Az egészségügy világméretű finanszírozása történelmi kihívásokkal néz szembe amiatt, hogy az adományozók csökkentik a hozzájárulásukat – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Raniero Mancinelli hat évtizede öltözteti az egyház embereit, most izgatottan várja, őt választja-e a következő pápa. Három méretű reverendát is szabott a nagy napra.
Zavargások voltak a holland tengerparton fekvő Scheveningen üdülőhelyen csütörtök este, mintegy háromszáz fiatal rendőröket is megdobált kövekkel és üvegekkel, de még kerékpárokkal is - közölte a holland rendőrség pénteken.
Vakító napsütés és kora nyári hőség várja a kirándulókat a hosszú hétvégén, de nem árt az óvatosság. Az UV-sugárzás már most is olyan erős, hogy az érzékeny bőrűek akár negyedóra alatt is leéghetnek. Szombattól pedig már érkeznek zivatarok is, hogy egy kicsit lehűtsék a hőmérsékletet.
Az Egyesült Államok korábban már jelezte, hogy kész tárgyalni Kínával a Donald Trump által bevezetett, 145 százalékos büntetővámokról, most pedig a másik fél is megerősítette: nyitott a párbeszédre Washingtonnal, hogy enyhítsék a köztük dúló vámháborút. Bár a kínai fél továbbra is óvatos, ez most új reményt ad a feszültségek csillapítására. Az amer
Mivel a Liverpool labdarúgócsapata története 20. angol bajnoki címének elhódítása után "céltalanná vált", Arne Slot vezetőedző azt tervezi, hogy a hátralévő négy fordulóban olyan játékosoknak is lehetőséget ad, akik a szezon során kevesebb játékpercet kaptak.
Kilenc évvel ezelőtt Fanni és Bálint egy olyan ötlettel álltak elő, amire akkor még senki sem gondolt. Nem volt pénzük, nem volt szaktudásuk, csak egy közös álmuk és rendíthetetlen elszántságuk. Az évek során a semmiből építették fel saját márkájukat, amely ma már nemzetközi elismeréseket gyűjt be. Hisznek abban, hogy lehet egyszerre egészségesen é
Egy külföldi vendég őszinte öröme és a magyar konyha egyik legismertebb fogása egyetlen videóban fonódik össze – egy valóban emlékezetes, ízekkel teli pillanatban
A konzervatív aktivista, Robby Starbuck beperelte a Metát, mivel a közösségi médiaóriás mesterséges intelligencia chatbotja hamis állításokat terjesztett róla, beleértve azt is, hogy részt vett a 2021. január 6-i amerikai Capitolium elleni zavargásban. Starbuck, aki a vállalati DEI programok támadásáról ismert, azt mondta, 2024 augusztusában fedezt
India emberi jogi szerve vizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek szerint több mint 100 gyermek betegedett meg egy iskolai ebéd elfogyasztását követően, miután egy döglött kígyót találtak az ételben.
Az egészséges életmód kialakítása nem csupán a helyes táplálkozásról vagy a rendszeres testmozgásról szól, hanem ennél sokkal többet jelent. A mindennapi szokásaink formálják az életminőségünket, és a megfelelő napi rutinok bevezetése meghatározó lehet abban, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, milyen energiaszinttel rendelkezünk, és miként n
A kamerák előtt nyílt ki az ajtó, mögötte arannyal díszített falak, fehér zongora és cári portré várta a stábot. Putyin még a házi templomát is megmutatta a riporternek.
Újraindítja tavaly bezárt, a romániai Podariban található bioetanol gyárat a német Corden BioChem - írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
Írország adatvédelmi felügyelete pénteken bejelentette, hogy a TikToknak 530 millió eurós büntetést kell fizetnie, mivel illegálisan küldött európaiak személyes adatait Kínába, és nem volt elég átlátható a felhasználókkal szemben – írja a Politico. Az ír adatvédelmi bizottság (DPC) szerint a TikTok megsértette az EU adatvédelmi szabályait, amikor e
Az új elektromos autók akkumulátorainak tárolókapacitása normál használat mellett jelenleg évente átlagosan 1,8 százalékkal csökken, derül ki a Geotab brit mobilitási szolgáltató által készített, tízezer magán- és céges tulajdonú elektromos autó adatait vizsgáló elemzésből. Az akkumulátorok degradációja természetes folyamat, amely tartósan
Megerősítette az MVM Zrt. befektetési ajánlású, "BBB mínusz" szintű osztályzatát csütörtökön az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntéssel egy időben az eddigi stabil helyett negatív kilátást állapított meg a magyar vállalat besorolására, tükrözve a magyar szuverén osztályzat kilátását.
Elképesztő autós üldözés zajlott Heves vármegyében. A rendőrség már egy éve figyelt egy bűnbandát, aminek két tagját végül egy tíz kilométeres autós hajsza után fogták el. A kék Passatban menekülő férfiak több rendőrautót is összetörtek, mielőtt az M3-as autópályánál elkapták őket. A család éveken át kényszerített nőket prostitúcióra itthon és külf
Négy fordulóval a vége előtt még nem jelenthetjük ki biztosan a Ferencváros bajnoki címét, ami önmagában is szenzáció a labdarúgó OTP Bank Ligában, de a címvédő szombat este akár ceruzával berajzolhat egy pontot az újabb elsősége mögé. Vagy jön a felcsúti radír?