2025. május 7. szerda

máj. 7
8:24
Titkok a 75 éves reptérről: Ferihegy egy állam volt az államban, pásztorórák és bulik helyszíne (Blikk)
Igazi, szinte már feledésbe merült különlegességek áshatók elő Magyarország legnagyobb nemzetközi, egykoron Ferihegyként ismert repülőteréről, amit 75 évvel ezelőtt ezen a napon adtak át az utazni vágyó közösségnek. A legpikánsabb titok hordozója a hajdan a leszállópályák közé ékelődött ház, amelyben a pletykák szerint nemcsak partizott, de intim t
máj. 7
8:24
A kezdeti esésből ledolgoztak a nyugat-európai piacok, miután Friedrich Merzet kancellárra választották, azonban így is pirosban fejezték be a napot az indexek (ProfitLine)
Eséssel indították a tegnapi napot a nyugat-európai tőzsdék, amiből délelőtt kisebb zuhanás lett a német piacon, miután a német parlamentnek első körben nem sikerült megszavaznia az új koalíciós kormányt és így Friedrich Merzet kancellárrá tenni.
máj. 7
8:24
Meglepő bejelentést tett a csodagyógyszer gyártója (Portfolio)
A Novo Nordisk csökkentette 2025-ös értékesítési és nyereség-előrejelzését a gyenge amerikai tadatok miatt, miközben az első negyedéves működési eredménye meghaladta az elemzői várakozásokat. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény
máj. 7
8:24
Felháborító kiskapu: eladatlan ruhákból gazdagodnak a divatcégek (AC News)
Hihetetlen, de az eladatlan ruhákon is sokat fognak a divatipar óriáscégei, mert kihasználják a tárva-nyitva álló kiskapukat.
máj. 7
8:24
Eszter és Norbert kapcsolata szintet lép? (rtl.hu)
Perness Norbert újra romantikus randira viszi Esztert. A Kanári-szigetek partján üldögélve elmélyülten beszélgetnek a legérzékenyebb témákról, így a gyerekvállalásról is. Vajon tényleg rokonlelkek lennének? Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, ahol kiderül, hogyan alakult meghitt találkozójuk.
máj. 7
8:24
George Lucas elárulta, Yoda miért beszél olyan furcsán – Nem véletlen (Médiapiac)
Kevés karakter ragadta meg annyira a közönség szívét a filmtörténelemben, mint Yoda, a bölcs Jedi mester a Star Wars univerzumából. Jellegzetes külseje, apró termete és természetfeletti ereje mellett az egyik legemlékezetesebb jellemzője mégiscsak a furcsa beszéde. Most pedig maga George Lucas, a Star Wars megalkotója osztotta meg, miért is lett Yo
máj. 7
8:24
Ők kapták a kitüntetéseket az Akadémia 200 éves ünnepi ülésén (Librarius)
Az Akadémia legnagyobb presztízsű díját, az Akadémiai Aranyérmet idén Sólyom Jenő professzor, Széchenyi-díjas fizikus vehette át.
máj. 7
8:26
Harmadik világháború: valós veszély vagy médiahisztéria? (rtl.hu)
A világ egyre feszültebb. Katonai szövetségek mozgolódnak, atomfenyegetés hangzik el, és sokan úgy érzik: már nem csak elméleti esély a harmadik világháború. Egy friss nemzetközi felmérés szerint az amerikaiak és nyugat-európaiak jelentős része reális veszélynek tartja, hogy 5-10 éven belül globális fegyveres konfliktus robban ki. De mi áll a hátté
máj. 7
8:27
Új céggel robbanna be a világpiacra Mészáros Lőrinc (444.hu)
Bejegyezték a Talentis International Infrastructure Investments Kft.-t, a vezetésben és az fb-ben csupa kipróbált Mészáros-emberrel, köztük Koncz Zsófia fideszes képviselő édesanyjával.
máj. 7
8:27
Szőnyi Szilárd: Van egy mondás, hogy aki pápaként megy be a konklávéra, az bíborosként fog távozni (SzMo)
Csütörtökre vagy péntekre már lehet pápa - mondja a szakértő, aki szerint könnyen születhet meglepetés. A 133 bíboros nagyon sok szempontot mérlegel, amikor a kétezer éves egyház jövőjéről dönt. Erdő Péter esélyeiről is beszélgettünk.
máj. 7
8:27
BRFK: Két ember ellen indult eljárás a keddi jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban (Magyar Hírlap)
A résztvevők egy időre vonulásukkal akadályozták az Erzsébet híd forgalmát.
máj. 7
8:28
Zsolti csellel próbálja leleplezni Nóri titkát (rtl.hu)
A Miamiban élő Balla Zsolt nem szereti a hazugságokat egy kapcsolatban. Éppen ezért is hívja fel Köllő Babettet, hogy megbeszélje vele Nóri eltitkolt udvarlóját. A Határtalan szerelem párkeresője nem hagyja annyiban a dolgot, tervvel készül a közelgő randijukra. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben kiderül, mi történt Zsolt és Nóri kö
máj. 7
8:30
Katzenbach Andrea így érkezett meg Indiába a Miss World szépségversenyre, aznap, amikor kitört a háború (Blikk)
Katzenbach Andrea élete 180 fokos fordulatot vett, amikor tavaly megnyerte a Miss World Hungaryt. A 24 éves szépség így Indiában képviselheti hazánkat a Miss World világversenyen, amelyre hónapokig készült az elmúlt időszakban. Andrea kedden indult el Indiába, szerdán pedig már arról adott hírt, hogy meg is érkezett.
máj. 7
8:30
HÖOK: a felére esett négy év alatt az ösztöndíjak vásárlóereje (Infostart)
A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem követték ezt a trendet, így az ösztöndíjak vásárlóereje szinte lefeleződött négy év alatt – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A KIM államtitkárának tájékoztatása szerint napirenden van a probléma rendezése.
máj. 7
8:30
Közzétette az Oktatási Hivatal a középszintű matekérettségi hivatalos megoldásait (Blikk)
Kedden matematikából érettségiztek a diákok. Az írásbeli vizsgán középszinten 73 318-an, emelt szinten 7798-an vizsgáztak. Az Oktatási Hivatal most közzétette a hivatalos megoldásokat.
máj. 7
8:30
Nem látni még a forint mozgását ma: ezek a lehetséges opciók (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 7
8:30
A német kancellár szerint komoly aggályokat kelt Izrael gázai tevékenysége (Demokrata)
"Nagyon aggasztó számunkra Izrael" – fogalmazott Friedrich Merz.
máj. 7
8:30
A franciák szerint Orbán sikere lesz, ha Erdő Pétert választják pápának (Mandiner)
A cikk szerint a magyar kormányfő korán megindította az "Erdő-hadműveletet".
máj. 7
8:30
Harmadik világháború: valós veszély vagy médiahisztéria? (rtl.hu)
A világ egyre feszültebb. Katonai szövetségek mozgolódnak, atomfenyegetés hangzik el, és sokan úgy érzik: már nem csak elméleti esély a harmadik világháború. Egy friss nemzetközi felmérés szerint az amerikaiak és nyugat-európaiak jelentős része reális veszélynek tartja, hogy 5-10 éven belül globális fegyveres konfliktus robban ki. De mi áll a hátté
máj. 7
8:30
Elektromos változatot is kapott az új Jeep Compass (Villanyautósok)
Az új platformnak köszönhetően 680 km hatótávú villanyautóként is elérhető a terepjáró.
máj. 7
8:30
Zsolti csellel próbálja leleplezni Nóri titkát (rtl.hu)
A Miamiban élő Balla Zsolt nem szereti a hazugságokat egy kapcsolatban. Éppen ezért is hívja fel Köllő Babettet, hogy megbeszélje vele Nóri eltitkolt udvarlóját. A Határtalan szerelem párkeresője nem hagyja annyiban a dolgot, tervvel készül a közelgő randijukra. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben kiderül, mi történt Zsolt és Nóri kö
máj. 7
8:30
Jenő elfelejti Ticiánának ígért randijukat (rtl.hu)
Oravec Ticiána nagy reményekkel toppan be udvarlói szállására, abban bízva, hogy Jenő elviszi a beígért randevújukra. Érkezése azonban meglepi jelöltjét, aki ráadásul olyan kijelentést tesz, ami kiveri a biztosítékot az üzletasszonynál. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyből kiderül, hogyan alakult a páros közös estéje.
máj. 7
8:30
Megdöbbentő részletek a II. kerületi gyilkosságról: ismert zenész ölte meg a feleségét (naphire.hu)
Hétfő este megrázó gyilkosság történt Budapest II. kerületének egyik csendes utcájában. A hatóságokat egy lakáshoz riasztották, ahol egy 70 év körüli nőt holtan találtak, 65 év körüli férjét pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba – közölte az Országos Mentőszolgálat.
máj. 7
8:30
Európa négy legszebb tavaszi virágos úti célja gyógyír a léleknek (Roadster)
A tavaszi virágzás Európa ikonikus tájain nemcsak lenyűgöző látvány, hanem bizonyítottan jótékony hatással van a testi-lelki egészségre is.
máj. 7
8:30
Elindult a Budapest Airport által támogatott zajvédelmi program ötödik üteme (Helló Sajtó!)
Már lehet jelentkezni a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány zajvédelmi programjának ötödik fázisára, amelynek keretében a meghatározott területek ingatlantulajdonosai kérhetik az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászárók utólagos szigetelését vagy cseréjét, illetve a hálószobákba szellőztetőberendezés telepítését.
máj. 7
8:30
Mit jelez a gyors szívverés? (EgészségKalauz)
Minden, amit a szapora szívverés testi és lelki hátteréről tudni érdemes.
máj. 7
8:30
Az agyad titkos játékszabályai – 5 trükk, ami tudat alatt irányít (Bien)
Az emberi agy lenyűgöző képességeihez kétség sem férhet, hiszen a világ leghatékonyabb számítógépeként működik. Azonban talán kevésbé nyilvánvaló az, hogy az agyunk milyen mesteri bűvésztrükkökkel képes furfangosan vezetni minket a mindennapi életben. Ezen rejtett mechanizmusok mindennaposak, és gyakran annyira szerves részét képezik a gondolkodásu
máj. 7
8:33
Hamarosan kiderül, ki lesz az új pápa – ezt üzeni Erdő Péter (ATV)
Erdő Pétert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye YouTube csatornájának stábja kérdezte, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.
máj. 7
8:33
Már fizikai valójában is létezik az új Yugo! (Autónavigátor)
Február végén számoltunk be először a Yugo visszatéréséről, ám akkor még csak skicceket mutattak. Most viszont elkészült az első újabb
máj. 7
8:33
Aranysakál: robbanásszerű terjedés Magyarországon (Agrofórum)
Az aranysakál, más néven nádi farkas vagy toportyán, a 20. század közepére eltűnt Magyarországról. Az 1980-as évek végén azonban újra megjelent, és azóta folyamatosan terjeszkedik.
máj. 7
8:36
Itt van Orbán Viktor újabb csodafegyvere: a nyugdíjasok élelmiszerutalványt is kapnak? (Menedzsment Fórum)
Szerdán dönt a kormány erről, és az áfa-visszatérítésről is.
máj. 7
8:36
Két külön világban léteznek – ütőképes és lemaradó társaságokra szakadt szét a magyar közép- és nagyvállalati mezőny (Adózóna)
Ütőképes és lemaradó társaságokra szakadt szét a magyar közép- és nagyvállalati mezőny, melyek teljesen máshogy élik meg az ország politikai és gazdaságpolitikai tényezőit, de túlnyomó részük már otthon érzi magát a NER világában, és tudja, mire számíthat – derül ki a Corvinus friss céges kutatásából, tette közzé a hvg.hu.
máj. 7
8:36
Verstappen szerint a McLaren verhető – de nem mindenhol (Sport365)
Bár elismeri, hogy a McLaren jelenlegi formája lenyűgöző, Verstappen úgy véli, hogy a Red Bull előtt nyílhat lehetőség az győzelemre azokon a
máj. 7
8:36
Fekete-Győr András: Ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon (444.hu)
Van helyette más ötlete.
máj. 7
8:36
Szerbia jó versenypozícióban az európai áfonyapiacon (Mezőhír)
Fele olyan jók az áfonyatermelésben, mint a lengyelek vagy az ukránok, mégis nagy áfonyaexportőrök a szerbek.
máj. 7
8:36
Cosmeco V2 – segít, ha jön a vízözön, de sajnos nem jön (GépMax)
A Cosmeco V2 függőleges árokmaró kompakt és hatékony megoldás vízelvezető és öntözőárkok kialakítására.
máj. 7
8:36
(Halálos) balesetek a mezőgazdaságban: érdekes adat jött (Agrárágazat)
2024-ben kevesebb mezőgazdasági baleset történt, de a munkavédelem továbbra is kulcskérdés az agrárszektorban.
máj. 7
8:36
Egy hajó, amely új mércét állít a tengeri autószállításban (Transpack)
Vízre került a világ legnagyobb autószállító hajója – a Byd Sencsen lendületet ad a fenntartható tengeri szállításnak.
máj. 7
8:36
Evans még mindig elképedve beszél Rovanperä teljesítményéről (Racing)
A világbajnoki éllovas Elfyn Evans felteszi a kezét, és elismeri, hogy a legutóbbi WRC-futamon a csapattársa megérdemelten győzött. Több mint egy hét telt el azóta, hogy Kalle Rovanperä aszfaltos versenyen ritkán látható nagy fölénnyel nyerte meg a Kanári-szigetek Rallyt. A másodikként záró Sébastien Ogier 53.5 másodpercet, a harmadik helyre befutó
máj. 7
8:36
7 frissítő jegeskávé a melegebb napokra (Street Kitchen)
Ezekkel az elképesztően finom, hideg kávés receptekkel nem a hangulat lesz jeges, csupán az italod. Készítsd el őket gyorsan és hűsölj egy jót!
máj. 7
8:36
Mi történik ezeken a piacokon? Tele van ilyen zöldséggel minden (Agrárszektor)
Lengyelországban óriási áresés történt az uborka nagybani piacán. Ezúttal nem az időjárás a fő tényező, hanem az egyszerre a piacokra jutó nagy mennyiségű áru verte le az árakat.
máj. 7
8:39
"Senki sem tévedhetetlen" – Nagy Márton szerint Varga Mihály és Windisch László rosszul számolt, de ők szívesen segítenek (SzMo)
A Költségvetési Tanács szerint jövőre 9 százalékkal kevesebb jut majd egészségügyre a benyújtott költségvetési tervezet alapján. A gazdasági miniszter szerint ez nem igaz, csak nem adtak össze minden sort.
máj. 7
8:39
Ez a húsféle tele van vitaminokkal, mégsem ajánlott hetente többször fogyasztani (Hamu és Gyémánt)
A máj nagyon sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, fogyasztása rendkívül egészséges, hiszen jó hatással van a szervezetünkre. Bár az elmúlt időszakban koleszterintartalma miatt "kárhoztatták", magas A-vitamin-tartalma miatt ismét kezd népszerű lenni – ennek ellenére érdemes csak ritkán fogyasztani.
máj. 7
8:41
Itt vannak a matekérettségi hivatalos megoldásai (SzMo)
Szerda reggel 8 órakor közzétették a középszintű és az emeltszintű matematikaérettségi megoldásait is.
máj. 7
8:42
A keddi tüntetés két résztvevője ellen indult rendőrségi eljárás (Infostart)
Két ember ellen indult eljárás a keddi jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai közleményéből.
máj. 7
8:42
Zajlik a pápaválasztó konklávé, de egy már most biztos: a pápa olasz lesz (Blikk)
Majdnem fél évszázada, hogy a kérdéseket már nem lehetett elintézni egyszerűen ennyivel: "A pápa olasz?" Azóta a római katolikus egyházat egy lengyel, egy német és egy argentin vezette – ez a leghosszabb nem olasz vezetői sorozat azóta, hogy hét francia foglalta el Szent Péter trónját. Ez a 14. században történt, amikor a pápaság 67 évre Avignonba,
máj. 7
8:42
Évközi kiegészítő nyugdíjkorrekciót kérnek a nyugdíjasok Orbán Viktortól (HR Portál)
Levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, azt javasolva, hogy a kormány májusban döntsön egy évközi kiegészítő nyugdíjkorrekció júniusi folyósításáról - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
máj. 7
8:42
Kihalás küszöbén: végül mi következünk? (Agroinform)
A biológiai sokféleség drámai csökkenése közvetlenül veszélyezteti az emberiség életfeltételeit – és még mindig nem vesszük elég komolyan.
máj. 7
8:42
Sztrájkkal fenyegetnek: nem akarnak ittas személyeket szállítani az athéni taxisok (Demokrata)
Az athéni taxisok nem akarnak a kormány elképzelései szerint ittas személyeket szállítani a hétvégén.
máj. 7
8:42
Üzenetet küldött a rendőrség a Hadházy által szervezett tüntetés ügyében (Mandiner)
Egy teherautót is megrongált az egyik tüntető.

Keresés