A Chelsea hazai pályán 3-1-re legyőzte a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató, már bajnok Liverpoolt az angol labdarúgó-élvonal 35. fordulójának vasárnapi játéknapján.
George Simion, a többi román parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje kerül be biztosan a romániai elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójába a vasárnapi első forduló urnazárása után közzétett exit pollok szerint. A második helyre Crin Antonescu és Nicusor Dan is esély
A listavezető Kisvárda 2-2-es döntetlent játszott a Békéscsaba vendégeként a labdarúgó NB II 27. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel feljutott az élvonalba, mivel közben a Vasas kikapott a Szentlőrinc otthonában.
A Kecskemét szinte reménytelen helyzetbe került a bennmaradásért vívott harcban, a Paks ugyanakkor fehérvári sikerével megőrizte a reményét a bajnoki cím megszerzésére a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Ezzel a pápa egyik utolsó kívánságát teljesítik. "Ez nem csupán egy jármű, hanem egy üzenet is: a világ nem feledkezett meg a gázai gyerekekről" – mondta a svéd Karitász főtitkára a kezdeményezésről.
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.
Hirtelen jégeső bénította meg Párizst: villámárvizek árasztották el az utcákat, metróállomásokat zártak le, és repülőjáratokat töröltek. Részletek a káoszról és a hatóságok intézkedéseiről.
Nem megy a matek? Egy új, tudományosan alátámasztott módszer segíthet a gyerekeknek, hogy gyorsabban, könnyebben és örömmel sajátítsák el a matematikát – memorizálás nélkül, mégis tartós tudással.
George Simion Románia 36 megyéjében győzött. A második fordulót két hét múlva rendezik, ahol várhatóan Nicușor Dan vagy Crin Antonescu lesz az ellenfele, köztük minimális a különbség, de a bukaresti polgármester lehet a befutó.
A vádak szerint az akkori junior világbajnok-csapat tagjai 2018-ban több órán át bántalmaztak szexuálisan egy húszéves nőt, akit többször meg is aláztak. A sportolók ártatlannak vallják magukat, és bár az áldozat valóban nem ellenkezett, szerinte ezt nem is tehette: részeg volt, kényelmetlenül érezte magát, és úgy gondolta, nincs más választása. El
Az elődöntőben mind a négy pár két produkcióval készült, azonban két sztártól ezúttal is elbúcsúztunk a 8. adás végén, így összeállt a végső, döntős mezőny is.
A Nagy Duett hetedik évadának elődöntőjében váratlan fordulat következett be, miután már három páros színpadra állt, hogy beénekelhessék magukat a döntőbe. Kiderült ugyanis, hogy a negyedik páros egyik tagja még nem érkezett meg a stúdióba, ezért a szervezőknek változtatniuk kellett a műsor menetén.
A MetFigyelő Facebook-bejegyzése szerint a osztrák–magyar határ közelében golflabda nagyságú jég pusztított vasárnap. Bad Blumau, a település, amit elvert a jég, kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól. Az Időkép jelentése szerint azonban a jég nem fog megállni a határnál, egyenesen az ország szíve felé tart.
Világbotrány lett abból, hogy Donald Trump amerikai elnök pár napja közzétett egy mesterséges intelligencia által generált képet magáról, amelyen pápaként látható.
Orbán Viktor miniszterelnök határozottan reagált Volodimir Zelenszkij kijelentésére, miszerint a magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását. Orbán szerint a döntés a magyarok kezében van, nem a kijevi elnökében vagy a brüsszeli bürokratákéban. A miniszterelnök előtt Szijjártó Péter külügyminiszter már a Facebookon reagált az ukrán elnök s
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
Vajon eldől a bajnoki cím sorsa? Ez a kérdés foglalkoztatta az izgalmas hajrára kiéhezett hazai futballszurkolókat szombat este, a címvédő és bajnoki éllovas Ferencváros és az első számú üldöző, a Puskás Akadémia telt házas rangadója előtt. A mérkőzés 1-1-gyel ért véget. A vendégek szerencsés öngóllal szereztek vezetést, a Fradi a második félidő el
50 esztendeje ért véget a vietnámi háború, bár az amerikaiak már két évvel korábban leléceltek onnan. Hollywood azonban néha még most is katonákat küld a zöld pokolba, de számos filmben felbukkannak a poszttraumás stressztől szenvedő vietnámi veteránok is. Hollywood már a hatvanas évek végén beszállt az öldöklésbe, de csak a nyolcvanas években indí
977 millió forint: ennyi volt a tét a 18. heti Hatoslottó sorsoláson. Ez még gombócból is sok, nagyon sok. A múlt héten nem volt telitalálat, így duzzadt fel a nyereményes puttony 855 millió forintról egészen 977 millióra.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk a Real Madrid 3-2-re nyert a Celta Vigo ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában. Kylian Mbappé
Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a fehérborok nem hivatalos világbajnokságát, amin szép magyar eredmény született. 2025. április 5-6-án huszonhetedik alkalommal került megrendezésre a franciaországi Strasbourgban a Le Mondial des Vins Blancs. Az
Soha véget nem érő pénzeső vár májusban erre a 4 csillagjegyre. Ez a horoszkóp a munkáról, sikerről, eredményekről, a pénzről szól. Ez nem egy rövidebb távú időszakot jellemez, hanem 4 csillagjegy esetében a hosszabb távú változásokról beszél. Soha véget nem érő pénzeső vár májusban erre a 4 csillagjegyre. Ennek a 4 csillagjegynek az életét eddig
Válassz 1 angyalt és nézd meg milyen titkokat árul el a májusodról. Az egész életedet megváltoztathatja. Különleges teszt. 2 angyal érkezett, a szárnyaik különbözőek, de csak az egyik a Tied. Nézd meg alaposan mindkettőt a képen és az egyik biztosan jobban fogja vonzani a szemedet és szinte húzza magához a lelkedet. Ő lesz a Tied.
Az autó eladása után az eladónak 8 napon belül be kell jelentenie az eladást, a vevőnek pedig 15 napon belül át kell íratnia a járművet a saját nevére. Ha a vevő nem teszi meg, az eladó komoly bírságokat kockáztat.
Ennek a 2 csillagjegynek ez lesz életének legjobb időszaka. A horoszkóp szerint minden jól fog sikerülni. Ez nem csupán a 2025-ös éved, hanem az egész életednek a legjobb időszaka lesz. Szinte minden sikerül, amibe csak belefogsz. Sőt, olyan terveid is megvalósulnak, amelyeken már régóta dolgozol. Voltak komoly mélypontjaid, az élet számtalan akadá
Dr. Barcza Attila a Fertő-part fejlesztéséért felelős miniszeri biztos tette közzé a hírt, hogy napokon belül ismét látogatható a Fertő–part! Az egykori fertőrákosi vízi telep, a Fertő-part turisztikai beruházás színhelye hosszú időszakra visszanyúló projekt. Az egyetlen magyarországi strandszakaszt utoljára 2018-ban lehetett látogatni, azóta építé
Szakít az autóipari trendekkel a Slate, hiszen nem minél nagyobb kijelzőt, high-tech extrákat és felesleges teljesítményt kínál, hanem egy egyszerű, megfizethető és személyre szabható járművet. A Slate elektromos pick-upként mutatkozott be, de Suv-t is lehet építeni belőle.
Coco Chanel, a 20. század egyik legjelentősebb divatlegendája soha nem tanult divattervezőnek: kitűnő meglátásainak és akaraterejének hála viszont megteremtette a luxuskategóriás divat alapjait – nevét pedig azóta is arannyal fémjelezve emlegetik a szakértők.
Hétfőn hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. A zivatarok környezetében viharos, óránkénti 60-80 kilométeres, lokálisan esetleg erősebb széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás is előfordulhat. A Dél-Dunántúlon, esetleg a Duna-Tisza köze nyugati részén egy-
Ha Alsó-Ausztriában egy igazán vadregényes, vízesésekkel és sziklafalakkal övezett kirándulásra vágyunk, az Ötschergraben túra kihagyhatatlan. A következő leírásban bemutatjuk a népszerű Wienerbruck–Ötschergraben–Erlaufsee–Mitterbach túraútvonal állomásait, és a kényelmes visszaút lehetőségét a Himmeltreppe kisvasúttal.
Rejtélyes karikagyűrű, titkos házasság és skóciai nászút: hetek óta ilyen pletykák keringenek Ember Márk magánéletéről. A 32 éves színész azonban most végre megtörte a csendet, és elárulta, mi az igazság az állítólagos házasságával kapcsolatban. Kiderült, hogy a gyűrű valóban az övé, és egy ruházati boltban vette azt.
Oroszországnak megfelelő ereje és eszköze van ahhoz, hogy "az elvárt eredménnyel" befejezze az orosz–ukrán háborút – jelentette ki Putyin az "Oroszország. Kreml. Putyin. 25 év" című jubileumi film bemutatása alkalmából készült interjúban, amelyben reményét fejezte ki, hogy "a provokációk" ellenére sem lesz szükség nukleáris fegyverek bevetésére".