Gyakran éveken át tartó panaszokkal, vaskos dokumentációval rendelkezik már egy-egy beteg és mégsem tudja, hogy pontosan mi is okozza a tüneteit. Az orvos most elmondja a lehetséges okokat.
Dinamikus nap elé néznek a csillagjegyek, mely a Kozmosz jóvoltából számos előrelépési lehetőséget kínál. A napi horoszkóp pedig azt árulja el, hogy mindezt miként érhetik el.
Szlovákia blokkolni fogja az Oroszország elleni uniós szankciókat, ha azok sértik nemzeti érdekeit, jelentette ki Robert Fico miniszterelnök, miután a szlovák parlament elfogadott egy határozatot, amely felszólítja a kormányt, hogy ne támogasson új korlátozó intézkedéseket.
A portugál válogatott kétszer is hátrányba került a címvédő és egyben Európa-bajnok spanyolok ellen a Nemzetek Ligája 2025-ös döntőjében, de mindannyiszor egyenlíteni tudott, majd megnyerte a tizenegyespárbajt. A gólt és gólpasszt jegyző Nuno Mendest választották a mérkőzés legjobbjának.
Celebnek lenni nem csak csillogás – ha valaha is eljátszottál a gondolattal, milyen lenne egy botrány kellős közepén állni, most kiderül, melyik drámába keverednél bele!
Orosz területen végrehajtott további katonai műveleteket helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap az amerikai ABC televízióban sugárzott interjúban.
Az első randi előtti izgalom örök klasszikus, nagyjából mindenki ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül: mit vegyek fel, hova menjünk, miről fogunk beszélgetni? És persze ott a másik nagy kérdés is, hogy igyunk-e valamit, vagy inkább ne.
Három év kóma után magához tér, és megtudja: a családja már nincs többé. A nővére eltűnt. De a válaszok helyett csak újabb rétegek tárulnak fel a Netflix thrillerében.
A magyar kormányfő az LCI francia tévécsatornának adott egyórás interjújában szokatlan nyíltsággal beszélt az orosz–ukrán háborúról, az EU jövőjéről, nyugati szövetségeseiről és a hazai döntésekről is. Úgy véli, Oroszország túl gyenge egy világháborúhoz, Ukrajna NATO- vagy EU-tagsága pedig nem szolgálja Európa érdekét. Méltatta Donald Trumpot, Emma
Az ABC News felfüggesztette egy vezető riporterét vasárnap, aki éles szavakkal kritizálta Donald Trump elnököt és Stephen Miller fehér házi kabinetfőnök-helyettest egy közösségi médiabejegyzésében.
A szívinfarktus után lábadozó páciensek érhető módon gyakran szoronganak, érzelmileg fel kell dolgozniuk a történteket. Nem véletlenül született meg az infarktus utáni depresszió leírása sem, amely a depresszió egy speciális fajtája, viszont számos ehhez kapcsolódó tünetet hordoz magában, így igen gyakran az alvászavart is.
A Patrióták Európáért pártcsaládhoz tartozó pártok vezetői vasárnap Fontainebleau-ban tartott nagygyűlését követően megerősítették, hogy együtt kívánnak dolgozni annak érdekében, hogy Európa ismét a hatalom, a béke és a szabadság kontinensévé váljon.
A rendes játékidőben nem dőlt el a csata, a portugál és a spanyol válogatott 90 percnyi játék után döntetlenre állt Münchenben, a labdarúgó Nemzetek Ligája döntőjében. A hosszabbításban nem esett gól. Végül tizenegyesekkel 5–3-ra a portugálok győztek.