2025. június 25. szerda

jún. 25
7:27
Brutális megrendelést adott az Amazon a Mercedesnek (Autószektor)
e-Sprinter Fotó: Mercedes A járművek öt európai országba történő szállítása a következő hónapokban kezdődik – ebből több mint 2500 Németországba kerül. Tovább erősödik a fenntartható mobilitásért folytatott partnerség 2020-ban az Amazon már több mint 1800 teljesen elektromos eVito és eSprinter járművet helyezett üzembe. Most közel 5000 teljesen ele
jún. 25
7:27
Pizza, pasta? Felejtsd el, az olasz konyha sokkal több ennél (Roadster)
Teljesen lemondani nem kell a pizzáról, de minimum megéri zárójelbe tenni egy időre.
jún. 25
7:27
Fedezd fel, mit árul el rólad a kutyád (vagy cicád) csillagjegye! (Bien)
Mindenki, aki valaha is otthont adott egy házi kedvencnek, pontosan tudja, hogy a negyedóránkénti simogatás és az odaadó, szeretettel teli pillantások nem csupán egyszerű viszonzások egy-egy vacsoraért cserébe. Ezek a pillanatok annál sokkal mélyebb jelentéssel bírnak. Sok gazdi érzi azt, hogy a négylábú társával való kapcsolata szinte már spirituá
jún. 25
7:27
Itt már most látni, hogy hiány lesz hagymából: erre nem sokan számítottak (Agrárszektor)
Június közepén már jól látszik, hogy a vöröshagyma piacán kínálati hiány lép majd fel, egyelőre azonban még nem kezdődött meg a drágulás. Lengyelországban június közepén a hagymaszezon még mindig korai szakaszában van: a tavalyi hagyma már eltűnt a kereskedelemből, de a fő termésből még nem érkezett jelentős mennyiségben új áru.
jún. 25
7:29
Kapu Tibor elindul az űrbe – kövesse nálunk élőben! (Magyar Nemzet)
A Nemzetközi Űrállomásra (Iss) megy a magyar űrhajós.
jún. 25
7:33
Bevetik a világ legnagyobb csillagászati kameráját, magyar kutatók is részt vesznek a felmérésben (Infostart)
A chilei Vera C. Rubin Obszervatórium égboltfelmérése minden eddiginél részletesebb képet nyújt majd az univerzum közeli és távoli objektumairól, és azok változásairól.
jún. 25
7:33
Nézze itt élőben Kapu Tibor indulását az űrbe (ATV)
Elstartolt az Axiom 4 űrmisszió Kapu Tiborral – az ATV Extra élő adásban követi nyomon a magyar űrhajós történelmi útját!
jún. 25
7:33
Orosz-ukrán háború: patthelyzetből befektetés? (vg.hu)
Jó lehetőséget kínál azoknak, akik lemaradtak a raliról.
jún. 25
7:33
Film készül a BookTok-kedvenc romantikus szerző könyvéből (Könyves Magazin)
A BookTokon népszerű Emily Henry és Yulin Kuang a Nyáron a párom idén érkező filmfeldolgozásáról beszélgetett Reese Witherspoon podcastjában.
jún. 25
7:33
Új helyzet az Adrián, gyilkos ragadozó jelent meg Horvátországban (Promotions)
Egyre több horvátországi partszakaszról jelzik, hogy megjelent egy rendkívül veszélyes tengeri ragadozó.
jún. 25
7:33
Magyar az űrben: Kapu Tiborék sikeresen elstartoltak (Magyar Hírlap)
Megkezdődött az Axiom-4 küldetése.
jún. 25
7:33
Újra magyar indul a világűrbe – Kapu Tiboron és az Ax-4 legénységén a világ szeme (Mandiner)
Történelmi pillanat.
jún. 25
7:33
E hét pénteken a Westendben találkoznak a villanyautósok (Villanyautósok)
Az ELMOB célja az érdeklődőket összehozni a tapasztalt villanyautósokkal.
jún. 25
7:33
Leleplezték a sötét igazságot: A mesterséges intelligencia akár embert is ölne is, hogy ne kapcsolják le (naphire.hu)
Az iparág egyik vezető mesterséges intelligencia fejlesztője, az Anthropic nyilvánosságra hozta a technológia fejlődéséről készült friss tanulmány eredményeit. Amit állítanak, az nagyon sokkoló.
jún. 25
7:33
3 kriptó, ami óriási hozamot hozhat ezen a nyáron (Fintech)
A kriptoszektor az előző napokban némi korrekción ment keresztül, ennek ellenére most is láthatunk olyan projekteket, amiket nem érdemes kihagyni. Ezért cikkünkben 3 olyan altcoint is bemutatunk, amelyekkel a befektetők kiugró hozamra tehetnek szert. Kétségtelen, hogy a szektor rendkívül volatilis, azonban azok, akik még egy trend kezdetén felfedez
jún. 25
7:39
"Kislányunk lesz!" – 56 évesen újra apai örömök elé néz Kárász Róbert, babát vár a 14 évvel fiatalabb felesége (Blikk)
Kárász Róbert és szerelme kapcsolata 2024 januárjában kezdődött, ugyanis ekkor mutatták be Barbarát az egykori műsorvezetőnek, mint egy új dokumentumfilmes kollégát. A Duna Média kreatív igazgatója rögtön érezte, különleges a kötelék kettejük között, így nem sokat vártak az eljegyzéssel és az esküvővel sem. Most kiderült, hamarosan bővül a családju
jún. 25
7:39
Katasztrófa: elsüllyedt a kínai elektromos autókat szállító hatalmas teherhajó a Csendes-óceánon, nem tudták megmenteni a Morning Midast (vg.hu)
Több hétig lángolt a Morning Midas, mielőtt elsüllyedt volna.
jún. 25
7:39
Felismeretetlen Harrison Ford felesége — Calista Flockhart ijesztően sovány (Life)
Az Ally McBeal sztárja, a 60 éves Flockhart, akit áprilisban 82 éves férjével, Harrison Forddal csókolózva fotóztak le a New York-i metróban, ezúttal smink nélkül, baseballsapkában indult Los Angelesbe. Calista Flockhart a fotókon ijesztően soványnak tűnik, szinte rá sem ismerni a színésznőre.
jún. 25
7:39
Hatezer éves Vénusz-szobor írja át a történelmet (Magyar Hírlap)
Az évszázad lelete egy neolitikus ereklye.
jún. 25
7:39
Sokkoló: Megölte saját gyermekét egy nő, miután titokban megszülte a munkahelyén (Nyugati Fény)
Emberöléssel gyanúsítják az anyát.
jún. 25
7:41
Itt a bizonyíték: a németek átadják Kínának Európát – a lengyelek a kedvencek, Magyarország kivétel (vg.hu)
Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában már több a kínai beruházás, mint a német.
jún. 25
7:45
Rendkívüli hírt kaptunk: hajtóvadászatot indított a rendőrség, elraboltak egy 5 éves kisfiút (BorsOnline)
A tettest órákon belül elfogták.
jún. 25
7:45
Foci és vízilabda – sport a tévében (Infostart)
U21-es Eb, klub-vb, barátságos vízipóló, lósport és baseball a szerdai élő kínálatban.
jún. 25
7:45
MI-vel végzi a bérautók állapotfelmérését a Hertz (autopro)
A Hertz mesterséges intelligenciával ellenőrzi a bérautók állapotát.
jún. 25
7:45
Ilyen nincs: bezár a majdnem százéves gyár Korompán – már a második üzem megy csődbe tíz év alatt (vg.hu)
Csődeljárás alatt a történelmi jelentőségű cég, több mint kétszáz család megélhetése kerülhet veszélybe.
jún. 25
7:45
Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki: pokoli forróság jön (SzMo)
Napos, száraz idő várható szerdán, 37 fokos maximummal. Csütörtökön viszont még ennél is melegebb lesz, akár 39 fokig is felkúszhat a hőmérséklet.
jún. 25
7:45
Ha Magyar Péterről és bandájáról van szó, az etikát messziről el kell felejteni messziről el kell felejteni (Mandiner)
Mégis, mi járhatott Magyar és Kulja fejében? Talán nem értik meg, hogy az egészségügyi intézményekben szigorúan szabályozott feltételek között zajlik a munka?
jún. 25
7:45
Görög rakott krumpli (Street Kitchen)
Egy klasszikus és közkedvelt étel egy pici darált húsos csavarral - tökéletes tipp vacsorára!
jún. 25
7:51
Nem mindegy, melyik étolajat választod: íme, a legjobbak! (Mindmegette)
Az, hogy melyik a legjobb étolaj, többnyire attól függ, milyen módon szeretnénk felhasználni. De az egészség sem utolsó szempont, ahogy az étolaj ára sem. Mutatjuk, melyek a legjobb választások, még megfizethető áron.
jún. 25
7:51
Fehér cápát fogott egy halász az Adriai-tengeren (HírTV)
A biológusok szerint a mostani esetben példamutató módon járt el a montenegrói halász, aki a veszélyeztetett állatot visszaengedte a természetes élőhelyére.
jún. 25
7:51
"Újra magyar az űrben" – Kapu Tibor kilövése élőben Orbán Viktor csatornáján (Metropol)
"Hajrá, Kapu Tibor!" – üzente a magyar miniszterelnök.
jún. 25
7:51
Fehér cápát fogott egy halász az Adriai-tengeren (444.hu)
Majd szabadon engedte.
jún. 25
7:51
Féltékeny partnere kevert kígyómérget a legendás magyar színésznő teájába, de végül másvalaki nyúlt a csészéért (Femcafe)
A színésznőként és musical-énekesnőként is népszerűvé vált híresség épp az egyik operettszínházi szerepében brillírozott, amikor az egyik kolléganője - az elviselhetetlen irigységtől hajtva - mérget kevert a teájába.
jún. 25
7:51
Izraelben feloldották a háborús szigorításokat (Magyar Hírlap)
A zárva tartó iskolák fokozatosan újra nyithatnak.
jún. 25
7:51
A Fradi helyett a világ egyik legerősebb ligájába igazolt az NB I cselgépe, mégis könnyezik (Magyar Nemzet)
Nikitscher Tamás és Myrto Uzuni után az NB I-ből került a spanyol élvonalba, a La Ligába a Dzsudzsák Balázst háttérbe szorító szélső.
jún. 25
7:51
Rémálom: Fehér cápát fogott az Adriai-tengeren egy halász (Nyugati Fény)
Montenegro partjainál.
jún. 25
7:51
Egy új tanulmány szerint a mesterséges intelligencia jobban megértheti az érzelmeket, mint mi (in.hu)
Egy nemrég készült tanulmány szerint az általános mesterséges intelligenciamodellek felülmúlták az embereket az érzelmi intelligencia terén, de a szakértők óvatosságra figyelmeztetnek.
jún. 25
7:53
Súlyos veszteség érte az izraeli hadsereget a Gázai övezetben (HírTV)
Meghalt több izraeli katona egy felrobbantott páncélozott járműben a Gázai övezet déli részén, Hán-Júniszban - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője szerda reggel.
jún. 25
7:53
Iráni atomprogram: a tudósok halála nem állítja le a fejlesztést egy iráni forrás szerint (Magyar Nemzet)
A Naü vezetője az iráni nukleáris ellenőrzések újraindítására szólított fel.
jún. 25
7:54
Katzenbach Andrea az utódjáról: "Sokkal érettebb a koránál" (Metropol)
Katzenbach Andrea ezt gondolja Végvári Jankáról.
jún. 25
7:55
Orbán Viktor: Újra magyar az űrben (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök a közösségi oldalán üzent Kapu Tibornak.
jún. 25
7:57
Az iráni elnök bejelentette a háború végét (Blikk)
Maszúd Peszeskján iráni elnök kedd este bejelentette a "12 napos háború" végét és felszólította az összes kormányzati szervet és intézményt, hogy minden erejüket az újjáépítésre összpontosítsák – írja az MTI.
jún. 25
7:57
Balatonos ajándékkal jelenik meg a Magyar Konyha nyári lapszáma (Infostart)
Tizenharmadik alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámához ajándékként hozzácsomagolt Balaton 2025 Gasztrokalauz, amely 323 éttermet, strandbüfét, termelői piacot, kávézót, kultúrbisztrót, kézműves hamburgerezőt, pékséget és egyéb helyet, köztük 55 új egységet ajánl az utazóknak.
jún. 25
7:57
Csoportképpel jelentkezett Kapu Tibor a kilövés előtt, a szkafanderét is megmutatta (Blikk)
Egy csoportképpel jelentkezett az Ax-4 legénységéről Kapu Tibor a szerdai indulás előtt.
jún. 25
7:57
Július 1-én indul a Bybit.eu, akár 30 dolláros bónusz az első regisztrálóknak (Kripto Akadémia)
Július 1-én hivatalosan is elindul a Bybit.eu, a Bybit új, kifejezetten európai felhasználóknak létrehozott kereskedési platformja. Az új oldal teljes mértékben megfelel az Európai Unió kriptoszabályozási keretrendszerének (MiCA), így a régióban élőket a jövőben erre az oldalra irányítják át. A Bybit.com-on korábban létrehozott európai fiókok fokoz
jún. 25
7:57
Egzotikus, mégis szívbarát – ez a hús a jövő sztárja lehet (Agroinform)
A strucchús alacsony koleszterinszintje és magas tápértéke miatt ideális választás mindenki számára.
jún. 25
7:57
A 10 legjobb fekete bikini, ha a nyár időtlen klasszikusát keresed (Glamour)
Időtlen, klasszikus és mindig sikkes. Ez a bikini testesíti meg a nyár kis feketéjét. Ha olyan fürdőruhára vágysz, amit bárhol, bármikor és bármilyen alkalomra felvehetsz, a fekete bikini a legjobb választás. Ráadásul a top 10 között még pénztárcabarát darabokat is találhatsz!
jún. 25
7:57
Ezt rontja el mindenki: így tárold a sajtot, hogy sokáig friss legyen (Femcafe)
Ugye te is bosszankodtál már amiatt, hogy a frissen bontott sajt néhány nap alatt megpenészedett? Cikkünkben most egy egyszerű, de annál hatékonyabb trükköt mutatunk be, amivel a kedvenc sajtjaid sokáig frissek és ízletesek maradnak!
jún. 25
7:57
A tűzszünet után mélyrepülésben az olajárak (Igényesférfi.hu)
A piacok ugyan örülnek a tűzszünetnek, de mindenki tudja: ez egy törékeny egyensúly. Egyetlen újabb rakéta, és az árak ismét meglódulnak – vele együtt a benzinárak, az infláció és az egész gazdasági hangulat is.
jún. 25
7:57
"Azt hitték, alkoholista vagy drogozik: kiderült, hogy a legrosszabb indulatú agydaganata van!" – szívbemarkoló, ahogy Bálint, a tini fiú harcol az életért (BorsOnline)
Szidónia elképesztő erővel küzd gyermekeiért.

Keresés