszavonására utasította az amerikai határidős piaci felügyelet munkatársát, miután az elemzők olyan ügyleteket találtak, amelyekkel percekkel Donald Trump Iránnal kapcsolatos bejelentése előtt vettek fel pozíciókat. A Bloomberg beszámolója szerint az amerikai határidős piacokat felüg
Hatalmas öröm volt a rajongók számára, hogy az Amerikai Horror Story egyik ikonja, Jessica Lange hosszú kihagyás után végre visszatért a sorozat legújabb, 13. évadában. A kétszeres Oscar-díjas színésznő azonban nem fogta vissza magát, és nyers őszinteséggel tálalt ki a gyártó FX csatorna skótságáról. Lange egyenesen fillérb.szónak titulálta a céget
Elég csak levennünk egy régi kötetet a nagymamánk könyvespolcáról, vagy fellapoznunk egy régi könyvtári könyvet, és máris megcsapja az orrunkat az a semmihez sem fogható, jellegzetes illat. Kissé édeskés, fás, olykor vaníliára emlékeztető, és sokakban kellemes emlékeket ébreszt. De vajon mitől van ilyen különleges illatuk a régi könyveknek? A hátté
Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
A kertben élő macskákról könnyű azt gondolni, hogy mindent megoldanak maguknak. Megtalálják a legkényelmesebb alvóhelyet, felfedezik a környéket, vadásznak, és akkor jönnek oda hozzánk, amikor kedvük tartja. Csakhogy attól, hogy egy cica sok időt tölt a szabadban, még ugyanúgy szüksége van gondoskodásra, biztonságos menedékre és emberi figyelemre,
Nincsenek túl jól védve, értékesek a csecsebecséik, és a tévéből lehet tudni, mikor nincsenek otthon. A focisták ideális célpontok a betörők számára. A magyar kapus pechére pont oda igazolt, ahol gyakoriak az ilyen bűncselekmények.
Kimberly Guilfoyle a celebkultúrát, az üzleti világot és a geopolitikát ötvöző új amerikai diplomáciai iskola szimbóluma volt, de most az elnök (akinek a fiával jegyben jártak korábban) kérésére kénytelen volt lemondani.
Mi az összefüggés a pontosan húsz percig főzött keménytojás és Malevics festészete között? Hogyan kapcsolódik össze három teljesen idegen ember élete és a 20. század történelmi zűrzavara? Rubin Eszter Kvintett az idők végezetéig egy nagyszabású történelmi freskó, amelyben három karakteren keresztül bontakozik ki két korszakos festő, Vajda Lajos és
Ősszel újra eljött a termálfürdőzés egyik legjobb időszaka, amikor a hűvös levegőben még kellemesebb érzés elmerülni a gőzölgő termálvízben. Az Aquaticum Debrecen SPA a Nagyerdőn 38 fokos kültéri termálmedencével, éjszakába…
Új korszak kezdődhet a 3D-nyomtatásban: Kalifornia olyan törvényt fogadott el, amely a jövőben megkövetelheti a fegyvergyártást megakadályozó technológia beépítését az új 3D-nyomtatókba.
Budapesten a harmadik negyedévben csökkentek a lakásárak. Panel- és téglalakásoknál egyaránt 2% volt az esés. A fővárosi téglalakások árszintje már a tavaly harmadik negyedévi alatt van. Országosan is megállt a drágulás. Közben szinte mindenhol nőtt az alku, és lassabban kelnek el a lakások. Ez derül ki a Duna House Barométer szerdán megjelent negy
Office sztorik címmel új rovatot indítunk, Varga Eszter befektető, executive coach konkrét válaszokat ad olyan vezetőknek, akik elakadtak egy-egy nehezebb helyzetben. Az első téma: a káosz nem üzleti modell.
"A Z az első vállalkozói generáció, amely számára a digitális világ már nem változás, hanem adottság. Most kezdjük látni őket nagyobb számban belépni a magyar cégvilágba, ezért számomra a következő évek egyik legérdekesebb kérdése az lesz, hogy nemcsak a vállalkozók életkora változik-e meg, hanem velük együtt az is, ahogyan céget építünk és vezetün
Barcelona, Róma és Athén egyetlen utazás során? Az őszi városlátogatások és a közelgő hosszú hétvége jó alkalmat kínálnak arra, hogy több úti célt is összekapcsoljunk. Erre épül a city-maxxing: az utazók egyetlen út alatt több várost fedeznek fel, és a lehető legtöbbet hozzák ki az utazásra szánt időből. A Kiwi.com magyar utazókhoz kapcsolódó fogla
A Petőfi Kulturális Ügynökség területén keresztül vezet az egyetlen alternatív útvonal az Óbudai-szigetre. A Budapest Közút szerint nem fog csúszni a híd felújítása.
Tótth András az elejétől tudta, hogy az övé a legkonfliktusosabb poszt a kormányban, és lehet, nem fogja sokáig bírni. A nagy hajtás, a politikai kontroll és a rezsicsökkentés körüli vita is hozzájárulhatott a távozásához. Az energetikai államtitkár lemondásának háttere.
Ahogy várható volt, a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk Brüsszelt és a genderlobbit vizionálja a törvénymódosítás mögött. A csomag nem a homoszexualitástól védi a gyerekeket, hanem az erőszaktól, közben pedig uniós pénzt is hoz.
Ukrajna három adatközpontot is eltalált az elmúlt hetekben, aminek jól látható, mérhető következménye volt az orosz internetes botokra. Ezek azonban nem mind választásokat befolyásolnak és álhíreket terjesztenek, a legtöbb csak azért felel, hogy működjenek az orosz keresők.
Komoly aggodalmat váltott ki a mezőgazdasági szereplők és az érdekképviseletek körében a vagyonadó bevezetése, amely az egymilliárd forint feletti nettó magánvagyonokat adóztatná meg. Bár az intézkedés ötlete rendszeresen felmerül a politikai diskurzusban, az agrárium képviselői felhívják a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaságban a vagyon túlnyomó r
A Character.AI chatbotjai a vádak szerint önsértésre és veszélyes fogyókúrára biztathatták a felhasználókat. Az ügyben gyerekek érintettsége miatt is vizsgálódnak.