Az agrárminiszter azt mondta, a beruházási támogatás célja a mezőgazdasági termékek értéknövelése, és a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztések megvalósítása.
A szegedi Reök-ben nyílt meg Trokán Nóra színészportrékból álló Mielőtt című kiállítása. A tárlatot a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László adta át a közönségnek, akik augusztus 20-ig láthatják a különleges válogatást.
A frufrus frizurák valóban bámulatosak lehetnek, hiszen keretezik az arcot, és különleges megjelenést kölcsönöznek viselőjüknek. Mégis, amikor a nyári meleg beköszönt, sokan érezzük úgy, hogy inkább megszabadulnánk tőlük. Az izzadság és a párás levegő miatt ugyanis nem mindig a legkényelmesebb viselet. De vajon léteznek-e trükkök, amelyekkel még a
Ezért imádom az ecetes babérlevélfőzetet, a hatása elképesztő! Szinte biztosan állíthatjuk, hogy a babérlevél és az ecet szinte minden otthonban fellelhető. Ha eddig nem tudtad, hogy mikre képesek együtt, akkor most figyelj, mert garantáltan meg fogsz lepődni! A babérlevelet és az ecetet mindannyian már jól ismerjük, ha finom ételek elkészítéséről
Csak egyszer kóstold meg ezt a citromos csodát – mindig ezt akarod majd! Nem tudom mitől, de a legegyszerűbb receptek a legfinomabbak. Itt van példának ez a citromos torta. Negyedóra alatt elő lehet készíteni, és valami elképesztő, milyen habkönnyű, lágy tortát kapsz, szinte elolvad a szájban. A citrusfélék üde savas fanyarsága remekül ellenpontozz
Válassz egy gyertyát, és felfedjük, mi hiányzik most leginkább az életedből A képen lévő 7 gyertyát más-más színnel színeztek be. Válaszd ki azt, amelyik a legjobban tetszik neked, s olvasd el, hogy mi hiányzik az életedből. Fekete Rengetegen úgy vannak vele, hogy a fekete csak rosszat jelenthet, ám a valós jelentése teljesen más. A fekete
A magyar férfi vízilabda-válogatott, különösen az első két negyedben hibátlanhoz közeli teljesítményt nyújtva, 18–6-ra verte az ausztrálokat a színgapúri vb férfitornájának első napján.
Izgatott várakozás előzte meg a Rijk Zwaan felgyői kísérleti kertjében megrendezett paprikabemutatót. A már jól ismert hibridek mellett a nemesítőház egy rendkívül ígéretes fehér, tölteni való fajtára irányította a paprikatermesztés iránt érdeklődők figyelmét.
Ez a növény, a világ egyik legcsodálatosabb növénye, mégis alig páran ismerik Ez az átlagosnak kinéző kis növényünk, nem feltétlenül annyira közönséges, mint amennyire annak tűnik! Az Elusine indica, azaz közismertebb nevén a kakaslábfű bizony rengeteg, az egészségünk számára fontos pozitív hatással rendelkezik. Évtizedek óta használják az ősi gyóg
Ne hagyd hogy tönkremenjen a vitorlavirágod – 6 tipp, ami garantáltan segít! A vitorlavirágot (Spathiphyllum) nagyon szeretem. Egy igazán kedves kis szobanövény, ami hófehér virágszirmaival, dús zöld lombjával bármilyen enteriőrbe illik. Először nem jártam sikerrel, mert kevesebb virágot hozott mint az vártam, de aztán egy barátnőm, aki történetese
Ez a 4 csillagjegy a legszuperebb nagymama – az unokák odáig vannak értük Természetesen nagyi és nagyi között is van sokszor különbség, hiszen léteznek azok, akik állandóan a kisunoka közelében lennének, és vannak olyanok is, akik beérik az évi 1-2 látogatást és mondhatjuk, hogy távolról szeretik a csemetéket. Végre kiderült, a csillagok elárulták
"Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: tegnap megtettem. 12 óra alatt 1113 férfival feküdtem le" - számolt be követőinek a hírről Lily Phillips. A brit OnlyFans-modell annyit árult még el, hogy a mozgalmas éjszaka ellenére jól van, mindössze izomláza van.
Nem minden nyugdíjas juthat hozzá az utalványhoz egy alig észrevehető szabály miatt. A kormányrendelet szerint a postás csak egyszer próbálja meg kézbesíteni az utalványt. Ha valaki épp nincs otthon, kérelmet kell írnia, hogy újra kiküldjék. A KTK cáfolja a szakszervezetet.
Július 12-én, szombaton tartja második országos kongresszusát a Tisza Párt, ezúttal Nagykanizsán, a Kanizsa Arénában. Az esemény a "Működő ország" címet kapta, és a párt kormányzati felkészülésére fókuszál.
Az ÉS idei 28. számában interjú Áfra Jánossal. Fűzfa Balázs esszéje a 100 éve született Nagy Lászlóról. Kritika Török Ábel regényéről. Nagy Kinga verse, Tóth B. Judit prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Az emberek imádják a legeket, rekordokat. Annak nincs hírértéke, ha valaki felsétál a Kékestetőre, ám ha az Everest csúcsára jut fel, akkor világhír és elismerés a jutalma. 1951-ben Sir Hugh Beaver, a Guinness sörgyár igazgatója egy vadászaton például arról keveredett vitába, hogy melyik a Föld leggyorsabb madara. Mivel a vita eldöntéséhez sehol ne
Lelkes és tettre kész csapattal megalakult az Iksz sümegi alapszervezete – adta hírül pénteken közösségi oldalán az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. – olvasható a Kdnp honlapján. A Kdnp ifjúsági szervezete beszámolt arról, hogy az alakuló ülésen Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselője, közigazgatási és területfejlesztési minis
A várhatóan ősszel induló Otthon Start Program új lehetőséget kínál az első lakásukat vásárlóknak, ám a kedvezményes hitel csak azok számára lesz elérhető, akik nemcsak a jogszabályi, hanem a banki hitelképességi feltételeknek is megfelelnek. A money.hu szakértői szerint az igénylés sikerét jelentősen befolyásolja a tudatos pénzügyi felkészülés: eg
Nem indult könnyen az év az Egyesült Államokba exportáló autógyártóknak, Donald Trump elnök vámjai jókora bizonytalanságot szültek. A Volkswagen “kihívást