Hírarchívum - Bulvár - 2026 október 13.

2026. október 13. kedd

okt. 13
0:09
Mi lesz itt? Már az első napon egymásnak esnek A Kísértés női versenyzői (Blikk)
Október 12-én este indul A Kísértés harmadik évada, és már az első részben sem lesz hiány a drámai pillanatokból. Alig érkeznek meg Thaiföldre, majd költöznek be a luxusvillába, máris összevesznek A Kísértés szerelmespárjainak hölgytagjai. Sári és Niki, illetve Petra és Bogi a kezdeti szimpátiájuk alapján két csoportra szakadnak, majd Petráék erőse
okt. 13
0:09
"Felnőttként tudtam kezelni ezt a vereséget" - Végre megszólalt Pepe, így élte meg, hogy nem ő nyerte meg a Farm VIP-t (Promotions)
Pepe büszke magára, pedig volt, hogy úgy érezte, győzhet.
okt. 13
0:13
Orvosi vészhelyzet: kiengedték a börtönből Diddyt (Blikk)
Diddy, a híres rapper és producer szombat hajnalban orvosi vészhelyzet miatt hagyta el a New Jersey-i FCI Fort Dix szövetségi börtönt. A zenészt egy fejsérülés miatt szállították el, amelyet egyelőre ismeretlen körülmények között szerzett. Bár a sérülés nem tűnt életveszélyesnek, az eset újabb fordulatot hozott Diddy börtönbeli tartózkodásának esem
okt. 13
0:13
Eltűnt az X-Faktor 15 éves versenyzője: Brutális online zaklatáshullámot kapott a műsor után (Promotions)
Eltűnt az X-Faktor 15 éves versenyzője, Nagy Enikő! Brutális online zaklatáshullámot kapott az RTL műsora után, most a rendőrség keresi.
okt. 13
0:15
"Ez egy 10 éves munka eredménye" – első magyar zenekarként hódította meg a Fuji Rockot a Bohemian Betyars (rtl.hu)
Idén nyáron egy tíz éve dédelgetett álom vált valóra a Bohemian Betyars számára: július 25-én első magyar zenekarként léphettek fel a világ egyik legrangosabb rendezvényén, a japán Fuji Rock fesztiválon. A zenekar két koncertet is adott a rendezvényen: egy szakmai, showcase jellegű fellépést, valamint a fesztivál egyik nagyszínpadán sok tízezer fes
okt. 13
0:17
Szigetkör hat lábon: így sportol együtt Gelencsér Timi és a kutyája (Blikk)
Gelencsér Timi még a sportolásból sem hagyja ki a négylábú társát, Fügét: a műsorvezető ezúttal a Margitszigetre látogatott a kedvencével, ahol együtt teljesítették a szigetkört. Úgy tűnik, a közös mozgás is remek alkalom arra, hogy a páros együtt töltsön egy kis időt.
okt. 13
0:17
Románia Magyarországgal együtt védené az uniós támogatásokat – napokon belül újabb tárgyalás jön (Promotions)
Románia és Magyarország közösen védené az agrár- és kohéziós támogatásokat. Az EU következő költségvetése napokon belül a brüsszeli csúcs napirendjére kerül.
okt. 13
0:19
"A közös történetünk még csak most kezdődik!" - 1 éve talált párra Gájer Bálint (rtl.hu)
Gájer Bálint egy éve él boldog párkapcsolatban a kozmetikusként dolgozó Renivel. Az énekes ez alkalomból egy igen romantikus randevúra vitte szerelmét: ugyabban az étteremben, ugyanannál az asztalnál vacsoráztak, ahol közös történetük elkezdődött.
okt. 13
0:21
Máté lerántotta a leplet a TV2-ről, valójában nem is olyan a Házasság első látásra, mint sokan hiszik? (Promotions)
Máté elárulta az igazságot.
okt. 13
0:23
Európán át üldözik Sebestyén Balázsékat – elstartolt A visszavágó – kapj el, ha tudsz! (rtl.hu)
Szombat reggel csuklyában, megkötözve, egy teherautó platóján szállították el Sebestyén Balázst, Frohner Fecót és Pápai Jocit, ezzel elindult A visszavágó – kapj el, ha tudsz! forgatása. A vadászok vezetője, Majka előbb futni hagyta a célpontokat, majd kilenc csapatot engedett utánuk, hogy átfésüljék Európát. A három napja tartó hajtóvadászatba a r
okt. 13
0:25
Hamász-botrány a BME-n: állami ösztöndíjas volt a férfi, akiről a Hamász emlékvideót közölt – belső vizsgálat indult az évkönyvi ajánlás miatt (Promotions)
Az egyetem visszavonta a kiadványt, és közölte: a vezetés nem kapott tájékoztatást a megemlékezésről.
okt. 13
0:27
Megvan a következő száműzött? Rainer-Micsinyei Nóra kiakadt A legjobb ajánlat Felfedezőjére (rtl.hu)
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Kerekasztalán többen is azt érezték, hogy addig szövetségesnek hitt társaik belemártották a kést a hátukba. Rainer-Micsinyei Nóra döbbent meg a legjobban, amikor hiába várta, hogy Kováts Dávid megvédje a felé repkedő vádaktól, ez nem történt meg. De vajon ennek ellenére is megúszta Nóra a kiszavazást? A videóból
okt. 13
0:29
"A kért információ eltűnt!" - Parlamenti ügy lett a máltai szellemsztoriból: szem nélküli alakról beszéltek a nyaralók (Promotions)
A történet miatt később a belügyminisztert is megkérdezték, válaszával azonban aligha nyugtatta meg a kíváncsiskodókat.
okt. 13
0:31
"Lehet, hogy nem szavazok többet" – Sipos Orsi sírva omlott össze Az Árulókban (rtl.hu)
Sipos Orsi és Mikecz Estilla teljesen összeomlottak Rainer-Micsinyei Nóra kiszavazása után. A stand-up előadó úgy érezte, hogy elárulta a kiesőt, ami miatt bűntudata volt. Hiába mondogatta nekik Elek Peti, hogy ez csak egy játék, Orsi nem bírta elengedni, hogy miatta és a hadjárata miatt kellett hazamennie egy Ártatlannak. Az Árulók – Gyilkosság a
okt. 13
0:33
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert (Promotions)
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban megviseli a lányát.
okt. 13
0:35
Súlyos jelmezben rejtőzött az Időutazó – lelepleződött az Álarcos énekesben Sváby András (rtl.hu)
Váratlan pillanattal indult el az Álarcos énekes ötödik évada, ugyanis az első adásban azonnal leleplezték az Időutazó jelmezébe bújó Sváby Andrást. A televíziós műsorvezető Sia Chandelier című világslágerét adta elő a nehéz, világító elemekkel felszerelt ruhában, de a nyomozók egyike sem találta el a kilétét.
okt. 13
0:37
Erősödik az El Niño, óriási téli vihar is jöhet, de nem csak a havazástól tartanak (Promotions)
Az átlagosnál kevesebb hó mellett is kialakulhat jelentős téli vihar. A friss előrejelzésben azonban az esőzések, az áradások és a part menti elöntések veszélye is hangsúlyosan megjelenik.
okt. 13
0:39
"Már megtéveszt és manipulál" – így reagáltak Az Árulók a Titkos Gyilkos stiklijére (rtl.hu)
Lola, Vasvári Vivien és Katz Dávid eddig csak találgathattak, hogy vajon kit rejthet a piros köpeny. Miközben a titokzatos játékos mindent tudott róluk, nekik fogalmuk sem volt róla, hogy ki mozgatja a szálakat a háttérből - egészen mostanáig. Eljött ugyanis az idő, hogy végre szembenézhessenek társukkal, a Titkos Gyilkossal. Az Árulók – Gyilkosság
okt. 13
0:43
"Mindenféle fura és antik dolgot gyűjtök" – Madárláb ékszerekkel sokkolták Sváby Andrásékat A legjobb ajánlatban (rtl.hu)
Bense Ildikó otthona megannyi kincset rejt, azonban nem megszokott tárgyakról van szó. A legjobb ajánlat eladója sokkal inkább a furcsa és sokkoló dolgokhoz vonzódik, így amikor Sváby András meglátogatta, a bélféregtől, a boncolós festményen át még állati preparátumokat is talált a lakásban. Ildikó ezek után a műsorban is különleges madárláb ékszer
okt. 13
0:47
"Többet ér, mint az ajánlatod" – Polgár Árpád licitje miatt vérzett a Matchbox-gyűjtő szíve (rtl.hu)
Miklósvári Levente egy Matchbox-elődöt hozott el A legjobb ajánlat Felfedezőinek, ami még II. Erzsébet koronázására készült. A hintót ábrázoló darab meglepő licitálást eredményezett: a kezdeti érdeklődést meglepő kiszállások követték. A végére csak Polgár Árpád maradt, aki ajánlatával sokkolta a gyűjtőt. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részek
okt. 13
0:51
Milliós összecsapás - komoly harcot vívott egy székért Polgár Árpád és Szendrő Péter (rtl.hu)
Barabás Zsuzsanna egy ikonikus széket hozott el A legjobb ajánlatba, amiért több Felfedező is összecsapott a licitálás során. A végére azonban már csak Szendrő Péter és Polgár Árpád csatáztak egymással. Csak úgy repkedtek a milliós összegek a stúdióban. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
okt. 13
3:45
Megkérdeztünk 10 huszonéves lányt, mi az, ami miatt azonnal kiábrándulnak egy pasiból: meglepő válaszokat kaptunk (Joy)
Néha elég egyetlen rossz mondat ahhoz, hogy valaki, aki öt perccel korábban még nagyon tetszett, hirtelen egyáltalán ne legyen vonzó.
okt. 13
4:15
Mai horoszkóp – október 13.: csábító lehet, amit kapsz, de mit adsz fel érte? (Promotions)
Napi horoszkóp és részletes asztrológiai áttekintés a csillagjegyeknek.
okt. 13
4:45
45 millió éves ragadozó nyomára bukkantak a Szfinx kőzetében, egy évszázadon át tévesen azonosították (Promotions)
A gízai Szfinxet adó kőzet egy kihalt ragadozó maradványait is megőrizte. A kutatók egy régi koponya vizsgálatával derítették ki, milyen állattal van dolguk.
okt. 13
5:15
Visszatér az anticiklon, a derült égnek most ára lesz - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
A hétvégi esőzés után ismét a magasnyomás alakítja az időjárást. Kedden többfelé kisüt a nap, de a reggel helyenként fagyot is hozhat, és a következő napokban sem látszik újabb kiadós csapadék.
okt. 13
5:45
7 dolog, amit a Szex és New York megtanított nekünk a randizásról, de mára ideje újragondolnunk (Joy)
Carrie Bradshaw és barátnői egy egész generációnak mutatták meg, milyen a szerelem, a szex és a randizás New Yorkban.
okt. 13
5:45
Újabb UFO-akták kerülhetnek elő, egy Las Vegas-i program irataihoz nyúlhat az amerikai hírszerzés (Promotions)
Egy októberi levél indíthatja el az újabb dokumentumok kiadását. A program egykori munkatársa szerint az eddig közzétett UFO-videókból éppen a megértésükhöz szükséges háttér hiányzik.
okt. 13
6:21
Idén elmarad a Békemenet: furcsa dolgot talált ki helyette a Fidesz (Promotions)
Idén elmarad a Békemenet: furfangos dolgot talált ki helyette a Fidesz! Egy 1848 méter hosszú nemzeti lobogóval vonulnak fel október 23-án a Gellért-hegy alatt.
okt. 13
6:45
Ezek a retinolban gazdag ételek valóságos csodát tesznek a bőröd kollagéntermelésével (Glamour)
Az öregedés egyik ellenszereként emlegetik sokan a retinolt, amelyet érdemes szépségápolási rutinunkba is beépíteni. Az A-vitamin-származékáról van szó, amely klinikailag bizonyítottan kisimítja a ráncokat, megszünteti a pattanásokat és helyrehozza a nap okozta károsodásokat, mivel elősegíti a sejtek megújulását.
okt. 13
6:45
Annyira jól érezte magát Az Árulókban a humorista, hogy végül ez okozta a vesztét (rtl.hu)
Aki ismeri Rainer-Micsinyei Nórát, tudja, hogy remek humorérzékkel van megáldva, amivel Az Árulók játékosait is nap mint nap szórakoztatta. A kastélyban azonban könnyen gyanússá válhat az, aki túlságosan felszabadultan viselkedik. Végül Nóra vesztét is ez okozta, na meg persze Katz Dáviddal ápolt, gyanúsan szoros barátsága.
okt. 13
6:51
Kvíz: 6 helyes válasszal már jobb vagy, mint egy átlagos magyar, teszel egy próbát? (Promotions)
Meg tudod mondani, az adott országnak mi a szomszédja?
okt. 13
7:15
Napi horoszkóp: A Bak lenyűgözhet valakit, a Nyilas előtt új lehetőségek nyílnak október 13-án (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
okt. 13
7:21
2,5 kilométert futott a hegyre a mentőtiszt, hogy vért vigyen a lezuhant mászónak (Promotions)
Hősies futással mentette meg a sziklamászó életét egy amerikai mentőtiszt! Will Soper vért vitt a hegytetőre, miután a mászó súlyos gerincsérülést szenvedett.
okt. 13
7:27
Így ismerte meg versenysportoló párját két válás után Kovács Kati (Blikk)
Kovács Kati, aki a magyar könnyűzene egyik ikonikus alakja, két, zátonyra futott házasság után évtizedek óta boldog párkapcsolatban él jelenlegi társával, akit a nyilvánosság elől szinte teljesen elrejt. Bár a karrierje során mindent a szakmának rendelt alá, a magánéletében is megtalálta a harmóniát és a kiegyensúlyozottságot. Az énekesnő mindkét v
okt. 13
7:27
Sorra esnek ki Vona Gábor kritikusai az Árulókból, újabb ártatlan távozott, és kiderült a titkos gyilkos kiléte is (Femcafe)
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
okt. 13
7:45
Ledöbbensz, ha meglátod: Ennyi idősek valójában az Édentől keletre Netflix-sorozat színészei (Glamour)
Alig, hogy felkerült a Netflixre, szinte azonnal a legnézettebb sorozatok közé került az Édentől keletre. John Steinbeck klasszikusa a képernyőn is magával ragadó: az 1900-as évek elején játszódik, két család egymásba fonódó történetét meséli el.
okt. 13
7:51
Gryllus Dorka a magyar nők biztonságáért kampányol, miután rosszul lett az Rtl élő adásában –fotó (Blikk)
A "Biztonságot a nőknek!" elnevezésű kezdeményezés egy példátlan összefogás, amelyben 13 magyar női magazin és online szerkesztőség állt össze, hogy közösen sürgessék a kormánytól az isztambuli egyezmény haladéktalan ratifikálását. Az isztambuli egyezmény az Európa Tanács nemzetközi szerződése, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelő
okt. 13
7:51
Megtalálták az X-Faktor eltűnt versenyzőjét: Mindenki megnyugodott, de a történet részletei így is szívszorítóak (Promotions)
Megtalálták az X-Faktor eltűnt versenyzőjét: épségben előkerült Nagy Enikő! KKevin és a szülők tiszta vizet öntöttek a pohárba a drámai háttérről.
okt. 13
7:53
Tóth Gabi is megszólalt az X-Faktor után eltűnt Nagy Enikő ügyében: megmondta, ki a felelős (Blikk)
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, épségben előkerült Nagy Enikő, az X-Faktor 15 éves versenyzője, akit a hétvégi adás után eltűntként körözött a Makói Rendőrkapitányság. Az ügy és a műsorhoz kapcsolódó komoly online bántalmazási történet mellett Tóth Gabi sem tudott szó nélkül elmenni, s egy terjedelmes videóban mondta el a véleményét.
okt. 13
8:09
Meghalt Giorgio Bracardi, a Banános Joe népszerű karaktere (Blikk)
Életének 94. évében meghalt Giorgio Bracardi olasz színész, humorista és zenész, akit a magyar nézők elsősorban a Bud Spencer főszereplésével készült Banános Joe című filmből ismerhetnek. A Dermesztő Rémületként emlegetett karakter megformálója 93 éves volt. Halálhírét hétfőn közölte a családja.
okt. 13
8:09
Hermann Péter: Ebben a történetben mindenkinek megvan a maga igazsága (Femcafe)
Október 17-én kezdi vetíteni a Tv2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.
okt. 13
8:15
Szexuális anorexia: a rejtett probléma, ami csendben teszi tönkre a kapcsolatokat (Glamour)
Sokat beszélünk a vágy fokozásáról, a szexuális önismeretről, a különböző vágyakról és fantáziákról, arról azonban még mindig meglepően kevés szó esik, amikor valaki éppen a közelséget és a szexualitást kezdi el tudatosan vagy tudattalanul kerülni, holott ez korántsem ritka jelenség. Egyre többen élnek úgy párkapcsolatban, hogy a testi intimitás fo
okt. 13
8:15
"Van megborotvált Jézusom és borotválkozásmentes Jézusom is" – különös gyűjteményével érkezett A legjobb ajánlat eladója (rtl.hu)
Bense Ildikó bizarr és különleges relikviák rajongója, otthonában vallási emléktárgyak, preparátumok és ritka gyűjtői darabok sorakoznak. A legjobb ajánlatban szerencsehozó vadászbrossokat adott el, de leginkább arra kíváncsi, milyen utóélete lesz a tárgyaknak Polgár Árpádnál.
okt. 13
8:21
Hermann Péter: Ebben a történetben mindenkinek megvan a maga igazsága (Femcafe)
Október 17-én kezdi vetíteni a Tv2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.
okt. 13
8:21
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája (Promotions)
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
okt. 13
8:45
Kiengedték L.L. Juniort a kórházból: "Intő jel volt fentről" (Blikk)
Égi jelként tekint a rosszullétére L.L. Junior. A rappert kiengedték ugyan a kórházból, ahová pár napja mentő vitte be, de vissza kell vennie a tempóból, ráadásul azokról az ételekről is le kell mondani egy időre, amiket annyira kedvel.
okt. 13
8:51
34 éves korában elhunyt a Breaking Bad és a Westworld sztárja, hosszasan küzdött a betegségével (Femcafe)
Harmincnégy éves korában elhunyt Rj Mitte, akit a kultikus Breaking Bad című drámasorozatból, Walter White fiának alakítójaként ismert meg a világ. A halálhír egész Hollywoodot megrázta.
okt. 13
8:51
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City (Promotions)
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
okt. 13
8:57
Egy hétig úgy éltem, mintha nem lenne telefonom: 7 nagymamás hobbit próbáltam ki (Joy)
Mi történik, ha a szabad perceimben nem automatikusan a telefonom után nyúlok? Egy hétre lecseréltem a céltalan görgetést hét olyan hobbira, amelyekhez egyáltalán nincs szükség képernyőre.
okt. 13
8:57
Új kiskedvenc vagy régi társ? Gondoskodj róla, és segíts a menhelyeknek! (x) (Glamour)
Akár új kiskedvenc érkezik, akár régóta gazdi vagy, a tudatos gondoskodással nemcsak neki, hanem menhelyen élő társainak is szebbé teheted a mindennapjait.

Keresés