Hosszabb életre, nagyobb lehetőségekre és gyorsabb fejlődésre vagyunk programozva. Az orvostudomány, a biotechnológia és az adatalapú egészségügy ma már a biológiai óránkat is átírná – de van-e varázsszó, ami a hosszú életből értékes életet teremt? A tudomány ma szinte minden sejtünket képes feltérképezni. Már tudjuk, hogy az öregedés nem végzet, h
Pozitívan indult a kereskedés kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első órában emelkedni kezdett és már 500 pontos pluszban 98 378,48 pontnál jár az index. A vezető részvények közül az OTP a Telekom és a Richter pluszban indultak. A Mol is emelkedéssel kezdte a napot. A forgalom másfél milliárd felett jár. Lesz ma
A tavalyi 54. helyről a 48. pozícióba lépett előre Magyarország az IMD idei – 69 országot vizsgáló – versenyképességi felmérésében. Az előrelépés egyfelől a korábban előttünk járó országok pozícióvesztésének következménye, másfelől a tavalyi GDP-teljesítményünk szerény mértékű növekedésének tudható be. Hazánk a 2008-ban elfoglalt helyezéséhez képes
Most, hogy a magyar és a szlovák sajtóban felröppent, hogy a két állam ismét tárgyalásokat kezd a bősi vízlépcső és a kapcsolódó műszaki létesítmények közös üzemeltetéséről, érdemes áttekinteni dióhéjban, hogy hogyan jutottunk idáig, mi most a jogi helyzet. Ez fontos ahhoz, hogy megértsük: milyen tárgyalási témák azok, amelyek feltétlenül üdvözlend
Továbbra sem tudott megegyezni az autókra és autóalkatrészekre kiszabott vámokról Japán és az Egyesült Államok. A japán fél indoklása szerint a japán autógyártók lényegesen több autót gyártanak az Egyesült Államokban, mint amennyit exportálnak oda.
2025. I. negyedévben a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 790 millió euro volt a szezonális hatások kiszűrésével, a negyedéves GDP 1,5 százaléka. Szezonális kiigazítás nélkül az egyenleg értéke 1 882 millió euro volt, közölte honlapján az MNB.
A Covid óta nem látott tempóban vonják ki pénzüket a befektetők az amerikai hosszú lejáratú kötvényalapokból. Az általános pesszimizmust az USA növekvő államadóssága és az inflációs félelmek táplálják – írja a Financial Times.
Egy fiatal gépészmérnök rendkívüli elszántsággal és szakmai tudással újította fel azt a használt MTZ-952 LUX traktort, amelyet alig egy éve vásárolt Horvátországból.
A királyi családban szigorú öltözködési szabályok kötik a családtagokat, nem látunk kihívó darabokat vagy merész viseleteket - stílusos megjelenéseket azonban annál inkább. Eugénia hercegnő is egyre többször hívja fel a figyelmet magára ruhaválasztásaival, most épp egy gálán jelent meg kicsit szokatlanabb szettben.
Barátnős estére készülsz? Akkor csekkold ezeket a villámgyors fügés recepteket! Különlegesek, egészségesek, és tuti sikert aratnak majd a barátnőid körében!
A magas minőségű repcehibridek egyik fontos jellemzője a magas termésszint mellett a pergésellenállóság, amikor a becők az érés és betakarítás során nem nyílnak fel könnyen.
Rendszerkritikus videókban szerepel, tabutémákat feszegető előadásokban játszik, a filmvásznon pedig kitartóan fut. Lovas Rozi mára az egyik legfoglalkoztatottabb színész lett, de az ország egy része már rég nem mint tévésorozat-szereplőt vagy a Futni mentem sztárját ismeri, sokkal inkább mint a szabad színházon keresztül egy szabad országért küzdő
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Ralf Schumacher 180 alkalommal versenyzett a száguldó cirkuszban, hatszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Volt pilótája a Jordan, a Williams és a Toyota csapatainak, a versenyzéstől 2007-ben vonult vissza, azóta pedig elvált feleségétől és felvállalta új kapcsolatát is.
Otthonunk atmoszférája nem csupán a bútorok elrendezésén, a dekorációk stílusán vagy a használt anyagok minőségén múlik, hanem jelentős mértékben a falakat borító színek választásán is. A modern festékek és tapéták világában szinte bármilyen szín elérhető, így a választások végtelennek tűnhetnek. A kérdés az, hogyan hatnak ezek az árnyalatok a hang
Az időjárás szélsőségei és a nem kellően kipróbált külföldi fajták súlyosan rontják a magyar cseresznye kilátásait. A megoldás kulcsa a hazai kutatás és a korszerű technológia.
A Ginny és Georgia 3. évada több, mint igazságügyi drámák, családi titkok és kisvárosi botrányok egyvelege. A legújabb évad a pszichológiai témák árnyalt feltárását kínálja a nézőnek a trauma-feldolgozás, a mentális egészség, valamint az anyák és lányaik közötti összetett kötelék témáinak bemutatása során. A sorozat arra használja a felfokozott drá
Heti négy napra hívja vissza az irodába dolgozóinak többségét a Ford Motor, az intézkedés nem titkolt háttere, hogy a munkavállalók és a vállalat teljesítményének növelését remélik tőle.
A Worldline részvényei részben visszanyerték értéküket csütörtök reggel, miután egy médiakonzorcium vádjai miatt előző nap 38 százalékot zuhantak, ami 500 millió eurós piaci értékvesztést eredményezett.
A nyár elején a vetésfehérítő bogarak lárvái, amelyek addigra már sok helyen komoly károkat okoztak a különféle gabonák lombozatában, egy csapásra eltűntek. Ez egy természetes folyamat, hiszen ezek a lárvák már elérték utolsó lárvaállapotukat, és már csak egy feladat maradt számukra: a bábozódás. Ezt a lárvák a gabonaföldek talajában hajtják végre,
Nemzetközi kutatócsoport bizonyította az alföldi népesség kontinuitását egy drasztikus átalakulásokkal járó új korszak, a rézkor kezdetén. A legmodernebb genetikai elemzések alkalmazásával kimutatták, hogy az egymáshoz közeli, hasonló anyagi kultúrát használó és hasonló temetkezési rítusokat követő közösségek egymástól alapvetően eltérő rokonsági r
A vezető kriptovaluta tőzsde és Web3 vállalat, a Bitget a neves terméktervező stúdióval, a Saturnia Design-nal együttműködve rendezi meg a Bitget Elite Day-t – egy kiemelkedő eseményt, amely Európa blockchain és kriptovilágának meghatározó szereplőit hozza össze. Az eseményre 2025. június 27-én kerül sor Budapest egyik legikonikusabb történelmi hel
A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma 2025. június 25-i ülésén kezdeményezi Prof. Dr. Bács Zoltán rektori megbízását a Debreceni Egyetemen 2026. május 1. napjától kezdődően 2031. június 30. napjáig.
A Spacejunkie, űrkutatással foglalkozó szakportál csütörtök reggel videót tett közzé, amelyen szabad szemmel is látható az Axiom-4 küldetés SpaceX Dragon űrkapszulája, Kapu Tiborral, hazánk második űrhajósával a fedélzetén.
Bécs hivatalosan is pályázik az Európai Unió által tervezett öt MI-Gigagyár egyikének otthont adni, hogy a kontinens mesterséges intelligencia-központjává váljon az adatvédelem, fenntarthatóság és digitális humanizmus elvei mentén.
Immár negyedik alkalommal indított online közvélemény-kutatást a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) által szervezett A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódva a Nemzeti