Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesd
Október 12-én este indul A Kísértés harmadik évada, és már az első részben sem lesz hiány a drámai pillanatokból. Alig érkeznek meg Thaiföldre, majd költöznek be a luxusvillába, máris összevesznek A Kísértés szerelmespárjainak hölgytagjai. Sári és Niki, illetve Petra és Bogi a kezdeti szimpátiájuk alapján két csoportra szakadnak, majd Petráék erőse
A szentszéki sajtóközpont hétfői tájékoztatása szerint XIV. Leó pápa kedden délelőtt megy be a Gemelli-klinikára. A következő napokban megoperálják. A beavatkozásról maga az egyházfő közölt részleteket.
A hévízi Ensana Thermal Hotel cukrászda "Kék Balaton" fantázianevű desszertje nyerte el a Balaton sütije 2026 címet. A harmadik alkalommal megrendezett versenyre összesen 27 édességgel neveztek a cukrászok és a fiatal tehetségek – mondta el az InfoRádióban Stadler-Szentpéteri Ildikó, a VisitBalaton365 belföldi marketing vezetője.
Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
Látogatási tilalmat rendeltek el egy Heves megyei idősotthonban, miután rühességet találtak egy lakónál. Az érintett idős asszonynál már tavasszal jelentkeztek bőrtünetek, de eleinte csak gyógyszerallergiával kezelték. A diagnózis után a nőt elkülönítették, és a megyei kormányhivatal szerint nem történt szabálytalanság az intézményben.
Hétfő este a valenciai Levante a Sevilla csapatát fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának zárómérkőzésén. A két csapat szurkolói finoman szólva sem ápolnak jó kapcsolatot egymással, amit ezen napon tettekben is bizonyítottak: pár órával a találkozó előtt ugyanis óriási csetepaté alakult ki köztük Valencia utcáin.
Magyar Péter a kampányban még az üzemanyagokat terhelő adók csökkentését követelte, kormányon viszont már ő szedi be ezt a pénzt: egy 50 literes tankolásból közel 14 ezer forint adóként az államhoz kerül - figyelmeztet bejegyzésében Deák Dániel.
Az elmúlt hét során nettó 542,1 millió dollárt vontak ki az amerikai spot Ethereum-ETF-ekből. A negatív sorozat kilenc kereskedési napja tart, a tőkekiáramlás 88 százaléka a BlackRock ETHA alapjához kötődött. Január óta a legnagyobb heti nettó tőkekiáramlást könyvelték el az amerikai spot Ethereum-ETF-ek. Az alapokból a napokban több mint félmilliá
Amanda Seyfried, a népszerű színésznő, nemrégiben egy New York-i filmfesztiválon beszélt arról, hogy miért mondott le egy új sorozat főszerepéről. A döntésének oka az volt, hogy a szerep rengeteg szexjelenetet követelt volna meg, amihez – saját bevallása szerint – már nincs kedve.
Az ősz az intenzív szabadtéri sportok és a kemény edzőtermi lábnapok főszezonja. Egy pörgős focimeccs,maratoni terepfutás vagy a nagy súlyos guggolások után sokan tapasztalják, hogy a comb- és vádliizmok nemhogy másnapra, de még 3-4 nap elteltével is ólom nehezek, merevek és fájdalmasak maradnak. Bár sokan ezt az életkor természetes velejárójának v
Vannak ügyek, amelyeket lezártnak nyilvánítanak – csak épp senki nem érti, mi történt valójában. Holttestek, amelyeknek nincs története. Eltűnések, ahol nincs tettes, nincs indíték, csak kérdőjelek. Ezek az esetek túléltek minden nyomozást, korszakot és technológiai ugrást, és még ma is zavarba hozzák a szakértőket. Most hat olyan valós történetet
Egy több mint 8000 középkorú nő adatait vizsgáló kutatás nem talált következetes kapcsolatot a menopauzális státusz és a munkahelyi eredmények között. A kutatók szerint a munkahelyi nehézségek túlzott összekapcsolása a menopauzával akár tovább növelheti a nők hátrányait, miközben a brit cégeknél hamarosan kötelezővé válhatnak a menopauza kezelését
Miközben a miniszterelnök a szerinte sokkal igazságosabb költségvetésről értekezett, és a Mi Hazánkkal vitatkozott Orbán Viktor beidézésének elszalasztásáról, a Fidesz-KDNP frakciója bingózással múlatta az időt a parlament hétfői ülésén.
A félidős választások előtt három héttel szövetségi nyomozás folyik, ami eltér a szabálytól. Állítólag csalás gyanújával vizsgálják a szomáliai származású demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő bevándorlási iratait, amiket még a gyermekkorában töltött ki az azóta elhunyt apja.
Az üzemeltetési szabályok megszegése miatt az esztergomi Szent István Strandfürdő azonnali bezárását rendelte el a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal. A hivatal Népegészségügyi Osztálya szeptemberben indított eljárást a fürdővel szemben, miután megállapították, hogy a vízben mért klór szintje magas, és az intézménynek nincs érvényes szabályzat
A Kifli.hu ügyfélszolgálati rendszeréből töltöttek le adatokat illetéktelen elkövetők. Az érintett vásárlókat a következő időszakban akár csalók is megkereshetik, akik a rendelésükről is tudnak részleteket.
A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgató
Kentucky állam főügyésze szerint segítség helyett sértegetést és veszélyes tanácsokat kaptak egyes felhasználók a Character.AI chatbotjaitól, köztük többen gyerekek is lehettek.
A rántott hús maradhat rántott hús, a lecsót sem kell száműzni az asztalról, és még a túrógombóc sem feltétlenül ellensége a tudatosabb étkezésnek. A szakértők szerint az egészségesebb hétköznapi főzés sokszor nem teljes receptúracserét jelent, inkább kevesebb hozzáadott zsiradékot, több zöldség- és fehérje-bevitelt. Egy eltérő sütési technika is s
A vállalat története messze legrosszabb évét zárta. Mi történt? A G7 azt írja, hogy a 2024-es 67 milliárd forint feletti árbevétel után mindössze 18,2 milliárdos bevételt ért el 2025-ben a Matolcsy Ádám barátjához, Somlai Bálinthoz köthető Raw Development Kft. Részletek. A lap azt írja, hogy a cég közel 8,7 milliárd forintos veszteséget könyvelt el
"Az Uber számára a biztonság nem egyetlen funkció vagy egyszeri kezdeményezés. Az élmény szerves része attól a pillanattól kezdve, hogy az utas leadja a rendelést, egészen addig, amíg megérkezik az úti céljához. Az Uber folyamatosan fejleszt olyan technológiákat és eszközöket, amelyek célja, hogy az utasok az utazás során végig nagyobb átláthatóság
Marrakes színei, illatai és pezsgő bazárjai azonnal elvarázsolnak. Fedezd fel Marokkó vörös városának legszebb látnivalóit, különleges élményeit és a legfontosabb utazási tippeket! Marrakes az a város, ahol már az első séta után úgy érezhetjük, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Fűszerek illata keveredik a mentatea aromájával, szűk sikátor
Hétfőn napközben küldték el aláírásra Zelenszkijnek, hamar vissza is kapták az államfő szignójával. A törvénymódosítás a holnapi nappal jogerőre emelkedik.
A vagyonadó beszedése fontos próbatétele lesz a kormányzóképességnek, a Tisza pedig időt nyert a felpörgő elszámoltatással. László Róberttel elemeztük a belpolitikai aktualitásokat.
Leterítették a szőnyeget, duruzsolt a zene, a hangerőt pedig fokozatosan növelték, hogy a harmadik óra végére akár táncolhatott is az, aki akart. Ilyen egy book rave, amin könyvet is lehetett cserélni.
Szeptember nem kímélte a fintech szektort. Miközben egyes szereplők súlyos biztonsági incidensekkel és adatszivárgásokkal küzdöttek, mások minden korábbinál gyorsabban terjeszkedtek új piacokon. A Fintech Világa legutóbbi adásában Érczfalvi András műsorvezető és Siklós Bence, a Peak tanácsadója három látványos történeten – a Bitget, a Revolut és a
Sokszor vágyunk valami igazán finomra, miközben azt is szeretnénk, hogy a választásunk illeszkedjen az aktív, tudatos mindennapokhoz. Októbertől ehhez már nem kell kompromisszumot kötni, mert megérkezett a BioTechUsa újdonsága, a többrétegű, krémes töltelékkel, csokoládébevonattal* és ropogós fehérje-extrudátummal készülő fehérjeszelet, a Crush. A
Vádat emelt a Speciális Büntetőbíróságon az Európai Ügyészség (Eppo) pozsonyi irodája egy erdészeti gépek beszerzésére irányuló, részben uniós forrásból finanszírozott projekt kapcsán Szlovákiában. A hatóságok gyanúja szerint a vádlott fiktív számlákkal és valótlan árbevételekre vonatkozó dokumentumokkal tévesztette meg az Agrárkifizető Ügynökséget