Ma van az év harmadik tízmilliószoros napja! Tízmilliószoros nap 2025-ben már csak egy lesz, így érdemes a mai teremtő napon pozitív gondolatokkal és tettekkel bevonzani egy szebb, boldogabb jövőt!
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balaton Fejlesztési Tanács társelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn Balatonfüreden közölte, hogy kétszáz millió forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a Balaton-környéki települések. Navracsics Tibor összefoglalta, hogy 2022 óta mintegy ötmilliárd forintot költött a Balaton Fejleszt
Azt hisszük, vagy legalábbis azt reméljük, hogy az anyaság akkor jön el, amikor már minden összeállt. Amikor van elég pénz, stabil párkapcsolat, feldolgozott múlt, saját lakás, nyugodt környezet – és egy belső érzés, hogy most készen állunk. De a valóságban ez ritkán alakul így.
Ötszáz millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok a felelős állattartás érdekében a Magyar Falu Programban - közölte az Agrárminisztérium (Am) az Mti-vel. A közlemény alapján a Magyar Falu Program az élet minden területén szem előtt tartja, hogy falun élni jó és biztonságos legyen, ebbe - sok egyéb terület mellett - beletartozik a felelős állat
A Magyar Nemzeti Bank biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatóját választotta új igazgatótanácsi tagjának az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság. Az európai bankfelügyeletnél már meglévő magyar jegybanki jelenlét mellett így újabb MNB-s taggal bővült az uniós felügyeleti keretrendszer. Az európai hatósággal és más nemzeti felügye
Az űrutazás az emberiség egyik legnagyobb vállalkozása – technológiai csúcsteljesítmény, amelyet emberfeletti bátorság és hatalmas személyes áldozatok kísérnek.
A Sportalhoz hasonlóan az m4sport.hu is úgy értesült, hogy Szappanos Péterért több NB I-es élcsapat, név szerint a Ferencváros, a Paks és a Puskás Akadémia is érdeklődik. Információink szerint a legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy a szaúdi al-Fateh csapatát elhagyó, 2-szeres magyar válogatott kapus az FTC-nél folytatja pályafutását.
Spanyolország Costa del Sol régiója a magyar ingatlanvásárlók körében egyre népszerűbb célpont: jellemzően 350-600 ezer euró közötti ársávban keresnek lakást, egy-egy új építésű projektnél pedig akár 25 százalékos értéknövekedéssel is számolhatnak, ami a bérbeadásnál is nagyobb hozamot jelenthet. A Duna House azt is összefoglalta, mire kell figyeln
A rockzenész végre megtörte a csendet. Billy Joel keményen szembeszállt azokkal a pletykákkal, amelyek szerint több ittas vezetéses ügye is lett volna.
Az Oriflame akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Oriflame akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Egy, a Dpa hírügynökség megrendelésére július derekán készített, 2.192 választásra jogosult polgár megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérés szerint Friedrich Merz (Cdu), Németország kancellárja a reméltnél vélhetően alacsonyabb támogatottsággal megy neki a Berlinben (és a szövetségi fővárost körbe vevő Brandenburg tartományban) az idén július u
Az Auchan akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Auchan akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Jelentősen nőtt a békéltető testületek által lezárt ügyek száma, 2025. év első felében országosan 687-tel több ügyet zártak le a békéltető testületek, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) hétfőn a MTI-vel.
Az Auchan akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Auchan akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A helyszínen összesen több mint 657 ezren látták a címvédő Anglia vasárnapi sikerével zárult svájci női labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, ami rekord – írta hétfői összegzésében az IFFHS.
Emelkedéssel reagáltak az európai indexek az európai–amerikai vámmegállapodásra. A részvénypiac egyelőre optimista, annak ellenére, hogy az EU-tagállamok erősen kritizálják Von der Leyen tárgyalási képességeit.