Már erre a hétre is hűvös léghullám érkezett hazánkba, melynek utánpótlása még a jövő hét nagyobb részében is megmarad, így a következő napokban néhol gyenge fagyok is előfordulhatnak. A lehűléssel aranyat érő májusi eső is érkezett, sajnos nem elég és nem is mindenhová: az Alföld továbbra is szárazsággal küzd, míg a Dunántúlon sokat javult a tüala
Köllő Babett vezetésével elindult a Határtalan szerelem című műsor az RTL-en, amelyben idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai keresik a párjukat. De kik is ők, akik arra várnak, hogy a messzeségben eltalálja őket Ámor nyila?
Az energia-forradalom nem valósulhat meg nők nélkül! Ez a Women in Energy Egyesület (WONY) szlogenje. Az egyesület 2017-ben alakult meg azzal a céllal, hogy népszerűsítse az energetikai iparágat a fiatal nők körében, és támogassa a szektorban dolgozó női szakembereket, amely eredményeként egyre több nő kerülhet vezető pozícióba az energetikai válla
Csecsenföld vezetője egészségügyi okokra hivatkozva menesztését kérte Vlagyimir Putyin orosz elnöktől. A posztszovjet térség szakértője szerint Ramzan Kadirov kijelentése inkább PR-fogásnak tekinthető. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban azt is mondta, hogy Oroszország megvásárolta Csecsenföldet a békéért, és kénytelen
Mason Mount Manchester Unitedes pályafutása eddigi legjobb meccsét hozta az Uefa Európa-ligában. Az angol válogatott középpályás két gólt is szerzett az Athletic
Tavaly októberben tragikus körülmények között vesztette életét Liam Payne, a One Direction egykori tagja, amikor kizuhant egy argentin szálloda erkélyéről. Végrendeletet nem hagyott, így 24 millió fontos vagyonának sorsa eddig tisztázatlan volt.
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott, mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás negyedik, újabb egymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
A Signal Iduna Biztosító Zrt. a lakosság pénzügyi terheinek enyhítése érdekében vállalja, hogy a következő egy évben nem emeli a lakásbiztosítási termékeinek díját. Ez összhangban áll a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésével. A döntés célja, hogy kiszámíthatóbbá tegye az ügyfelek mindennapjait, és hozzájáruljon a biztosítási piac stabilitásához.
A Tottenham Hotspur és a Manchester United jutott döntőbe a labdarúgó Európa-ligában. Az angol bajnoki tabellán 16. helyezett londoni csapat 3-1-es előnnyel
Ünneplő hívők, peckes gárdisták, mosolygó papok és az erkélyen beszédet mondott új egyházfő. Fotókon mutatjuk meg, mi történt a fehér füst felszállása után a Vatikánban.
Amíg élt, II. Erzsébet királynő stílusáról is sokat cikkeztek az újságok, most pedig Kamilla királyné ruhaválasztásait is árgus szemmel figyeli a publikum. Nem csoda, hiszen Károly király felesége mindig jól választ.
A svájci székhelyű Ringier kiadó, mely a magyar GLAMOUR kiadója is, évek óta elkötelezett a nők médiareprezentációjának mennyiségi és minőségi javítása iránt, hiszen globális adatok szerint a médiatartalmak mindössze 25%-ában szerepelnek nők. Az EqualVoice névre keresztelt kezdeményezés számos szerkesztői eszközzel és a gondolkodásmód fejlesztéséve
A Met-gála témái korábban gyakran a mesebeli ruhákhoz és a nőiességhez igazodtak. Idén azonban, a Costume Institute Superfine: Tailoring Black Style kiállításának előkészületei miatt a vörös szőnyeg fókusza áthelyeződött, és a férfidivat előtti tisztelgéssé vált. A 2025-ös Met-gálán a férfiak kerültek fókuszba, a "Tailored for You" öltözködési szab
Közzétette idei első negyedéves gyorsjelentését a Mol: a legfrissebb számok alapján az mondható el, hogy kimondottan erős három hónapot zárt az olajcég.
Az Agymenők kissé szerencsétlen, mégis nagyon szerethető Stuart Bloomja hamar belopta magát a rajongók szívébe. A karakter bőrébe Kevin Sussman bújt, aki tökéletesen alakította a magányos, sokszor szomorkás képregényboltost. A sorozat indulása óta azonban már 18 év telt el, ez idő alatt pedig a színész hatalmas átalakuláson ment keresztül. Mutatjuk
Alvás helyett sokszor csak forgolódsz az ágyban? Akkor a következő szuperételt érdemes lehet beiktatni az esti rutinodba! Ha ugyanis eszel belőle egy marékkal, az a szakértők szerint akár a pihentető alvás kulcsa is lehet.
Autóval hajtottak Jennifer Aniston Los Angeles-i otthonába, a Jóbarátok színésznője hátborzongató pillanatokat élt át. Szerencsére biztonsági szolgálata hamar közbelépett, ám ez a lelki traumáktól biztos, hogy nem mentette meg a színésznőt.
Egyre gyakrabban érezhető az igény arra, hogy a mindennapok zajától elszakadva valódi, mély pihenéshez jussunk. A folyamatos információáramlás, a technológiai eszközök jelenléte és a zajos környezet kimeríti az idegrendszert. Mi történik akkor, amikor tudatosan semmit sem csinálunk? Mit jelent ma az elvonulás? Hogyan vezethető be a csend és a passz
A nyugdíjasok komoly kritikával illetik a törvényhozókat: a közelmúltban a Nyuszet (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelte az előrehozott nyugdíjkorrekció bevezetését, míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata a teljes nyugdíjrendszer mielőbbi korszerűsítését sürgeti.
A clean beauty és a tudatos életmód világában újabb szereplő tűnt fel. Bőrszépítő, stresszcsökkentő és még az ártalomcsökkentésben is segíthet – ezért népszerű ennyire!
A fogyás nem csupán a bőr alatti zsírrétegekről szól – sokkal fontosabb, hogy a belső szervek köré rakódott zsigeri zsírtól is megszabaduljunk. Ha a szerveink zsírosodnak, azok nem tudják megfelelően ellátni feladataikat, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
A Rák számára elkezdődik az átalakulás időszaka, a Nyilas mérlegelje helyzetét! Karrier horoszkóp: 2025.05.09. Kos Könnyen benne maradsz egy olyan helyzetben, amiben jól érzed magad. Stabil vagy és megalapozott. A környezeted ismerős, és biztonságban érzed magad benne. A probléma, amellyel szembesülsz, az a stagnálás. Ideje a dolgokat a következő
Hosszabb idő után új vezérigazgató irányítja a BÁV Zrt. munkáját: a vállalat szakmai vezetését Pintye László veszi át, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, a stratégiai tanácsadás és az üzletfejlesztés területén.
A gépjármű-beszerzések piacán is csökkent az egyajánlatos beszerzések száma 2021 és 2023 között – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Korábban az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán is ugyanerre a megállapításra jutott a GVH. Mindez összhangban van a Kormány vállalásaival az Európai Bizottság felé. A társadalmi konzultá
Folytatódik a korábban látott tendencia: jelentősen felülmúlja az elektromos és hibrid hajtáslánccal ellátott gépjárművek iránti érdeklődés a tavalyi szintet a magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján. Eközben benzines és dízel autókat is többen kerestek 2025 áprilisában, mint egy évvel ezelőtt, mé
Gyászol a sportvilág: edzésre indult, de soha nem érkezett meg. Josaia Raisuqe, a fidzsi rögbiválogatott olimpiai ezüstérmese mindössze 30 éves volt, amikor csütörtök reggel Franciaországban tragikus baleset érte: egy vonat ütközött az autójának, és a sportoló a helyszínen életét vesztette.
Ahogy a tavasz teljes pompájában ragyog, a csillagok is különleges energiákkal árasztanak el minket ezen a májusi napon. Minden csillagjegy más-más kihívásokkal és lehetőségekkel nézhet ma szembe. Lássuk, mit tartogat a mai nap az összes jegy számára!
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett