Megtévesztő reklámkampány miatt kapott 123 millió forintos bírságot az Aldi, mert megalapozatlanul alkalmazta a „Legszélesebb választék!” és a „Legjobb akciók!” állításokat.
Meghívott kapott a magyar U15-ös válogatottba Magyar Péter fia, Magyar Lóránt. Az MTK tehetséges labdarúgója a bajnoki mérkőzés után csatlakozik a korosztályos nemzeti csapathoz. A középpályás korábban is járt már a válogatottnál, 2025 szeptemberében edzőtáborban vett részt a csapatnál.
Aznap, amikor a pártból kilépett Fekete-Győr András a Nolimpia-mozgalom vezetőjeként tárgyalt a 2036-os olimpiarendezésről, a Momentum védjegybejelentési kérelmet adott be a szóra.
Madonna ritka közös fotókat mutatott 26 éves fiával, Roccóval. A párizsi eseményen az énekesnő merész szettje és megható szavai is feltűnést keltettek.
Nemcsak a tejtermelőknél, a feldolgozóiparban is rendkívül nagy problémák vannak Magyarországon – mondta el Rákóczi András, a Tedej Zrt. vezérigazgató-helyettese, Tej Terméktanács termelői társelnöke az Agrárszektornak. A szakember beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakban több egymástól független, ám egymást erősítő negatív, elhúzódó hatás érte
Megduplázódott a közérdekű bejelentések száma az idén az első kilenc hónapban: a Közbeszerzési Hatósághoz beérkező jelzések és panaszok száma 75-ről 154-re emelkedett az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta az MTI-t a hatóság hétfőn.
Radnai Márk, a Tisza Párt Magyar Péter melletti egyik leghíresebb arca nemrég a közösségi médiában reagált a parlamenti viselkedésével kapcsolatos hozzászólásokra, és bemutatta a népszerű úgynevezett "mogging" technika lényegét.
Idén októberben startolt el streamingen Stephen King horrorregénye, a Carrie új sorozat-változata. Az első évad nagy sikert aratott, így nem annyira meglepő, hogy az Amazon megrendelte a második etapot.
Továbbra sem rendelték el a nemzetközi és az európai elfogatóparancsot Matolcsy Ádám és Stofa György ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség már indítványozta a körözések kiadását, a döntés továbbra is a bíróság kezében van.
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli kedden Csank János korábbi szövetségi kapitány, aki a Váccal és a Ferencvárossal is bajnoki címet nyert a honi labdarúgó-élvonalban. A legendás mesteredző az MTI-nek adott jubileumi interjújában felidézte a váci sikerkorszakot, valamint őszintén beszélt a jugoszlávok elleni fájó vb-pótselejtezőről. Mindemellett a
Haspóló, földet súroló nadrág, műszempilla, smink és TikTok már kisiskoláskorban. Egyre több olyan gyerekkel találkozom, aki jóval idősebbnek tűnik a koránál, én pedig egyre gyakrabban gondolok arra, mi vár majd néhány év múlva a saját lányomra. Mert bár tudom, hogy minden generációnak megvannak a maga hóbortjai, néha legszívesebben megállítanám az
A héten kivételesen nem ülésezik az Országgyűlés, de így is lesznek izgalmak a politikai életben. A kormány ugyanis a napokban benyújthatja a 2027-es költségvetés törvénytervezetét, ami szolgáltat majd beszédtémát.
Átfogó szigorítást tervez a kormány a rendkívül költséges gyógyszeres kezelések finanszírozásában. A társadalmi vitára bocsátott törvényjavaslat értelmében évente közel 92 millió, a teljes kezelésre pedig mintegy 459 millió forintos felső határt vezetnének be.
Mindössze 17 másodpercre van szüksége a brit Starling Bank új, mesterséges intelligenciával működő rendszerének ahhoz, hogy teljeskörűen kivizsgáljon egy gyanús pénzügyi tranzakciót.
Közös megegyezéssel 2026. október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése. A Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból látja el. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 2023. április 1-től működött együtt az IKO Műsorgyártó Magyarország Korlátolt Fe
A kávéfőzőben használt víz hőmérséklete jelentősen befolyásolhatja az ital ízét. A legjobb, ha meleg vagy forró vizet használunk. Az ok elég nyilvánvaló.
Bő egy év után búcsúzik az Otthon Start, és bár a program sok fiatalt segített első lakáshoz, a Duna House értékelése szerint a kedvezmény előnyének nagy részét elvitte az a drágulás, amelyet maga is felerősített. A jogosultak ezért nem feltétlenül jártak jól, akik pedig kimaradtak belőle, azok ugyanazokat a magasabb árakat már kedvezmény nélkül fi
A kelet-közép-európai régió bankjai, köztük a magyar pénzintézetek már kiterjedten alkalmazzák a mesterséges intelligenciát (MI), elsősorban az ügyfélkapcsolatok és a termékfejlesztés területén – derül ki a Visa legújabb felméréséből. Bár a technológiát jelenleg leginkább a működési költségek csökkentésére és a hatékonyság növelésére használják, a
Egy magyar városnak gyakran négy vagy öt neve is van: egy ókori latin, egy középkori latin, egy német, és persze a mai magyar. Régi térképeken és iratokban ezekkel találkozik az ember.
Míg Deák Dániel szerint óriási dolog lenne, ha Orbán tényleg az ENSZ csúcsán folytatná politikai karrierjét, a volt miniszterelnök 2018-ban más véleményen volt az ottani politikusokról.
Milyen hibridekkel, vetéstechnológiával és növényvédelmi megoldásokkal mérsékelhetők az aszályos évjáratok kockázatai? Erről szól az Agroinform november 4-én, 9 órakor kezdődő online konferenciája, amely a következő szezon tervezéséhez kínál szakmai szempontokat figyelembe vevő megoldásokat.
Ki veszi észre, ha elfogy a mosószer, mikor kell törölközőt cserélni, vagy hogy a gyerek kedvenc pólója még a szennyesben van? A háztartás működéséhez rengeteg apró feladat és folyamatos odafigyelés szükséges, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, amíg valaki el nem végzi őket. Az otthoni feladatok még mindig meglepően egyenlőtlenül oszlanak
Januártól újra kinyitják a kata kapuit, mégha nem is olyan tágasra, mint amilyen a szigorítás előtt volt. Biztosra vehető, hogy a már működő és induló egyéni vállalkozók közül is sokan választják majd ezt a kedvezményes adózást. A BiztosDöntés.hu szakértője megnézte, milyen bankszámlák közül választhat az, aki 2027-től él a kata kínálta lehetőségge
Meghívott kapott a magyar U15-ös válogatottba Magyar Péter fia, Magyar Lóránt. Az MTK tehetséges labdarúgója a bajnoki mérkőzés után csatlakozik a korosztályos nemzeti csapathoz. A középpályás korábban is járt már a válogatottnál, 2025 szeptemberében edzőtáborban vett részt a csapatnál.
Jenna Ortega rajongói alaposan meglepődtek a 24 éves színésznő legutóbbi kijelentésén. A Wednesday sztárja - aki jelenleg a világ egyik legfelkapottabb híressége - elárulta, hogy a Netflix sikersorozatának befejezése után egy időre visszavonul a televíziózástól. Mutatjuk, mivel indokolta a döntését!
Az énekes még csütörtökön üzente meg, hogy a makacs náthája miatt nem tud fellépni szombaton Békéscsabán, de már egy másnapi videója láttán is kételkedtek a rajongói a betegségében. Aztán jött az iPhone Duóról szóló posztja és a kipróbálós videója, ami után már a redditezők is felháborodtak.
A teázás ma az orosz vendégszeretet egyik legismertebb hagyománya, ám sokáig csak a leggazdagabbak kiváltsága volt. A Kínából érkező tealevelek elterjedésével egy új eszköz is meghonosodott az országban, a szamovár, amely idővel az otthoni és társasági élet meghatározó kellékévé vált.
A november 9-én induló Hotel Blöff egyetlen anya-fia párosa Détár Enikő és Rékasi Zsigmond lesznek. A színésznő és gyermeke között hatalmas az összhang, az érzelmi kötődés, és képesek egymásért is küzdeni vagy éppen áldozatot hozni. Hogy ez mennyire válik előnyükre? Hamarosan kiderül.
Tragikus eredménnyel zárul az idei kukoricabetakarítás Magyarországon. A nyári extrém aszály miatt a tavaszi vetésű növények hozama drasztikusan visszaesett, ami a hazai szántóföldi növénytermesztés stratégiai újragondolását sürgeti.