Ukrajna gyorsított uniós felvételéhez Európának, az európai adófizetőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A Néppárt vezetése azonban világossá tette, hogy mindenképpen támogatni kell Ukrajnát.
A The Floor – Csak egy maradhat visszatért izgalmas, új évadával az RTL képernyőjére, és már online is nézheted! Június 2-től indult a vetélkedő, amit minden hétköznap este a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon követhetsz. Ha pedig lemaradtál valamelyik részről, az RTL+ felületén streamelheted online. A vetélkedőt továbbra is Szujó Zoltán ve
Miután Berek Veronika régész elküldte a koordinátákat, hogy megtaláljuk a Szent István Király Múzeum Bakonykúti határában folyó régészeti ásatásainak pontos helyét, felrémlett bennünk, hogy bizony ez közel lehet a Magyar Honvédség ottani gyakorlóteréhez. Azonban emiatt aggódnunk nem kellett, csupán amiatt, mert az ásatási hely területe árammal teli
Negyven zenei program, nemzetközi színházi produkciók és változatos sportolási lehetőségek mellett idén Duna alatti sétát is kínál a 12. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A részletes programot sajtótájékoztatón ismertették.
Több ezer háztartás volt péntek délután áram nélkül Csehországban az országon átvonuló rendkívül erős viharok következtében - közölte Sona Holingerová, a legnagyobb energiaszolgáltató, a CEZ csoport szóvivője.
Ryan Reynolds és Hugh Jackman bevásárolták magukat a Tom Slingsby vezette ausztrál SailGp csapatba. Ryan Reynolds amerikai/kanadai filmsztárral és Hugh Jackman ausztrál színésszel új szponzor is érkezett, a SailGp eddigi négy évadából hármat nyerő társaság innentől a Bonds Flying Roos SailGp Team név alatt fut. Jackman és Reynolds nem hazudtolták m
Ne csak ősszel keresd a magyar erdők, mezők illatos gombáit: nyáron is dübörög a gombaszezon, olyan fajokkal pakolhatod most tele a kosarad, amelyeket biztosan nem tudsz megvenni a nagyáruházakban! A gombászásnak megvannak azonban a maga veszélyei is, hiszen rengeteg veszélyes, mérgező fajjal is találkozhatunk. Akár tapasztalt gombász vagy, akár la
Az európaiak és észak-amerikaiak hajlamosabbak nagyobb jelentőséget tulajdonítani a nagyobb izgalmakkal járó eseményeknek. Eközben az ázsiai gondolkozás fontos eleme a kiegyensúlyozottság.
Az újdonsült módosítás szerint két évnél régebbi jogosítvánnyal vezethetnének 400 lőerő teljesítmény feletti személygépkocsikat a sofőrök. A változtatás 2026-tól léphet életbe.
Egy nemrég publikált kutatás szerint 14 ezer évvel ezelőtt olyan erőteljes napkitörés érte el a Földet, amely messze felülmúlja az eddig ismert legnagyobb hasonló eseményeket, köztük a híres, Kr. u. 775-ben történt kozmikus részecskevihart is, amelyet sokáig a legerősebb naptevékenységként tartottak számon. A felfedezés nemcsak a múlt megértésében
Az anyagi helyzetünk alakulása igen sok tényezőtől függ, és mindenkinek más és más adja a hajtóerőt a pénzszerzéshez. Egyesek a magas pozíciót célozzák meg, míg másoknak a puszta anyagi haszon a vonzó. És persze vannak olyanok is, akik nem tartják kiemelt fontosságúnak a pénzt. A csillagjegyek az asztrológia szemszögéből más-más jellegzetességekkel
Negyven új mobil digitális táblával bővült a hazai gyorsforgalmi úthálózat eszközparkja, amelyek jelentősen hozzájárulnak a közlekedésbiztonság javításához, különösen az ideiglenes forgalomterelések során - írta meg a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt..
Ha az utóbbi időben akár csak egy kicsit is böngészted a TikTokot vagy az Instagramot, nagy eséllyel szembejött veled egy élénk narancssárga manikűr. Az alábbiakban egy olyan körömtrendet mutatunk be, amely színeivel és vibráló karakterével ugyanazt a nyári pezsgést idézi meg, mint egy jól behűtött Aperol a tengerparti naplementében.
A Comói-tó partján fekvő Cernobbio városa mára az autós pompa és elegancia Mekkájává vált a minden év tavaszán tartott konkurzus jóvoltából, ahol a világ minden tájáról összegyűlnek a legritkább, legelegánsabb és legfurcsább autók. Az idei seregszemlén nagy meglepetés okozott a hatvanas évek egyik legszokatlanabb versenyautója, az OSI Silver Fox.
Az Európai Unió június 6-tól feloldotta a a ragadós száj- és körömfájás (Rszkf) miatti összes védő- és megfigyelési körzetet, valamint a további korlátozás alá eső területet.
2026. július 26-ig minden uniós tagállamnak, így Magyarországnak is át kell ültetnie nemzeti jogába a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló irányelvet. Az új szabályozás célja, hogy az Eu vállalatai aktívan hozzájáruljanak az emberi jogok védelméhez, a környezeti károk megelőzéséhez és a fenntartható fejlődéshez. A megfelelé
Kedvezőtlen előjelek után kedvezőre fordult Washington és Berlin viszonya. A német sajtó szerint legalábbis ezt tükrözte Friedrich Merz kancellár bemutatkozó látogatása Donald Trump amerikai elnöknél.
Az olasz dráma egy hat epizódból álló minisorozat, ami minden egyes percével leköti a néző figyelmét – éppen ezért nemsokára garantáltan a toplista élére kerül. Mutatjuk, hogy pontosan miről szól, és hogy miért lesz ez a kedvencünk a következő hetekben.
Másfél év kihagyás után új műsorral tér vissza az ATV-re Gajdos Tamás: a korábbi műsorvezető ezúttal nem híradósként, hanem egy életmódmagazin házigazdájaként tűnik fel a képernyőn. A Jókor Mozdulj! célja, hogy mozgásra ösztönözze a nézőket – a 67 éves Gajdos pedig reméli, ezzel végleg maga mögött hagyhatja a "késős műsorvezető" múltját.
Egy ikonikus arc a múltból – de vajon beugrik a neve? Ez a retró képfelismerő kvíz nemcsak a memóriádat, de a popkultúrában való jártasságodat is próbára teszi. Felismered, ki ez a világhírű énekesnő? Rengeteg kvíz vár rád nálunk, amelyekkel edzheted az agyad, csak nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, napi frissítésű játékot!
Az afrikai országok finanszírozását segítő Afreximbank leminősítését élesen bírálta egy uniós szakértői testület, szerintük a döntés félrevezető és káros.
Ezen a hétvégén nem kell messzire menned az izgalomért – elég bekapcsolni a tévét! Válaszd a világmegmentő szuperhősöket az Igazság Ligájából, vagy a Rendőrakadémia friss újoncait, akik garantálják a szórakozást, de felejthetetlen road tripre visz minket Robert Downey Jr. is! Négy film, négy hangulat – csak győzd kiválasztani!
Elkezdődött az első "Filmio Fesztivál", amelynek keretében hatvan válogatott magyar film, sorozat és rövidfilm tekinthető meg ingyenesen a Filmio online filmtárban.