Irritálónak tartja Mészáros Lőrinc életvitelét Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere, aki szerint a Fidesz jobb állapotban van most, mint egy éve, de van azért min javítani. Tusványoson elmondta azt is, hol fog szerinte megbicsaklani a Tisza Párt.
Vidéki egyetemi városokban jó esélyekkel indul, aki inkább egy olcsóbb lakást venne a gyerekének a támogatott hitellel, de Budapesten szűkös a feltételeknek megfelelő kínálat.
Heves esőzések okozta földcsuszamlás a valószínű oka a vasárnap esti németországi vonatszerencsétlenségnek, amelyben három ember életét vesztette, 41 utas pedig megsérült - közölte hétfőn a rendőrség.
A Mezey-féle brazilverő válogatott első halottja. Szikár és könyörtelen mondat. Miközben az ember visszapörgeti a filmet, amelyben 3-0-ra verjük Bécsben az osztrákokat, majd ugyanilyen arányban a Népstadionban a brazilokat, jönnek a sötétebb tónusú felvételek is. A szovjetek elleni 6-0-s zakó Mexikóban, a magyar futball rohamos leépülése. S egyszer
Vasárnap hajnalban fegyveresek támadtak katolikus templomban imádkozó hívőkre a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, Ituri tartományban – közölte a a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán. A bejegyzésben Azbej Tristan azt írta, hogy az Iszlám Államhoz
Kívül ropogós, belül légiesen puha: ez a ciabatta, az olaszok ikonikus szendvicskenyere. Mutatjuk, hogyan készül ez a rusztikus, mégis kifinomult pékáru, amely méltán vált világszerte kedvenccé.
A kínai ipari vállalatok nyeresége júniusban 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ami enyhülés a májusi 9,1 százalékos csökkenés után. Az első fél évben ezzel 1,8 százalékos a visszaesés.
A Wall Streeten is a kereskedelmi tárgyalásokra és a gyorsjelentésekre fókuszáltak a befektetők, a mértékadó indexek mérsékelt pluszokban zártak, ami az S&P500 és a Nasdaq esetében újabb csúcsot jelentett.
A MET Csoport, Európa egyik vezető energiavállalata, 2025. szeptember 1-jei hatállyal Tom Van de Cruyst nevezte ki az Értékesítési és Trading üzletág vezérigazgatójának.
Az idei első negyedévben több mint hatezer átutalásos banki csalási kísérlet történt, míg egy évvel korábban 4600, ez 26 százalékos emelkedés. Mi történt? Mind az elektronikus pénzforgalomban regisztrált visszaélések száma, mind az általuk okozott kár értéke csökkent az első negyedévben a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A sikeres, kártyás fizet
Ahogy a terhesség halad előre, a kismamákat egyre inkább foglalkoztatja, vajon a kiírt időponthoz képest mikor érkezik meg a baba. Az orvosi szempontból ideális terhességi időszak általában 40 hétig tart, ám valójában számos tényező befolyásolhatja a születés dátumát. Milyen faktorok befolyásolják, hogy egy baba korábban vagy később lát napvilágot,
Orbán Viktor hétfőn a Harcosok órája című műsorban elmondta, hogy az alkotmány világos, áprilisban vagy májusban a köztársasági elnök döntése szerint kell megrendezni a választásokat. Az államfő jogát a választások időpontjának kitűzésére senki el nem vonhatja, nem korlátozhatja, viszont készülni kell - fogalmazott.
Felfedezték az első világháborúban elsüllyesztett Nottingham brit cirkáló hullámsírját. A hajótest maradványait az Északi-tengeren fedezték el, hozzávetőleg 110 kilométerre Nagy-Britannia partjaitól.
Aggasztó jelenséget tapasztal a fügéjén: a termés még az érés előtt lehullik? Tudja meg, mik a leggyakoribb okok, és hogyan előzheti meg a terméshullást.
Az intelligens mozgás- és vezérlési megoldásokat kínáló kínai vállalat gyártóközpontja mellett a somogyi vármegyeszékhelyen új logisztikai központot is létrehoztak. A zöldmezős beruházás volumene eléri a 60 millió eurót és 200 főnek teremt új munkahelyet a térségben.
Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri Csak! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
Miközben a fiatal királyi sarjak fokozatosan megismerkednek a rájuk váró szerepekkel, Vilmos herceg és Katalin hercegné elszántak abban, hogy a lehető legnormálisabb nevelést biztosítsák számukra.
A Bitcoin (BTC) szorgos elemzője, TechDev, aki 537,900 követővel rendelkezik az X közösségi platformon, úgy véli, hogy a Bitcoin bikapiaca még körülbelül egy évig folytatódik, ami a történelmi adatok alapján is valószínű. TechDev elmondta, hogy a Bitcoin inkább a gazdasági ciklusokat, mintsem a négyéves felezési ciklust követi. Az elemző szerint a