2025. június 11. szerda

jún. 11
9:18
Orbán Viktor szerint mindaz, amit a közvéleménykutatások mutatnak az ellenzék vezetéséről, hazugság (SzMo)
A miniszterelnök a Parlamenti Szalonban tartott előadást, amelynek részleteit Menczer Tamás ismertette a Harcosok Klubjában.
jún. 11
9:18
Rekordszámú magyar az Effie Awards Europe zsűrijében (MMonline)
Az Effie Awards Europe 2025 zsűrijében magyar szakemberek is rekordszámban kaptak helyet, miután a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége) - a hazai Effie társszervezője az IAA Hungary (International Advertising Association) mellett - 2025. januárjában csatlakozott az Európai Kommunikációs Ügynökségek Szövetségéhez (EACA). A MAKS
jún. 11
9:18
Méregtelenítés helyett Okostányér (Demokrata)
Milyen káros anyagok kerülhetnek a szervezetünkbe a környezetből, illetve az anyagcsere-folyamatok során? Antal Emese dietetikust kérdeztük.
jún. 11
9:18
Sikerrel zárult az első, kísérleti gyűjtőpontos hulladékgyűjtés – csaknem 20 tonna hulladékot adtak le a lakosok (Növekedés)
Csaknem 20 tonna hulladék, két nap, közel ezer résztvevő, biztonságos és környezetbarát megoldás – sikerrel zárult a XI. kerületben a MOHU BUDAPEST első, gyűjtőpontos hulladékgyűjtése. A kísérleti program során a lakosok a hagyományos lomtalanítás mellett, szabályosan és díjmentesen adhatták le veszélyes, elektronikai és egyéb speciális kezelésű hu
jún. 11
9:18
Megjött a figyelmeztetés, a kormány pedig felveszi a kesztyűt (Mandiner)
Májusban magasabb lett az infláció, mint az előző hónapban, megtört a február óta tartó csökkenés üteme. A forint viszont erősödéssel reagált a hírre.
jún. 11
9:18
Reggelre összecsuklott a forint, szerdán eldől a magyar deviza sorsa (Nyugati Fény)
Nem tudott erősödni a forint.
jún. 11
9:18
Nem hat az inflációra a ráolvasás, Eu-dobogós lehet a májusi adat is (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak 2025 májusában, az éves infláció az áprilisi 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal. Összehasonlításképpen: az eurózónában az átlagos ráta már 2 százalék alatt jár.
jún. 11
9:21
Schóbert Lara megszólalt a szakításáról, máris új férfi tűnt fel az oldalán (Blikk)
Schóbert Lara tavaly ősszel jött össze Danyi Dániellel, akivel a Sztárboxra való felkészülése közben ismerkedett meg. A férfit, akit bemutatott a családjának, Rubint Rékáék is megkedvelték, ám valami félresiklott az elmúlt hetekben, ugyanis váratlanul eltűntek a közös fotók az Instagram-oldalaikról. Lara most elárulta, valóban szakítottak Danival.
jún. 11
9:21
Jobb, ha nem hagyod estére nyitva az ablakot: durva, ami jön az időjárásban (Blikk)
Nagyot hűl az idő.
jún. 11
9:21
Durva politikai játszma körvonalazódik az Európai Parlamentben (HírTV)
Magyar Péter párttársa vetette fel a mentelmi szabályok átírását – pont akkor, amikor lopási ügy miatt bíróság elé állhatna.
jún. 11
9:24
Véget érhet a vámháború Washington és Peking között (Adózóna)
Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter szerint a kínai kormány képviselőivel tartott kétnapos londoni tárgyalássorozaton sikerült kialakítani egy olyan keretrendszert, amely jóváhagyása esetén elvezethet a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi viszály fő elemeinek rendezéséhez – írja az infostart.hu.
jún. 11
9:24
Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban (HR Portál)
2023-ban az EU-ban élő 50–74 éves öregségi nyugdíjasok 10,2%-a dolgozott, közülük 57% részmunkaidőben. A részmunkaidős foglalkoztatás a nyugdíjasok körében jóval gyakoribb, mint a nem nyugdíjasoknál (16,2%). A legmagasabb arányt Horvátország, Svédország és Belgium mutatta, míg a legalacsonyabbat Bulgária, Litvánia és Lettország - közli az adatokat
jún. 11
9:24
Ellentétes irányba mozdultak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Bizonytalan irányba mozdultak az Európai tőzsdék kedden, a DAX fél százalékkal csökkent, míg a CAC40 0,1%-kal, az Ftse100 0,4%-kal növekedett, így a pán-európai Stoxx 600 a nyitóértékhez közel végzett.
jún. 11
9:24
Még nem látni mit hoz a tőzsde ma: ezek a befektetők izgulhatnak (Pénzcentrum)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 187,98 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 96 708,80 ponton zárt kedden.
jún. 11
9:24
Orosz főtárgyaló: Moszkva békét akar, de Kijev politikájára muszáj reagálnia (Magyar Hírlap)
A vezető orosz diplomata szerint Kijev kompromisszumhiánya csak nagyobb területi veszteségekhez vezet.
jún. 11
9:24
Kijárási tilalmat rendeltek el Los Angelesben, Texasban is bevetik a nemzeti gárdát (Demokrata)
Lángba borult Los Angeles belvárosa – kijárási tilalmat rendeltek el a migránsügyi tüntetések miatt!
jún. 11
9:24
A belpesti Gyurcsány-pótló tegnapi dzsemboriját látva kedvet kaptam belépni a Harcosok Klubjába (Mandiner)
Ezek után kedvet kaptam belépni a polgári körökbe, a Fideszbe és az összes többi szervezetbe, aminek célja Orbán Viktor meghosszabbítása a végtelenbe.
jún. 11
9:24
Az egyre erőszakosabb tüntetések miatt kijárási tilalmat vezettek be kedd este Los Angeles belvárosában (Forbes)
A helyzet továbbra is feszült, a polgármester szerint a kijárási tilalom akár több napig is érvényben maradhat, amíg a rend helyre nem áll. Mi történt? Los Angeles polgármestere, Karen Bass kedd este kijárási tilalmat rendelt el a belvárosban, miután napok óta tartó, egyre hevesebb tüntetések törtek ki a Trump-kormányzat bevándorlás-ellenes intézke
jún. 11
9:24
Itt a csúf igazság: úgy drágul egy alapélelmiszerünk, amilyet rég láttunk (Agrárszektor)
2025. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,2%-kal nőttek az árak itthon. Az élelmiszerek ára 5,9%-kal nőtt (a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 4,5%-kal), ezen belül a tojásé 26,0, az étolajé 25,3, a liszté 25,0, a kávéé 22,5, a csokoládé és kakaóé 22,3, a
jún. 11
9:27
"Méltó jutalom" - Ez ért 11 milliós büntetést a parlamentben (Infostart)
Hat ülésnapról kitiltotta és több mint 11 millió forintra megbüntette az egyik ellenzéki képviselőt az Országgyűlés. Íme az ügy háttere!
jún. 11
9:27
Egyre nagyobb a baj az óceánokon, a légköri szén-dioxid is új csúcsot döntött (Portfolio)
A világ óceánjainak átlaghőmérséklete májusban a második legmagasabb értéket érte el a mérések kezdete óta, és eközben a légköri szén-dioxid koncentráció is rekordszintre emelkedett - írja a Financial Times. Ugyanakkor az idei május volt az első hónap tavaly július óta, amikor az átlagos felszíni hőmérséklet-emelkedés kissé az iparosodás előtti idő
jún. 11
9:30
Szomorú hírre ébredtek az ügyfelek: hamarosan ez a magyar bank is megszűnik (Femcafe)
A Magnet Bank-csoport, illetve irányító-főtulajdonosa, Fáy Zsolt nemréiben 88 százalékos tulajdont szerzett a Polgári Bankban - írja a hvg.hu.
jún. 11
9:30
Szoboszlai: ez volt a tanulópénz (Igényesférfi.hu)
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.
jún. 11
9:30
A szépségszalonok ismeretlen veszélyei (Magyar Hírlap)
Álomfürtök mérgező töltelékkel.
jún. 11
9:30
Szappanos: Egy ilyen győzelem nagyon sokat tud segíteni (Demokrata)
Igazi csapatmunka volt, meleg pillanatokat éltünk túl, ebből tudunk együtt építkezni – mondta a kapus.
jún. 11
9:30
Tényleg őstermelői az annak árult szamóca? (Magyar Mezőgazdaság)
Május második felében fokozott szamócaellenőrzéseket végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Számos fővárosi és vidéki vásárcsarnokban, termelői piacokon és termőföldeken is jártak az ellenőrök.
jún. 11
9:30
Elindul a Nébih EUDR hírlevele (Helló Sajtó!)
2025 végétől életbe lépnek az uniós erdőirtásmentes termékek forgalmazását szabályozó EUDR előírások, amelyek a fenntartható jövő felé vezetnek. A Nébih EUDR oldalán szakmai anyagok és gyakorlati segédletek segítik a felkészülést, most pedig elindul az EUDR hírlevél is, hogy első kézből értesülhessenek az érdeklődők a legfrissebb fejleményekről.
jún. 11
9:30
7 kreatív megoldás a nyári kellékek rendszerezéséhez (Bien)
Nyaranta sok szezonális tárgyat, játékot, kiegészítőt használunk, és ezek sokszor csak kallódnak a lakásban vagy az udvaron, mert nincs állandó helyük. Ötleteinkkel viszont mindennek akad majd!
jún. 11
9:30
Számítógép vagy laptop? Tippek, hogy a megfelelőt tudd kiválasztani (FreeMix)
A számítógépek világában egy állandó kérdés, hogy melyik eszköz felel meg leginkább az igényeidnek: egy helyhez kötött számítógép vagy egy hordozható laptop? Alaposan körbejárva mindkét lehetőséget, a végén magabiztos, jó döntést hozhatsz. Számítógép: statikus eszköz otthonra és irodába A hagyományos asztali számítógép, vagy PC kínálja a legnagyobb
jún. 11
9:33
Megint odacsapott a kormánynak az infláció (Piac és Profit)
Áprilishoz képest májusban az árrésstop ellenére 0,6 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak – adta hírül a KSH. Az Országos Kereskedelmi Szövetség adatai szerint az árak az árrésstopos termékkörben április vége óta nem növekedtek, sőt sok esetben csökkentek is.
jún. 11
9:33
Texasban is bevetik a nemzeti gárdát a közrend védelme érdekében (HírTV)
Texasban is mozgósítják a nemzeti gárdát - jelentette be az állam kormányzója szerda hajnalban. Az X-en közzétett üzenetében Greg Abbott a döntést a béke és a közrend fenntartásával indokolta.
jún. 11
9:33
A kétmilliós használt autókat keresik a magyarok, itt a legnépszerűbb márkák listája (Portfolio)
Magyarországon a legtöbb használt autó az 1-3 millió forintos sávban cserél gazdát, a legtöbben itt is keresgélnek, amikor vásárolni szeretnének. A Használtautó.hu megnézte, melyik itt a 10 legnépszerűbb modell.
jún. 11
9:33
A drogügyi kormánybiztos megosztotta az Irigy Hónaljmirigy tagjának cenzúrát helyeslő mondatait (444.hu)
Sipos Péter rácsodálkozott Pogány Indulóra és arra jutott, hogy "a cenzúra lehet, hogy hülyeség, de valamilyen szinten kéne".
jún. 11
9:33
Besült Nagy Márton árrésstop-mutatványa: májusban gyorsult az infláció, főleg az élelmiszerárak miatt (444.hu)
A májusi éves infláció 4,4 százalék volt, az élelmiszerek éves alapon 5,9, az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal drágultak. A gázár 11 százalékkal nőtt.
jún. 11
9:36
Súlyos álhír terjed Magyarországon: ez a változás kamu a KRESZ-ben, nehogy bedőlj (Pénzcentrum)
Nem változott június 1-jével a kerékpárok kötelező felszerelésére vonatkozó szabályozás - erősítette meg a Magyar Kerékpárosklub elnöke. Az új KRESZ-módosítás még előkészületben van, a legfontosabb változások között az előzési oldaltávolság pontosítása és a gyalogátkelőn való áthaladás szabályainak egyértelműsítése szerepel.
jún. 11
9:36
Indiai esküvő Budapesten? Most kezdődik minden – 700-850 ezer dolláros rendezvények, ötnapos ceremónia, elefánt a belvárosban (Femcafe)
Egy indiai esküvő nem egynapos ceremónia, hanem egy látványos, spirituális és rendkívül jövedelmező minimum ötnapos ünnepségsorozat.
jún. 11
9:36
Visszakerült Süsü Csukás István sírjára (Könyves Magazin)
Nem az eredeti, hanem egy új Süsü-szobor került Csukás István síremlékére a Farkasréti temetőben, az ellopott alkotás helyére.
jún. 11
9:36
Jön egy új közlekedési tábla, amely össze fogja zavarni az autósokat, első látásra értelmetlen (Promotions)
Egy furcsa új közlekedési tábla bukkant fel Európa útjain, amit sok autós elsőre félreért, de van mögötte logika.
jún. 11
9:36
Botrány a skärholmeni mecset körül – iszlamista kapcsolatok miatt tiltakoznak (Demokrata)
Heves tiltakozás indult a skärholmeni mecsetépítés ellen Svédországban, miután fény derült a projekt iszlamista hátterére.
jún. 11
9:36
Egy riporter olyat tett 19 éve a Brit Nagydíjon, amit nő előtte még soha (Racing)
Nem kevés szervezés kellett hozzá, és úgy tűnt, végül nem lesz belőle semmi, de a paddock közkdvelt alakja végül történelmet írt.
jún. 11
9:36
Börtönbe zártak egy 94 éves férfit Olaszországban gazdasági bűncselekmények miatt (Telex)
Adócsalás és csődbűntett miatt született ítélet, a vétségeket 15 éve követte el.
jún. 11
9:36
Marco Rossi kimondta a fájdalmas igazságot a vb-kijutásról: "legyünk reálisak" (naphire.hu)
Marco Rossi szerint a pótselejtező lehet a magyar csapat esélye a 2026-os világbajnokságra való kijutásra.
jún. 11
9:38
1848–49-es emléktábla és turulmadaras oszlop miatt hallgatta ki a rendőrség Bős polgármesterét (Telex)
A Szlovákiai Értelmiségiek Egyesülete a szuverenitás védelmében tett feljelentést Fenes Iván ellen.
jún. 11
9:39
KSH: még mindig jelentős a drágulás (Infostart)
A Központi Statisztikai Hivatal szerint májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket. Áprilishoz viszonyítva pedig átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak.
jún. 11
9:39
Német lap: Magyarország sereghajtó lett az Orbán-kormány miatt (Privátbankár)
Lesújtó elemzés jelent meg a magyar gazdaság helyzetéről a Frankfurter Allgemeine Zeitungban.
jún. 11
9:39
Megkongatta a vészharangot a hitelminősítő – baj lesz ezekkel a lakossági befektetésekkel? (Portfolio)
A Moody's Ratings figyelmeztetést adott ki a lakossági befektetők térnyerésével kapcsolatban a magánhitel- és magántőke piacán: a hitelminősítő szerint ez likviditási és eszközminőségi kockázatokat hordozhat a szektorban – írja a Reuters.
jún. 11
9:39
A washingtoni orosz nagykövet szerint Moszkvában tartják az orosz–amerikai tárgyalások következő fordulóját (444.hu)
Az eddigi tárgyalások február 27-én és április 10-én zajlottak Isztambulban.
jún. 11
9:41
Ausztrália újra kopogtat az EU kapuján – lesz-e végre alku? (Portfolio)
Szerdán az Európai Unió egy nagykövete arról beszélt, hogy az EU készen áll, hogy tető alá hozzanak egy szabadkereskedelmi megállapodást Ausztráliával – vette észre a Bloomberg. A megjegyzés azt követően érkezett, hogy az ausztrál miniszterelnök májusi megválasztása után szintén azt nyilatkozta, hogy "egyezségre készek".
jún. 11
9:42
Újra bevezették a kijárási tilalmat (Magyar Hírlap)
A rendkívüli korlátozás este 8 órától másnap reggel 6 óráig van érvényben.
jún. 11
9:42
Kiderült, mennyivel drágultak a bolti árak (Növekedés)
A kormányzati intézkedések és a csökkenő euróövezeti infláció visszafogták az inflációt, de az alacsony bázishatás nem segített, így májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,2%-kal nőttek az árak.

Keresés