A kronológiai életkorunk csupán azt mutatja, hány gyertyát fújtunk el a születésnapi tortán, de nem feltétlenül árulja el, mennyire fiatal vagy öreg a testünk valójában. A biológiai életkor viszont pontos képet ad arról, milyen állapotban vannak sejtjeink, szöveteink, szerveink.
2025-től a nyugdíjelőlegről már nem határozattal, hanem végzéssel döntenek. De mit is takar ez a változás, és milyen hatással lehet ez a nyugdíjakra és magukra a nyugdíjasokra?
A pénzenergiák titkai – mit üzen a lakásod falának a színe a pénzügyi sorsodról és az anyagi helyzetedről? Mit tehetsz, hogy kedvezőbb helyzetet teremts?
A májusban megválasztott katolikus egyházfő most először folytatott telefonbeszélgetést Oroszország elnökével. XIV. Leó arra kérte Vlagyimir Putyint, hogy tegyen lépéseket a béke érdekében, s a háborús felek közti párbeszéd fontosságát is hangsúlyozta.
Egyetlen nap leforgása alatt 14,5 százalékot zuhant az amerikai autógyártó részvényeinek értéke, ez pedig egyértelműen Donald Trump és Elon Musk nyilvános konfliktusának köszönhető.
A csillagok ma különleges energiákat árasztanak, amelyek támogatják a növekedést és az fejlődést az élet minden területén. Minden csillagjegy számára különleges kihívások és lehetőségek várnak, amelyek arra hívják őket, hogy mélyebb kapcsolatot teremtsenek belső világukkal és környezetükkel. Az idő arra is alkalmas, hogy megvizsgáljuk, milyen hatás
2025 végén indul el az Amazon Web Services (AWS) European Sovereign Cloud, ami egy teljesen független európai felhőrégió lesz. Az új struktúrát az unió állampolgárai fogják irányítani és kizárólag az európai jogszabályok hatálya alá tartozik majd. A működtetéséhez a vállalat új európai szervezetet hoz létre németországi székhellyel. A projekt Bran
Ola Kaellenius, a Mercedes-Benz vezérigazgatója azt mondta, vállalata saját ötletekkel is hozzájárul az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti vámtárgyaláshoz, de egyes német autóipari szereplők már közvetlenül Washingtonnal is felvették a kapcsolatot.
Június 28-án, tizedik alkalommal rendezi meg a Kiteline Se hazánk leglátványosabb és legnagyobb Sup-túráját, mely során Budapestet hosszában szelik át az résztvevők. A hagyományoknak megfelelően a sup túra a Római parttól kezdődik és Kopaszi-gátnál ér véget. Idén 3db sup deszkát is kisorsolnak a résztvevők között.
Május közepétől a gazdálkodók elkezdik lekaszálni a lucernásokat, réteket széna-, illetve szenázskészítés céljából. Ugyanekkor zajlik a mezőgazdasági területeken élő állatok szaporodási, utódnevelési időszaka is.
A HungaroMet hétvégi időjárás előrejelzéséből kiderül, hogy szombaton és vasárnap is folytatódik a kánikula és akár 37 Celsius-fok is lehet, de vasárnap jön egy hidegfront, ami záporokat, zivatarokat hoz magával.
Az élet sokszor olyan, akár egy forgószél, melyben gyakran elveszünk a mindennapok monoton rutinjában. De van egy részünk, amely csendesen várja, hogy felfigyeljünk rá: ez a belső gyermekünk, aki az önfeledt játék és a kreativitás birodalmában létezik. A belső gyermek fogalma a pszichológiában az a részünk, amely összekapcsol minket a múltunkkal, g
Javítja a koncentrációt és a mentális frissességet, támogatja a szívet és érrendszert, a bélflórát és az emésztést és erősíti az immunrendszert. Egy dolog biztos: a koffein a legtöbbünk életének elengedhetetlen
A leander a nyári kertek gyöngyszeme: gyakran találkozhatunk vele itthon kertekben, erkélyeken, de még közterületen is. Virágainak lenyűgöző színskálái, dús levelei és a napfény iránti nyitottsága miatt sokan választják ezt a mediterrán eredetű növényt – amelynek elfogyasztása azonban akár végzetes is lehet.
Egy új tanulmány szerint a koffeinmentes kávé is fokozhatja az éberséget, mivel a kávé fogyasztásával kapcsolatos elvárások és szokások jelentős hatással bírnak.
A magyar közönség is kitörő érdeklődéssel fogadta Jason Statham legfrissebb akciófilmjét, A melóst, ami nemcsak a mozikban, de streamingen is nagyot hasított. Most viszont felbukkant a semmiből egy krimisorozat, mely letaszította a trónról David Ayer rendezését.
A Toyota legkisebb városi modellje is csatlakozott a hibrid mezőnyhöz: az Aygo X mostantól részben elektromos hajtással is elérhető. Ezzel a japán gyártó minden, Európában forgalmazott modelljéből kínál olyan változatot, amely képes elektromos üzemmódban is közlekedni – írja a Haszon.
A Bristoli Egyetem Természettudományi és Mérnöki Karának kutatói olyan robotot fejlesztettek, amely a polipok idegrendszeréből merít ihletet. Az innovatív eszköz érzékeli a környezetét, és ez alapján dönt arról, hogy hogyan
Egy vendégét gyanúsított meg hűtlenséggel egy eszteregnyei férfi, majd dühében baltát ragadott, és többször fejbe vágta ismerősét. A súlyosan sérült áldozat túlélte a támadást, a 36 éves férfit emberölés kísérlete miatt vették őrizetbe.
A kert szépsége nem csupán a rendezett pázsiton és a színes virágágyásokon múlik – a fák is kulcsszerepet játszanak abban, milyen hangulatot áraszt a kültéri tér.
Testvérként szerette egymást Jókai Mór és Petőfi Sándor, ám a barátságuk túl sok sebet kapott. Ahogy Jókai fogalmazott később: a dölyf miatt egyikük sem vallotta meg, hogy fáj a harag…
Mostanában érik az egyik legizgalmasabb szezonális zöldség: a rebarbara nemcsak süteményekbe kiváló, hanem frissítő italok, pikáns szószok és akár savanyúság is készülhet belőle. Csak a leveleit kerüld, azok ugyanis mérgezőek.
Ismét csütörtök van, ami azt jelenti, hogy új filmek debütálnak a hazai mozikban. Ráadásul ezúttal egy hosszú hétvége áll előttünk, szóval minden adott, hogy megnézzünk pár filmet. Szokás szerint össze is gyűjtöttük a tíz legizgalmasabb újdonságot a mozikból és a streaming világából, hogy nektek már csak választani kelljen.