2025. június 1. vasárnap

jún. 1
8:51
A Mandiner szerint Orbán=Szoboszlai, Lázár=ügyes középpályás Tiszakécskéről (444.hu)
Orbán Balázs félreérthetetlenül üzent minisztertársának.
jún. 1
8:51
A 6 legfurcsább celebhasonmás, akiket csak a nemük különböztet meg egymástól (Life)
A tudósok még nem igazolták a gyanúnkat, de szerintünk valami furcsa járvány terjed évek óta Hollywoodban, ami miatt egyszerűen reprodukálódnak a hírességek. Más megoldást legalábbis nem találunk ezekre az elképesztő celebhasonmásokra, ráadásul az ellenkező nemből!
jún. 1
8:51
A gepidáktól a Szent Koronáig (Magyar Hírlap)
Ha most jó élni Hajdúszoboszlón, mert a gyógyfürdő, a természeti körülmények kellemessé teszik a hétköznapokat, akkor nyilván így volt ez régen is.
jún. 1
8:51
Véres volt az éjszaka Ukrajnában, hatalmas orosz támadás indult (Magyar Nemzet)
A háborúról megdöbbentő felvételek láttak napvilágot. Ilyen közelről kevesen látnak drónt, pláne úgy, hogy túlélik a találkozást.
jún. 1
8:51
Dobrev Klára: Demokrata politikusnak kint lenni a Pride-on kötelesség! (Nyugati Fény)
2025-ben visszamentünk az időben, nem 18 évet, hanem 100-at – mutatott rá.
jún. 1
8:51
Putnoki rétes – egy elfeledett recept dédnagymama konyhájából (vasárnap.hu)
Az alábbi recept a mi családi örökségünk. Soha sehol nem hallottam még róla, pedig nem olyan bonyolult elkészíteni, és a végeredmény egyszerűen zseniális: a putnoki rétes olyan, mint egy kalács, de elkészítése és formája inkább a kakaóscsigát idézi. Könnyű, omlós és egyszerre ropogós édesség, ami minden ünnepet megkoronáz. Ha sok embert várunk vend
jún. 1
8:51
Tavaly egy hónappal több hőséget élt át a világ lakosságának fele (kultura.hu)
A jelenség kiváltója az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés – derült ki egy pénteken publikált tanulmányból, amelyet a június 2-i, a hőség elleni küzdelem napja előtt tettek közzé.
jún. 1
8:53
Hogyan működik a csiklandozás? (Magyar Hírlap)
2000 éve próbálják kideríteni.
jún. 1
8:54
Harry herceg Meghanhez hasonlította Diána hercegnőt – a királyi család felháborodott (Metropol)
Harry herceg már az elején Dianához hasonlítgatta Meghant.
jún. 1
8:57
Összeomlott egy híd, kisiklatva egy személyvonatot, többen meghaltak (Infostart)
Legalább hét ember meghalt és 69 megsérült Oroszországban, amikor egy híd összeomlását követően kisiklott egy személyvonat szombat késő este - közölték tisztviselők. Vasárnap reggel újabb hídösszeomlás történt.
jún. 1
8:57
Júliustól teljes zárás: kéknyelv betegség terjed ebben az országban (Agroinform)
Szigorú intézkedések jönnek, és a hatóságok a vakcinázásra buzdítanak.
jún. 1
8:57
A sztárok már belecsaptak a nyárba: ugyanarra az úti célra szavazott Radics Gigi, Manuel és Ördög Nóra családja is (Ripost)
Ördög Nóra, Manuel és Radics Gigi is ugyanarra szavazott.
jún. 1
8:57
63 kilót fogyott, azóta már 1 óra sem kellett Lucy Hughes-nak, hogy lefusson 10 kilométert (Bien)
Sokan álmodozunk arról, hogy fittebbek, energikusabbak, boldogabbak leszünk, mégis úgy érezzük, túl nehéz, hogy valósággá váljon. Nem volt egyszerű helyzetben Lucy Hughes sem, egy kétgyermekes édesanya Norwichból, mostanra viszont az álmából valóság lett, és nemcsak, hogy lefogyott, de már egy 10 kilométeres távot is teljesített egy futóversenyen.
jún. 1
8:57
Egészséges és finom is: ezt kellene ennünk, ha jót akarunk magunknak (Agrárszektor)
Népszerű, finom és különlegesen egészséges ételekből közölt összeállítást az Msn. A válogatást érdemes beiktatni étrendünkbe, ha egyszerre akarunk jót enni és tenni az egészségünkért is. A lista élén az idehaza is népszerű avokádó áll.
jún. 1
8:59
Neked is mindig elromlik valami a traktoron? (Agroinform)
Érdemes körülnézned az Agroinform.hu Piacterén a számtalan traktoralkatrész és -tartozék között.
jún. 1
9:00
Újabb lépés az olajháborúban – Júliusban is emeli a kitermelést az OPEC+ (TőzsdeFórum)
Júliusban is emeli a kitermelést az OPEC+, a tagországok napi 411 ezer hordóval növelik a termelést. A cél visszaszerezni piaci részesedésüket és szigorítani a fegyelmet a túlvállaló tagokkal szemben. Az olajárak közben a mélypontról próbálnak kilábalni. Az OPEC+ szombati döntése értelmében júliusban is folytatódik a májusban és júniusban megkezdet
jún. 1
9:02
Visszahívják a Ford elektromos modelljét – Kormányzási hiba miatt több ezer pickup kerül szervizbe (TőzsdeFórum)
A Ford Motor Company 29 501 járművet hív vissza az Egyesült Államokban egy komoly futóműhiba miatt. A probléma a F-150 Lightning modelleket érinti, és kormányzási gondokat, valamint balesetveszélyt okozhat. Autó hibája kormányzási problémát okozhat Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) szerint a visszahívás oka eg
jún. 1
9:03
Évekig nem vették észre, hogy PCOS-sel küzd A Fehér Lótusz Daphne-ja – Kicsoda Meghann Fahy? (WMN)
A massachusetts-i színész 19 éves korában lépett először színpadra, és bár sosem tanult színészetet, az elmúlt években olyan sorozatokban játszott, mint A Fehér Lótusz vagy A tökéletes páros. Képzetlensége miatt jó ideig nem érezte otthonosan magát a forgatásokon, ám idővel ezt a rossz érzést is legyőzte.
jún. 1
9:03
A magyar újságíró páros lábbal szállt az elvesztett BL-döntő után a világ legértékesebb játékosába (Promotions)
Az egész fociszezon legdurvább beszólását követte el, de aztán ő is megkapta a magáét.
jún. 1
9:03
A történelemben először nyílt, egyértelmű parancsra sem volt hajlandó lekapcsolni egy AI modell (Rakéta)
Az OpenAI legokosabb modelljeit érinti a probléma.
jún. 1
9:03
Ismét focimeccs után hajtott a tömegbe egy autó (Demokrata)
Autó hajtott a Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-győzelmét ünneplő tömegbe szombat este.
jún. 1
9:03
Tótpeti Lili utódját keresik – Megszólalt az ATV időjósa (naphire.hu)
Ismét szépségkirálynőt választ az ország, a Magyarország Szépe 2021-es nyertese, Tótpeti Lili a sajtótájékoztatón találkozott először a 20 döntőbe jutott lánnyal. Majd őszintén elmondta a véleményét.
jún. 1
9:09
Mostantól éjszakánként tovább lehet metrózni (444.hu)
Hétköznap éjfélkor, hétvégén hajnali egykor indul az utolsó járat.
jún. 1
9:09
Nyitrai Zsolt: Akadálymentes a VOKS 2025 (Ripost)
Mindenki számára hozzáférhetővé vált.
jún. 1
9:09
Már gyűjti a felszerelést a világháborúhoz Hollandia, a NATO-főtitkár országa (vg.hu)
Világháborúra készülnek – a holland lapok írták, a Magyar Nemzet összefoglalta.
jún. 1
9:09
Ezért drukkol David Beckham a BL-győztes PSG-nek (BorsOnline)
David Beckham együtt ünnepelte a Psg drukkereivel a Bl-győzelmet a helyszínen.
jún. 1
9:09
Trump és Merz: ezt a találkozót az egész világ megemlegeti majd (Mandiner)
Vámok, Ukrajna, Közel-kelet – lesz miről beszélniük; a nagynehezen megválasztott új német kancellár Washingtonba tart.
jún. 1
9:09
Titkosügynök beszélt Joe Biden mentális hanyatlásáról, aki még a Fehér Házban is eltévedt (Magyar Nemzet)
A kérdés az, hogy ki irányította ténylegesen az Egyesült Államokat Joe Biden hivatali ideje alatt.
jún. 1
9:09
A kriptotárcák új generációja: a Bitget jelentése szerint pénzügyi központokká válnak a digitális pénztárcák (Digital Hungary)
A Bitget, vezető kriptotőzsde és Web3 platform a közelmúltban két jelentős bejelentést tett: egyrészt közzétette legújabb Onchain Report tanulmányát, amely szerint a kriptotárcák már nem csupán tárolásra szolgálnak, hanem mindennapi pénzügyi tevékenységek központjaivá váltak világszerte. Másrészt elindította a Bgusd nevű, valós eszközökkel fedezett
jún. 1
9:15
Elnököt választanak a lengyelek, a felmérések szoros eredményt vetítettek előre (Infostart)
Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás második fordulója Lengyelországban. Felmérések szerint szoros küzdelem várható a két befutó jelölt, Rafal Trzaskowski, kormánykoalíciós politikus, valamint a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó Karol Nawrocki között.
jún. 1
9:15
Figyelmeztetés: zivatarokra és jégesőre is adtak ki riasztást öt megyére (SzMo)
Az északkeleti harmadban erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is nagyobb számban alakulhat ki, illetve még a Dunántúl északnyugati részeire is besodródhat nyugat felől néhány csapadékgóc.
jún. 1
9:15
Nem is gondolná, mi lehet a legnagyobb veszély a szusiban (Magyar Hírlap)
A szakértők óvatosságra intenek.
jún. 1
9:15
Fontos változás a budapesti metrók közlekedésében (Magyar Nemzet)
Az új, budapesti közlekedési rendhez nemcsak a HÉV-ek és az agglomerációs kék buszok, de a sárga Volán-buszok is csatlakoznak.
jún. 1
9:15
Három felvonásban érkezik a Stranger Things utolsó évada (Telex)
November végén négy epizód, karácsonyra még három, és a finálé szilveszter napján.
jún. 1
9:15
Kétmillió egy oroszlánkölyök, amivel az újgazdagok a címlapon arcoskodnak (Médiapiac)
Thaiföldön egyre népszerűbbek az oroszlánkölykök mint státuszszimbólumok és „tartozékok” a közösségi médiában és a bulvárvilágban. Ezek az állatok nemcsak luxusbulikon és influenszerfotókon tűnnek fel, de magazinokban, reklámokban és zenei klipekben is szerepelnek – miközben szenvednek a nem megfelelő tartási körülményektől, és életük végül gyakran
jún. 1
9:17
Kitolódott a metrók menetrendje (Magyar Hírlap)
Mától egészen éjfélig közlekedik a 2-es, a 3-as és a 4-es metró.
jún. 1
9:18
Harmonikus fűszerkertre vágysz? Íme a legjobb gyógynövény-párosítások (Éva Magazin)
Ha gyógy- és fűszernövényeket szeretnénk ültetni, és az egyes fajtákat egy cserépbe tenni, érdemes átgondolni, mit-mivel kombinálunk. Gyógynövény-párosításnál fontos, hogy az adott növényeknek hasonló igényeik legyenek – mind a talajra, mind a fényre, mind a tápanyagra, mind pedig a locsolásra vonatkozóan.
jún. 1
9:21
Karácsony Gergely erőszakkal fenyegetőzik (Mandiner)
Nemcsak anyagilag, hanem politikailag is budapestiekkel vitetné el a balhét.
jún. 1
9:21
Messi kivégezte Gazdagékat, de Beckhamet csak a BL-döntő érdekelte Tom Cruise mellett (Magyar Nemzet)
Az Inter Miami tulajdonosa saját csapata meccse helyett volt klubja, a Psg sikerét ünnepelte.
jún. 1
9:21
Döntött a séf – Le kell-e önteni az első vizet a húsleves főzésekor? (AC News)
A jó húsleves elkészítéséhez számos tényezőt figyelembe kell venni: a hús kiválasztásától kezdve a hőmérsékletig és a főzési időig.
jún. 1
9:21
Az amerikai védelmi miniszter szerint Kína közvetlen fenyegetést jelent, Kína szerint Amerika provokál (Telex)
Pete Hegseth szombaton arról beszélt, hogy Ázsiának többet kellene költenie védelemre.
jún. 1
9:24
Heti horoszkóp június 2-8.: az Oroszlánok zsúfolt hétre számíthatnak, a Skorpiókra nagyobb volumenű kihívás vár (Joy)
Új hét indul új reményekkel, új kihívások, új kalandok várnak, számos izgalomra számíthatsz tehát az előtted álló héten, érdemes elolvasnod a heti horoszkópot!
jún. 1
9:24
Duguláselhárítás falbontás nélkül – Megoldások bontási károk nélkül (ProfitLine)
Eltömődött lefolyók, kellemetlen szagok, visszafolyó víz? Egy makacs dugulás gyorsan megbéníthatja a háztartást – legyen szó mosogatóról, WC-ről vagy zuhanyzóról. A legtöbben attól tartanak, hogy az elhárítás csak falbontással oldható meg, ám a modern technológiáknak hála ez ma már szinte minden esetben elkerülhető.
jún. 1
9:24
Allergiás tünetek nyáron: alternariák is okozhatják (WebBeteg)
Szemviszketés, allergiás nátha, asztmás rohamok - különösen nyáron sokan szenvednek allergiás tünetektől. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem mindig vagy nem mindig kizárólag a fűfélék, a palagfű vagy egyéb virágos növények pollenjei okozzák a tüneteket.
jún. 1
9:24
Mégis, mi folyik a budapesti tőzsdén? Erre kevesen számítottak, minden egy irányba mutat (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,28 százalékos emelkedéssel 95 698,30 ponton fejezte be a hetet. Az összforgalom 112,65 milliárd forintról 94,73 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.
jún. 1
9:27
Mikor jön már a magyar dinnye? (Infostart)
A szokottnál később, de érdemes várni - ígérik a kamaránál.
jún. 1
9:27
Súlyos incidens történt a Gázai övezetben (HírTV)
A Gázai övezet polgári védelme vasárnap arról számolt be, hogy legalább tíz palesztin meghalt, amikor izraeli katonák tüzet nyitottak az egyik élelmiszersegély-osztó központ felé tartó emberekre.
jún. 1
9:27
Majdnem tíz hónapra az űrben rekedtek – az űrhajósok sem tudták, hazatérhetnek-e valaha (hirado.hu)
Suni Williams és Butch Wilmore űrhajósok egy nyolcnaposra tervezett tesztrepülésre indultak – végül majdnem tíz hónapot töltöttek a világűrben.
jún. 1
9:27
Késélre menő harc: Brüsszel vagy USA, be a sorba vagy patriotizmus – ez a mai lengyel elnökválasztás tétje (vg.hu)
A részvételi arány kulcsfontosságú lesz, Ukrajnáról teljesen másként gondolkodik a két elnökjelölt.
jún. 1
9:27
Hangos felháborodással fogadta: kirúgta a csatorna a Dancing sztárját (BorsOnline)
Teljesen sokkolta a váratlan hír.

Keresés