A Tisza Párta kormányra kerülésük esetén bevezetnék a 40 év jogosultsági idő elérése utáni nyugdíjat a férfiak számára is, valamint megszüntetnék a családi támogatások visszafizetési kötelezettségét válás esetén - közölte Keszthelyen Magyar Péter.
A fiatal nő megosztotta a követőtáborával élete legboldogabb pillanatait. A plus size influenszer azonban arra nem számított, hogy milyen gyűlölethullámot indít el a videója.
Szerdán eleinte a Duna-Tisza-közén még előfordulnak záporok, zivatarok, majd napközben már mindenhol napos, gomolyfelhős idő lesz. Délután csak elvétve fordul elő csapadék. 28 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

A nyár második felére a cukkini általában elkezd túlteljesíteni: a kertben és a piacon is rád kacsint, néha pedig még a szomszéd is rád tukmál pár darabot. És persze szeretjük, de amikor már tornyokban áll a hűtőben, muszáj kicsit előre gondolkodni.
Moszkva kedden hivatalosan tiltakozott Norvégiánál két orosz halászati cég kitiltása miatt, amelyet a norvég kormány a májusi EU-s szankciókhoz igazodva rendelt el.
A rántott hús mellé nemcsak a krumplipüré, hanem valamilyen friss saláta, savanyúság is jól esik. Nyáron könnyebb dolgunk van, mert a zamatos idényzöldségekből pillanatok alatt finom salátát készíthetünk.
Mint valamennyi allergiás eredetű megbetegedésben, az allergiás nátha (akár szénanátha, akár nem szezonális allergiás nátha) esetében is a szervezet immunrendszerének hibás működése okozza a betegséget. Hogyan?
Nehéz nem észrevenni a Temu filléres hirdetéseit és meghökkentő promócióit, amelyekkel úton-útfélen találkozhatunk az internetet böngészve és a közösségi médiában. Te rendeltél már innen, megbízhatónak tartod az oldalt? Ha téged is elcsábítottak már a Temu szuperolcsó termékei, itt az idő, hogy próbára tedd a piactérrel kapcsolatos tudásodat: tölts
A fiatal nő megosztotta a követőtáborával élete legboldogabb pillanatait. A plus size influenszer azonban arra nem számított, hogy milyen gyűlölethullámot indít el a videója.
A fiatal nő megosztotta a követőtáborával élete legboldogabb pillanatait. A plus size influenszer azonban arra nem számított, hogy milyen gyűlölethullámot indít el a videója.
Akár először ülsz repülőre, akár régóta küzdesz a felszállás előtti idegességgel, van megoldás. Összegyűjtöttünk 5 tudományosan alátámasztott módszert, amelyek segítenek megnyugodni és újra élvezni az utazás örömét – már a felszállás pillanatától kezdve.
Van az a pillanat egy kapcsolatban, amikor még minden csendes és működni látszik – a közös főzés, a délutáni szieszta, a mosogatógép bepakolása együtt. De közben valami mégis elmozdul. Érkezik egy gondolat, egy felugró üzenet. Mihez kezdünk azzal, amit már úgyis sejtünk?
A budapesti Time Out Market – amely a kelet-közép-európai térségben elsőként nyitja meg kapuit – új vendéglátóhelyek csatlakozását jelentette be. A főváros gasztronómiájának legjavát felvonultató piacnak a Corvin Palace ad majd otthont.
A magyar kormány fontosnak tartja, hogy az ország területén élő nemzetiségeket minden lehetséges formában és eszközzel támogassa – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a közmédiának nyilatkozva, miután meglátogatta a magyarországi szlovák fiatalok számára megrendezett ökumenikus hitélet
Carl Gustav Jung volt az, aki először használta a szinkronicitás fogalmát a 20-as években – egyedülálló pszichológiai elvről beszélt, amely látszólag független eseményeket köt össze egy mélyebb értelmi szál mentén, mindezt a véletlen kizárásával.
Az etnikai identitás kulturális jelenség, így se nyelvészeti, se régészeti, se archeogenetikai módszerekkel nem vizsgálható, vallja Somfai Kara Dávid, aki nyelvek és népek kapcsolatáról is beszélt.
Sorozatosan visszatérő eset az amerikai futballisták körében, hogy a fejüket ért súlyos, rendszeres traumák miatt az úgynevezett CTE, a krónikus traumás encephalopathia áldozataivá válnak.
Fenyvesi Barna és Nemazalány számára ért véget az Exek csatája a szimpátiaszavazás után, ezért felszabadult egy ágy a házukban. Balázs Merci élt a lehetőséggel, gyorsan átköltözött a megüresedett szobába, amitől Szlépka Armand egy kicsit összetört – Moh aludni sem tudott a változások után, nézd meg a videót! Az RTL+ Premiumon július 30-tól elérhető

A 2021-es Nyerő Páros forgatása alatt új szintre emelkedett Kamarás Norbi és Kármán Odett kapcsolata. Párterápiával mentették meg, amit csak lehetett. Most újra együtt szerepelnek az Exek csatájában, ahol nemcsak az érzelmek, de a csókok is visszatérhetnek? Vajon ez már több mint nosztalgia?
Az Európai Bizottság legújabb, 2028 és 2034 közötti hosszú távú költségvetési tervezete jelentős bizonytalanságot és felháborodást váltott ki az európai gazdálkodók körében, annak ellenére, hogy a területalapú támogatásokat 2034-ig garantálná.
Juha Kankkunen a csapatfőnöki feladatok ellátása mellett maga is autóba ül Finnországban, és a Toyota hidrogénhajtású autóját teszteli. A Toyota WRC-csapata az egyik hazai versenyére készül, hiszen a japán gyártó európai központja Finnországban van. A csapat hagyományosan jól szerepel a Finn Rallyn, a legutóbbi hét versenyből hatot megnyert, és az
A 2021-es Nyerő Páros forgatása alatt új szintre emelkedett Kamarás Norbi és Kármán Odett kapcsolata. Párterápiával mentették meg, amit csak lehetett. Most újra együtt szerepelnek az Exek csatájában, ahol nemcsak az érzelmek, de a csókok is visszatérhetnek? Vajon ez már több mint nosztalgia?
A libanoni katonai bíróság elítélt hat vádlottat egy ír ENSZ-békefenntartó 2022-es meggyilkolása miatt - közölte kedden az Ensz libanoni missziója (Unifil). A fővádlott, Mohammad Ajjád halálbüntetést kapott.