2025. július 7. hétfő

júl. 7
19:12
Meloniék von der Leyen mellé álltak (Magyar Hírlap)
A bizottsági elnök megúszhatja a bizalmatlansági eljárást.
júl. 7
19:12
Ezt nézni is fáj: akkorát bukott a kerékpáros, hogy fel kellett adnia a Tour de France-t (Mandiner)
A zöld trikó legnagyobb esélyese volt.
júl. 7
19:12
Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén (Helló Magyar)
Itt nemcsak a türkizkék tenger vonzza a tekintetet, hanem az is, ami alatta rejtőzik: 2000 éves leletet rejtett a tenger
júl. 7
19:12
A Fidesz támogatását akarták visszanyerni, aztán a Lázárinfók az elégedetlenség fórumai lettek (Telex)
Lázár János szerint ő páratlan dolgot művelt a magyar közéletben azzal, hogy tizenhatszor kiállt az utcára, valójában ennek normálisnak kéne lennie. A Fideszen belül megoszlanak a vélemények: egyesek szerint ez jó a pártnak, mások úgy látják, így inkább csak rombolódik a miniszter politikai karaktere. Mráz Ágoston Sámuel, Lakner Zoltán, Menczer Tam
júl. 7
19:15
Vészjósló szinthez közelít a forint (Menedzsment Fórum)
Közel a 400-as keresztárfolyam az euró ellen.
júl. 7
19:18
Vihar: elhárították a károkat, újra két futópályával üzemel a repülőtér (Mandiner)
A vihar miatt miatt több érkező járat kitérő repülőtéren szállt le, ezeknek a Budapestről induló járatpárját törölték.
júl. 7
19:24
NGM: 2,1 százalékkal nőtt a vegyesboltok forgalma (ATV)
A kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében - tudatta az NGM.
júl. 7
19:24
Ez a legjobb Wc-papír a szakértők szerint, a többitől akár meg is betegedhetsz (Femcafe)
Illetlenség, így ritkán kerül elő ez a téma egy asztalnál, hogy melyik a legjobb választás, ha Wc-papírról van szó.
júl. 7
19:24
Tarot előrejelzés: ezeknek a csillagjegyeknek véget ér egy korszak a héten (Glamour)
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten veddd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
júl. 7
19:24
Orbán Viktor a rácsok mögött, nem akárkivel ültették le évekkel ezelőtt (Promotions)
Bohár Dániel után ő volt a következő, akit kivallattak.
júl. 7
19:24
Gelencsér Ferenc szerint a Fideszhez köthető gazdasági szereplők megkörnyékezték a Momentumot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 7
19:24
A milánói operaház kitiltja a trikóban vagy rövidnadrágban érkező nézőket (Magyar Hírlap)
Ebben az esetben jegyük árát nem térítik vissza.
júl. 7
19:24
Így sokkolta vacsoravendégeit II. Erzsébet (AC News)
Az egykori brit uralkodó döbbenetes, hétköznapi szokásával rendszeresen meglepte a vendégeit.
júl. 7
19:26
A Scala milánói operaház kitiltja a trikóban vagy rövidnadrágban érkező nézőket (Magyar Hírlap)
Ebben az esetben jegyük árát nem térítjük vissza.
júl. 7
19:30
Lázár János: Senki nem sérült, de a viharkárok óriásiak + VIDEO (Magyar Hírlap)
A MÁV dolgozói hősiesen küzdenek az országra lecsapott óriási vihar miatt.
júl. 7
19:30
Magyar lapnak adott interjút Szergej Lavrov (Demokrata)
"Számunkra végül nem hagytak más választást, mint a különleges hadművelet elindítását" – nyilatkozta az orosz külügyminiszter.
júl. 7
19:30
A BRICS-csoport felszólította a gazdag országokat (Demokrata)
A BRICS-csoport vezetői élesen bírálták az Európai Unió közelmúltban elfogadott intézkedéseit.
júl. 7
19:30
Félelmetes: Magyar Péter veszélyeztette volna az utasok életét (Mandiner)
Németh Balázs szerint a Tisza-vezér egyetlen dologhoz ért, a hergeléshez.
júl. 7
19:30
"Egy fél sodrófa mögött ott van egy teljes élet" (egy.hu)
"Amikor saját magam által gyúrt tésztából főzök ebédet, olyan, mintha Dédi ott állna mögöttem a konyhában."
júl. 7
19:30
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint Epstein tényleg öngyilkos lett, amit a biztonsági kamerák is bizonyítanak (Telex)
A Trump-kormány azt ígérte, megnyitják az Epstein-aktákat, de úgy tűnik, hogy több dokumentumot nem hoznak már nyilvánosságra.
júl. 7
19:30
Hogyan befolyásolja a születési hónapod az életedet és az egészségedet? (Bien)
Az emberek minden korban keresték annak magyarázatát, vajon milyen okok és tényezők határozzák meg a személyiségüket. Az egyik, talán kissé meglepő tényező a születési hónap lehetősége, amely az elmúlt évek kutatásaiban egyre nagyobb érdeklődést váltott ki, különösen abból a szempontból, hogy a születési hónap milyen módon alakíthatja az egyén jell
júl. 7
19:36
Kislányának adja a Lego-trófeát a 15 év után az első dobogós helyezését ünneplő Nico Hülkenberg (Blikk)
Nico Hülkenberg hosszú és küzdelmes Forma–1-es pályafutása során a 239. futamán állhatott először dobogóra a múlt hétvégi Brit Nagydíjon. Az eső áztatta silverstone-i aszfaltcsíkon a Sauber 37 esztendős német pilótája 15 éves átkot tört meg, amivel ő lett a sportág történetének leg­idősebb első dobogósa. A teljesítménye azért is nagy bravúr, mert a
júl. 7
19:36
Nagy egyéniség fejezi be a focit: ennyi elég volt Ivan Rakiticnek (Pénzcentrum)
Befejezte pályafutását Ivan Rakitic El- és BL-győztes, világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó - erről maga a labdarúgó tájékoztatta a futballvilágot egy videóban.
júl. 7
19:36
A napraforgó betegségei: miért fontos a vetésforgó és a talajmunka? (Agroinform)
A szkleróciumok akár évtizedekig is túlélhetnek a talajban, ha nem fordítunk figyelmet a fertőzött maradványokra
júl. 7
19:36
Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott (SzMo)
A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.
júl. 7
19:36
Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen (Magyar Hírlap)
A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést.
júl. 7
19:36
Magyar lapnak adott interjút Szergej Lavrov (Demokrata)
"Számunkra végül nem hagytak más választást, mint a különleges hadművelet elindítását" – nyilatkozta az orosz külügyminiszter.
júl. 7
19:36
Budapest Airport: Az utasok biztonsága az első (Demokrata)
A vihar rendkívüli kockázatokat jelent a repülőgépekre és az utasokra, közölte a reptér igazgatósági elnöke.
júl. 7
19:36
Brit Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse (Autószektor)
A Sauber 37 éves pilótája a 19. helyről rajtolva pályafutása 242. versenyhétvégéjén, a 239. startján először állhatott dobogóra. Anglia: Daily Mirror: "Brit uralom, Norris lett Silverstone királya, Hülkenberg pedig véget vetett a pódium-átoknak."   The Sun: "Norris először nyert odahaza, egy veterán pedig lezárt egy kellemetlen rekordsorozatot a si
júl. 7
19:36
Váratlan fordulat: "olasz" ASP-vírus Németországban (Magyar Mezőgazdaság)
Az észak-rajna-vesztfáliai vaddisznókban a közelmúltban kitört ASP-járvány vírusa Olaszországhoz kapcsolódik.
júl. 7
19:36
Piastri tényleg hitt benne, hogy a csapat majd visszarendeli mögé Norrist a büntetés után? (Racingline)
A győzelembe kerülő büntetését igazságtalannak gondoló Oscar Piastri furcsa kérést intézett csapatához a Brit Nagydíj alatt, a McLarennél pedig ha nem is ennek nyomán, de valós forgatókönyvként számoltak azzal az eshetőséggel, hogy Lando Norris semmit nem profitál majd az ausztrálra kirótt tíz másodpercből – sőt, maga is időt veszít miatta. Oscar P
júl. 7
19:42
Messi leigazolását tervezi a szaúdi al-Ahli (Magyar Hírlap)
Idén decemberben kötnének szerződést az argentin világsztárral.
júl. 7
19:42
Ez a magamutogató még akkor is csak saját magát fotóztatja vigyorogva, amikor egy brutális vihar letarolta a fél országot (Mandiner)
És ha ez nem lenne elég, még az emberek életét is veszélybe sodorná, és kétségbe vonja a több évtizedes tapasztalattal rendelkező légiirányítók döntéseit.
júl. 7
19:44
Ezt nem felejtik el: a magyar szakértő felmosta a padlót az őrjöngő ukránokkal (Mandiner)
Volodomir Zelenszkij vezet halállistát.
júl. 7
19:45
Havas Henrik a rákos betegségéről: "Nincs bennem halálfélelem" – Háromcentis daganatot találtak a prosztatáján (Blikk)
Csak egy újabb akadály az élet nevű társasjátékban. Ezt érzi az ember, ahogy hallgatja Havas Henrik monológját a szervezetét megtámadó prosztataráktól. Huszonnyolc sugárterápia? Mintha ez a rettegett kezelés csak afféle finomhangolás lenne a nagy szimfóniában. A Tanár Úr, ahogy a tisztelői szólítják őt, határozottan, érzelemmentesen, félelmek nélkü
júl. 7
19:48
A tudósok cáfolták az Antarktiszról szóló pletykákat (Magyar Hírlap)
Érdekes eredmények.
júl. 7
19:48
Lázár szerint a MÁV legsúlyosabb napja lehet a hétfői (Telex)
Magyar Péter szerint egy zápor miatt zárták le a repteret, "itt is megvolt a repülőrajt".
júl. 7
19:51
Balesetveszély! A vihar miatt számos helyen leálltak a közlekedési lámpák Budapesten (Blikk)
A vihar miatt számos helyen nem működnek a közlekedési jelzőlámpák Budapesten. A rendőrség óvatosságra intette a sofőröket, valamint a türelmüket kérték a hiba elhárításáig.
júl. 7
19:54
Őrület: Jason Momoa lökdösődve, ugrálva bulizott, és nem kímélt senkit maga körül (Femcafe)
Persze Jason Momoát sem kímélte senki! A színész olyat vállalt be, amitől sokan szoktak félni, de alig várta, hogy belekezdjen.
júl. 7
19:54
Olyan fórumon is nekimentek Magyar Péternek, ahol eddig csak ajnározták (Mandiner)
A Tisza online rajongói is azt érzik, hogy valami nagyon félrement.
júl. 7
20:00
Elszabadult a pokol Magyarországon, szörnyűséges videók a hétfői ítéletidőről (Promotions)
Nehéz eredményt hirdetni abban a tekintetben, hogy melyik országrész kapott ma a legtöbbet a természeti csapásokból – egészen elképesztő ítéletidő pusztított Magyarországon.
júl. 7
20:00
Újra mindkét futópályával üzemel a repülőtér (Magyar Hírlap)
Több érkező járat kitérő repülőtéren szállt le.
júl. 7
20:00
Figyelem! Teljes hajózár lesz a Dunán rendezvény miatt a hétvégén, de jön sztárvendég is (Helló Magyar)
Teljes zár lesz a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig: ezen a napon 9-12 óra között semmilyen vízi jármű nem hajthat ki és át.
júl. 7
20:00
7 stílusos nyári szett, amiben elismerő pillantásokat kapnál – mindenkitől (Bien)
Legyen kényelmes, ne legyen túl meleg, és mutasson jól a képeken - az alábbi outfitek mindezeknek a kritériumoknak megfelelnek, így érdemes inspirálódni belőlük, ha éppen a nyaraláshoz csomagolsz.
júl. 7
20:00
Érdekes, ami az ukrán piacokon történik: ennyit kérnek egy kiló dinnyéért (Agrárszektor)
A tavalyival azonos időben, 10%-kal magasabb nyitóárakkal indult az idei dinnyeszezon Ukrajnában. Az EastFruit elemzői szerint július elején megérkeztek az ukrán nagybani piacokra az első belföldi termesztésű görögdinnye tételek - jelenleg a déli megyékben (oblasztyokban) és Kárpátalján kezdődött meg a betakarítás.
júl. 7
20:06
Ez az ukrán város lett a fegyver- és kábítószer-kereskedelem központja (Magyar Hírlap)
A bűnszervezetek az ország más részeire is kiterjednek.
júl. 7
20:06
Hergeld csak a népet a repteres aljasságoddal, abba ne hagyd ‘26-ig, te kistérségi Mitch Buchanan! (Mandiner)
Akkora összefogást fogsz előidézni a pihengető jobboldalon konzitól radikálisig, hogy nemcsak habiszti xanaxozás jön!
júl. 7
20:06
Milliárdosok készülnek pártalapításra, mert elegük van a jelenlegi politikából – "Akarunk-e függetlenséget a kétpártrendszertől (…)az Egyesült Államokban?" (naphire.hu)
Miközben a politikai rendszer merevsége egyre több kritikát kap, a milliárdos technológiai elit is próbál új utakat találni – nemcsak a mesterséges intelligenciában, hanem a társadalmi berendezkedés újragondolásában is. Hogy ezekből az álmokból lesz-e valódi politikai mozgalom, az a következő évek egyik legérdekesebb kérdése lehet az Egyesült Állam
júl. 7
20:08
Békeremények: Netanjahut ismét a Fehér Házban fogadja Trump (Mandiner)
Irán lecsendesítése és a Hamász megfékezése talán sosem volt még ilyen közel, s a megmaradt izraeli túszok családjai is reménykedhetnek.
júl. 7
20:09
Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit? (Privátbankár)
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?

Keresés