A boldogság és a hála érzése átjárja a napjaid minden pillanatát, ha ezekhez a csillagjegyekhez tartozol. Az élet csodái minden nap ott rejlenek körülötted, csak észre kell venned őket. Vannak, akik ösztönösen képesek e csodákat meglátni, megélni és értékelni. Ők azok, akik számára a boldogság és a hála nemcsak érzés, hanem maga az élet. Az
Szégyentelen hazugságnak nevezte pénteken Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Ensz jelentését, amelyben a világszervezet éhínséget állapított meg a Gázai övezet egyes részein.
A Kalandra fal! Piros csapatából Balázs Merci és a bekötött szemű Rácz Béla tették próbára magukat egy újabb fal előtt. Annak ellenére, hogy felesége, Mészáros Norina a medence mellől próbált segíteni Bécinek, a férfi nem hallgatott rá. Istenes Bence ki is faggatta utána Norinát, hogy mit szól hozzá, hogy párja más nőkre jobban hallgat.
Bárdosi Sándor a Kalandra Fal! kék csapatának tagjaként megkérdőjelezi Dudá Miki úszómesteri képességeit. Nézd a Kalandra fal! új évadát a Fókusz után az RTL-en és az RTL+Premiumon!
A Kalandra fal! Kék csapatának egy szűkös fallal kellett megküzdenie, aminek a végén majdnem mindannyian a vízbe is csobbantak. Miközben Rippel Feri és Miló Viki könnyedén kipattantak a medencéből, Pars Krisztián a vízfelszínen lebegett.
Hollywood egyik legnagyobb sztárja, Milly Bobby Brown épphogy nagykorú lett, és örökbe fogadott egy kislányt, ráadásul a színésznő férje is csak 23 éves. Egyetlen világsztár életében sem könnyű eldönteni, mikor váljon anyukává, de a Bölcső Alapítvány vezetője szerint Milly Bobby Brown döntése azoknak is példa lehet, akik nem készek arra, hogy felne
Kőműves Kálmán - vagy ahogy a Fradi sztárjátékosai emlegetik, Barber Leo - az a fiú, aki Tiszaföldváron akár el is kallódhatott volna, de amikor kilenc osztály után kimaradt a suliból, felfedezte a saját útját. Történetében az a meseszerű, hogy a gyerekkori példaképe a magyar válogatott brazil focista, Paulo Vinícius volt az első, aki ismeretlenül
Halálbüntetés kiszabását kérte pénteken távollétében az ügyészség Joseph Kabilára, a Kongói Demokratikus Köztársaság volt elnökére a Ruanda által támogatott M23 lázadócsoporttal való együttműködés miatt.
Cooky és versenytáncos szerelme, Szécsi Debóra azt vallják, hogy teljes mértékben ismerik egymást kívül-belül, és nem félnek a Nyerő Párosban próbára tenni kapcsolatukat, és Sebestyén Balázs csípős megjegyzései vagy átverős játékai sem tántorítják el őket.
Kínában az év első hét hónapjában 13,4 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első fél évben 15,2 százalékos csökkenést regisztráltak – közölte az MTI.
Most még nem késő tenned azért, hogy tavasszal gyönyörű virágokkal legyen tele a kerted. De az őszi virágoskertről is most gondoskodhatsz. Hidd el, nem fogod megbánni!
Powell utolsó nagy beszédéből kiderült, kamatcsökkentés jöhet, amire a Bitcoin és a kriptopiac azonnal reagált. A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen Az Európai Unió felgyorsítja a digitális euró bevezetésére irányuló munkát, és a Financial Times szerint fontolóra veszi az Ethereum és a Solana publikus blokkláncok használatát a kibocsátá
Az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián ugyan látta a rést a falon, de átférni egyszer sem tudott rajta. Még szerencse, hogy mellette a profi világbajnok bokszoló, Miló Viki és az artista világbajnok, Rippel Feri ügyesen leküzdötték az akadályokat. Így történhetett, hogy a ma esti döntőben ők hárman újra a medence szélére állhatnak a Kaland
Megkezdődött a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok nyomtatása, amelyeket a kormány a nyugdíjasok és nyugdíjszerű ellátásban részesülők számára biztosít.
Egyre többen ismerik fel, hogy az öltözködés is tükrözi azt, hogyan élünk, mit tartunk fontosnak, mivel tápláljuk testünket és lelkünket. Ebben a lassulásban és érzelmi visszakapcsolódásban pedig egy kulcsfontosságú szereplő van: a természet.
Mint két kisgyerek, úgy sírtak, amikor felfogták, mit nyertek az Exek csatájában a 16 és fél millió forint mellett. Kamarás Norbi és Kármán Odett a legtöbb néző szemében évek óta nyerő páros, ezért is volt sokak számára felfoghatatlan, amikor szakítottak. Norbi a műsorban mindvégig kihangsúlyozta, hogy ő Odett szerelmét szeretné visszanyerni: a pár
Hajdúböszörményben rendezték meg a 25. traktorhúzó kupát, ahol 10 ezer lóerős monstrumok szaggatták fel a pályát. A közönség a "Full Pull" kiáltásra várt, miközben egy 19 éves lány kurblival indította be a muzeális értékű traktorát.
Kétségbeesett utóvédharcok a háború folytatásáért, vagy csak baleset, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket? Ahogy a béketábor erősödik, a háborús héják kezdenek kétségbeesni. A témában a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - Stat) végleges adataiból.
Az Eurostat 2022-es adatai szerint Magyarország az EU pénzügyi elégedettségi rangsorának alsó harmadában helyezkedik el. A magyarok átlagosan 5,9 pontra értékelték saját pénzügyi helyzetükre, míg az EU lakossága átlagosan 6,6 pontra.
A jobboldali Új Társadalmi Szerződés (NSC) párthoz kötődő külügyminiszter újabb szankciókat javasolt Izrael ellen, például kereskedelmi tilalmat az illegális telepekről származó termékekre, illetve fegyverbeszerzések leállítását Izraelből.
Sam Altman, a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI vezérigazgatója szerint az AI-korszak kivételes karrierlehetőségeket kínál a pályakezdőknek, eközben a munkaerőpiacon egyre nagyobb az aggodalom a mesterséges intelligencia térnyerése miatt - számolt be a CNBC.
Harmincéves lett Dua Lipa, aki a popsztárság mellett könyvklubot vezet, írókkal interjúzik, és egy kultúrával foglalkozó szerkesztőséget működtet. Emellett édesapjával saját fesztivált is alapított, független menedzsmentcéget hoztak létre, mindeközben nem felejtett el saját magán röhögni.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter azt mondta, a háborút nem Ukrajna, hanem Oroszország kezdte, Orbán Viktort pedig régóta figyelmeztették arra, hogy Moszkva megbízhatatlan partner.
A Kalandra fal! döntője a Kék csapat győzelmével zárult: Rippel Feri, Miló Viki és Pars Krisztián a Pénzfallal is sikeresen megküzdött. Hétfőn pedig érkezik két új csapat: Bárdosi Sándor, Harcsa Norbi, Kozma Dominik, valamint egyenesen a Rózsa Presszóból Németh Kristóf, Nagy Alexandra és Solti Ádám.
Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
A jövő évi költségvetési tervek alapján kezdésnek egymilliárd dollárt terveznek költeni különféle védelmi szervek a Lockheed Martin AIM-260 rendszerére.
Az új tanév kezdete mindig az izgatottság, az idegeskedés és némi káosz különleges keveréke. Jön a korai ébresztő a hosszú nyár után, a nyüzsgő folyosó, az utolsó pillanatban elkészített házi feladat és a kávéval felturbózott, késő éjszakába nyúló tanulás. Mindeközben persze zajlik az élet – mégpedig néha teljesen kiszámíthatatlan módon. Megeshet,
A kriptopiacok fellélegeztek, miután Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke a pénteki beszédében jelezte: hamarosan kamatcsökkentés jöhet. Más se kellett a piacnak A befektetők előzetesen szigorúbb, „héja” hangvételre számítottak a nagy érdeklődéssel várt jackson hole-i konferencián, ám Powell kijelentései inkáb
A mesterséges intelligencia új korszakot nyitott a kibertámadásokban: az AI által generált vírusok olyan megtévesztő weboldalakon keresztül terjednek, amelyek első pillantásra teljesen ártalmatlannak tűnnek. A G DATA kiberbiztonsági szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a fertőzött alkalmazások felismerése egyre nehezebb, mivel a támadók mesterséges
A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van