2025. július 7. hétfő

júl. 7
20:09
Stohl András felesége máris megváltoztatta a nevét a szakítás után: a közös képeket is letörölte (Blikk)
Stohl András tíz évvel ezelőtt szeretett bele a feleségébe, Stohl Vicába, akit a Centrál Színház büféjében szúrt ki, és akiről azonnal tudta: meg kell ismernie. A népszerű színész és kedvese 2020 nyarán össze is házasodtak, ám öt évvel később, 2025 júniusában már a válásukat jelentették be. Vica a szakítás híre után nevet is változtatott, illetve a
júl. 7
20:12
Bekiabálások közepette mondta el védőbeszédét Ursula von der Leyen (Portfolio)
Tapsviharok és tömeges bekiabálások váltották egymást a vitán, amelyet a Parlament vezetőjének is félbe kellett szakítania egy ponton. Ursula von der Leyen és az általa vezetett Bizottság ellen szélsőjobboldali képviselők indítványoztak bizalmatlansági eljárást, amelynek eredményeként akár az egész biztosi kollégium elveszítheti a mandátumát. Bár a
júl. 7
20:12
Ebben hasonlít a Forma-1 és a Tények (MMonline)
Mindkettő a múlt heti nézettségi toplista élén végzett: a Forma-1 a 18-59 éveseknél, a Tények a teljes lakosságnál. Az RTL legnézettebb műsora a Híradó volt. Két héten át a 18-59 éveseknél, főműsoridőben kis előnnyel az RTL végzett az élen. Tényleg csak kicsivel, hiszen 0,1 és 0,2 százalékpontnyi előnyük volt a TV2 előtt. A mögöttünk álló
júl. 7
20:12
Újabb blama: megint szembesítették a valósággal Magyar Pétert és Kulja Andrást (Mandiner)
Nem igaz, hogy visszavonták a műtők működési engedélyét.
júl. 7
20:12
Babos Tímea női és vegyes párosban is továbbjutott Wimbledonban (Telex)
Vegyesben már elődöntős, nőiben a negyeddöntőbe jutott. Stollár Fanny viszont női párosban kiesett a nyolcaddöntőben.
júl. 7
20:14
Lázár János: 800 ezer - 1 millió ember szenvedte el a vihar következményeit (Portfolio)
Lázár János építési és közlekedési miniszter ismét a Facebook-oldalán közzétett videóban tájékoztatott a Magyarországot sújtó hatalmas vihar következményeiről és a közlekedési helyzet alakulásáról.
júl. 7
20:18
Brutális videón, ahogy a vihar szabályosan letépi a Szegedi Tudományegyetem tetejét (Mandiner)
A helyszíni felvételek alapján az SZTE épületének födémszerkezete teljesen megsemmisült.
júl. 7
20:18
A metál legelső generációja végleg átadta a stafétát (Telex)
Szombaton tartotta utolsó koncertjét a metál műfajának egyik legfontosabb zenekara, a Black Sabbath. A tiszteletükre kerekített minifesztivál egyszerre volt a műfaj ünnepe és generációk találkozása is.
júl. 7
20:20
Magyar Péter elkapkodta (Mandiner)
A Tisza elnöke gúnyolódott a vihar miatt előállt reptéri problémán, de nem biztos, hogy jól tette - Kocsis Máté fideszes frakcióvezető rá is csapott Magyar meggondolatlannak tűnő posztjára.
júl. 7
20:22
Von der Leyen agóniája ma bizonyítottan elkezdődött (Mandiner)
Bármilyen hosszú is legyen a folyamat, már érezhető a vég kezdete.
júl. 7
20:24
Az Otthon Start program átalakíthatja az albérletpiacot is (Adózóna)
Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a bérleti díjak emelkedését és tovább növelheti a kínálatot – közölte az ingatlan.com hétfőn az MTI-vel.
júl. 7
20:24
Lefelé korrigált a kiskereskedelem májusban (ProfitLine)
A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom májusi adatait. Kisebb negatív meglepetést okozott, hogy havi szinten lefelé korrigált az adat: az áprilisi 2 százalékos bővülést 1,3 százalékos visszaesés követte. Így az éves növekedés is a vártnál nagyobb lassulást mutatott.
júl. 7
20:24
Mit ültessünk júliusban? Júliusban ültethető zöldségek, virágok: kezdődhet a másodvetés is (Pénzcentrum)
A közhiedelemmel ellentétben még júliusban is el lehet kezdeni a kertészkedést, egyes zöldségek, fűszernövények ugyanis még az idén termést is tudnak hozni, betakaríthatók. Sokan úgy gondolják, hogy a nyár közepe már túl késő az ültetéshez, pedig valójában júliusban is bőven akad tennivaló a kertben. Akár friss zöldségeket, akár színes virágokat sz
júl. 7
20:24
Fermentált ételeket enni nemcsak trendi, de egészséges is - szakértő mondja el, miért igazi áldás a szervezetnek (Glamour)
Egyre több szó esik a fermentálásról, de kevesen tudják, valójában milyen összetett és csodálatos folyamatról van szó. A technika nemcsak az ételek ízét és eltarthatóságát javítja, hanem az egészségünkre is rendkívül pozitív hatással van. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy mit érdemes tudni róla, és hogyan kezdjünk hozzá otthon.
júl. 7
20:24
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter (SzMo)
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
júl. 7
20:24
Az 50-es évek mikroautói (Autószektor)
Oh, azok a régi szép idők, amikor még az volt az elgondolás, hogy a mobilitás mindenkié. Amikor még a megfizethetőség a regulációk előtt járt, noha az autógyártóknak már akkor is váratlan és különleges kihívásokkal kellett szembenézniük. Ez sosem lesz másképp és sose volt másképp. A két világháború után megtépázott 50-es években mindenki vágyott a
júl. 7
20:24
Mi a kapcsolat a vércsoportok és a betegségek között? Ez derült ki róla (EgészségKalauz)
Mit árul el a vércsoportunk az egészségi állapotunkról, egyáltalán van-e köze a kettőnek egymáshoz? A kutatók érdekes összefüggéeket fedeztek fel.
júl. 7
20:24
Újratervezett Dynamic Island jöhet az iPhone 17-be (Smarteast)
Az iPhone 17 modellek újratervezett Dynamic Island felhasználói felületet kaphatnak – állítja a népszerű kínai közösségi oldalon, a Weibón több mint hárommillió követővel rendelkező Digital Chat Station
júl. 7
20:30
Csődbe ment a nagy magyar utazási iroda (Portfolio)
Csődbe ment az Unitravel Kft., így vállalásait nem tudja teljesíteni, a külföldön tartózkodó utasok hazajutása biztosított - tudatta az utazási iroda a honlapján hétfőn.
júl. 7
20:30
Boldog-e a kutyád? 17 egyértelmű jel (Háziállat)
Ismerd fel a kutyád boldogságának 17 jelét! Laza testbeszéd, játékos viselkedés, fényes bunda és vidám futkosás - mind a kiegyensúlyozott élet jelei. Tanuld meg, hogyan értelmezd a testbeszédét!
júl. 7
20:30
Paris Hilton pazar kosztümöt húzott: kecses volt benne, mint egy hattyú (Femcafe)
Paris Hilton a minap Londonban tűnt fel, pompás kosztümszettjével pedig azonnal levett a lábáról mindenkit.
júl. 7
20:30
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter (SzMo)
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
júl. 7
20:30
Itt a rejtegetett kép a piramis belsejéből, amely sokkolja a világot (Promotions)
Olyan kísérletet végeztek, amely nem várt eredményt hozott a piramisoknál.
júl. 7
20:30
Már a tiszás kemény mag is tudja és érzi: Magyar Péterből nem lesz semmi (Mandiner)
A Tisza-vezér gusztustalan módon leelvtársazza Orbán Viktort, miközben pont ő tolja ezerrel a brüsszeli neomarxisták, azaz a valódi elvtársak, a valódi kommunisták szekerét. Horváth K. József írása.
júl. 7
20:30
Kóstold körbe a Balatont, idén is (Magyar Mezőgazdaság)
A "Kóstold körbe a Balatont!" térképes útmutató, amely a legjobb balatoni helyeket ajánlja és célja, hogy segítsen felfedezni a Balaton környékének gasztronómiai és kulturális kincseit, és évről évre frissül.
júl. 7
20:30
Lépésről lépésre az önálló élet felé (Digital Hungary)
Sokoldalú edukációs, szakértői és pénzügyi segítségnyújtással három család életét teszi kézzelfoghatóan jobbá a Provident Pénzügyi Zrt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Láthatatlanok programjához kapcsolódó "Tudatos élet lépésről lépésre" pályázat. A nyertes családok olyan segítséget kaptak, amelynek révén a pénzügyi tervezés és az életszervez
júl. 7
20:30
5 hétvégi programötlet, amihez alig kell utaznod (Bien)
Amikor az ember egy hosszú, fárasztó héten van túl, gyakran érzi, hogy csak egy kis kikapcsolódásra vágyik, hogy feltöltődjön a következő hét kihívásai előtt. Ilyenkor nem is kell messzire utaznunk – néhány lenyűgöző úti cél vagy helyszín a közelünkben is vár ránk, hogy elmerüljünk a természet szépségeiben vagy élvezhessük a történelem által áthato
júl. 7
20:36
Bizalmatlansági indítványt indítottak Ursula von der Leyen ellen, már megy is a vitája az Európai Parlamentben (Mandiner)
A tiszások brüsszeli frakcióvezetője gyakorlatilag kúszik-mászik, csak érkezzenek meg balról a szokásos támogató szavazatok.
júl. 7
20:36
137,2 km/órás széllökést is mértek, és még nincs vége (Telex)
A top 10-be csak 100 km/óra feletti széllökésekkel lehetett felférni. Kedden jön a folytatás.
júl. 7
20:42
Tarolt a vihar a határon túli területeken (HírTV)
Fákat és villanyoszlopokat döntött ki, tetőket szakított le az erős szél hétfő délután a Bánság és Partium több településén, Lugoson egy nőt megsebesített egy leszakadt tető - számolt be a román sajtó.
júl. 7
20:42
Ledobta a bombát a Tv2 – A frissen elvált Stohl András lesz A Nagy Ő! (Blikk)
Nem titok többé! A frissen szinglivé vált Stohl András lesz Jákob Zoli és Árpa Attila utódja, vagyis a Jászai Mari-díjas színművész lesz A Nagy Ő! A csatorna a közösségi oldalán és egy közleményben mutatta be az imádott műsor vadonatúj főhősét. Stohl Andrásról ugyan még nincs egy hónapja, hogy kiderült, véget ért a házassága, a színész hamar beleve
júl. 7
20:42
Teljes áramszünet van a Pest megyei városban (Portfolio)
Budakeszi teljes áramellátása megszakadt, miután a hétfő délutáni viharban egy fa kidőlt a települést ellátó 22 kilovoltos távvezetékre. A helyreállítási munkálatok várhatóan kedd reggelig tartanak - írja az Időkép.
júl. 7
20:42
Orbán Viktor két szóval jellemezte a magyarokat, ez mindent elárul rólunk (Promotions)
A miniszterelnök filozófiai területre merészkedett.
júl. 7
20:42
Áll a bál – Berobbant a "csótány-politizálás" Magyarországra (naphire.hu)
Csótányokról posztolt, országos egészségügyi vitát robbantott ki – Kulja András és a Tisza Párt néhány fotóval újra napirendre tűzte a kórházi állapotokat. A kormányzati reakciók pedig csak tovább erősítették a hatást: a csótányok ügye immár politikai kommunikációs példatárba kívánkozik. Igaz, a valóság ettől még nem változik – a csótányok maradnak
júl. 7
20:42
Gyula Tv Híradó – 2025. 07. 07. (Gyulatelevízió)
Témák: Új kísérőprogram, kertmozi várja azokat, akik július 12-én ellátogatnak a Gyulai Várfürdő éjszakai wellnessére. Május 5-e óta folynak a munkálatok a Lovardában, ezt követően pedig megújulhat a versenyuszoda és megduplázzák a csúszdás medence csúszdáinak számát. Csomos Imre hozta közelebb Üzbegisztán világát a fürdővárosi közönségnek. A Világ
júl. 7
20:48
Mennyit mozogjon a kölyökkutya naponta? (Háziállat)
Tudd meg, mennyi mozgásra van szüksége a kölyökkutyádnak ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön! Szakértői tanácsok a biztonságos aktivitáshoz és a megfelelő táplálkozáshoz.
júl. 7
20:48
Van ez a Jevropejszka Pravda nevű ukrán lap, annak is a főszerkesztője, bizonyos Szerhij Szidorenko, akitől a Mandiner szeretett volna interjút kérni (Mandiner)
Lennének kérdéseink.
júl. 7
20:51
Lázár János a vasúti károkról: "Ez a Máv történetének legnehezebb napja" (Blikk)
Elesett a MÁV, miután pusztító vihar tarolta le Magyarországot. A nyugatról érkező, orkánerejű szél fákat csavart ki a földből, így fennakadást okozott a hazai vasúti közlekedésben is. Lázár János megszólalt a MÁV-ot érintő károkról: az építési és közlekedési miniszter videóban jelentkezett a vonatközlekedés helyreállításával kapcsolatos fejleménye
júl. 7
20:54
A nyugati világ a válság szélén táncol – mibe fektessünk, hogy túléljük? (Kripto Akadémia)
A Coin Bureau friss videójában egy átfogó elemzést kapunk a világhelyzet jelenlegi válság közeli állapotáról, amelynek kiindulópontja Neil Howe és William Strauss – The Fourth Turning (Negyedik Fordulat) című könyve. A videó nem csupán történelmi mintázatokat elemez, hanem az ezekből fakadó gazdasági, társadalmi és befektetési következményeket is r
júl. 7
20:54
Teher nélkül készülnek a tekvondó-vb-re a Márton-ikrek (HírTV)
Az olimpiai bajnok Márton Viviana és világbajnok ikertestvére, Luana egyaránt teher nélkül készül a tekvondó-világbajnokságra, melyet október végén rendeznek Kínában.
júl. 7
20:54
7 esti rituálé, amitől biztosan jobban fogsz majd aludni (in.hu)
Valószínűleg mindannyian olvastunk már bevált reggeli rituálékról, amelyek remek napindítóként megadják az alapját egy sikeres napnak. De mi a helyzet a pihentető éjszakára való felkészüléssel? Amikor a jó alvásról van szó, a lefekvés előtt folytatott különböző szokások – más néven alváshigiéniai rutinok – jelentős hatással lehetnek a pihenés minős
júl. 7
20:54
Stohl András a következő Nagy Ő! (Digital Hungary)
Több mint két évtizede folyamatosan jelen van a hétköznapjainkban – színpadon, televízióban, a közéletben. Díjakkal elismert színész, szókimondó műsorvezető, ikonikus szinkronhang, akit sokan ismernek, de kevesen igazán. Élete nyitott könyv. Most félreteszi a szerepeit.
júl. 7
21:00
Lázár János "a MÁV történetének egyik legnehezebb napjáról" beszélt rendkívüli bejelentkezésében (Mandiner)
"Jelen pillanatban Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet ne ért volna viharkár" – fogalmazott a miniszter.
júl. 7
21:00
Ezekben a hónapokban születnek a legjobb férj-jelöltek az asztrológia szerint (Bien)
Oké, tudjuk, hogy nem lehet egy egész életre szóló kapcsolatot kizárólag a csillagok alapján mérlegre tenni, de néha jól jön egy kis asztrológiai útmutatás. Ha az elköteleződés, hűség és lelki társ "kategóriában" keresgélsz, akkor van néhány hónap, amit különösen érdemes megjegyezned. Nézzük, melyek ezek!
júl. 7
21:06
Bombameglepetés: Stohl András lesz a Nagy Ő a TV2 realityjének új évadában (SzMo)
A színész házassága nemrég ért véget, a csatorna pedig folytatni akarta a nagy sikerű műsort. A megoldás így kézenfekvőnek tűnt.
júl. 7
21:06
Ukrajna átírta a történelmet: Kárpátalja egy pillanatig sem volt a magyaroké, és nem is lesz soha (Mandiner)
A szerzők szerint Magyarország kevés vérrel szerezné vissza a területet.
júl. 7
21:12
Stohl András húsz nő közül fog válogatni – Tényleg bevállalta A Nagy Ő című műsort a Tv2-n (Femcafe)
Nem olyan rég Stohl András és felesége, Vica kilenc és fél év és egy közös gyermek után döntöttek a válás mellett. Most előbbi úgy döntött, hogy jöhet az új szerelem, és a Nagy Ő című műsor.
júl. 7
21:18
Komoly húzónevekkel erősít a K&H; pályázata (MMonline)
Három népszerű márkával bővült a K&H kkv-k számára létrehozott, együttműködést népszerűsítő pályázatának kínálata. A nagyszámú tavalyi jelentkezések miatt idén márciusban újra meghirdette a pénzintézet: a K&H: üzletet ide! – az év kollaborációs ötlete pályázatát, amelyen olyan együttműködési ötleteket várnak a hazai kkv-któl, melyekből mindkét érin
júl. 7
21:24
Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron (HírTV)
Izrael Katz védelmi miniszter terve szerint a Gázai övezet teljes lakosságát Rafah romjain létrehozandó, szigorúan őrzött humanitárius zónába költöztetnék, amely Hamász-mentes környezetet biztosítana. A zónába csak biztonsági ellenőrzéssel lehetne belépni, a civileket pedig nemzetközi partnerek bevonásával védenék az izraeli támadásoktól. Eközben D
júl. 7
21:24
Együttműködési megállapodást kötött az Mkik és a NAV (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

Keresés