2025. június 25. szerda

jún. 25
12:03
Csökkentené a zsúfoltságot a MÁV a peronokon - új eszközöket vezetnek be (vg.hu)
A szektorálást már a közlekedés más területein rég alkalmazzák.
jún. 25
12:03
Idén is keresik a legkiválóbb burkolókat és kőműveseket – elindult a nevezés (KKV Magazin)
Már lehet nevezni az Év Szakembere 2025 díjra. A Mapei által alapított szakmai elismerés célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek a kiemelkedő munkát végző burkolók és kőművesek, valamint hogy példaképeket állítson a szakma jelenlegi és jövőbeli generációi elé.
jún. 25
12:03
Meztelen figurák zavarták meg Karácsony Gergely határozatképtelen közgyűlését (Demokrata)
A Fővárosi Közgyűlés ülését elhalasztották. A teremben több volt a pucér bábu, mint a képviselő.
jún. 25
12:03
Újabb intézkedéseket hozott a kormány a hazai gyógyfürdők megerősítése érdekében (Magyar Nemzet)
Érdemben csökkennek az ágazat terhei.
jún. 25
12:03
Itt nincs helye vitának: összeért a két szál, az ukrán lap már Magyar Péterre hivatkozik (Mandiner)
Közös bennük, hogy nagyon nem örülnek Orbán Viktor lépésének.
jún. 25
12:03
Facebookos csoportok és oldalak ezreit tiltották le ok nélkül, a Meta dolgozik a megoldáson (Telex)
Egyelőre nem tudni, miért csapkod a banhammer, de sokan az MI-alapú moderálást teszik felelőssé a történtekért.
jún. 25
12:03
A nyár legforróbb napjai jönnek – így védd magad és a vízkészletet! (Öko-drive)
A kánikulai vízfogyasztás mellett a tudatos vízhasználat fontosságára figyelmeztet a Magyar Víziközmű Szövetség MTI-hez eljuttatott közleményében.
jún. 25
12:03
A foltos szalamandra otthona megújul – természetvédelmi beruházás kezdődött az Aggteleki Nemzeti Parkban (Zöld Trend)
Az Aggteleki Nemzeti Park számára kiemelkedően fontos, hogy megőrizze és helyreállítsa a térség egyedülálló vizes élőhelyeit, amelyek számos védett fajnak biztosítanak otthont.
jún. 25
12:05
Nav: vége az örökös idénymunkának – jön a 120 napos plafon (Agroinform)
A munkáltatók és munkavállalók számára is fontos változások lépnek életbe júliusban.
jún. 25
12:05
A Mol töltőállomásai csatlakoznak Európa egyik legnagyobb hálózatához (Zöld Trend)
A Mol közép- és kelet-európai elektromos töltőinfrastruktúrája teljes egészében elérhetővé válik.
jún. 25
12:09
Nem kizárt, hogy ősszel leminősítik Magyarországot — állítja a volt jegybankvezér (Menedzsment Fórum)
Közel jár a bóvlihoz Magyarország hitelminősítése, és nem kizárt, hogy ősszel leminősítik Magyarországot. Most az állam kibocsátott egy hatalmas adag dollárkötvényt, de már látszik, hogy drága lesz finanszírozni az államadósságot, és reformokra lehet szükség – írja elemzésében a Privátbankár.hu-n Bod Péter Ákos.
jún. 25
12:09
Fékre lépett a kínai BYD: visszafogják a terjeszkedést, ezért torpan meg az autóóriás (Pénzcentrum)
A BYD, a világ legnagyobb elektromos autógyártója, lassította termelését és visszafogta terjeszkedési terveit Kínában a növekvő készletek és a kihívásokkal teli piaci környezet miatt.
jún. 25
12:09
Kapu Tibor már gyerekként is különleges volt (Ripost)
Már az óvodában is kitűnt társai közül.
jún. 25
12:09
ING: kitörhet a stagnálásból a magyar gazdaság, ekkora inflációval számol a bank (vg.hu)
Az uniós források megszerzése kulcskérdés.
jún. 25
12:09
Nincs áttörés az ukrán fronton (Magyar Hírlap)
.
jún. 25
12:09
Gyomorforgató: egy bevándorló hátterű brit pedofil a szüleitől vásárolta meg a 9 éves ukrán kislányt (Mandiner)
A hatóság időben közbeszólt, így nem került sor az "esküvői szertartásra".
jún. 25
12:09
Orbán Viktor: Indul a Nato-csúcs (Magyar Nemzet)
A Nato-nak nincs dolga az orosz–ukrán háborúban. Ez egy védelmi szövetség, amelynek nem tagja sem Oroszország, sem Ukrajna – jelentette ki Orbán Viktor.
jún. 25
12:09
Kétnyelvű érettségit szerzett az első végzős évfolyam a kecskeméti Mercedes-Benz Iskolában (Autószektor)
Ünnepélyes keretek között vehette át magyar és német érettségi bizonyítványát a kecskeméti Mercedes-Benz Iskola első érettségiző évfolyamának tizenhat diákja 2025. június 20-án. Ez a kettős érettségi lehetővé teszi a diákok számára, hogy tanulmányaikat egyenlő eséllyel folytathassák magyarországi és németországi főiskolákon és egyetemeken, valamint
jún. 25
12:09
Egymillióval nőhet a lakossági klímák száma Magyarországon – így válasszunk okosan (Digital Hungary)
A háztartási klímaberendezések száma két évtized alatt megtízszereződött Magyarországon, jelenleg másfélmillió ilyen készülék van használatban, de a következő öt évben akár közel egymillióval is növekedhet a lakossági légkondik állománya. Az LG szakértője e felfutás, illetve a minden nyáron jelentkező vevői roham kapcsán oszt meg hasznos tippeket a
jún. 25
12:11
A világűr mindig egyesítette az embereket (Magyar Hírlap)
Ma magammal viszem a Földről mindnyájatok egy-egy részecskéjét üzente a Axiom-4-küldetés lengyel űrhajósa.
jún. 25
12:11
Már pakolják le a boltok polcairól a hamis olívaolajokat, nem az van az üvegben, ami rá van írva (Magyar Nemzet)
Vigye vissza, ha vett ilyet.
jún. 25
12:13
Újabb hat epizód készülhet el a Négyszögletű Kerek Erdő című animációs sorozatból (Magyar Nemzet)
Egy háborús dokumentumfilm támogatásáról is döntött az NFI.
jún. 25
12:15
Kőkemény döntés előtt a NATO-tagállamok, a főtitkár szerint nincs alternatíva (Infostart)
A védelmi kiadások növelésének nincs alternatívája Oroszország folyamatos fenyegetésének ismeretében - jelentette ki a NATO-főtitkár Hágában kedden.
jún. 25
12:15
Trump megosztott egy titkos részletet: ezt mondta Putyinnak, amikor az orosz elnök ajánlatot tett (Mandiner)
Az elnök egy sajtótájékoztatón újra cáfolta az amerikai sajtóban megjelent Pentagon jelentést, mely szerint az iráni csapások sikertelenek voltak.
jún. 25
12:15
Olyan súlyos válságba került az egyik Magyarországon működő ázsiai akkumulátorgyár, hogy váratlan lépésre kényszerült (Nyugati Fény)
A túlélésük a tét.
jún. 25
12:15
A sikeres sertéstartás receptjének négy összetevője (Haszon.hu)
Elkészült Békés megyében a nemzetközi tulajdonú FirstFarms két telepe. A tanulságokról, mérethatékonyságról és innovációkról, valamint a sikeres működés titkáról kérdezte a Haszon Agrár magazin Sarusi-Kis Tamás ügyvezető igazgatót.
jún. 25
12:21
Valódi csodaszer: akár hónapokig ragyogóan tiszta lesz tőle az ablaküveg! (Metropol)
Egyszerű, mégis hatékony!
jún. 25
12:21
A kormány 18 milliárdot biztosít a kutatók béremelésére – eldőlt az ELTE-vel hírbe hozott kutatóintézetek sorsa (vg.hu)
Pontot tettek a hetek óta húzódó ügy végére.
jún. 25
12:21
"Annyira fiatal volt még" – csak rosszul érezte magát, egy hónap múlva halott volt a fiatal családapa (BorsOnline)
Súlyos szövődményei lettek annak, hogy a kelleténél jobban szerette az italt.
jún. 25
12:21
Ez a három mérgező mondat előre jelzi, ha a párkapcsolatod halálra van ítélve (Life)
Megmutatjuk, hogy tudod észrevenni az intő jeleket. Egy neves pszichológus szerint léteznek tipikus jelei annak, hogy haldoklik a párkapcsolatunk.
jún. 25
12:21
Így indult az űrbe Kapu Tibor (Mandiner)
Történelmi nap: 45 év után ismét magyar űrhajós jutott a világűrbe.
jún. 25
12:21
Mely gyógyszerek hizlalnak idős korban? (AC News)
Pirulák, amelyek nemcsak a panaszokat enyhítik, de mellékhatásként "súlyos" problémákat is okozhatnak. Hogy pontosan melyek ezek, arról Deme Norbert gyógyszerész beszélt az AcNews-nak.
jún. 25
12:21
Kínszenvedés megoldani a gyerekek nyári felügyeletét, és ez a feladat leginkább a nők nyakába szakad (Telex)
Nagyszülők? Tábor heti 70 ezerért? Az irodában kialakított játszósarok? A magyar családok háromnegyedében az anyára hárul a gyerekfelügyelet megszervezése a nyári szünet alatt. Pedig ez az állam gondoskodási feladata is lenne – de a magyar kormány inkább azt kommunikálja, hogy a nők számára ez magától értetődő kötelesség.
jún. 25
12:21
Eddig elrontottad, de most elmagyarázzuk, hogyan tárold helyesen a sajtot, hogy ne romoljon meg (Sassy)
A legfontosabb, hogy ha műanyag csomagolásban vetted, azonnal távolítsd el otthon, különben napok alatt tönkre megy és bepenészedik a finomság.
jún. 25
12:27
Kapu Tibor lengyel társa is üzent a csillagok felé tartva (Infostart)
A világűr mindig is egyesítette az embereket – üzente az Axiom-4-küldetésben részt vevő Slawosz Uznański-Wiśniewski lengyel kutatóűrhajós szerdán a Dragon űrhajó fedélzetéről.
jún. 25
12:27
A Föld leggazdagabb emberei még nem értesültek Orbán Viktor gondolatáról, miszerint világrendszerváltás van (Piac és Profit)
Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszédében azt fejtegette, hogy világrendszerváltás van és a jövőben a pénzügyi, gazdasági erő Ázsiába költözik. Jelenleg azonban ennek semmi jele. Most New York City rendelkezik a világ legtöbb milliomosával, közel 400 000 gazdag emberrel, köszönhetően a város globális pénzügyi központ státuszának.
jún. 25
12:27
Karácsony Gergely: Magyar ember az űrben, magyar politika a mélyben (444.hu)
A főpolgármester hétfőre újra összehívja a Fővárosi Közgyűlés ülését, miután a szerdára tervezett közgyűlés a Fidesz és a Tisza bojkottja miatt gyorsan véget ért.
jún. 25
12:27
Most érik ez az elfeledett magyar gyümölcs, mely gyógyítja a testet (Ripost)
Nemcsak finom, de nagyon egészséges is.
jún. 25
12:27
Katalin hercegné soha többé nem viselheti ezt a ruhadarabot, pedig eszméletlenül gyönyörű benne (Glamour)
Katalin hercegné összeállításaiból minden alkalommal árad az elegancia és a visszafogottság, amit a szigorú királyi szabályok megkövetelnek. Azonban 2012-ben egy olyan lenge nyári ruhát viselt, amihez hasonlót valószínűleg már soha többé nem láthatunk rajta.
jún. 25
12:27
Ez már nem vicc: 8 megyére adtak ki vörös kódot a hőség miatt – mutatjuk, mire kell figyelni (SzMo)
Fülöp Attila gondoskodáspolitikai államtitkár mindenkit arra kért, hogy különösen figyeljünk az utcán élő, bajba jutott emberekre. Gondoskodnak a szállókon történő fogadásukról is.
jún. 25
12:27
"Az antioxidánsok királynője" (Magyar Hírlap)
Megnevezték a legegészségesebb nyári gyümölcsöt.
jún. 25
12:27
Baranyi Krisztina és Kovács Gergely is páros lábbal szállt bele Magyar Péterékbe, miután a Tisza és a Fidesz együtt viszik csődbe Budapestet (Nyugati Fény)
Július 1-jén csődbe mehet a főváros.
jún. 25
12:27
Sokat bukhatsz, ha nem figyelsz a fizetésnél nyaraláskor (Forbes)
Súlyos ezrekbe kerülhet, ha nem vagyunk elég körültekintőek pénzfelvételkor külföldön.
jún. 25
12:27
Tejszínes-vargányás harcsa (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 25
12:27
Karácsony hétfőre újra összehívja a Fővárosi Közgyűlés ülését (Telex)
A főpolgármester szerint a Tisza és a Fidesz húzása veszélyezteti Budapest működését.
jún. 25
12:27
A természetes immunerősítő, amit nem véletlenül hívnak csodanövénynek (Bien)
Az egyik legkiemelkedőbb természet alkotta immunerősítő a kasvirág, vagy más néven echinacea. Ez a gyönyörű, lilás szirmú növény nemcsak immunrendszerünket támogatja, hanem egy sor jótékony hatással rendelkezik, amelyeket érdemes közelebbről megismerni.
jún. 25
12:27
Változás jön a húsoknál itthon: ha szoktál téliszalámit venni, ezt tudnod kell (Agrárszektor)
A Magyar Közlöny 2025. évi 73. számában megjelent az agrárminiszter 26/2025. (Vi. 19.) Am rendelete, amely módosítja a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (Xi. 12.) Fvm rendelet húskészítményekre és egyes előkészített húsokra vonatkozó előírásait. A változások célja, hogy a szabályozás korszerűsítésével és pontosításával át
jún. 25
12:27
Nem csak a tér, az idő is háromdimenziós – és bizonyítja is a fizikus (Librarius)
Az idő többdimenziós felfogása nem teljesen új ötlet a fizikában – más kutatók is próbálkoztak vele –, de ezúttal mérhetők az eredmények.
jún. 25
12:29
Szektorokra osztja a peronokat a MÁV 11 balatoni állomáson (Telex)
Így már előre lehet tudni, hogy hol áll meg az a kocsi, ahova a jegyünk szól.
jún. 25
12:29
Ezért kincs az agráradat L. rész: Minőségi növénytermesztéssel és évtizedes digitalizációs tudással dolgozik a Molnár család (Agrárszektor)
Az Ezért kincs az agráradat sorozat az 50. részéhez érkezett, amelyben egy magas szinten digitalizált növénytermesztő gazdaságot működtető családról írtunk, a generációváltás témáját is vizsgálva. Molnár Béla és két fia, Gergely és Dániel beszélt a közös munkáról, a digitalizáció szerepéről és a minőségi termelésről is.

Keresés