Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a közösségi médiában üzent a Pride napján: egy személyes posztban arra kérte követőit, osszák meg, mire vagy kire a legbüszkébbek. Szerinte ez a méltóságteljes és szeretetteljes válasz a felvonulásra.
Egy új-zélandi szarvasfarm tulajdonosa fejlesztette ki az első ehető bálahálót. Ez a találmány egyszerre oldhatja meg a műanyag bálahálók használatából adódó környezetvédelmi problémát, és háríthatja el az annak esetleges elfogyasztásával járó veszélyeket, hiszen a lovak és más háztáji növényevő állatok biztonságosan elfogyaszthatják.
A gyártócsarnokok, raktárak és irodák olyan épületek, amely hosszú évekre, évtizedekre készülnek, gyakran nagy anyagi befektetéssel és gondos tervezéssel.
Miközben a cégek egyre magabiztosabban alkalmazzák a mesterséges intelligenciát (AI), valójában csak a vezérigazgatók érzik magukat igazán felelősnek a technológia használatáért – derül ki az EY friss, nemzetközi kutatásából. A többi vezető vagy nem látja át az AI kockázatait, vagy nem tartja ezt feladatának. Közben a felhasználók aggodalma nő: ada
"Maradj mindig a társaiddal, és ha veszélyben érzed magad, kérj segítséget!" - A Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász közös tájékoztatót is készített, melyben megválaszolják a Budapest Pride felvonulásával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.
A John le Carré fia által befejezett, 2023-ban megjelent Karla választása augusztus elejétől elérhető lesz magyarul is. A kémregényben magyar szereplők is megjelennek, és van Budapesten játszódó jelenet is.
Noha az elmúlt hetekben több hír is érkezett arról, hogy növekszik a német elektromos autók iránti kereslet, egy friss felmérés szerint a hangulat továbbra sem rózsás a német autóiparban. A hosszan tartó visszaesés után a kilábalás még várat magára.
Túl vagy a nyári vakáción, mégis kimerültnek érzed magad, mintha nem is lettél volna szabin? A fáradtság nyaralás után gyakori jelenség, mutatjuk, hogyan győzheted le.
Bármily meglepő a lánybúcsú szokása csak a modern korban alakult ki, miközben a férfiak körében a legénybúcsú gyökerei egészen az ókorig, például a görög és spártai hagyományokig nyúlnak vissza. A lánybúcsú a régi lánysirató hagyomány utódjaként jelent meg. Eredetileg a lánysirató során a lányok közösen ünnepelték a női létbe való belépést, de a ma
Az alkotmány állami létünk alapja, amely tartást, célt és értelmet ad küzdelmeinknek idehaza és a nagyvilágban – húzta alá a kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán.
Ott Tanak bő fél perces előnnyel zárta az Akropolisz Rally szombat délelőtti programját, miután Adrien Fourmaux autója megsérült. Jourdan Serderidis rosszullét miatt kiállni képnyszerült.
Aggodalmat és szorongást váltott ki a magyar LMBTQ+ közösségben a Pride betiltását célzó törvény. Van olyan, aki elbizonytalanodott abban, megfoghatja-e a barátnője kezét, meg olyan is, aki melegként most először megy ki a Pride-ra. Abban viszont mind biztosak, hogy az idei Pride az eddigieknél nagyobb és történelmibb pillanat lesz.
Hat százalékponttal csökkent azon cégvezetők aránya, akik szerint a következő egy éves periódusban növekvő közterhekkel kell számolni a kkv szektorban. Összességében még mindig elég magasan áll a mutató, 58 százalékkal a K&H kkv bizalmi index felmérés 2025 első negyedéves adatai alapján. Azonban az elmúlt két évben ennél csak magasabb értékek v
Millie Bobby Brown felrobbantotta az internetet friss fotóival: a 21 éves színésznő a tengerpartról jelentkezett be és bikinis fotókkal örvendeztette meg rajongóit a közösségi oldalán.
Egy jól megválasztott strandkendő éppúgy elengedhetetlen kelléke lehet a nyári szetteknek, amely nemcsak praktikus, de stílusos is. A strandkendő nem csupán egy további réteg a fürdőruha fölött, hanem sokkal több: jól kombinálható kiegészítő. Ha megfelelően nagy kendőt választasz, a variációs lehetőségek szinte határtalanok, így garantáltan sosem l
Egy lehetőséget ragadott meg Balogh József, amikor 2016-ban elvállalta a Mercedes-Benz miskolci szalonjának vezetését. A döntését siker koronázta, azóta kétszer nyerte el az év márkakereskedése díjat.
A Lada Sport "Auto Finance" tereprali csapat befejezte az új Niva Sport Turbo fejlesztését. A versenyautó részt vesz a legendás Selyemút tereprali-versenyen, amely július 12. és 22. között kerül megrendezésre az Irkutszk – Gornij-Altajszk útvonalon – ez több mint 5000 km rendkívül nehéz próbatételt jelent. Idén a Lada "Raid Sport" osztály szabályza
"...a mama szinte semmire nem emlékezett abból, hogy mi történt fél órával korábban, hogy már megreggelizett, nem tudta, reggel van vagy este, illetve amit minderről tudni vélt, annak semmi köze nem volt a valósághoz." E heti novellánk egy idős nő szellemi hanyatlásának történetét beszéli el.
A pannonhalmi Bencés Kiadó gondozásában jelent meg A bizalommal visszaélve – Tanulmányok a katolikus egyházban elkövetett bántalmazásokról című kötet, amely az elmúlt évek legfontosabb publikációit gyűjti össze a katolikus gyermekvédelem témájában. Görföl Tibor teológus, a könyv szerkesztője az InfoRádióban hangsúlyozta: a kötet józan igényű helyze
A világban egyre nő azon helyek száma, ahol a rend és a biztonság nem adottság, hanem kivívandó állapot, de Magyarország nem sodródik az eseményekkel, mi megvédjük magunkat, a magyar emberek életét, békéjét, tulajdonát és szabadságát – mondta Orbán Viktor szombaton, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának és Katasztrófavédelmi In
A miniszterelnök szerint háborúk, migránsok és kiber-támadások fenyegetik a világot. Orbán Viktor a rend és biztonság megőrzésére hívta fel a figyelmet a tisztek előtt.
Az orosz-ukrán háború több mint három évvel ezelőtti kitörése óta naponta még mindig több ezer menekült érkezik a határon keresztül hazánk területére a háború sújtotta szomszédos országból.
Bár az esküvő előtti drasztikus hajváltoztatás mítosza vegyes érzelmeket vált ki az emberekből, Selena Gomez ebből is a legjobbat hozta ki. A színésznő múlt hétvégén teljesen átalakította frizuráját, melyről június végén Instagram-posztot is közzétett. Az eredményt látva pedig szinte biztos, hogy sokan érezzük úgy, itt az ideje belevágnia a "frufru
„Bal szemem, ez a művészi szem olyan páratlan, hogy a napot ellenőrzöm működésében, erre nem képes senki sem, megvakítaná az embert és én csinálom.” Csontváry Kosztka Tivadar ezeket a sorokat saját magáról írta le, mint a napút festője. És valóban, a huszadik század magyar festőóriása úgy látta a fény fotonjainak játékát tárgyakon, épületeken vagy