Tegnap lefordultak a tőzsdék Európában és Amerikában is az EU-USA vámalku bejelentése után, ezt követően ma reggel felpattanás jöhet Európában, és az USA-ban is feljebb kerülhetnek a vezető részvényindexek. Nagyobb piacmozgató gazdasági eseményre a mai napon nem számíthatunk, elsősorban a vámbejelentések hatásait, valamint a gyorsjelentéseket emés
A tegnapi nap megállíthatatlanul erősödött a dollár, miután kiderültek az EU-USA kereskedelmi megállapodás részletei. Egyfajta bizonyítványosztásként is felfoghatjuk ezt. Emiatt 343 fölé gyengült a forint a dollárral szemben és 398-at közelíti az euróval szemben. A mai nap megismerhetjük a magyar kormányzat növekedési várakozásait, miközben a nagy
Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is egy új magyar kutatás szerint.
Úgy tűnik, kedden sem ússzuk meg: zivatarokra és erős szélre figyelmeztetnek az ország több pontján. A legmelegebb órákban 24-28 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.
A Loupe Színházi Társulás petíciót indított a közterületek visszavételéért és a politikai célú gyűlöletkeltés megfékezéséért. Mi történt? Orbán Viktor Digitális Polgári Körének kampányindításával egy időben a Loupe Színházi Társulás petíciót indított a közterületek visszavételéért és a politikai célú gyűlöletkeltés megfékezéséért. Közlésük szerint
Göndör, kócos, szöszös. Ami korábban ciki volt, ma divat? A hajvasalót idén nyáron akár el is felejthetjük, mert most az számít trendinek, ami természetes, kicsit rendezetlen és nagyon laza. A sztárok is visszanyúltak a 90-es évek ikonikus frizuráihoz, és örömmel mutatják meg dús hajzuhatagjukat.
Ma a kb. Salgótarján-Kelebia szélesebb sávban délelőttől estig a záporokat egy-egy helyen villámtevékenység kísérheti. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Nemazalány és Fenyvesi Barna úgy vágtak bele az Exek csatájába, hogy az eljegyzésük után egy szót sem váltottak egymással. A műsorban azonban mindent megbeszéltek, amit addig nem tudtak, és végül – saját magukat is meglepve – harag nélkül távoztak. De milyen titkokat hozott felszínre a játék, és hogyan segítette őket lezárni a múltat?
Egy amerikai katonai repülőgép bekapcsolt transzponderrel valószínűleg új B61-12 termonukleáris bombákat szállított Nagy-Britanniába július közepén. Elemzők közölték: a hidegháború óta először növelték az amerikai taktikai nukleáris fegyverek számát Európában.
Az AstraZeneca kedden a várakozásokat meghaladó második negyedéves eredményeket jelentett, amelyhez jelentősen hozzájárultak a vállalat kulcsfontosságú rák-, szív- és vesebetegségek kezelésére szolgáló gyógyszereinek erős eladásai. A gyógyszergyártó azonban fenntartotta teljes évre vonatkozó előrejelzését, mivel továbbra is kihívást jelentenek az á
Lufik, magyar zászlók, meghatott rokonok és vadidegen rajongók fogadták a Liszt Ferenc repülőtéren Szőnyi Ferencet, aki újabb emberfeletti sportteljesítményt vitt véghez. Az ultratriatlon-világbajnok 45 nap alatt tekerte le a 12 500 kilométeres TransCanada Ultra kerékpárversenyt, amivel rekordot döntött. A Fókusz riportere nemcsak a megérkezésnél v
Elkészült a bírák és ügyészek nyugdíjairól szóló törvénytervezet, jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök egy interjúban. A miniszterelnök szerint a tervezet előirányozza a nyugdíjkorhatár emelését, valamint azt, hogy a nyugdíj összege nem haladhatja meg az adott bíró vagy ügyész aktív életszakaszában szerzett fizetését. Annak érdekében, hogy a t
A közeli jövőben járunk, Izland társadalma jelöltekre és jelöletlenekre oszlik, előbbiek azok, akik vállalták és sikeresen teljesítették az empátia tesztet. Frída Ízberg első regénye nyomasztó disztópia, négy elbeszélő egymásba fonódó története.
Bár a légszennyezés visszaszorítása jó hír az emberi egészség szempontjából, egy új kutatás szerint a tisztább levegő paradox módon súlyosbíthatja a városi hőhullámokat. A tanulmány arra világít rá, hogy az aeroszolok eltűnése miatt több napfény jut a földfelszínre – ezzel együtt pedig nő a hőmérséklet is.
A nyári vakáció a pihenésről, feltöltődésről és strandolásról szól, de még ilyenkor sem szabad megfeledkeznünk az egészségünkről. Egyre több olyan kórokozó jelenik meg a közeli tengerekben, amely korábban szinte ismeretlen volt Európában. A Vibrio baktérium például ritka esetben, de súlyos fertőzést, akár halált is okozhat. Szlávik János infektológ
Bödön, Hokedli, Mona Lisa, Üreg mama. A gazdik egyre kreatívabbak, amikor kedvencüknek nevet választanak, hiszen már régen nem csak a Buksik és Picurok korát éljük. De vajon mi alapján döntenek?
Kora középkori, valószínűleg szarmata temetkezések nyomait is megtalálták a régészek a templomrom falai alatt a Pest vármegyei településen – mondta el a Vasárnap.hu-nak Rácz Tibor ásatásvezető régész. Az elmúlt két hét folyamán tervásatás zajlott Kiskunlacháza déli részén, az egykor önálló Pereg település Úrhegy nevet viselő magaslatán, ahol egykor
Négymilliárd-hetvenhétmillió forintot nyert az a szerencsés játékos, aki telitalálatos szelvényt adott fel az ötös lottón. De vajon mire elég ennyi pénz, és mihez kezdhet a nyertes ezzel a hatalmas vagyonnal? Buda legdrágább luxusingatlanját nem tudná megvenni négymilliárd forintból, de ha jó helyre fekteti a nyereményt, a szakértő szerint akár hav
Lábsérülésem miatt sajnos nem tudom tovább folytatni a munkámat, ezért kértem a munkáltatómat, hogy készítse el és küldje el számomra a kilépő papírokat. Jeleztem, hogy amit szükséges, aláírás után visszajuttatok postai úton. Kértem továbbá, hogy amennyiben bármilyen elszámolni való fennáll, azt is legyen szíves rendezni. A munkáltató arról tájékoz
A nyári szezon kiemelt ellenőrzései során fokozott figyelemmel vizsgálják a hatóságok a fagylaltozók és a strandokon működő büfék működését - írja közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Az ellenőrzések célja, hogy felmérjék, mennyire tartják be az élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírásokat a legnépszerűbb nyári
Hiába csökkent a söreladás világszerte, a Heineken nem adja fel. A világ második legnagyobb sörgyártója rekordnyereséggel zárta az első félévet – miközben a bevételek visszaestek, a profit mégis kilőtt. A gyenge fogyasztói bizalom és az infláció sem törte meg a holland óriás lendületét. Visszaesett a Heineken árbevétele, mégis nyereséget termeltek
Képtelen feldolgozni Ozzy Osbourne halálát özvegye. A 72 éves Sharon Osbourne állapotáról családtagjai és közeli barátai számoltak be, akik aggódva figyelik, hogyan birkózik meg a gyásszal.
Az EU vezetői egyértelműen a demokrata jelöltekre (Biden, majd Harris) tették a tétjeiket a 2024-es amerikai választások során, a novemberi eredményhirdetés után azonban nem kezdték meg azonnal a tűzoltást és a kapcsolatok normális mederbe terelését. Ezzel véleményem szerint történelmi hibát követtek el – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Sebestyén Géz
Miközben a nyári hónapokban a piacon már a havi százmilliárd forintos kihelyezés elérése a cél, a bankok egymás alá licitálnak, hogy elnyerjék az ügyfelek kegyeit. Személyi kölcsönöknél egyre több az egyszámjegyű kamatajánlat.