Uralják a japán márkák a hazai hibrid használtautó-piacot. Csak a Ford fért be rajtuk kívül a top 10-be a vezető hazai online piactér listáján. A toplista Míg 2024 első negyedévében a Használtautó.hu kínálatában szereplő hibrid modellek átlagára 11 millió forint volt, 2025 azonos időszakában ez az összeg enyhén csökkenve 10,9 millió forintra
Letelt Donald Trump második elnökségének első száz napja, ez alatt minden korábbinál többet beszélt a világ az ukrajnai békéről. Béke egyelőre nem lett, a fronton tovább folyik a húsdarálás.Takács Márk katonai szakértő összefoglalója.
Érdemes odafigyelnünk, ha legközelebb Párizsban járunk: egy nemrég végzett vizsgálat megállapította, hogy a francia főváros bisztrói és kávézói sokszor olcsó bort szolgálnak fel a turistáknak, miközben prémium árakat számolnak fel.
Nem minden erdő, ami annak látszik, de ez fordítva is igaz. Az akácosokkal és fenyvesekkel elfoglalt dél-mezőföldi homoki terület egy szeletét őshonos csemetékkel próbálják visszafoglalni. A 70-80 fokosra hevülő homok nagy ellenség, nem véletlenül bújnak meg a csemeték most más növények mögött.
Több mint százezer fiatal hallhatta Mexikóváros főterén Ferenc pápa még húsvéthétfőn bekövetkezett halála előtt rögzített videoüzenetét, amelyben cselekvésre biztatja a fiatalokat.
"Lehet, hogy ellene van, de nincs joga lépéseket tenni az EU-csatlakozásunk megakadályozására" - hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Orbán Viktort bírálva egy háttérbeszélgetésen.
Az ukrán elnök azt kéri, Orbán ne akadályozza a csatlakozásukat az EU-hoz, ne szóljon bele az életükbe. Szijjártó viszont sietett leszögezni, hogy minden magyar embernek joga van beleszólnia.
Az Európai Unió 2027-től átfogó pénzmosás elleni (AML) szabályozást vezet be, amely megtiltja az anonim kriptószámlákat és az anonimitást biztosító tokeneket – jelentette be a Cointelegraph. Az új szabályozás, az Anti-Money Laundering Regulation (AMLR) értelmében a hitelintézetek, pénzügyi intézmények és kriptoeszköz-szolgáltatók (CASP-ok) nem tart
Otthon tartózkodásunk során mondhatni a nappaliban töltjük az időnk nagy részét. Itt gyűlik össze a család az aznapi történéseket átbeszélni, ebben a helyiségben huppanunk le a kanapéra és a fotelba, hogy végig izguljuk kedvenc sorozataink újabb epizódját – tehát a családi élet egyik központi színtere.
A mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen eső már vasárnap megérkezett, éjjel elsősorban az északnyugati országrészben folytatódhat a csapadékhullás. Holnap kis szünet után az ország más részein is eső lehet, és feltámad a szél is.
A brazil rendőrség pokolgépes merényletet hiúsított meg Lady Gaga amerikai popénekesnő több mint kétmillió látogatót vonzó, a Rio de Janeiro-i Copacabana strandon megrendezett szombati koncertje ellen - közölték vasárnap a dél-amerikai ország hatóságai.
A Tisza Párt elnökéről és édesanyjáról ízléstelen képaláírás került fel az internetre egy fideszes propagandaoldalon. Magyar szerint ennél nincs lejjebb.
A Clair Obscur: Expedition 33 a bejelentésekor sötét lónak tűnt, ehhez képest a végeredmény minden idők egyik legjobb játéka, ami köröket ver rengeteg másik, nagy költségvetésű címre.
A közelmúltban uniós szinten elfogadott, közigazgatási együttműködésről szóló DAC9 irányelv ("Directive on Administrative Cooperation") a Magyarországon működő multinacionális vállalatcsoportok számára egyszerűbbé teszi a globális minimumadóval ("GloBE") kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek teljesítését. A megállapodás továbbá szorosabb együt
A fővárost és Pest vármegyét leszámítva azokban a vármegyékben mutatnak komolyabb érdeklődést az ingatlanvásárlók, ahol óriásberuházások történtek – derül ki a zenga.hu ingatlankereső oldal adataiból. A nyaralót kereső budapestiek közül már minden negyedik a Dunára voksol.
A Mennydörgők (Thunderbolts*) című szuperhősfilm látványos nyitánya új lendületet ad a Marvel Moziverzumnak. A Florence Pugh és Sebastian Stan főszereplésével készült film az első hétvégéjén 73–77 millió dolláros bevétellel számolhat az Egyesült Államokban, miután csütörtöki elővetítésekkel együtt pénteken már 31,5 millió dollárt termelt. A nemzetk
Ha valaha Düsseldorfban jár, érdemes megállni, és belemerülni "Kis Tokió" atmoszférájába, a város egyik legkülönlegesebb negyedében. Több mint 8400 japán származású lakosával és több mint 400 aktív japán vállalatával, a helyiek beszélgetéseit hallgatva, a friss ételek illatával körülvéve, az ember könnyen úgy érezheti, hogy egy tokiói izakaya étter