Fotó: Facebook/Hunor Az Ax-4 kereskedelmi küldetés négyfős legénysége a SpaceX Crew Dragon nevű űrhajója fedélzetén emelkedett a magasba egy Falcon-9-es hordozórakéta segítségével. A küldetés parancsnoka az amerikai Peggy Whitson, a legénység tagja még Kapu Tibor mellett Shubhanshu Shukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel küldeté
Egy átlagos ATM-es felvétel 4-6 ezer forint lehet, ami akár teljesen elkerülhető, ha előre gondolkodunk. Nézzük, melyik bank ügyfelei hogyan járnak jól.
Bejelentette a "12 napos háború" végét az iráni elnök, Maszúd Peszeskján és felszólította az összes kormányzati szervet és intézményt, hogy minden erejüket az újjáépítésre összpontosítsák.
Kézér Csaba alföldi gazdálkodó arról beszélt milyen technológiák alkalmazásában látja a jövőt a gazdasága számára az aszálytól erősen fenyegetett földjein.
Sok várakozás után Kapu Tibor magyar űrhajós közép-európai idő szerint június 25-én, 8 óra 31 perckor az Axiom-4 küldetés tagjaként elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a NASA floridai Kennedy Űrközpontjából.Sikeres volt a felszállás, ezzel történelmi pillanatot élhettünk meg június 25-én, ezzel negyvenöt évvel Farkas Bertalan küldetése után ism
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós közép-európai idő szerint június 25-én, 8 óra 31 perckor az Axiom-4 küldetés tagjaként elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Nasa floridai Kennedy Űrközpontjából.
Egy orosz hadihajó hamis azonosítókóddal próbálta álcázni magát, miközben két, szankcionált olajszállító tankert kísért végig a La Manche csatornán. A Boikiy nevű hadihajó különös módon próbálta elkerülni a felismerést, írja a BBC.
Az iskolai vakáció kezdetét követően ismét százezrek kelnek útra, hogy szabadságukat, vagy annak egy részét külföldön töltsék. Noha az utazási célpontok hazai listáján elsősorban nem közel-keleti célpontok szerepelnek, a térségben – a tegnap bejelentett tűzszünet ellenére – jelenleg is fennálló éles konfliktus sokak tervezett utazását alapvetően be
A több szolgáltatót kiszolgáló beltéri hálózat egyedülálló az országban, különlegessége, hogy az összes jelentős mobilszolgáltató 5G szolgáltatása elérhető rajta a bevásárlóközpont teljes területén, így biztosítva a látogatók számára a gyors, stabil és zavartalan mobilkapcsolatot. Hasonló rendszert a világon a Taipei City Mall területén, valamint
Az LG Electronics (LG) legújabb OLED tévéi elnyerték a neves német tesztelő és tanúsító szervezet, a TÜV Rheinland „Valódi vizuális élmény beltéri megvilágítás mellett” tanúsítványát. A 2025-ös LG 2025 OLED televíziók az elsők, amelyek kiérdemelték ezt a minősítést, ezzel bizonyítva kivételes képminőségüket beltéri fényviszonyok mellett is. A TÜV R
Elindult a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor. A következő magyar űrhajós az Axiom Space Ax-4 küldetésén vesz részt. Mi történt? Ma reggel fél kilenc után pár perrcel, hosszú várakozás és többszöri halasztás után útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) Kapu Tibor a legénységet szállító Dragon űrkapszulában, melyet a floridai Kennedy Űrközpontból
A fellövés után 2 perccel rendben levált az Ax-4 küldetés Dragon C213-as űrhajójának első fokozata, és 8 óra 40 perc körül landolt a Földön; 10 perccel a kilövés után levált a második fokozat is, ekkor az űrhajó már alacsony Föld körüli pályán haladt, elérte a súlytalanság határát.
Miközben a magyar kormány továbbra is politikai zsarolásnak nevezi az Erasmus+ program körüli vitát, az uniós támogatások felfüggesztésének hátterében a kormányközeli irányítás alá vont alapítványi egyetemekkel szembeni átláthatósági aggályok állnak. Ennek ellenére Vicsek Annamária EP-képviselő most azzal vádolja az Európai Parlament szakbizottságá
Kutatások szerint a válások legtöbbször hűtlenségre vezethetők vissza, akkor is, ha nem az a közvetlen kiváltó ok. Ha a pár együtt marad, akkor is évekig, de akár évtizedekig is eltarthat a félrelépés okozta trauma feldolgozása. De mi van akkor, ha szülőpárról van szó, mi történik közben a gyerekekkel, akik a szülői hűtlenség miatt ugyanúgy sérülne
Szentkirályi Alexandrából és Karácsony Gergelyből is elege lett a Tisza budapesti frakciójának, ezért nem hajlandóak részt venni a Fővárosi Közgyűlés június 25-i ülésén. Helyette követelik a főpolgármestertől, hogy július elejére hívjon össze egy rendkívüli ülést, amelyen szavazhatnak majd azokról a fontos előterjesztésekről, amelyekről a Tisza táv
Bár időről időre felmerül a kanadaiak Európai Unióhoz való csatlakozása, a szakértői konszenzus többnyire nem látja reálisnak ezt az eshetőséget. Ennek ellenére Donald Trump második elnökségének árnyékában egyre kevésbé tűnik elképzelhetetlennek ez a forgatókönyv: a döntéshozók egyre gyakrabban fogalmaznak meg olyan kijelentéseket, amelyek egy az E
Több mint húsz év után jelentősen frissül a közlekedési táblák rendszere: Spanyolországban 2025 júliusától új típusú jelzéseket vezetnek be, amelyek a modern közlekedési kihívásokra - így a mikromobilitásra és az elektromos járművek terjedésére - reagálnak, írja az Infostart.