2025. július 21. hétfő

júl. 21
7:27
Kínai egyterűvel akarja megtörni a SUV-hegemóniát az USA-ban a Faraday Future (Magyar Nemzet)
A kínai alapítású Faraday Future startup nagyszerű ötlete, hogy monitort szerel egy kínai egyterű orrára és az emberek maguktól átülnek majd abba a SUV-kból.
júl. 21
7:27
Egy rejtélyes sír fekszik a Városligetben, amin csak annyi áll: FUIT (Helló Magyar)
Kit temettek oda, és mit jelent a rejtélyes FUIT felirat?
júl. 21
7:27
Bemutatta új villanyautóját a Subaru (Villanyautósok)
A jövő év elejétől már három elektromos autót árul majd Európában a vállalat.
júl. 21
7:27
Trump döntött: Zelenszkijre szörnyű sors vár (AC News)
Ezt az ukrán elnök is tudja, kétségbeesett kormányátalakításba fogott – eltávolítva a lehetséges puccsitákat. Sőt, új miniszterelnököt nevezett ki.
júl. 21
7:27
Csak akkor érdemes ma kimenni, ha van hol lehűlni (Telex)
Tetőzik a hőség, 38 fok is lehet, másodfokú riasztás van érvényben.
júl. 21
7:27
Marókkói középpályást igazolt az AS Roma (Sportal)
Az olasz élvonalban szereplő AS Roma hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a 24 éves francia középpályást, Neil El Aynaouit.
júl. 21
7:27
Kemoterápiás kezelést kapok, fürödhetek az otthoni medencében? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Alacsony vérlemezke szám miatt a 4. kezelést egy hónappal elhalasztotta a kezelő orvosom.
júl. 21
7:27
Kert, ahol csak ti vagytok: 6 növény, ami békét és privát teret ad (Bien)
Az intimitás, privát szféra nagyon fontos egy ingatlan esetében, hiszen a kertben úgy lehet a legjobban kikapcsolódni, ha nem látnak be kíváncsi szemek és a forgalmas utak zaja sem szűrődik be annyira. Szerencsére számtalan növény létezik, amiket a kerítés mellé ültethetsz, de mutatjuk, mit érdemes a terasz mellé választanod.
júl. 21
7:27
Ez kemény: 7,4-os erősségű földrengés volt az oroszoknál (Agrárszektor)
A Richter-skála szerint 7,4-es földrengés rázta meg Kamcsatkát. A földrengés hatásai Magyarországon is mérhetők voltak. Jelentős károkról egyelőre szerencsére nem érkezett hír, így az előzetesen elrendelt cunamiriadót is visszavonták. - írta meg az Időkép.hu.
júl. 21
7:30
Ennyi lehetne az átlagnyugdíj a bérarányos emeléssel – változást sürgetnek (Menedzsment Fórum)
Az áremelkedés lehagyta a nyugdíjak növekedését.
júl. 21
7:30
Levélben üzent Orbán Viktornak a volt EP-képviselő: "a rohadt életbe, ez már nem játék" (ATV)
Ujhelyi István korábbi EP-képviselő szokásos vasárnapi nyílt levelében ezúttal rendkívül kemény hangon bírálta Orbán Viktor és a Fidesz ukrajnaellenes propagandakampányát.
júl. 21
7:33
Megjön a hőség, de estére durva fordulat jön az időjárásban! (Pénzcentrum)
Hétfőn napközben még alapvetően száraz időre számíthatunk, a csapadék esélye kicsi, azonban a délutáni, esti óráktól kezdődően már változékonyabbra fordul az idő. Különösen az ország északnyugati és északi részén alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
júl. 21
7:33
Terrortámadást fékeztek meg az egyiptomi hatóságok – rettegett szervezet próbált visszatérni (vg.hu)
A betiltott Muzulmán Testvériség készült összeesküvésre.
júl. 21
7:33
"Levetkőztetett, felhúzta rám az úszógatyát, megigazította a péniszemet, és jól végigtapogatott" – Széchy Tamásról vallott egy 1982-ben még gyerek úszó (SzMo)
Füzesy Tamás szerint az edzéseken nem volt ritka a fizikai fenyítés sem. Ha valaki késett, vagy nem tudta hozni a szintidőt, az edző a talpára csapott papuccsal vagy a síp vizes zsinórjával. És ez már a szelídebb Széchy volt.
júl. 21
7:33
Hihetetlen mit mondott Schmuck Andor Majkáról és Azahriahról, nagyon kemény szavakkal illette a két énekest (Promotions)
Halála után tarolta le az internetet a videó.
júl. 21
7:33
Bukik a lengyel kormány, Donald Tusk politikai haláltusáját vívja (Magyar Hírlap)
Az EU a pénzek kifizetésének fejében megkövetelte, hogy a lengyel kormány engedje be az illegális migránsokat.
júl. 21
7:33
Puzsérék visszavonulót fújtak: hétfőtől újra járnak az autók a Tűzoltó utcában (Mandiner)
A lezárás kapcsán több helyi lakó is tiltakozott, és a budapesti kormányhivatal is szabálytalanságokat tárt fel.
júl. 21
7:33
Titkos ellenzéki egyeztetések: itt vannak a részletek! (naphire.hu)
Több ellenzéki párt is tárgyalóasztalhoz ült az elmúlt hetekben, de nem egy közös választási párt létrehozása a céljuk – tudta meg az ATVTik Híradó. Az egyeztetéseken nem vett részt a DK, a Kétfarkú Kutya Párt pedig már az első alkalom után kiszállt. A következő találkozót szeptemberre tervezik, egyes szereplők szerint az egész kezdeményezés inkább
júl. 21
7:36
Ez nagyon ritka: olyat hoz a front, hogy a meteorológusok is csak pislognak, ami utána jön az kegyetlen lesz (Blikk)
Durva, ami az időjárásban jön.
júl. 21
7:36
Így van Kapu Tibor a földet érés után – Van egy pillanat, amit soha nem felejt majd el (Blikk)
A második magyar űrhajós, Kapu Tibor öt nappal a landolása után egy hosszú interjúban számolt be az űrbéli tapasztalatairól. Elárulta többek között, milyen élmény volt a felbocsátás, milyen volt visszaérkezni a Földre, illetve azt is, melyik az a pillanat, amit soha életében nem felejt el.
júl. 21
7:36
"Jószerivel kötelező a továbbjutás" – nem hibázhat a Fradi a BL-ben (Metropol)
Jerevánban rajtol a Fradi a BL-ben.
júl. 21
7:36
Bűnügyi nyomozást javasol az amerikai hírszerzés igazgatója az "orosz választási beavatkozásról" szóló ügyben (hirado.hu)
Tulsi Gabbard erről a Fox News hírtelevízió vasárnapi politikai magazinjának nyilatkozott.
júl. 21
7:36
Ellen DeGeneres megerősítette, hogy Trump miatt költözött az Egyesült Királyságba (444.hu)
Az amerikai tévés azt is mondta, ha kell, újra összeházasodik a feleségével.
júl. 21
7:39
Jenes Kitti elárulta, hogy foglalt-e a szíve (BorsOnline)
Jenes Kitti a Disney-filmek herceg­nőinek magyar hangja, dalaik előadója...
júl. 21
7:39
Katalin hercegné borzasztó állapotban volt a műtétje előtt: senki sem gondolta, hogy ilyen súlyos volt az állapota (Life)
Katalin hercegné 2024-ben komoly egészségügyi megpróbáltatásokon ment keresztül: év elején nagy hasi műtéten esett át, utána pedig nem sokkal rákot diagnosztizáltak nála. Vilmos herceg felesége megelőző kemoterápiát kapott, és bár azóta jól van, még mindig a lábadozás időszakában van. Legutóbb a Royal Ascot-i szereplését is lemondta.
júl. 21
7:39
Sárgaság a romatelepen (Magyar Hírlap)
Egyre terjed a kór.
júl. 21
7:39
Tűz ütött ki egy tihanyi szállodában (Magyar Nemzet)
Egy tűzoltót kórházba kellett vinni.
júl. 21
7:39
Fulladásveszélyes cumik, toxikus gyerekkabátok. Veszélyes kínai áruk miatt figyelmeztet az EU (Forbes)
Az Európai Unióba számolatlanul érkeznek a Sheintől és a Temutól az olcsó áruk, amelyek ellenőrzése után kiderült, hogy a termékek egy része szabálytalan, sőt: veszélyt jelenthet a vásárlókra – állítja az uniós igazságügyi biztos. Mi történt? Az uniós igazságügyi biztos megdöbbenten jegyezte meg, hogy a Shein és a Temu egyes termékei veszélyesek a
júl. 21
7:39
Ahol ők mozognak, ott nem elég a sima Birkin táska, ott a gyémánttal kirakott kell 120 millióért (Telex)
Náluk a luxus nem csendes, hanem üvölt – de miért a rongyrázós luxizást választották a NER nagyasszonyai a magyar tervezők helyett, és mindez miért megy szembe a nagy magyar divatstratégiával? Divatszakértőkkel és magyar tervezőkkel kerestük a válaszokat.
júl. 21
7:39
Soltész Miklós: Szlovákiában egy csökkenő létszámú társaság továbbra is szítja a tüzet a magyarsággal szemben (vasárnap.hu)
"Ha felül tudunk emelkedni az elmúlt évszázad tragédiáin, tegyük hozzá, szlovák részről a félelmeken is, újra megtalálhatjuk az utat egymáshoz. A kölcsönös gesztusok, amelyeket egyházi, de napjainkban politikai szinten is egymás felé gyakorlunk, enyhíthetik a még meglévő ellenszenvet, gyanakvást" – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi
júl. 21
7:39
A hazatérése emlékeztek (Gyulatelevízió)
Vasárnap délelőtt a málenkij robotra elhurcoltak hazatérésére emlékeztek a németvárosi Szent-József templomban, majd a Máriás-házban.
júl. 21
7:39
Fenntartható jövő nemzetközi csapatmunkában: lezárult a Széchenyi István Egyetem és az Audi közös programja (Helló Sajtó!)
A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös programján húsz egyetem hallgatói kerestek fenntartható megoldásokat valós vállalati kihívásokra. A július 7. és 14. között zajló Audi Development Camp nemzetközi táborában a résztvevők az ESG alapú vízgazdálkodás témáját dolgozták fel, miközben szakmailag és kulturálisan is fejlődtek.
júl. 21
7:39
Párosítós kvíz: Büszke lehetsz magadra, ha eléred a legalább 6/8-as eredményt (Kvízkuckó)
Induljon egy kis agytorna Készen állsz egy kis agytornára? Ez a párosítós kvíz nemcsak szórakoztató, de még az önbizalmadat is felturbózza, ha jól teljesítesz. Nyolc kérdés vár rád, és ha legalább hatot eltalálsz, igazán büszke lehetsz magadra! Ne aggódj, ha nem megy elsőre – minden próbálkozással egyre jobb leszel. Játssz egyet, és derítsd ki, men
júl. 21
7:41
A szerbek igencsak elbizakodottak a magyarok elleni vb-elődöntő előtt (Magyar Nemzet)
Az olimpiai bajnok szerb válogatott lesz Varga Zsolt csapatának ellenfele a fináléba jutásért.
júl. 21
7:42
A Coldplay énekese szombaton előre figyelmeztette a közönséget a csókkamerára (Blikk)
A Coldplay frontembere, Chris Martin nem bízta a véletlenre a dolgot: szombat este a Wisconsin állambeli Madisonban tartott bulijukon már előre figyelmeztette a közönséget, hogy a híres Jumbotron Song című daluk alatt bárki megjelenhet az óriáskivetítőn. Mint ismert, egy korábbi fellépésükön kínos jelenetek játszódtak le, amikor a kamera egy szerel
júl. 21
7:42
Óriási a káosz: súlyos baleset történt az M3-as autópályán (BorsOnline)
A helyszínre a mentőket is riasztani kellett.
júl. 21
7:42
A kijevi gazdák kiadták az ukázt a bukott történelemtanárnak (HírTV)
Megdöbbentő és a valósággal szembemenő állításokat közölt a Facebookon Rácz András. Az általános iskolai tanárnak annyira bejött az ukrán narratíva, hogy egészen elképesztő állításokat fogalmazott meg a kárpátaljai templomgyújtással kapcsolatban.
júl. 21
7:42
Most jött: hatalmas baleset történt az M3-ason, azonnal mentőt kellett hívni (Metropol)
Egy teherautó és egy kisbusz karambolozott.
júl. 21
7:42
Törvénytelen módon, közpénztől akarta megbuktatni Joe Biden az izraeli kormányt – derült ki egy friss jelentésből (hirado.hu)
Magyarország mellett Izraelt is vegzálta a USAID.
júl. 21
7:45
Elfogynak a dolgozók a magyar autógyárakból (autopro)
Bár a gazdasági lassulás miatt több a munkát kereső, az autóipari és gyártó cégek továbbra is nehezen találnak szakképzett, megbízható fizikai dolgozókat.
júl. 21
7:45
Füstbe ment terv: Londonba tartó cigarettacsempészeket kapcsoltak le a pénzügyőrök (vg.hu)
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök csaknem tízezer doboz, román zárjeggyel ellátott cigarettát foglaltak le Londonba induló utasoktól. A NAV költségvetési csalás miatt feljelentést tett, a lefoglalt cigaretta értéke több mint 17 millió forint, az elkövetők pedig akár 30 millió forint jövedéki bírsággal sújthatók.
júl. 21
7:45
Országos tilalom lép életbe (Magyar Nemzet)
A tűzzel játszik, aki megszegi.
júl. 21
7:45
Napi agykarbantartó kvíz: 10-ből 1 ember tud csak helyesen válaszolni az összes kérdésre! (Kvízkuckó)
Készen állsz egy igazi kihívásra? A napi agykarbantartó kvízben 10-ből csak 1 ember tudja helyesen megválaszolni az összes kérdést! Ha úgy érzed, te is a legjobbak között vagy, próbáld ki, és tudd meg, mennyire vagy felkészült! Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, naponta f
júl. 21
7:47
Fontos döntés született, Szoboszlai Dominik jövőjét is érintheti (Magyar Nemzet)
A Liverpool a Bayern Münchennel és a Real Madriddal is megküzdhet a játékosért.
júl. 21
7:48
Csípje meg magát: ennyibe kerül egy euró (Menedzsment Fórum)
Kiderült, hogy indítja a hetet a forint.
júl. 21
7:48
Gyengült a forint árfolyama (Adózóna)
Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 21
7:48
Elindult lefelé a forint: így drágultak a külföldi valuták hétfő reggelre (Pénzcentrum)
Hétfő reggel gyengült a forint a legfontosabb devizákkal szemben - derül ki a nemzetközi devizapiaci jegyzésekből.
júl. 21
7:49
Repülő gyulladt ki a levegőben, több száz utas élt át félelmetes perceket (Magyar Nemzet)
Az incidens sokkoló videófelvétele bejárta az internetet.
júl. 21
7:51
Csak angolul beszél a 8 éves Peti – az anyanyelvét nem tudja megtanulni, az anyukája nem tud vele beszélni (SzMo)
Előfordul, hogy Peti nem reagál arra, amit az anyukája kér tőle, amíg nem jön rá a mozdulatokból, mit szeretne tőle. A kisfiú jelenleg heti négy órában jár speciális iskolába, de a tanárok nehezen tudnak vele kommunikálni, mert ő kizárólag angolul válaszol.
júl. 21
7:51
"Ukrajnának az orosz repülőtereket kellene támadnia" (Magyar Hírlap)
Az ukránok megszívlelhetik a magas rangú német tábornok javaslatát.

Keresés