Igen szélsőséges idő lesz ma Magyarország területén. Ismét visszatér a hőség, ám a zivataroknak sem inthetünk búcsút. Az ország számos pontján viharok csapnak le ma és holnap is, miközben egyes területeken akár 38 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Mutatjuk, milyen időjárásra kell számítani!
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári (Iasi) állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Alig szusszantak az adózók és a tanácsadók a bevallások beadását követően, máris érkeznek a levelek az adóhatóságtól, amelyekben arra figyelmeztet, hogy valami hiányzik a korábbi években beadott adóbevallásokból.
A Fiat új stratégiával próbálja élénkíteni az olasz autógyártást: bemutatta az új hibrid 500-as kisautót, amelyet 17 000 eurós indulóáron kínál. A modell célja, hogy megfizethető alternatívát nyújtson a városi közlekedéshez, miközben új lendületet ad az olaszországi termelésnek.
Több száz gyógyszer okozhat fényérzékenységet, és akár komoly bőrtüneteket is, míg más szerek a testünk hőszabályozását zavarhatják meg, ha nyáron nem vagyunk elég körültekintőek. A Semmelweis Egyetem főgyógyszerészének tanácsai segítenek elkerülni a bajt.
Van egy hely a világon, ahol a természet festményszerű tájai, középkori falvak és világhírű borvidékek mesés találkozójának lehetünk szemtanúi: a varázslatos Toszkána.
Rekordösszegeket fizetünk vissza a bankoknak – ennek ellenére csak még jobban eladósodunk. A magyar háztartások hiteltartozása május végére megközelítette a 11 596 milliárd forintot, miközben a törlesztések összege is minden korábbi szintet túlszárnyalt. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a nettó eladósodás folytatódni fog
Robin Williams, a komikus zseni és sokoldalú színész, ma ünnepelte volna 74. születésnapját, ami alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk rendkívüli örökségén. Pályafutása során páratlan improvizációs képességeivel, valamint a humor és a nyers érzelmek ötvözésének mélyreható képességével ragadta magával a közönséget. A Mrs. Doubtfire-től kezdve a Hol
Nagyon fontos, hogy mit és hogyan vessünk el júliusban ahhoz, hogy az eredmény ne csalódás, hanem bőséges termés legyen. Eláruljuk azokat a titkokat, amelyekre érdemes odafigyelni.
"Az előttünk álló két évben eldől, hogy sikerül-e Ursula von der Leyen Nagy Átalakítása, vagy végül majd egy minden szempontból kudarcos elnöki periódust zár majd 2029-ben" - írja az EU következő hétéves büdzséjének a tervezetéről Navracsics Tibor. Az már világos: Orbán Viktor vétóra készül - elsősorban az Ukrajnának szánt uniós pénzek miatt.
Tízből hét hazai munkavállaló szerint jó a légkör a munkahelyén, és egy friss kutatás szerint erre a kisebb cégeknél még nagyobb az esély. A legtöbben szívesen vesznek részt személyes beszélgetésekben a kollégáikkal, és örülnek, ha van lehetőség a munkán kívül is találkozni. Ilyenkor leginkább a kötetlen bulikat és közös ünnepléseket részesítik elő
Az EQUAL a Spotify női előadók egyenjogúságát támogató programja, amely keretében kiemelt felületet és egyedülálló láthatóságot biztosít a platform. Országonként és évente csupán 2 előadó kap lehetőséget, hogy ő legyen a régiós kiemelt, most először került magyar előadó a több mint 1 millió követővel rendelkező EQUAL Global élére.Az EQUAL programot
A Yamazaki Mazak az EMO 2025 kiállításon átfogó gép- és automatizálási technológiákat mutat be, melyek között hét világpremier és öt európai premier is szerepel. A bemutatott újdonságok célja, hogy inspirálják
Véget vetettek a sokakat bosszantó kényelmi díjaknak: mostantól ingyen lehet online autópálya-matricát vásárolni, ráadásul a digitális ügyintézés további előnyei miatt még kényelmesebb és biztonságosabb lett ez a megoldás az autósok számára.
A hercegné állítólag hónapokig dolgozott rajta, hogy egyesítse a két családot. Meghan Markle ugyanis még akkor is tartotta a kapcsolatot Károly királlyal, amikor a fia nem beszélt vele.
Napfény, tengerillat és ellenállhatatlan stílus? Ez mind benne van a 2025-ös nyár legforróbb divattrendjében. A mediterrán divat most újra hódít, és a spanyol, olasz, francia nők gardróbjából bárki ellesheti a titkokat. Fedezd fel, mitől olyan vonzó ez a stílus! Hogyan sajátíthatod el te is? Mutatjuk! Miért imádjuk a mediterrán stílust? A mediterrá
Donald Trump elnök által az új vámok bevezetésére szabott augusztus 1-jei dátum "kemény határidő", azon nem lesz módosítás, ugyanakkor a tárgyalások azt követően sem kizártak, de az időszakban az egyes országokra megállapított vámokat meg kell fizetni az Egyesült Államokba irányuló export után.
Tulsi Gabbard, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója kijelentette: az Obama-adminisztráció hamis narratívát épített fel az orosz befolyásolásról, ezért bűnügyi nyomozást javasol. Gabbard összeesküvésnek nevezte az ügyet, amelyben több felső vezető is érintett volt.
Új lendületet hoz a hét a karrier és a pénzügyek terén: a Nap jegyváltása és az Oroszlánban bekövetkező újhold hatásai különösen erősek lehetnek, de a pénteki Nap–Plútó szembenállás feszültségeket is jelez. Most az egyensúly és a tudatosság a legfontosabb, ha nem akarunk hibás döntéseket hozni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az amerikai elnök kínai látogatást tervezhet. Mi történik? Donald Trump amerikai elnök kínai látogatást tervezhet az október 30. és november 1. közötti APEC-csúcstalálkozó előtt vagy annak keretében – írta a Reuters vasárnap több forrásra hivatkozva. Mit jelent pontosan az értesülés? Az amerikai elnök vagy közvetlenül a csúcstalálkozó előtt utazna
Donald Trump rekordösszegű, 3400 milliárd forintnak megfelelő kártérítést követel a Wall Street Journaltól egy rágalmazási perben. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök legalább 10 milliárd dollárra perelte be a Wall Street Journalt és tulajdonosait, köztük Rupert Murdocht pénteken, amiért az újság arról számolt be, hogy az ő neve szerepelt Jeff
A HVG vendégmunkásokkal kapcsolatos cikkére reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium leszögezte: a magyar munkaerő az első. A tárca szerint csökken a külföldi dolgozók száma, a szigorú szabályok pedig garantálják, hogy először hazai munkavállaló kapjon állást.
Szinte biztos, hogy kedden sem változtat az alapkamaton az MNB Monetáris Tanácsa. A jegybank az elmúlt hónapokban az új vezetéssel is kifejezetten óvatos hangnemet ütött meg, és az elemzők szerint sincs itt az ideje a lazításnak. Sőt, egyre több az olyan szakértő, akik az év végéig sem látnak teret a kamat csökkentésére, az árrésstopok várható eltö
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A hatóságokat egy másik autós értesítette, akinek feltűnt a furcsán mozgó kamion, amely akkor még az A25-ösön közlekedett Wels közelében. Az autópályarendőrök gyorsan a nyomába eredtek, és egy pihenőhelyen sikerült megállítaniuk a járművet. Az alkoholszonda eredménye után a sofőr azonnal búcsút mondhatott a jogosítványának, emellett 1.800 eurós hel