A 2027-es költségvetés ismertetésekor elhangzott, hogy a tranzakciós illetéket is módosítaná a kormány. Ez egy bankokat terhelő adó, de az eddigi tapasztalatok alapján ezen adónemet sokszor átterhelik valamilyen formában az ügyfelekre. Ugyanakkor a változtatási tervek között van könnyítés és szigorítás is. A Bankmonitor szakértői összeszedték, mily
A Nemzeti Filmintézet (NFI) új videósorozatában ritkán látott képsorok idézik fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egy-egy napjának történetét. Az epizódok naponta jelennek meg a Nemzeti Filmintézet YouTube-csatornáján, valamint Facebook és Instagram oldalán október 22. és november 4. között. A dokumentumsorozat elkészítéséhez valamenn
Egy év alatt látványos fordulat történt a hazai inflációban, hiszen Magyarország az uniós lista éléről a második legalacsonyabb pénzromlást mutató tagállamok közé került. Az eredményt az is felértékeli, hogy több európai országban ismét gyorsult az áremelkedés – véli Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, aki szerint a kiszámítható ára
A daganatos megbetegedések esetén a korai felismerés létfontosságú, életek múlhatnak rajta. A diagnosztika fejlődik, miért van akkor mégis, hogy egyre több fiatalt diagnosztizálnak már hazánkban is rosszindulatú daganattal? Min múlik mindez? Mennyiben befolyásolja a rákos megbetegedések kialakulását a genetika, és mennyiben az életmód? D. Tóth Kris
A mozis felhozatal most nem feltétlenül fogja letépni a fejünket, de Godzilla végre befut, Martin McDonagh pedig új filmmel próbálja megemelni a színvonalat. Szerencsére a streamingplatformok nem tétlenkednek: jönnek új sorozatok, dokumentumfilmek és még egy adag karácsonyi hangulat is, bár még csak november elején járunk…
Nem kell magas sarkú ahhoz, hogy magasabbnak és karcsúbbnak tűnj! Ez a bokacsizmafazontípus 50 felett is előnyös, ráadásul elegáns és könnyen kombinálható.
Alapjaiban rendezheti át a lakáspiacot az Otthon Startot felváltó Wekerle+ Program: az új lakások ára tovább emelkedhet, az albérletpiacon is nőhet a nyomás, a befektetők pedig háttérbe szorulhatnak.
Nem szerencsés, ha két egymáshoz közel álló szakma között ellentétek feszülnek, főleg nem akkor, ha az egymásrautaltság pontosan kitapintható. Így van ez sok esetben a vad- az erdő- és a mezőgazdálkodó között.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban éreztem, hogy a húsfogyasztás valahogy nem tesz jót nekem. Gyomorpanaszok, fáradékonyság, és az a furcsa teltségérzet, ami nem múlt el órákon át, és tulajdonképpen használhatatlanná tett, mind arra utalt, hogy el kellene hagynom egy kis időre a húst. Úgy döntöttem, adok magamnak egy hónapot hús nélkül, kíváncsi vol
Ősszel ne vágd le túl korán a spárga lombját: a hajtások a tápanyagok visszatöltésében szerepelnek. A cikk lépésről lépésre elmagyarázza, mikor és hogyan végezd a vágást és a takarást.
Az amerikai finomítók kapacitáskihasználtsága idén májustól szeptemberig átlagosan meghaladta a 95 százalékot, ami 1998 óta a legmagasabb érték ebben az időszakban, közölte az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA). A dízel ára világszerte rekordszintre emelkedett, amihez az iráni háború és az ukrán csapások miatt kieső orosz finomítói kapacitás
A köztársasági elnök csütörtökön Nyíregyházán, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt az 1956-os eszmék és tanulságok átadásának fontosságáról.
A legtöbbünk számára a fizetésemelés kérése a munkahelyi élet egyik legszorongatóbb pillanata. Bár nap mint nap keményen dolgozol és felmutatod az eredményeket, amint a pénz kerül szóba, hirtelen elönt a kellemetlen érzés, ami azonban szerencsére leküzdhető. [Banners]
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG Ecfin) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
A kormányfő szerint hét évtized telt el úgy, hogy az országnak a mai napig nincs egy ilyen közös, méltó intézménye. Magyar Péter úgy gondolja, vannak, akik még most sem értik, hogy ezt a hazát megosztani bűn.
Sokan a boldogság kulcsát külső sikerekben keresik, pedig a lelki egyensúlyt gyakran épp a káros belső minták szabotálják. Egy pszichológus szerint néhány visszatérő mentális szokás észrevétlenül tartja fenn a szorongást, a csalódottságot és a feszültséget.
A férfi családjából többen tudták, hogy bántalmazza a feleségét, mégsem kérdezték meg soha, mi történt. Anna írása arról is szól, hogyan segítheti a hallgatás az erőszakot.
Fokozódó jemeni légicsapások és rijádi célpontokat ért dróntámadások miatt rendelte el a nem létfontosságú tisztségviselők és családjaik azonnali távozását az amerikai külügyminisztérium. Bár a minisztérium hivatalosan cáfolja a regionális visszalépést, kiszivárgott hírek szerint a Perzsa-öböl más országaiban is hasonló kiürítési lépésekre készülne
Vajon a születésed időpontja a megérzéseidre is hatással lehet? Nézd meg, milyen különleges intuíciós képességeket társítanak a spirituális hagyományok az egyes napszakokhoz!
Amikor a szifon tiszta, mégis csatornaszag van, és közben bugyog a lefolyó, gyakran a tető fölé kivezetett strangszellőző dugult el vagy hiányzik. Tünetről tünetre végigvesszük, hol lehet a hiba, és mikor kell szakember.
Hétfőtől már nem Márkus Kata vezeti a Reggeli szerkesztőségét, a feladatait megbízottként Jakab Ádám veszi át. A csatorna nem indokolta a váltást, de a lépést a vitatott kampánnyal hozzák összefüggésbe.
Az online szerencsejátékból származó nyeremény nem mindig adóköteles Magyarországon. Van, amit a játékos teljes egészében megtarthat, más bevétel után viszont adót kell fizetnie. Nem mindegy, hogy lottón, sportfogadáson vagy internetes kaszinóban nyert.
Az őszi vedlés a macska természetes szőrváltása, ám nem minden szőrhullás tekinthető normálisnak. A rendszeres fésülés, a szőrgombócok megelőzése és a figyelmeztető tünetek felismerése sokat segít.
A kutyák világa tele van szerethető, bájos és egyedi külsejű fajtákkal, legyen szó a játékos természetükről, hatalmas bundájukról vagy akár cuki megjelenésükről.
Hétfőtől már nem Márkus Kata vezeti a Reggeli szerkesztőségét, a feladatait megbízottként Jakab Ádám veszi át. A csatorna nem indokolta a váltást, de a lépést a vitatott kampánnyal hozzák összefüggésbe.
Személycsere történt a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium vezetésében: november 1-jei hatállyal felmentette tisztségéből Kivés Zoltán helyettes államtitkárt Magyar Péter miniszterelnök, akinek posztját november 2-tól Peresztegi Gergely veszi át.
Egy nemzetközi reprezentatív kutatás szerint a magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék. A fontos pénzügyi döntéseknél ugyanakkor 64 százalék inkább emberi tanácsadásra támaszkodna, míg mindössze 5
Bár a közös franciaágy a párkapcsolatok alapvető szimbólumaként él a köztudatban, egyre több híresség dönt úgy, hogy külön hálószobában hajtja álomra a fejét. A pihentető alvás és a személyes tér megőrzése sokuk szerint nem az eltávolodás jele, hanem a tartós és kiegyensúlyozott házasság egyik legfőbb titka.
A helyiek többsége a szeptemberi lakossági szavazáson a szigorítások mellett tette le a voksát, így a Budavári Önkormányzat most társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új rendelettervezetet. A képviselő-testület várhatóan novemberben hozza meg a végleges döntést.
Akár 200 ezer euró vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a romániai gazdák, miközben Magyarországon 75 millió forint a fiatal gazdák beruházási támogatásának felső határa. Mutatjuk a legfontosabb különbségeket.
A néphit a halálmadarat és az ablakhoz repülő madarat régen rossz előjelnek tartotta. A madártan egészen mást mond: télen a táplálék, tavasszal a saját tükörkép hozza közel a madarakat az üveghez.
A politikus a MOB székházában egyeztetett a 2036-os rendezés terveiről. A tervek szerint a választók 2028-ban, a konkrét költségek és kockázatok megismerése után mondhatnának véleményt.
A szocialista politikus egy családtagja sérülésével állította párhuzamba a volt jegybankelnök elleni kényszerintézkedést. Írásában az MNB alapítványainál keletkezett, 270 milliárd forintos vagyonvesztést is felemlegette.
A korábbi ígéretekkel ellentétben 2027-ben sem csökkenti a zöldségek és gyümölcsök áfáját a kormány, mondta el még szerdán Kármán András pénzügyminiszter az ATV-nek. A 27 százalékos adókulcs 5 százalékra mérséklése továbbra is szerepel a kabinet tervei között, de a költségvetési helyzet egyelőre nem teszi lehetővé a bevezetését. Az RTL most arról s
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek, áldozatainak emléket állító múzeum létrehozását jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten.
Témák: Az ’56-os hősökre emlékeztek pénteken, a forradalmi események hetvenedik évfordulóján. Az Október 23. téren Erdész Ádám nyugalmazott levéltárigazgató mondott beszédet. Fontos események helyszíne volt hetven éve a Gyulavári hídfő. Péntek délelőtt erre emlékeztek a megjelentek. Mohács 500 címmel rendeztek vetélkedőt Gyulán. A középiskolás diák
A Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb adásában, amely most pénteken kerül képernyőre, ifjabb Növényi Norbert beszélt a céljairól. Az 1980-as moszkvai olimpián aranyérmes birkózó, Növényi Norbert MMA-harcos fia elárulta, eddig mennyi pénzről mondott le, csak hogy az álmainak élhessen. A sportoló elégedett azzal, ahol most tart.
Hatalmas elismerésben részesül Tom Cruise, Hollywood egyik legismertebb színésze. Az Amerikai Filmintézet (AFI) bejelentette, hogy 2027-ben neki ítélik oda az intézmény rangos életműdíját, amellyel több mint négy évtizedes filmes pályafutását ismerik el.