2025. június 26. csütörtök

jún. 26
8:57
Vajda Miklós: Az új világrendben már látható a keresztény Európa megsemmisítésének folyamata, kirajzolódott, milyen erőkkel szemben kell az Orbán-kormánynak… (vasárnap.hu)
A politikai történésekből, az Európai Unió és más nyugati vezető politikusoknak (szélhámosok, sikkasztók, tömeggyilkosok és sorolhatnánk…) nyilatkozataiból már egyre nyilvánvalóbban kirajzolódik, hogy az Orbán-kormány milyen erőkkel szemben védi a nemzeti kultúrát, keresztény hitet, és a magyar identitást.  A kultúrharc kifejezés az európai – ezen
jún. 26
8:57
Miért pont a szabadság alatt jönnek elő az elfojtott érzések? – És mit kezdj velük, ha már ott vannak (Bien)
Van az a fura pillanat, amikor végre elérkezik a várva várt szabadság. Hosszú hetek óta számolod vissza a napokat, megvan a bőrönd, megvan a naptej, a playlist, a jó regény, de valami nem stimmel. Nem örülsz úgy, mint vártad. Sőt, néha pont ilyenkor törnek rád könnyek, szorongás, furcsa feszültségek. Miért van az, hogy amikor végre pihennénk, a lel
jún. 26
8:57
Az év eddigi legmelegebb napja (vehir.hu)
.
jún. 26
8:59
Ezért lehet nyerő juttatás a csekély értékű ajándék (HR Portál)
Kedvezményes az adózása, széles körű a felhasználása és jelzi a munkaadói törődést. Az utóbbi egy évben nagyot nőtt a csekély értékű ajándék a juttatási piacon. Családonként évente több százezer forint is adható ebben a formában. Nyáron az iskolakezdés költségeinek enyhítésében és a nyaralás támogatásában segíthet ez a munkavállalóknak.
jún. 26
8:59
Itt a Fed első nagy ajándéka a bankoknak: lazít Amerika az egyik szorongató tőkekövetelményen (Portfolio)
A Federal Reserve szerdán bemutatott egy javaslatot, amely felülvizsgálná, hogy a globális szinten is jelentős amerikai bankoknak mekkora tőkét kell tartaniuk a viszonylag alacsony kockázatú eszközökkel szemben, többek között annak érdekében, hogy növelni tudják az amerikai állampapír-piaci jelenlétüket - írja a Reuters.
jún. 26
9:03
Az EU-csúcson titkos alkuk sorára készülnek, mert dönteni meg sem próbálnak (Portfolio)
A hágai NATO-csúcsról érkező európai vezetők csütörtökön Brüsszelben ülnek össze, hogy megtartsák a nyári Európai Tanács-ülést. Látványos döntésekre ezúttal nem érdemes számítani, de a politikai tét annál nagyobb: hogyan maradhat meg az EU diplomáciai súlya a globális feszültségek közepette? A Közel-Kelet, Ukrajna és az európai védelempolitika tová
jún. 26
9:03
Eltűnt Dominik (Metropol)
Már a rendőrség is keresi.
jún. 26
9:03
Ma jön a "csúnya munka" napja – Orbán a Voks2025 "erejével" vétózik az EU-csúcson? (ATV)
Ma délelőtt 11 órakor kezdődik az EU-csúcs Brüsszelben, "Zelenszkij elnökkel a véleménycsere", "majd pedig Ukrajnáról folytatunk megbeszélést, magunk között" - írta Costa elnök a 27-eknek a meghívólevelében. De itt jön majd szembe az újabb orbáni vétó? Ukrajna EU-tagsága is napirenden lesz.
jún. 26
9:03
Nagy Márton fontos közlekedési projektekről tárgyal Kínában – ez lett az eredménye (vg.hu)
A nemzetgazdasági miniszter hivatalos látogatáson vett részt Pekingben.
jún. 26
9:03
"Ha Irán kilép az atomsorompó-egyezményből, és erőltetett ütemben kezdi újraépíteni a nukleáris programját, akkor ennek a háborúnak nem igazán lesz győztese" (SzMo)
Kulcskérdés, hogy az iráni vezetés milyen következtetést von le a 12 napos háborúból. Az is lehet, hogy még inkább úgy gondolják, csak a nukleáris fegyver jelenthet számukra garanciát - mondja Kemény János Közel-Kelet szakértő.
jún. 26
9:03
"Nem oszlik a lilaköd a fejekben és a kerületben" – agydurrantó beszólások az Újpest stadiont és BL-t ígérő elnökének (Promotions)
Ratatics Péter ígéretes üzletember, azt is elárulta, mikorra kell megelőzniük a Fradit az NBI-ben.
jún. 26
9:03
Fokozódik a migrációs nyomás a déli határon (Magyar Hírlap)
Az afgán embercsempészbandák főnökei ki sem mozdulnak Afganisztánból, viszont szoros kapcsolatban állnak az afgán titkosszolgálatokkal.
jún. 26
9:03
Szijjártó Péter: A következő időszakban is biztonságban lesz Magyarország földgázellátása (Magyar Nemzet)
Ma Törökországban arról tárgyalunk, hogy hosszú távon biztosítható legyen az olcsó orosz energia Magyarországra szállítása – írta Facebook-bejegyzésében a külgazdaság- és külügyminiszter.
jún. 26
9:03
Elképesztő fordulat: Magyar Pétert már alkalmasabbnak tartják miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort (naphire.hu)
A legfrissebb Medián-felmérés szerint ma már többen tartják alkalmasabbnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra, mint a jelenlegi kormányfőt, Orbán Viktort. Miközben Orbán Viktor népszerűsége látványosan csökken, Magyar Péter megítélése jelentősen javult.
jún. 26
9:05
Jó hónapot zártak a hazai szálláshelyek (Magyar Nemzet)
Mind a külföldi, mind a belföldi vendégforgalom tovább nőtt a tavasz utölsó hónapjában.
jún. 26
9:06
Új stratégiai igazgatóval erősít a Bdpst Koncept (Kreatív Online)
Márton Szabolcs csatlakozott a csapathoz.
jún. 26
9:09
Jó adatokkal rukkolt ki a KSH (Infostart)
KSH: májusban vendégek száma (1,7 millió) 3,5 százalékkal, a vendégéjszakáké (közel 3,9 millió) 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
jún. 26
9:09
Meglepő fordulat a műszakin: olcsóbb lehet egy Mercedes, mint egy 15 éves Suzuki Swift (Pénzcentrum)
Drágult a műszaki vizsga, és a régebbi járművek átvizsgálása gyakran többe kerül, mint egy újabb, drágább modellé. A vizsgaállomások költségei is nőttek, és az autók állapota is romlik - mindezek együtt vezettek a jelenlegi árakhoz, írja a Vezess.hu.
jún. 26
9:09
Két befektetési bank a bírósághoz fordult, hogy megküzdjön az igazáért (Portfolio)
A Piper Sandler és a Stifel Financial bírósághoz fordult, hogy mentesüljenek az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) több mint két évtizede bevezetett, elemzői összeférhetetlenségek miatti korlátozások alól – írja a Reuters.
jún. 26
9:09
A River Plate játékosai nehezen viselték a kiesést a klub-vb-ről, volt, akit csak négyen tudtak lefogni (m4sport.hu)
Két piros lap, kakaskodás, majd a végén egy kis kergetőzés az Inter elleni csoportrangadón.
jún. 26
9:09
Továbbjutott a BL-döntős Internazionale (Magyar Hírlap)
A River Plate kilenc emberrel fejezte be az összecsapást.
jún. 26
9:09
Ezeket keresik most az online vásárlók (MMonline)
Az Árukereső.hu legfrissebb adataiból kiderül, hogy a meleg érkezésével szinte egyidőben kezdték el Magyarország és a régió fogyasztói felkutatni a jégdarálóktól az úszógumikig a termékeket.A 25-30˚C-os hőmérséklet mellett kijelenthetjük, hogy megérkezett a nyár, Magyarország és szomszédai, illetve a régió országai pedig olyan termékeket keresnek,
jún. 26
9:09
Az űr nem a legvégső határ (Mandiner)
Az űrkutatás azóta óriásit fejlődött és mi most is ott vagyunk.
jún. 26
9:09
Népzenei tábor Éri Péter emlékére (Magyar Nemzet)
A lovasi Márffy-házban kezdő és haladó szintén mélyíthetik el tudásukat a tanulni vágyók.
jún. 26
9:09
Hetek óta csúszik a kormánytagok adóbevallásainak közzététele (Forbes)
Már három hete fel kellett volna tölteni a kormány honlapjára a miniszterek és államtitkárok személyi jövedelemadó (szja) bevallásainak nyilvános részeit, de ez továbbra sem történt meg. Mi történt? Május 20-ig kellett benyújtani az szja-bevallásokat, így a törvényben előírt 15 napos határidővel számolva legkésőbb június 4-ig az összes dokumentumot
jún. 26
9:09
Már 1000 forint is meleg ételt jelenthet egy rászoruló gyermek számára (Digital Hungary)
A nyári szünetben is kiemelten fontos, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára rendszeresen biztosított legyen a melegétel. A Gránit Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet közös kezdeményezésének köszönhetően 2025 júniusától bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy egy modellprogram keretében, az olaszliszkai Tanodába járó gyerekek minden nap melegételhe
jún. 26
9:09
Ingyenes koleszterin- és trigliceridszint-mérés is lesz hétvégén a Balatonon – 10 vizsgálattal várják az érdeklődőket (Hóvége)
A 3 állomásos programsorozat első helyszíne a balatonfüredi Kisfaludy Strand.
jún. 26
9:09
3 csillagjegy, akik erőfeszítés nélkül vonzzák a gazdagságot (ÉrdekesMagazin)
Szűz A Szűz csillagjegynek nem kell sokat vacillálnia azon, hogy milyen irányba is szeretné terelni az életét. Mindig is egyfajta tökéletes harmóniát, és nyugalmat árasztott magából, amit igen csak sokan irigyeltek is tőle mind a múltban, mind a jelenben. Ugyan nem olyan tempóval haladnak, mint amilyent mások elvárnának tőlük, mégis sokkal biztosab
jún. 26
9:09
Áll a bál: egy kiskapu miatt került veszélybe a 16 éves egyezmény (Agrárszektor)
A brazil szójatermelők egyre mélyebben hatolnak be az Amazonas esőerdőbe, kihasználva az Amazonas Szója Moratórium kiskapuit, ami veszélyezteti a két évtizede aláírt, erdőirtás lassítását célzó megállapodást. A moratórium ugyanis csak az őserdőket védi, a korábban kiirtott területeken újranőtt erdőket azonban nem - írta a Reuters.
jún. 26
9:09
Irodalmi kerekasztallal vár a Babona fesztivál Szentendrén (Litera)
Június 27. és 29. között összművészeti fesztivált rendeznek Szentendrén. A fesztivál célja, hogy teret adjon a közös alkotásnak és gondolkodásnak. A szürrealizmus 100. születésnapját is ünnepli a fesztivál, amely az esemény arculatában és atmoszférájában mutatkozik meg.
jún. 26
9:15
Sci-fi akciófilmmel tér vissza a Terminátor sztárja, előzetest kapott az Osiris (Mafab)
Megjelent az Osiris című amerikai sci-fi akciófilm előzetese, melyben a Terminátor - A halálosztó sztárját, Linda Hamiltont láthatjuk. A film megjelenése 2025. július 25‑ére várható.
jún. 26
9:15
Orbán Viktor: Magyarország nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását (Magyar Nemzet)
A magyar emberek 95 százaléka nem támogatja Ukrajna uniós tagságát. Amennyiben Ukrajnát integrálnák az Európai Unióba, azzal a háborút is integrálnák az Európai Unióba - hangsúlyozta a miniszterelnök.
jún. 26
9:15
Először tartott beszédet a tűzszünet óta Irán legfőbb vezetője, szerinte pofont adtak Amerikának (Telex)
Trump szerint az Egyesült Államok jövő héten találkozik Iránnal, de ezt nem erősítették meg. Közvetítésünk a közel-keleti konfliktusról.
jún. 26
9:15
Minden eddiginél több, 760 bálozót várnak a 200. balatonfüredi Anna-bálra (vehir.hu)
Minden eddiginél több, 760 bálozót várnak a 200. Anna-bálra, amelyet július 26-án, szombaton tartanak a balatonfüredi Anna Grand Hotelben - közölte a tóparti település önkormányzata a város honlapján szerdán.
jún. 26
9:21
Nem mindegy, mikor szüreteled! Így lesz édes és ropogós a sárgarépa (Mindmegette)
A saját termesztésű sárgarépa akkor a legfinomabb, ha éppen a megfelelő pillanatban szüreteljük. De honnan tudhatjuk, mikor jött el az ideje? Segítünk felismerni az érettség jeleit, és arra is van egy tippünk, hogyan marad a sárgarépa friss és ropogós akár hetekig.
jún. 26
9:21
Gulácsi lehet a lipcsei edzőváltás nagy nyertese (Metropol)
Gulácsi Péter májusban kivédte Ole Werner focistái szemét.
jún. 26
9:21
Drámaian csökkent az ukrán EU-csatlakozás támogatottsága Lengyelországban (444.hu)
Ugyanakkor a többség továbbra is úgy gondolja, hogy Lengyelországnak támogatnia kell Ukrajnát a nemzetközi fórumokon.
jún. 26
9:21
Súlyos kritikát kapott a kormány az ÁSZ-tól: úgy költött el 800 milliárdot, hogy nem tudni, valóban megtérül-e (444.hu)
A magyar gazdaságpolitika egyik pillérjét jelentő egyedi kormánydöntéssel adott állami támogatásokat szedték darabokra a számvevők.
jún. 26
9:21
Hőségriasztás: harmadfokú riasztást adtak ki, pokoli lesz a forróság (Ripost)
Meghosszabbította a tiszti főorvos a hőségriasztást, péntek 24 óráig nem lesz enyhülés.
jún. 26
9:21
Kapu Tibor elérzékenyülve jelentkezett be ismét a világűrből (Player)
Ahogy Kapu Tibor hangján is érződött a meghatottság, úgy mi is gombóccal a torkunkban hallgattuk.
jún. 26
9:21
Gazdag gólpasszt adott, Sallóiék is nyertek (m4sport.hu)
A Columbus Crew a keleti főcsoportban a negyedik, míg a Kansas nyugaton a 12. helyen áll 19 forduló után.
jún. 26
9:21
Teljesen begőzölt az argentinok vb-hőse, menekültek az Inter játékosai (BorsOnline)
Kétszer is villant a piros lap a sorsdöntő meccsen.
jún. 26
9:21
Kórházi ágyból jelentkezett be Vasvári Vivien: azonnali beavatkozásra van szükség (BorsOnline)
A csinos édesanya közösségi oldalán számolt be a hírről. Vasvári Vivien nem most plasztikáztatott először, most azonban mellkisebbítő műtétre szánta rá magát.
jún. 26
9:21
A Voks 2025 minden idők egyik legsikeresebb véleménynyilvánító szavazása (Magyar Hírlap)
A végeredményt Orbán Viktor miniszterelnök fogja bejelenteni csütörtökön Brüsszelben.
jún. 26
9:21
Újabb gyomros Magyar Péteréknek: a szakértő szerint a Tisza továbbra sem tesz kísérletet kormányzóképességének bizonyítására (Mandiner)
Perlaky-Papp József hosszabb elemzést közölt a Takács–Kulja-vitáról, amelyben rámutatott: a "TikTok-doki" szereptől távol áll a politikai vita műfaja.
jún. 26
9:21
Rossz híreket kapott a miniszterelnök: Végleg zátonyra futhat Trump és Orbán nagy barátsága (Nyugati Fény)
Trump elkezdett félni Oroszországtól.
jún. 26
9:21
Megakadhat Magyarország legnagyobb beruházása (Forbes)
Donald Trump vámháborús fenyegetései okozta piaci bizonytalanság lehet az indoka, hogy felfüggesztették a debreceni CATL-akkugyár második ütemének előkészítését. MI történt? A tervezésen dolgozó építészcsapatból több embert kirúgtak – tudta meg a Telex.hu. Május közepén a CATL vezetői még arról beszéltek, hogy a második ütem előkészítése folyamatos
jún. 26
9:21
Gazdag Dániel gólpasszal vette ki részét csapata győzelméből (Sportal)
A Columbus Crew hazai pályán nyert 3–1-re az Atlanta United ellen, a magyar válogatott középpályás a második gól előtt saját térfeléről indította csapattársát.
jún. 26
9:21
7+1 optimista végpusztulás (kultura.hu)
Az ősvallások szerint a világnak már többször vége volt, mégis itt vagyunk. A tudomány pedig úgy gondolja, hogy végül minden összeomlik, de erre olyan sokára kerül sor, amit nem is értünk, de valami majd akkor is lesz.
jún. 26
9:21
Jön a nagy rendőri akció Budapesten, ezt lehet most tudni (Most Hír)
A rendőrség és a BKK is részt vesz az akcióban, amelynek középpontjában a gyerekek állnak.

Keresés