Csak a tavalyi utolsó negyedévben 8,2 milliárd forinttal károsították meg a magyarokat az online tolvajok. Egy friss felmérés szerint az emberek többségét megkörnyékezték trükkökkel, egy részük be is dőlt nekik. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a tavaly október eleje és december vége közötti időszakban összesen több mint 8,2 milliárd fo
Habár az ébrenlét és az alvás látszólag egymás ellentétei, a két állapot valójában nem zárja ki egymást: az éber agy egyes területei időnként az alvásra emlékeztető idegrendszeri aktivitást mutatnak, és ez a lokális alvásnak nevezett jelenség, úgy látszik összefüggést mutat az elmerengéssel. Simor Péter és Németh Dezső, az Eötvös Loránd Tudományegy
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Az OPEC+ felgyorsíthatja az olajkitermelés növelését, és akár októberig feloldhatja a 2,2 millió hordó/nap önkéntes korlátozást, ha a tagok nem javítanak a kvótabetartáson - tudta meg a Reuters.
Tabutémák a női egészségről A nők életében számos olyan kérdés vagy jelenség van, amiről nem szívesen beszélnek nyíltan, pedig fontos lenne. Ezek közül az egyik leggyakoribb téma a menstruáció. Annak ellenére, hogy a világ női lakosságának jelentős része minden hónapban megtapasztalja, a menstruációról sokszor még mindig suttogva beszélnek, vagy se
Trump 15 milliárd dolláros elvonást javasol a megújuló energia és a szén-dioxid-leválasztás területén, valamint törölné a 6 milliárd dolláros elektromos töltőállomás-programot. A mezőgazdasági költségvetéséből több mint 4,5 milliárd dollárt vonnának el, főként a természetvédelmi programok kárára - tudósított a Reuters.
Az igazi szerelem gyakran fáj - mondja Köllő Babett, de miért szerette nagyon azokat a kapcsolatait amikor a másik nélkül még levegőt venni is nehezére esett? A Határtalan Szerelem műsorvezetője elmeséli azt is hány évesen és hogyan gyakorolt az első csókra és mit szóltak szülei ahhoz, amikor középiskolásként fülig szerelmes lett. Mit gondol a síri
A következő pápának és az egyháznak az emberiség története drámai korszakában kell küldetését teljesítenie - mondta homíliájában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki római címtemplomában mutatott be misét vasárnap.
A világunkat lerombolni akaró szivárványos kommunisták és kiszolgálóik is pontosan tudják ezt, tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a nő és az anyaság a civilizációnk egyik alappillére.
Szemből egymásba rohant egy furgon és egy személykocsi a 33-as főút 14-15-ös kilométere között. Mindkét járműben csak a sofőr ült, a személyautóba egy ember beszorult, a kocsi a szalagkorlátra csúszott. A Poroszló és Besenyőtelek között történt balesethez a füzesabonyi és a tiszafüredi hivatásos tűzoltókat riasztották. A személykocsi utasát a tűzol
Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai "különleges műveletet" nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami tévé (Vgtrk) újságíróival folytatott beszélgetésben.
Az ember képére létrehozott robotok hatalmas fejlődés előtt állnak és elképesztő ütemben fognak elterjedni a következő években - vélik a Bank of America elemzői. Úgy látják, a humanoid robotok előállítási költsége drasztikusan fog csökkenni, 2030-35-re a "hardver" már csak 13-17 ezer dollárba fog kerülni, és ekkorra már megkezdődik a kereskedelmi f
Indul októberben az anyák adócsökkentési programja, a kormány célja a gyermekes családok támogatása, az anyák megbecsülése és terheik csökkentése, legyenek akárhány évesek - írták a kormány Facebook-oldalán vasárnap, anyák napja alkalmából.
Száz éve született az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő. A néhai futballista Dombóváron, a szülővárosában kezdett futballozni, akkoriban még támadót játszott,
Ma a déli óráktól zivatarok kialakulására számíthatunk: kezdetben az ország északi felén, majd az idő előrehaladtával - várhatóan kisebb számossággal - délebbre is. Környezetükben viharos (~60-80 km/h, lokálisan esetleg erősebb) széllökés, jégeső (~1 cm) és intenzív csapadékhullás (~10-20 mm) is előfordulhat - közölte a HungaroMet. A Nyugat-, illet
A műsorvezető előző nap még a Balatonnál pihent baráti társaságban. Nemrég azonban egy csapat hangyáról osztott meg egy videót, aminek kapcsán elgondolkozott.
Egy április 22-én benyújtott törvényjavaslat gyengítené Magyarország természeti kincseinek megóvását, például bővítené a tarvágás lehetőségeit a természetes erdőkben.
Dosztojevszkij imádta, Nagy Katalin rajongott érte, és Szófia Tolsztoja, Tolsztoj felesége is sokat készítette. A pasztilla egykoron az orosz desszertek kvintesszenciája volt.
Ha a Vadnyugatról beszélünk, szinte rögtön megjelenik a szemünk előtt egy kép: poros kisváros, pisztolypárbaj a főtéren, és egy kovács, aki nemcsak patkókat ver, hanem időnként fegyvert is javít. A fegyverműszerész szakma gyökerei egészen ezekbe az időkbe nyúlnak vissza, de azóta hatalmas utat tett meg – technológiában, szakértelemben és szerepében
"A következő pápának és az egyháznak az emberiség története drámai korszakában kell küldetését teljesítenie" – mondta a magyar bíboros, akinek egy a tízre teszik a megválasztását bukméker-kufárok.