Tóth Gabi fellépett a Fidesz Parlamenti Szalon nevű rendezvényén, ahol Orbán Viktor is beszédet mondott. Habár az utóbbi időszakban úgy tűnt, hogy a kormánypárt már kevesebbet dolgozik együtt az énekesnővel, most ismét őt kérték fel erre a feladatra.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi ülései általában békés, felejthető eseményeknek számítanak. Idén azonban nem ez történt. Több központi bankár zsigeri rettegéssel tért haza. Mi ennek az oka? Megkísértette őket a Genius Act szelleme. Arról a stablecoinokról szóló törvényjavaslatról van szó, amelyet az amerikai kongresszus fogadha
Óriási lángok csaptak fel szerda délelőtt a szolnoki Sashalmi út közelében, ahol egy nádas gyulladt ki. A gyorsan terjedő tűz a lakóházakat is fenyegette.
Május közepén megnyitotta kapuit a TRIBE Budapest Airport Hotel, a márka második hazai szállodája. A WING fejlesztésében megvalósult, designközpontú hotel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának közvetlen közelében,…
A magyar előfizetések 27 százaléka (2,7 millió eszköz) csatlakozott külföldi szolgáltató mobilinternet-hálózatára a tavalyi év harmadik negyedévében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Mobilpiaci jelentéséből. Az NMHH jelentés negyedéves idősorát vizsgálva megállapítható, hogy (a COVID időszakától eltekintve) évről évre több mo
A kor előrehaladtával az emberi agy bizonyos képességei sajnálatos módon gyengülhetnek, ami sokak számára igen kellemetlen élményt jelent. Még ha ez a változás egy természetes folyamat eredménye is, lehetőségünk adódik arra, hogy tudatos táplálkozással támogassuk agyunk egészségét. Képzeld csak el, mi minden történhet, ha arra az étrendre nyitottá
Eszkalálódott a feszültség Los Angelesben, ahol a katonák kivezénylése után már kijárási tilalmat hirdettek ki. A demokrata fellegvárnak számító városban kirobbant tiltakozások közben más amerikai városokra is átterjednek.
A nyári táborok iránti kereslet idén is óriási: több mint ezer turnus már teljesen betelt, és a fennmaradó lehetőségek is rohamosan fogynak. A választék soha nem volt ennyire színes - a hagyományos sport- és nyelvi táborok mellett egyre népszerűbbek a mesterséges intelligenciával, TikTokkal vagy akár tőzsdei ismeretekkel foglalkozó turnusok. De vaj
Összeomlott a MÁV, kormánytagok üzengettek egymásnak, fideszes polgármesterek szóltak be a kormányszóvivőnek, és még Mészáros Lőrinc is beszállt. Kollégáink elemezték a helyzetet.
Nemrég jelent meg az És egyszer csak… legújabb évada, melynek szereplőgárdájából hiányzik Sara Ramírez, aki a humorista Che Diazt alakította. A főszereplő Carrie-t megformáló Sraah Jessica Parker nemrég elárulta, mit gondol arról, hogy a színésztársa nem tért vissza a szerepbe.
A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága folyamatosan nyomon követte egy adókijátszásban érintett baromfifeldolgozó vállalkozás működését, majd helyszíni akcióban szállták meg az ellenőrök a cég telephelyét. Kiderült, az egyik alvállalkozónál huszonöten is bejelentés nélkül dolgoztak. A súlyos bírság mellett az érintett cégek további ell
Kapu Tibor magyar űrhajós és az Axiom-4 küldetését ismét elhalasztották. Kedden az erős szél miatt kellett halasztani a kilövést, ma egy szelephiba volt az ok.
Az Euro NCAP friss tesztje szerint a Tesla Model S önvezető rendszere nemcsak gyengén teljesített, de a szervezet szerint félrevezető is lehet a vásárlók számára.
Újra összeáll az Európa-bajnok magyar csapat. Az idén tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Bicskei Bertalan Emléktornát (június 14-15), egyúttal először tartják meg a Kisöreg Kupát. A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya 41 évvel ezelőtt vezette aranyéremig az utánpótlás-válogatottat az U18-as Európa-bajnokságon, és ez kiváló alkalmat
Elfogadták azt a törvényt, amivel a Széchenyi Egyetemtől egy másik alapítványhoz kerülhet a Zalazone tesztpályával rendelkező, sok tízmilliárd forint értékű cég.
Egy orosz katonai bíróság szerdán távollétében 18 év börtönre ítélte Leonyid Volkovot, a börtönben meghalt orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij szövetségesét, a szélsőséges szervezetnek minősített, Oroszországban betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) volt vezetőjét.
Nagyobbat emelkedett az infláció a piac által vártnál. Év per év alapon 4,4 százalék lett májusban a várt 4,3 százalékkal szemben, és az áprilisi 4,2 százalék után.
A Tisza Párt elnöke szerint "a varázslatos diszkógömbként beharangozott árrésstop teljesen hatástalan". Meddig maradhat miniszter Lázár János és Nagy Márton? - kérdezte Magyar.
A Budapesti rendőr-főkapitányság egyenruhásai összesen 154 gyorshajtóról készítettek felvételt. A XVIII. kerületi munkatársai június 2. és június 8. között állványon elhelyezett, valamint menet közben rögzítő eszközzel is mérték a közlekedők sebességét. Az egyik álló eszköz örökítette meg a "legkevésbé ráérő" autóst a Lőrinci úton, amelyik az 50 km
Az elmúlt évtizedben drámai mértékben emelkedett a szexuális úton terjedő betegségek (STD-k) száma Magyarországon – figyelmeztetnek a szakértők. A legriasztóbb adat: a szifilisszel diagnosztizált esetek száma tíz év alatt több mint kétszeresére nőtt. A nyári időszak pedig a fesztelenebb életmód miatt különösen kedvez ezeknek a fertőzéseknek.
Ki ne ismerné a levenedulát, amely az egyik legnépszerűbb fűszer- és gyógynövényünk, sok kertben megtalálható. A június elejétől virágzó növény mágnesként vonzza a lepkéket, méheket.
Az orosz-ukrán háború 2022 februárjában eszkalálódott, az orosz invázió óta az USA több mint 23 ezer milliárd forint katonai támogatást nyújtott Ukrajnának. Azt, hogy pontosan mennyivel csökken az amerikai segítség mértéke, és hogy ennek milyen hatása lehet a fronton, egyelőre nem tudni.
"A georgiaiak jó másfél évtizede egyszer már megtapasztalták, hogy milyen az, amikor globalista szirénhangok csábításának engedve háborúba bocsátkoznak az oroszokkal, hogy aztán a csábítóik cserbenhagyják őket. Kemény árat fizettek érte, és nem sokon múlott, hogy nem lett oda a nemzeti függetlenségük" - írta a Facebookon.
Szlovákia megakadályozhatja az Európai Unió soron következő, Oroszország elleni szankciócsomagjának elfogadását, amennyiben az Európai Bizottság nem kínál érdemi megoldást az ország energiaellátási gondjaira – közölte Robert Fico miniszterelnök kedden.
Elfogták a rendőrök azt a nőt és fiát, akik több mint 3 millió forintot csaltak ki egy kiskunhalasi áruháztól az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
Sokan úgy érkeznek terápiába, hogy csak annyit éreznek: valami nincs rendben – de megfogalmazni sem tudják, pontosan mi. A pszichológus szerint az érzelmi intelligencia nem velünk születik, hanem egy tanulható, finomítható kapcsolat önmagunkkal. Az interjúból kiderül, miért nem a tökéletesség, hanem a kíváncsiság visz közelebb az érzéseinkhez – és
Az ember azt hinné, hogy ha három napra leteszi a telefont, akkor legfeljebb unatkozik, nosztalgiából visszatér a papírújsághoz, vagy elkezd makramézni.