Bemutatták a Citroën C5 Aircross második generációját. Lágyhibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos hajtással is gyártják. A hosszúsága nem kevesebb mint 15 centiméterrel, 4,64 méterre gyarapodott. Tengelytávja 2,78 méter, 20 colos kerekeken gördül. A csomagtartó űrtartalma 651 liternyi. 145-230 lóerő közötti modellek CitroënHaj
Szerencsétlenül járt és a 112-es segélyhívón kért segítséget egy bejelentő, akinek Telkin, az erdőben tört el a lába. A budaörsi rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai indultak a keresésére.
Miközben a Liverpool vasárnap bebiztosította bajnoki elsőségét, a Manchester City a Nottingham testén keresztül bejutott az FA-Kupa döntőjébe. A Premier League-címvédő ezúttal
Anyák napja egy különleges nap – még akkor is, ha épp 200 kilométerre vagy otthonról, a kollégiumban vagy albérletben próbálod túlélni a vizsgaidőszak előtti hajrát. Egy ölelés vagy a reggeli virágcsokor most nem fér bele, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnál örömet szerezni. Sőt – néha egy apró, de személyes gesztus többet mond minden ajándéknál.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 767,89 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt szerdán, a háromnapos kereskedési héten.
A politikus azon elmélkedett vasárnapi bejegyzésében, hogy vajon mekkora előnye lenne pártjának, ha nem egy bolond vezetné. Ezzel Gulyás Gergely pénteki szavaira utalt, aki egy interjúban lebolondozta.
Anyák napja egy különleges nap – még akkor is, ha épp 200 kilométerre vagy otthonról, a kollégiumban vagy albérletben próbálod túlélni a vizsgaidőszak előtti hajrát. Egy ölelés vagy a reggeli virágcsokor most nem fér bele, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnál örömet szerezni. Sőt – néha egy apró, de személyes gesztus többet mond minden ajándéknál.
A megismételt romániai elnökválasztás vasárnap zajló első fordulójának tétje az, hogy lesz-e olyan jelölt a második fordulóban, aki képes legyőzni azt a George Simiont, akinek a győzelme semmi jót nem ígérne az erdélyi magyaroknak - mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke a Kossuth rádió vasárnapi újság című műsorában.
Megsokszorozódott a fosztogatások száma az utóbbi napokban a Gázai övezet északi részén, miután a két hónapja tartó izraeli blokád miatt nem jutnak be a humanitárius segélyszállítmányok a térségbe, és az embereket éhínség fenyegeti gázai segélyszervezetek közlése szerint.
Az Arsenal korábbi labdarúgói és szurkolói azon a véleményen vannak, az együttes tagjai hagyjanak fel azzal a hagyománnyal, hogy sorfalat állnak a bajnokcsapatnak, elkerülve ezzel a megaláztatást.
A kamatcsapda, a romló banki portfóliók, a szankciók miatt csökkenő olajbevételek, a felülértékelt rubel és a kiürülő költségvetési tartalékok egyre súlyosabb problémákat jeleznek az orosz gazdaságban. A háborús fellendülés kifulladt, a lakosság és a vállalati szféra egyaránt nyomás alá került, miközben az állam mozgástere is szűkül. A jegybanki sz
Az alvás az emberi élet egyik alapvető szükséglete, amely nélkül nem lenne képes a test megfelelően regenerálódni, és az agy optimálisan működni. Azonban vannak olyan emberek, akik számára az alvás nem a pihenést, hanem éppen ellenkezőleg, a szorongást jelenti. Ezt a jelenséget nevezzük alvásfóbiának, amely súlyos alvászavarokat okozhat, rontva az
Az immunrendszerünk lenyűgöző és összetett hálózat, amely nap mint nap megvéd bennünket a külső és belső fenyegetésektől. Bár láthatatlanul végzi a munkáját, enélkül esélyünk sem lenne a túlélésre a Földön. A tudomány rengeteget foglalkozik testünk egyik legrejtélyesebb rendszerével, ami még így is tartogat meglepetéseket. Mégis hogy lehetséges pél
Kris Meeke kishíján rajt-cél győzelmet aratott a portugál bajnokság harmadik versenyén Dani Sordo előtt, ahol tesztelés céljából jónéhány WRC2-ben érdekelt versenyző is rajthoz állt.
Indul októberben az anyák adócsökkentési programja, a kormány célja a gyermekes családok támogatása, az anyák megbecsülése és terheik csökkentése, legyenek akárhány évesek - írták a kormány Facebook-oldalán vasárnap, anyák napja alkalmából.
A TikTok-videók és a politikai üzenetek összeférnek? Vincze Emília szerint ez "baromi nehéz", de mégis működik – Orbán Viktor TikTok-csatornáján különösen.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu A Sátoraljaújhelyről Budapest felé InterCity Sárospatak közelében elütött egy embert, aki a helyszínen meghalt. Olaszliszka-Tolcsva és Sárospatak között szünetel a vasúti közlekedés, a vonalon pótlóbuszokat állítottak forgalomba - közölte a vasúttársaság vasárnap az MTI-vel. A MÁV tájékoztatása szerint a Szerencs
A jégkása, vagy kaki-gori, egy tradicionális japán jégdesszert, amit sziruppal, édesítőszerekkel és gyakran sűrített tejjel ízesítenek. Eredete a japán Heian-korszakra nyúlik vissza, amikor a hidegebb hónapokban gyűjtött jeget borotválták le és nyáron édes sziruppal kínálták az arisztokratáknak. Külsőre sem olyan, mint a strandokon kapható jégkása,
Kós Hubert 100 méter háton is magabiztos győzelmet aratott a floridai Fort Lauderdale-ben zajló úszóversenyen, amelynek szombati döntőiben két világcsúcs is született.
A magyar miniszterelnök az X-oldalán reagált arra, hogy az ukrán szerint elnök veszélyt jelent az EU-ra, hogy a magyar miniszterelnök a belpolitikai közbeszéd részévé teszi az ukrán EU-csatlakozás ügyét.
A cukorpiac továbbra is kiszámíthatatlan: bár a kereslet stabil, az árakat időjárás, olajárak és kormányzati beavatkozások mozgatják. Miközben Indiában és más fejlődő régiókban nő a fogyasztás, a nyugati világban az egészségtudatosság és az étvágycsökkentő gyógyszerek visszafoghatják a keresletet. A globális cukorárak csökkenő trendje ellenére a pi