Az ázsiai tőzsdék többségében negatívan gyengüléssel zárták a keddi napot. Tokió közel 40 145 ponton zárt, míg Hongkong és Szöul gyengült. Az olaj ára emelkedett, az arany ára viszont csökkent. Vegyes hangulat uralta Ázsiai tőzsdéiken pénteken A vezető ázsiai tőzsdék döntő része gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést, miközben Japánban és Tajvano
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-9-re kikapott pénteken a holland csapattól, így nem jutott negyeddöntőbe az Ulánbátorban zajló világbajnokságon.
Nyilas A Nyilas számára a mai nap egy teljesen váratlan eseményt tartogathat, ami teljesen megváltoztathatja a jövőjét. Ezekről a csillagjegyekről köztudott, hogy mindig is tökéletesen tudtak viszonyulni a másikhoz, és az esetlegesen újonnan kialakult helyzetekhez. A mai nappal olyan lehetőségeket érhetnek el, amikről eddig talán még álmodni sem me
A Facebook-film, avagy A közösségi háló 2010-ben került bemutatásra, s most érkezik a folytatás. A projekt rendezője Aaron Sorkin, a történet a The Facebook Files című cikksorozatra épít.
Folytatódott a pozitív hangulat péntek reggel a nyugat-európai tőzsdéken. Madrid, Párizs és Frankfurt indexei pluszban kezdték a napot. London is pluszban áll reggelt. Az olaj és a gáz ára nőtt. Az arany viszont csökkenéssel kezdte a napot. A dollár viszont gyengült. A vezető európai tőzsdék többsége emelkedéssel kezdte a pénteki napot. A befektető
A gasztronómia és a történelem különleges találkozását tálalja a Főmenü – történelmi fogások című műsor a Dunán. Az ókori receptek összeállításban Vukics Adrienn régész, muzeológus segítette a stábot. A szakember a Családi kör vendégeként árulta el: kelesztett kenyér, rengeteg fűszeres étel, kísérőként sör és bor került eleink asztalára.
A Koldusdiák című háromfelvonásos alkotással folytatódik június 28-án este az M5 kulturális csatorna felújított operetteket bemutató sorozata. A darab, amelyet a közönség először 1882-ben láthatott, megváltoztatta az osztrák zeneszerző, Carl Millöcker életét.
A daganat ma már sajnos népbetegség, alig akad család, ahol ne lenne érintett valaki. A diagnózis hallatán legtöbbünkben egyszerre jelenik meg a félelem és a kétségbeesés, nemcsak magától a betegségtől, hanem a kezelésektől is. A modern sugárterápia azonban életet is menthet vagy meghosszabbíthatja azt.
"Halálhíre nagyon elszomorít minket. Jochen Mass egy csodálatos képességekkel rendelkező pilóta volt. Valaki, aki úgy tudta olvasni az autót, mint kevesen mások" – mondja Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport vezetője. "Csalhatatlan érzéke volt a technológiához és mindenhez, ami erőssé tesz egy csapatot. Vele együtt elveszítünk egy különleges pil
A szünidő alatt meghosszabbított műsoridővel, este 10 óráig várja nézőit az közmédia gyerekcsatornája, az esti közös, családi tévéélmény lehetőségeként. Szombatonként 20 órától vígjátékokat, kaland- és animációs filmeket kínál az M2 Mesemozi-sorozat a csatornán.
A Duna műsorán június 28-tól, szombat délutánonként látható Táj-kép című ismeretterjesztő sorozat testközelből mutatja be a magyar történeti kerteket. A Magyar Kertörökség Alapítvány megbízásából készült, rangos külföldi filmfesztiválokon díjazott széria epizódjai csaknem negyven helyszínt – kastély- és várkerteket, arborétumokat és apátsági parkok
Csernyisov nemzeti egységért felelős miniszter a Zelenszkij család egyik legjobb barátja, tehát az elnöknek nem a NABU alacsony hatékonyságával van baja.
Nem is kevéssel dőlt meg az eddigi rekord, több mint 3 és fél fokot vert a tegnapi nap a 87 éves csúcsra. Nem sokra voltunk Magyarország abszolút legmelegebb hőmérsékletétől sem.
Alig néhány napja debütált a Netflixen, máris a legnézettebb tartalommá lépett elő a hazai előfizetők körében a Teljes káosz: Rémálom az üdülőhajón című dokumentumfilm.
Fontos döntést hozott a Magyar Telekom 2025. június 26-án tartott Rendkívüli Közgyűlése, melynek értelmében a társaság passzív mobil infrastruktúra portfólióját egy kizárólagos tulajdonú leányvállalat fogja majd üzemeltetni. A leválás október végén történik meg. A Közgyűlés leválásról szóló döntése alapján a Magyar Telekom Nyrt. változatlan társasá
A vizsgálat szerint a négy tiszt fiktív módon sorozott be civileket, és utánuk vették fel az állami juttatásokat, majd a katonai ellátmány egy részét is eladták.
2025. májusban – csakúgy, mint a márciustól májusig tartó három hónapban – a munkanélküliség 4,3 százalékos volt, ugyanakkora, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Az aláírók szerint a kormány egy olyan országot próbál kialakítani, ahol meg akarják mondani, kik lehetnek egy család, hogyan kell élni, mit lehet látni, olvasni, gondolni.
Az e-cigarettákat eredetileg elegáns megoldásként reklámozták a hagyományos dohányzásról való leszokáshoz — de ez az elképzelés mára nagyrészt füstbe ment.
Az RTL Group megállapodást írt alá a Sky Deutschland német, osztrák és svájci érdekeltségeinek felvásárlásáról. A tranzakció értéke 150 millió euró készpénzben, valamint legfeljebb 377 millió euró értékű, részvényárfolyamhoz kötött változó ellenérték lehet. Az egyesüléssel egy 11,5 millió előfizetőt kiszolgáló médiavállalat jön létre a DACH régióba
Meglepődött Christian Horner közelmúltbeli nyilatkozatán a Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko, aki szerint a csapatfőnök a nyilvánosság előtt jóval óvatosabban beszélt a 2026-os szezonra készülő új erőforrásukról, mint házon belül.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a kormányhivatalok szakemberei országszerte ellenőrzik a görögdinnye minőségét, valamint a csomagoláson és árusítóhelyeken feltüntetett jelöléseket; külön hangsúlyt kap a hamis vagy megtévesztő származási adatok kiszűrése – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
A térséget sújtó csapadékhiány miatt ismét a történelmi mélypontokat közelíti a magyarországi folyók vízállása, és a hőségben felmelegedésük is fokozódik. A szélsőségesen alacsony vízállás számos ágazatban okozhat gondot, a folyami teherszállítást, az ivóvízellátást, az agráriumot, a turizmust, valamint az energiatermelést és -ellátást is kedvezőtl
Sok tagállamot megrokkanthat az 5 százalékos ráfordítási célkitűzés, az EU új fegyverkezési programja a jelenlegi formájában a békés európai fejlődés gátja lehet.