2025. június 13. péntek

jún. 13
13:39
A Kreml is megszólalt Izrael és Irán konfliktusa kapcsán (Infostart)
Oroszország aggodalmát fejezi ki, és elítéli az Izrael és Irán közötti konfliktus hirtelen eszkalációját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken a sajtónak, az Iránra mért izraeli katonai csapást követően.
jún. 13
13:39
Új háború a Közel-Keleten: Netanjáhu megelőző csapása egy iráni megállapodás ellen (444.hu)
A Moszad évek óta készítette elő az izraeli támadást Iránon belül, Izrael végül azután támadt, hogy Trump még órákkal előtte is azt kérte, hogy ne rontsák el egy háborúval a diplomáciai tárgyalásokat. Egzisztenciális fenyegetésre hivatkoznak, de az USA-val is szembe mentek.
jún. 13
13:40
Iráni külügyminiszter: Az izraeli támadás hadüzenetnek minősül (Demokrata)
"Izrael átlépett minden vörös vonalat" – szögezte le Abbász Aragcsi.
jún. 13
13:42
Kinevezték az új vezérkari főnököt Iránban, a Forradalmi Gárda is új vezetőt kapott (SzMo)
Az Iráni Gárda vezetője a gárda szárazföldi erőinek eddigi parancsnoka, Mohamad Pakpur dandártábornok lett, míg az új vezérkari főnöknek az iráni hadsereg eddigi főparancsnokát, Abdolrahim Muszavi vezérőrnagyöt nevezték ki.
jún. 13
13:42
Új korszak kezdődik Székesfehérváron: távozik Garancsi István (Mandiner)
Lezárul a Vidi egyik legsikeresebb periódusa.
jún. 13
13:42
Súlyos baleset, teljes útzár és óriási torlódás az M1-esen (Autószektor)
Van forgalmi torlódás máshol is, az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Gödöllő térségében burkolatfelújítási munkákat végeznek. A 27-es jelű csomópontnál az M31-es autópályáról az M3-as autópálya felé érkezők egy rövid gyorsítósávon tudnak csak becsatlakozni az M3-as forgalmához, emiatt közel 3 km-es torlódás alakult ki. Az M5-ös au
jún. 13
13:42
Súlyosan megsérült egy munkás a Tiborcz-féle Gellért Hotel átépítésénél (Telex)
A férfi lábára építési törmelék omlott, azóta kórházban ápolják.
jún. 13
13:45
Donald Trump ultimátumot adott Iránnak: "A következő támadások még pusztítóbbak lesznek" (Blikk)
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke leszögezte, hogy Iránnak meg kell állapodnia nukleáris programjának felszámolásáról, vagy még pusztítóbb csapásokkal néz majd szembe, mint a péntek hajnali izraeli támadás. Szerinte ennek a megállapodásnak addig kellene létrejönnie, amíg még maradt valami az országból.
jún. 13
13:45
Ezt lépi a NATO az Izrael Irán ellen végrehajtott légicsapásai nyomán kialakult helyzetben (Infostart)
Kulcsfontosságú, hogy a NATO-tagállamok - beleértve az Egyesült Államokat is - a feszültségmentesítésre törekedjenek az Izrael Irán ellen végrehajtott légicsapásai nyomán kialakult helyzetben - jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár pénteken Stockholmban.
jún. 13
13:45
Jó hír jött az M7 autópályáról a nyári időszakra (Portfolio)
Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
jún. 13
13:45
Éves műszaki? Magyarország nemet mondott (autopro)
Nem támogatja Magyarország az Európai Bizottság jogszabály-módosítási kezdeményezését, amely a tízévesnél idősebb autók esetében évente írná elő az időszakos műszaki vizsgálatot.
jún. 13
13:48
Újabb támadást indított Izrael Irán ellen: találatok érték az atomközpontot (Pénzcentrum)
Az izraeli légicsapások továbbra is folytatódnak Iránban.
jún. 13
13:48
A forradalom alulnézetből: ki ez a visszafogott politikus, akiről Spiró György regényt írt? (Könyves Magazin)
Milyen volt az élet a 19. századi Magyarországon? Ki volt Táncsics Mihály, akinek ma már szinte csak a nevét ismerjük, és milyen szerepet játszott a 1848-49-es forradalomban? Spiró György új regénye nem kis feladatot vállalt: a Padmaly a reformkori Magyarország mindennapjait mutatja be Táncsics Mihály feleségének, Seidl Teréz szemén keresztül. Ott
jún. 13
13:48
Elfogadhatatlan a nyugat-balkáni bővítés akadályozása (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter szerint Brüsszel folyamatosan akadályozza a folyamatot.
jún. 13
13:48
Izrael csapása Iránra: Orbán Viktor a béke oldalán áll! (Mandiner)
A magyar kormány kiállása a józan ész mellett ismét meghozta a gyümölcsét.
jún. 13
13:48
Csökkent, de továbbra is pozitív maradt a Kite nyeresége (Agrárszektor)
A tavalyi évet Magyarország legnagyobb mezőgazdasági intergrátora, a Kite cégcsoport tagjai sem fogják a legjobb éveik között számon tartani. A csoport zászlóshajója, a Kite Zrt. például az előző évhez képest több mint 5 milliárd forinttal gyengébben zárta a 2024-as üzleti évet, bár még így is nyereséges volt. A cégcsoport többi tagjainál már válto
jún. 13
13:51
Izraeli tovább támad, az iráni drónokat levadászták (Blikk)
Újabb izraeli támadás érte az iráni Tebriz városát, ahol a repülőtéren és környékén hatalmas robbanások és füstfelhők keletkeztek. Az iráni sajtó szerint Kelet-Azerbajdzsán tartományban tíz helyszínt is támadás ért. Közben ellentmondásos hírek érkeztek Ali Samháni, Ali Hámenei ajatollah tanácsadójának állapotáról.
jún. 13
13:54
Több mint 20 ezer diák vehet részt az idei Nyári diákmunka programban (ProfitLine)
A kormány folyamatosan azért küzd, hogy aki akar és tud, az dolgozhasson. Magyarország a rendelkezésre álló forrásokat nem Ukrajnára, hanem a magyar családokra fordítja. Ezen belül kiemelt figyelmet kapnak a fiatalok, különösen a diákok, így idén már tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a nagy népszerűségnek örvendő Nyári diákmunka progra
jún. 13
13:54
A Balti-tenger alatt hatalmas kőkorszaki megastruktúra található (Magyar Hírlap)
Ez lehet Európa legnagyobb neolitikus építménye.
jún. 13
13:54
Idén nyáron is nézhetünk topfocit a tévében (MMonline)
Nem maradnak a nézők csúcsfutball nélkül idén nyáron sem: a június 14. és július 13. között zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság jogait a Network4 Media Group szerezte meg, amely az M4 Sporttal fele-fele arányban megosztva, élőben és magyar kommentárral közvetíti mind a 63 mérkőzést. A Network4 által közvetített meccsek java részét a MATCH4 sporttele
jún. 13
13:54
Miért szeretünk bele olyanokba, akik nem viszonozzák az érzéseinket? (Demokrata)
A viszonzatlan szerelem gyakran a beteljesületlen szükségletek és a korai sebek tükre.
jún. 13
13:54
Szörnyű baleset az M1-esen, hatalmas a dugó az M5-ösön és az M3-ason (AC News)
Hatalmas a káosz a magyar utakon, balszerencsét hozott a péntek 13. Brutális balesetek és kilométeres dugók miatt tépik a hajukat a sofőrök.
jún. 13
13:54
Szomorú hírt kaptunk: hosszú betegség után elhunyt az MTV legendás műsorvezetőnője – mindössze 51 éves volt (naphire.hu)
Elhunyt Ananda Lewis, az MTV egykori VJ-je, aki egy egész generáció zenerajongóit összekötötte kedvenc hírességeikkel a zenei csatornán. 52 éves volt.
jún. 13
13:57
Elesett az M1-es autópálya, teljesen megállt a forgalom (Portfolio)
Baleset történt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Herceghalomnál, a 31-es kilométernél megállították a sztráda forgalmát, a torlódás már több mint 3 kilométeres - közölte az Útinform péntek kora délután a honlapján.
jún. 13
13:57
Autó és kombájn ütközött – az ittasság is felmerült (Agroinform)
Egy férfi súlyosan megsérült, miután autójával összeütközött egy kombájnnal.
jún. 13
14:00
Emeld a tekinteted a csillagokra - igéző szépségű égi jelenség közeleg, szabad szemmel is megfigyelheted majd (Femcafe)
Június 16. és 18. között három estén látható lesz a Mars és az oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulus együttállása a nyári égbolton.
jún. 13
14:00
Vonzalom, vágy és önreflexió - Mit tesz velünk érzelmileg a nyár? (Glamour)
A nyár nem csupán a természet változásait hozza magával, hanem hatással van belső világunk működésére is. Az év legfényesebb hónapjaiban megnő az igény a szabadságra, a kapcsolódásra, a megéltség érzetére. Ezek az érzelmi reakciók azonban nem önmagukban születnek, hanem egy összetett biológiai, társadalmi és pszichológiai folyamat eredményeként jön
jún. 13
14:00
Irán szerint csak felszíni sérüléseket szenvedett a natanzi atomlétesítmény (SzMo)
Azt viszont még nem tudják, hogy pontosan milyen károk érték a létesítményt.
jún. 13
14:00
Csecsemő bolygók születését kapta lencsevégre a Webb teleszkóp (Mínuszos)
A James Webb űrteleszkóp ismét bebizonyította, miért nevezzük a világ jelenleg legfejlettebb csillagászati műszerének. A
jún. 13
14:00
Takács Péter: A magyar védőnői szolgálat egyedülálló Európában (Demokrata)
A védőnők munkájára ma nagyobb szükség van, mint eddig bármikor.
jún. 13
14:00
Ukrán menekült fenyegetőzött budapesti iskolák felrobbantásával (Demokrata)
Egy 16 éves, Ukrajnából Budapestre menekült fiút fogott el a Készenléti Rendőrség.
jún. 13
14:00
Öröklött tulajdonságok. Melyiket kapod anyai és melyiket apai ágon? (Bien)
Az öröklődés az az izgalmas, ámde gyakran alábecsült mechanizmus, amely meghatározza fizikai megjelenésünket, viselkedésünket és egészségünket. Vizsgáljuk meg, melyek azok a fő tulajdonságok, amelyeket anyai vagy apai ágon örököltünk. A genetikában rejlő lehetőségek mérhetetlenek, de néhány kifejezetten érdekes dolgot emelhetünk ki az örökítés bony
jún. 13
14:00
Zöldforradalom a magyar utakon: elektromos autók özönlenek a cégekhez (Zöld Trend)
Hétezer cég kért támogatást járműflottája zöldítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán.
jún. 13
14:03
Izrael óriási csapást mért Iránra – mit lép Teherán? (ATV)
A fő célpontok közé tartozó natanzi nukleáris létesítmény lényegében megsemmisült. Izraelben már nincs szükség arra, hogy az emberek a védett helyiségek közvetlen közelségében tartózkodjanak.
jún. 13
14:03
Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kapott az EU-tól (444.hu)
Az Európai Unióban befagyasztott orosz vagyon fedezi a költséget.
jún. 13
14:06
A hazugság, ami életmóddá válik (Magyar Hírlap)
Mélyebb pszichés zavarok jele is lehet.
jún. 13
14:06
Szabadlábra kerülhet a Prisztás-gyilkosság elkövetője (Mandiner)
H. Istvánt tizenöt évre ítélték a merénylet miatt.
jún. 13
14:06
Mutatjuk, hogy áll a villa, ami egy Orbán Balázs családjához köthető balatonparti ingatlanon épül (Forbes)
A villát az Orbán Balázs apósa tulajdonában álló DenkFabrik Kft. szántódi ingatlanján építik, már a tetőszerkezet is elkészült. Mi történt? Már tető is van azon a balatoni villán, amelyet Orbán Balázs egykori vállalkozásának ingatlanján húznak fel – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos független parlamenti képviselő pénteken. Az ingatlan Szántódon, k
jún. 13
14:06
A román gazdasági miniszter szerint a környezetvédők és a hódok tehetnek arról, hogy Parajdon beomlott a sóbánya (Magro)
A környezetvédelmi civil szervezeteket okolja a sóbánya beomlását megelőző munkálatok elmaradásáért Bogdan Ivan gazdasági miniszter.
jún. 13
14:08
A harag, a gyűlölet rossz tanácsadó (Mandiner)
Egyik sem fogja fizetni a rezsidet.
jún. 13
14:09
Éves műszaki vizsga a 10 évnél idősebb autóknál? Véleményt mondott a minisztérium (Piac és Profit)
Nem támogatja Magyarország az Európai Bizottság jogszabálymódosítási kezdeményezését, amely a tíz évesnél idősebb autók esetében évente írná elő az időszakos műszaki vizsgálatot. A magyar álláspontot Nagy Bálint közlekedési államtitkár a Közlekedési Tanács múlt heti ülésén hivatalosan is megerősítette – közölte a tárca.
jún. 13
14:09
Csehország "meg tudja érteni", hogy Izrael megtámadta Iránt (Infostart)
Nagyfokú megértését fejezte ki az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli támadás iránt pénteken Jan Lipavský cseh külügyminiszter a Prágában megrendezett biztonságpolitikai konferencián, a Globsecen. Szerinte Izrael megpróbálja megakadályozni az atombomba gyártását a Közel-Keleten. A cseh diplomácia Ukrajnával kapcsolatban pedig rámutatott, h
jún. 13
14:12
Árplafonhoz érkezett az ingatlanpiac, tovább erősödött a jelzáloghitel-piac (Adózóna)
A 2025 májusi adatok alapján az ingatlanpiac lendülete megtorpant, az év eleji élénk kezdést követően második hónapja folytatódik a kereslet visszaesése. A Duna House becslése szerint országosan 10 262 lakóingatlan-adásvétel történt, ami 1,5%-kal kevesebb áprilishoz, és 6,5%-kal kevesebb az előző év májusához képest. Ezzel párhuzamosan viszont a je
jún. 13
14:12
Az iráni külügyminiszter hadüzenetnek minősítette az izraeli támadást (Magyar Hírlap)
Megerősítik az iráni fegyveres erők felkészültségét.
jún. 13
14:15
Izrael megint lecsapott Iránra (Infostart)
A június 12-ről 13-ra virradó éjszakai légicsapásokat pénteken újabbak követhették.
jún. 13
14:18
Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában (Demokrata)
Ezek lehetnek a magyar agrárium kitörési pontjai a térségben, mondta Nagy István.
jún. 13
14:18
Nagy István: Közel 30 ezer tonna mézet termelünk, zömét exportra (Növekedés)
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a távol-keleti piacokon, mint a méz és a mangalica, mert ezek lehetnek a magyar agrárium kitörési pontjai a térségben - jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonjában megtartott rendezvényen az AM pénteki közleménye szeri
jún. 13
14:18
Egy hajszálon múlt az élete: elhalasztotta a londoni útját egy indiai férfi, így nem volt rajta a lezuhant repülőgépen (naphire.hu)
Csak a véletlenen múlt, hogy életben maradt egy indiai férfi, aki négy nappal későbbre halasztotta a londoni útját, a gép pedig, amire eredetileg jegye volt, lezuhant. A tragédia több száz ember életét követelte.
jún. 13
14:18
Ez mentheti meg az e-töltős benzinkutakat (Gyártástrend)
Kezd általános elvárássá válni, hogy a forgalmasabb utak mentén rendelkezésre álljon e-töltő, sőt, lehetőleg gyorstöltést biztosító berendezés. Ezek az akár 300-400 kW teljesítményű töltők jelentős villamosenergia-igénnyel bírnak, az üzemeltetőnek ráadásul fel kell készülnie, hogy elegendő teljesítmény álljon rendelkezésre akkor is, ha egyszerre ha
jún. 13
14:21
Senki sem tudja utánozni a Porschét? (Privátbankár)
A luxusmárka tovább vezeti a listát.

Keresés