Átadták a Fertő tavi beruházás első elkészült fejlesztési elemét, az északi kikötőt, amely révén csütörtöktől bárki számára újra látogatható a Fertő tó magyarországi partjának egy része.
Mindkét kis terrier élénk és bájos, de méretükben, szőrzetükben és természetükben is eltérnek. Megmutatjuk a főbb különbségeket, hogy könnyen eldönthesd, melyik illik hozzád a leginkább!
Pukkasztott nulla. Ez Magyar Péter mai teljesítménye a 444 főszerkesztője szerint. Mindezt a Magyart felfuttató Partizánon mondta a befolyásos médiaguru.
Még a rendszerváltás idején is hitt a szocializmus megreformálásában, aztán vállalkozóként gazdagodott meg, majd ismeretlen sportminiszterből lett nagyon hamar kormányfő. Az őszödi beszédet soha nem bocsátották meg neki, felépített egy új pártot, a Fidesz állandó mumusává vált. Aztán jött Magyar Péter, és Gyurcsány azt írta: szétesett itt minden.
133 bíboros kétharmados többséggel választotta meg a Chicagóban született, Peruban püspökként szolgáló Robert Francis Prevostot. Ferenc pápa két éve kreálta bíborossá. Az új pápát alapvetően mérsékeltnek tartják, de számos társadalmi kérdésben Ferenchez hasonlóan progresszív, szabadidejében korábban teniszezett.
Sokszínű társadalmi és egyházi tapasztalattal rendelkező szerzetest választottak Ferenc pápa utódjául, aki a Leó név megválasztásával mintha azt üzenné: kiemelt figyelmet kíván fordítani a társadalmi, szociális kérdésekre. A fókuszban pedig várhatóan a béke, a közjó lesz.
Már olvasható a társadalmi véleményezére bocsátot „Szarvasmarha-, juh- és kecsketartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” címet viselő pályázati felhívás tervezet. Az észevételeket legkésőbb május 14-ig lehet beküldeni.
Rácz Niki újabb romantikus este elé nézett, azonban most már nem Johnny, hanem legújabb jelöltje, Bence társaságában. A 30 éves srác vacsorával és egy általa írt dallal készült a Határtalan szerelem párkeresőjének. A mobilból felolvasott szöveg különös reakciót váltott ki mindkettejükből. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
Christina Applegate négy évvel ezelőtt beszélt arról először, hogy szklerózis multiplex-szel küzd, azóta pedig időről időre beszámol állapotáról. Legutóbb Conan O'Briennek mesélt arról, hogy érzi magát, és szavai a szívünkig hatoltak.
Egy rég elfeledett töredék került elő – és azonnal vitát szított. A magyar múlt egyik legszentebb emléke most új kezekbe kerülhet. De vajon ez tényleg csak egy darabka textil?
A MEÖT tagegyházai imádságukban hordozzák XIV. Leó pápát, és bíznak benne, hogy az új katolikus egyházfő folytatja az elődje által megkezdett egyházon belüli párbeszédet – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökségének (MEÖT) közleményében, amelyet azután írtak, hogy csütörtök este Robert Francis Prevost amerikai bíborost válasz
Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Az Arsenal új sportigazgatója, Andrea Berta, minden követ megmozgat, hogy megszerezze a 2025-ös szezon legtermékenyebb csatárát, Viktor Gyökerest! A Sporting CP svéd
Többnyire napos, gomolyfelhős idő várható a hétvégén, majd vasárnap egy újabb front hoz elsősorban a keleti országrészben csapadékot. A hőmérséklet csúcsértéke továbbra is 14-18 Celsius-fok körül alakul, de hajnalban akár talajmenti fagy is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A Kanári-szigeteken is elszabadultak az érzelmek. Perness Norbert és Eszter az egész napot együtt töltötték, ahol egymásután csattantak el a csókok közöttük. A Határtalan szerelem párkeresője végül felvetette, hogy aludjanak a lakóautóban, és ne menjenek vissza a szállásra. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
A vádak szerint Robert Francis Prevost nem vizsgálta ki kellő alapossággal az eseteket. Támogatói szerint azonban az ügyeket a média pontatlanul, sőt egyenesen igazságtalanul tálalta.
Az már korábban kiderült, hogy a Sziget idei programjában is megtalálja mindenki a számítását, ha zenei felhozatalról van szó. Nem véletlenül Európa egyik legismertebb és legkedveltebb bulija, amire a zenei fesztivál már régóta nem is megfelelő szó, hiszen a zene mellett rengeteg kulturális, szórakoztató program, és kifejezetten komoly témák is elő
Nonprofit szervezet marad az egyik legkedveltebb mesterséges intelligenciát üzemeltető cég, az OpenAI. Az előzmény a vállalat jövőjéért folyó elkeseredett harc, amelynek Elon Musk milliárdos is részvevője.
A Bajnokok Ligája elődöntőjének milánói visszavágója után nemcsak a játékosok, hanem a vezetők is nehezményezték a játékvezetést: a Barcelona csalódottan búcsúzott az
Magyarországon minden esetben bevizsgált, jó minőségű sertéshús kerülhet a boltokba és a piacokra - hangzott el az Agrármarketing Centrum sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették, hogy májusban, a grillszezon kezdetére időzítve fogyasztásösztönző kampányt indítanak. A promóció 2025. május 8-25. között, az Agrárminisztérium és a Magyar Húsiparosok Sz
Oravec Ticiána teljesen kiborult Jenő viselkedése miatt, Nóri múltja nem maradt titokban, Niki új hódolója pedig elsírta magát – a Határtalan szerelem negyedik epizódja tele volt fordulatokkal!
XIV. Leó pápává választása előtt nyíltan bírálta Donald Trump politikáját, különösen a bevándorlással kapcsolatban. Prevost az X-et használta arra, hogy hangot adjon nemtetszésének a Trump-kormányzat egyes döntései kapcsán.
A 2025-ös Met-gála főszereplői a tökéletes szabásvonalak, a fekete elegancia és a dandyizmus jegyei voltak, ami igencsak feladta a leckét a hírességek számára. Volt, aki finoman kitért előle, és volt, aki tökéletesen interpretálta az idei témát. Merő Péter divattervező az eddigi legkedvesebb Met-gálájának nevezte az ideit, és azt is elárulta a GLAM
A világ vezetői sorra gratulálnak Robert Francis Prevost, vagyis XIV. Leó pápa megválasztásához. A 69 éves Prevost az első amerikai pápa a katolikus egyház történetében.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona szurkolók körében és öltözőjében is mély sebeket hagyott a katalán gárda kiesése az Inter elleni Bajnokok
Már erre a hétre is hűvös léghullám érkezett hazánkba, melynek utánpótlása még a jövő hét nagyobb részében is megmarad, így a következő napokban néhol gyenge fagyok is előfordulhatnak. A lehűléssel aranyat érő májusi eső is érkezett, sajnos nem elég és nem is mindenhová: az Alföld továbbra is szárazsággal küzd, míg a Dunántúlon sokat javult a tüala
Köllő Babett vezetésével elindult a Határtalan szerelem című műsor az RTL-en, amelyben idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai keresik a párjukat. De kik is ők, akik arra várnak, hogy a messzeségben eltalálja őket Ámor nyila?
Az energia-forradalom nem valósulhat meg nők nélkül! Ez a Women in Energy Egyesület (WONY) szlogenje. Az egyesület 2017-ben alakult meg azzal a céllal, hogy népszerűsítse az energetikai iparágat a fiatal nők körében, és támogassa a szektorban dolgozó női szakembereket, amely eredményeként egyre több nő kerülhet vezető pozícióba az energetikai válla
Csecsenföld vezetője egészségügyi okokra hivatkozva menesztését kérte Vlagyimir Putyin orosz elnöktől. A posztszovjet térség szakértője szerint Ramzan Kadirov kijelentése inkább PR-fogásnak tekinthető. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban azt is mondta, hogy Oroszország megvásárolta Csecsenföldet a békéért, és kénytelen
Mason Mount Manchester Unitedes pályafutása eddigi legjobb meccsét hozta az Uefa Európa-ligában. Az angol válogatott középpályás két gólt is szerzett az Athletic