A brit királyi család tagjai számára a biztonság elsődleges prioritásnak számít, ezt bizonyítja az is, hogy szinte soha nem látni őket legalább egy rendőrtiszt nélkül sétálni a közterületeken. Éppen ezért az utazást illetően is számos szigorú szabályt kell betartaniuk. Létezik azonban egy kiskapu a szigorú protokollokban: a biztonsági övek. Amikor
A természettudós elmondta, hogy katasztrofális helyzetben vannak a vizeink, de odafigyeléssel még megóvhatók a természeti értékek. 99 éve és hét évtizedes munkatapasztalata mondatja ezt vele.
Két sikeresen pályázó vállalat veheti igénybe egy éven át a térítésmentes, extra szerverkapacitást. A dinamikusan fejlődő Ark-Sys Kft-nek valamint a három évtizedes gyártói és fejlesztői tapasztalatát több mint 70 országban hasznosító IBV Hungária Kft-nek szavazott bizalmat a Magyar Telekom zsűrije.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor május 1-jén, videóüzenetben beszélt arról, hogy: "ne hagyjuk, hogy Brüsszel a Tisza Pártot felhasználva beleavatkozzon a magyar választásokba".
Az ár-érték arány a legfontosabb szempont a magyarok körében amikor háztartási takarítóeszközt vásárolnak, a megkérdezettek felének ez az elsődleges szempontja, amikor ilyen eszközt vesz, a hatékonyságot és minőséget a válaszadók 15 százaléka jelölte meg fontos tényezőként, míg a márka és a megbízhatóság kevesebb mint 9 százalék számára lényeges –
Jövőre három szombati napon kell dolgozni a különböző ünnepek kapcsán elrendelt pihenőnapok miatt: januárban, augusztusban és decemberben is lesz hétvégi munkanap 2026-ban.
A miniszterelnök is aláírta a Nemzeti ellenállás mozgalom petícióját. Úgy fogalmazott: magyar emberek milliói dolgoznak azért, hogy az ország sikeres legyen, és felháborító, hogy bárki Magyarország és a magyar emberek ellen dolgozzon.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hany Istók legendájának van valóságalapja, de azért úszóhártyák valószínűleg nem voltak a lábujjai között. Az viszont rejtély, hogyan tudott a vadonban túlélni egy nyolcéves fiú.
A hajnali órákban az euro 405 forint környékén mozgott, de reggelre a magyar valuta visszaerősödött 404,5 környékére. A dollár árfolyama 357,8 forintnál startolt a reggeli órákban. Cikkünk folyamatosan frissül.
A szakítás utáni élet olykor tartogat kihívásokat, különösen, ha a múltbéli párkapcsolatunkban még mindig jelen van valamilyen módon az exünk, például a közös barátok miatt. Az exünk új párjának megjelenése gyakran kényelmetlen és zavaró lehet számunkra, de léteznek módszerek, amelyek segítenek kezelni ezt a szituációt és megkönnyítik a mindennapja
1-2 ezer ember gyűlt össze a meghirdetett időpontra a Kossuth térre, a bő kétórás megmozdulás végén a résztvevők a Margitsziget felé vették az irányt. A momentumosok viszont a Lánchíd felé indultak, ahol rendőrök állták útjukat, ők zárták le a Lánchidat, nem használható az átkelő.
Erősödéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, a Meta és a Microsoft pozitív hangvételű gyorsjelentései feljebb húzták az indexeket is. A vámháború árnyékában továbbra is kérdéses, meddig tart ki a jó hangulat, a kereskedők közelről figyelik a tárgyalásokkal kapcsolatos bejelentéseket és a gazdasági adatokat.
Az internet egyik legújabb, legvitatottabb kérdése, hogy vajon száz ember le tudna győzni egyetlen gorillát egy harcban? Bár elsőre abszurdnak tűnhet, a kérdésre adott válaszok meglepően sokrétűek, és számos szakértő is megszólalt az ügyben.
Ameddig az egyház arra kényszeríti a legkiszolgáltatottabb híveit, hogy nem kívánatos terhességeket hordjanak ki, nem beszélünk "progresszív pápákról".
A végéhez közeledik a Balaton Park Circuit átépítése, amire azért van szükség, hogy Magyarország legújabb versenypályája megkapja a FIM, azaz a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség legmagasabb, Grade A licencét, és így vendégül lássa 2025 nyarán a MotoGP és a World Superbike gyorsaságimotoros világbajnoki sorozatok magyar futamait. Április közepén
Lelkileg nagyon megviselte az az időszak Voksán Virágot, amikor a kisfia született. A lemezlovas nem tudta szoptatni Benit, ezért nem érezte magát jó anyának. Mélypontra került, mindennap sírt, és nem látta maga előtt, mikor lesz jobb a helyzet. Nemrég őszintén beszélt arról, miért vállalta, hogy megmutatja a gyengeségét.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a Zöld Panelprogram indítását, amelynek részeként a főváros és nyolc kerület közösen támogatja a panellakások energetikai felújítását. A cél, hogy a rossz állapotú házak korszerű szigetelést kapjanak, így csökkenjen a lakók rezsiköltsége, és javuljon Budapest klímavédelmi teljesítménye. A program akár 50 százalékos tá
A független képviselő azt írta, hogy a megmozdulás célja, hogy követeljék a kínai arcfelismerő rendszert engedélyező technofasiszta törvény visszavonását.