Vannak olyan eszközök, amelyek – bár régen rendkívül hasznosnak tűntek – ma már tudjuk, hogy akadályozhatják a kicsik fejlődését, sőt akár károsak is lehetnek az egészségükre.
A világ első és egyetlen okos cochleáris implantátumát egy kisfiú, Loránd kapta, akinek ezzel esélye is lett arra, hogy visszakapja a tökéletes hallás lehetőségét, amit apránként veszített el a hallókészülékének használata ellenére is.
A Bme sajtótájékoztatón mutatta be a világ első monostabil tetraéderét, amely a gyakorlatban többek között űrmissziók leszállóegységeinek tervezésekor hozhat áttörést. A testnek a kutatók a Bille nevet adták.
A Duna elterelését követő magyar-szlovák jogviszály, a hágai per 28 éve lezáratlan. A kormánynak 2010 óta álláspontja, hogy Szlovákia jogtalanul használja a hazánkat megillető vízvagyont, ezért a jelenleginél jóval több vizet köteles juttatni a szigetközi Duna-szakaszba. Czepek Gábor kormánybiztos szerint viszont megoldást jelent, ha Szlovákia áram
Szinte egyhangúlag hagyta jóvá szerda éjjeli szavazásán a lengyel parlamenti alsóház (szejm) azt a törvénytervezetet, melynek értelmében Lengyelország kilépne a gyalogsági aknák (taposóaknák) használatát tiltó Ottawai Egyezményből.
A kormány felruházta magát azzal a joggal, hogy a magyar állam általános tiltó döntés esetén élhessen elővásárlási jogával stratégiai társaságok tranzakcióinál, nemcsak a naperőművekre korlátozva, mint korábban. Az új szabályozás egyúttal meghosszabbította az engedélyezési eljárás határidejét akár 135 munkanapra, és a változtatások visszamenőleg a
Folytatódik Lázár Ervin örökzöld mesefüzérének animációs feldolgozása, a Kecskemétfilmben készülő A Négyszögletű Kerek Erdő sorozat, és dokumentumfilm forog a Don-kanyarba vezényelt II. Magyar Hadsereg orvosáról. A Nemzeti Filmintézet összesen 186 millió forintnyi támogatásról döntött televíziós alkotások javára. Újabb hat epizód készülhet el a Kec
Mostantól a szülők is használhatják a Kréta idegen nyelvi felkészítő modulját – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára csütörtökön a közösségi oldalán. Varga-Bajusz Veronika videójában azt mondta, a szülő is elkezdhet nyelvet tanulni kényelmesen, otthonról, ugyana
A testünk egy változó, alkalmazkodó és finomhangolható rendszer, és ha megtanulunk rá jól figyelni, életminőségünk is érezhetően javulhat. A ciklusszinkron-tudatos életmód épp erre épít: a nők ciklusuk szakaszait megismerve optimalizálhatják a napi rutinjaikat, a sportot, a pihenést és a táplálkozást is. A Samsung viselhető okoseszközei, mint a Gal
A CATL debreceni gigagyára, ha elkészül, a kontinens egyik legnagyobb kibocsátású akkumulátorgyára lesz. Most azonban közbeszólt a kínai–amerikai vámháború és az annak nyomában járó bizonytalanság.
A hűtőtáska az egyik legfontosabb kellék nyáron a fürdőruha és a törölköző mellett. Eláruljuk azt a 9+1 trükköt, amire ha figyelsz, a hűtőtáska a legjobb barátod lesz a kánikulában.
A magyar inflációs cél 2027 elején teljesülhet (3%), a fokozatosan élénkülő gazdaság jövőre is csak 2,8%-os GDP-bővülést produkálhat - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma megjelent Inflációs jelentéséből. A munkaerőpiac lazulása már érezhető, ugyanakkor a bérdinamika csak fokozatosan lassul, és még mindig magas.
A Tisza Párt elnöke ismét nyílt vitára hívta a miniszterelnököt azután, hogy a Medián felmérése szerint az emberek többsége már alkalmasabb kormányfőnek tartaná, mint Orbán Viktort.
Victoria és David Beckham csendben voltak az elmúlt hetekben a családi viszályt illetően, igyekeztek a közösségi médiában fenntartani a béke látszatát, ám most lehet, hogy nem bírják tovább a hallgatást. Legidősebb fiuk, Brooklyn Beckham a jelek szerint végképp eltávolodott tőlük, hatalmasat rúgott az apjába.
Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület elfogadta az elmúlt öt év munkájáról szóló beszámolót és a 2030-ig tartó kulturális stratégiájá
A kertészek titka: ettől a módszertől újra virágzik a hortenzia nyár közepén Kevés dolog dobja fel úgy a nyári kertet, mint egy gyönyörűen virágzó hortenzia. Én legalábbis mindig boldogan nézem, ahogy a bokor hatalmas, színes virágfejekkel díszíti a kertet. De azt is megtanultam, hogy nem minden hortenzia viselkedik egyformán: van, amelyik csak egy
Csak 1 a 100-ból tudja megoldani ezt a fejtörőt elsőre – Te köztük vagy? A fejtörők és logikai rejtvények nemcsak szórakoztatóak, de szuperül megmozgatják az agytekervényeidet is. Ha te is azok közé tartozol, akik imádják a kihívásokat, akkor ezt a matekpéldát mindenképp ki kell próbálnod! Állítólag csak az igazán zseniális elmék képesek megoldani
Ne dobd ki a tegnapi maradékot: így lesz belőle a legfinomabb krumpli lángos, amit valaha ettél Van, hogy az ember azon töpreng, mihez kezdjen a tegnapi krumplipürével? A legtöbben talán csak felmelegítik, de én ma egy sokkal izgalmasabb megoldást hoztam nektek! Ugye, mindenki szereti a lángost? Na és azt tudtátok, hogy a maradék krumplipüréből is
A gyógyászatban, a robotikában, de még a videójátékokban is alkalmazzák azokat a szenzorokat, amelyeket a HUNOR-program keretében vizsgálnak a magyar űrmisszió során. A HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kísérletének eredménye különösen hasznos lehet az űrbeli navigációban, űreszközök együttes koordinálásában, dokkoláskor, valamint a ka
Arnold Schwarzenegger videóüzenetben köszöntötte barátját, Piroch Gábor kaszkadőrt és akciórendezőt, aki a hétvégén életműdíjat vehetett át a MOZGO-n, a Magyar Filmakadémia elismeréseként. Piroch Gábor szintén videóüzenetben mondott köszönetet jóbarátja megható szavaiért.
Jönnek Európába, ahol lassacskán többségbe kerülnek, bár ettől nem boldogok annyira, mert a forró Afrika igen sokféle helyéről érkeztek, és nem mindig örülnek egymásnak.
Több mint egynapos utazás után a Dragon űrkapszula és az Axiom Space 4-es missziója megérkezett az ISS-re, az űrhajósok már az űrállomáson vannak. A csapat korábban bejelentkezett az űreszközből, Kapu magyarul is beszélt.
A nyár a feltöltődés, a lelassulás, és sokunk számára az olvasás ideje is. Akár a tengerparton napozol, akár egy hűs teraszon limonádéval a kezedben, egy jó könyv mindig tökéletes társ. Az alábbi nyolc regényt úgy válogattuk össze, hogy elgondolkodtassanak, kikapcsoljanak vagy épp inspiráljanak - te hányat tudsz befejezni szeptemberig?