Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett
Luis Enrique, a Paris Saint-Germain vezetőedzője főként csapata küzdeni tudását emelte ki, miután tanítványai hazai pályán 2-1-re legyőzték az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel bejutottak a fináléba.
A Fendt Full Line termékprogramja évek óta központi eleme a vállalat stratégiájának, melynek célja, hogy a gazdálkodók számára a lehető legjobb, holisztikus megoldásokat kínálja a mezőgazdasági értéklánc mentén.
Egy autós megdöbbentő pillanatot örökített meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei úton, amikor egy farkas sétált át előtte. A szürke ragadozó szinte követni kezdte az autót, majd egy pillanatra még a szemébe is nézett a sofőrnek, aki közben lelassított, hogy ne zavarja a vadállatot.
Az rendben van, hogy a hétköznapjaink zömét a munkahelyen és munkával töltjük, de a hétvége a kikapcsolódásé, a pihenésé. Hoztunk néhány tavaszi minibreak ötletet. A rohanó hétköznapok után a legtöbb magyar dolgozó számára a hétvége jelenti az egyetlen lehetőséget a feltöltődésre. Persze, otthon is vannak elvégzendő feladataink, de mentálisan és fi
A körte típusú alkat, amely a nőies formák egyik megtestesítője, kiemelkedően vonzó lehet, ha megfelelően kiemelve mutatjuk be az előnyeit. A megfelelő stílusú öltözet használatával hangsúlyozhatjuk a derék karcsúságát és egyensúlyba hozhatjuk az alakot, így elkerülve, hogy az alsótest túlsúlyba kerüljön. Körte alkat esetén a csípő és a comb általá
A bíróság érvénytelenített egy házasságot, amelyet a 87 éves férj a halála előtt két héttel kötött házvezetőnőjével - derült ki a Pest Vármegyei Főügyészség szerdai közleményéből.
Kifejezetten népszerű gyorséttermi fogások is felkerültek a nem ajánlott ételek listájára. Az in.hu gyűjtötte össze egykori dolgozók elbeszélései alapján azokat az ételeket, amiket nem célszerű gyorsétteremben megkóstolni. Az alábbiakban mi
A közlekedés résztvevőinek egymásra figyelését, a fenntartható, biztonságos, kulturált együttközlekedést helyezi fókuszba a közlekedési kultúra napja. A Budapesti Közlekedési Központ május 11-én, vasárnap a világnap alkalmából hét különböző vezetett városi sétával, közös mozizással és egy installációval hívja fel a figyelmet arra, hogy mindannyiunk
Sajnos még mindig rengeteg baleset történik a zebrán, amiről sokszor az autósok figyelmetlensége tehet. Most azonban újragondolhatják a zebrák csíkozását.
A csúf mostohatestvér minden szempontból olyan felnőtteknek szóló mese, ami beállhatna a tornasorba A szer és a Titán közé. Most premier előtt vetítjük, ráadásul egy magyar kísérőfilmmel.
Már másodjára festem le a csempéket a fürdőszobámban - nem azért, mert az eredeti festékréteg megsérült volna, hanem mert annyira szeretem, hogy egyetlen hétvége alatt teljesen meg tudom változtatni a szoba hangulatát. Összeszedtem néhány inspiráló fotót, ha te is ezzel az olcsó és egyszerű módszerrel újítanád meg a fürdődet!
Portugália rendkívül népszerű úti célnak számít a turisták körében, hiszen az egyedülálló gasztronómiájától kezdve az építészeten át a – szörfözésre is kiválóan alkalmas – homokos tengerpartjáig számtalan felfedeznivalót kínál az ide látogatóknak. Utóbbi miatt azonban a helyi hatóságok egyre jobban aggódnak, mivel az ország egyik kiemelt turisztika
Ma hajnalban tette közzé idei első negyedéves számait az OTP. A bankcsoport újra nagyot nőtt, a profit viszont visszaesett, mivel több, egész évre vonatkozó tétel már az első negyedévben lekönyvelésre került.
Bár a digitális fizetési megoldások népszerűsége töretlenül növekszik, a lakosság fizetési szokásait vizsgáló felmérések szerint a készpénzhasználat továbbra is meghatározó szerepet tölt be a mindennapokban. Erre az ügyféligényre reagálva az Mbh Bank és a Mol stratégiai partnerség keretében tovább bővíti a hitelintézet országos Atm-hálózatát. Az eg
Bár a nagysikerű Jóbarátok 2004-ben búcsúzott a képernyőtől, hatása azóta is visszhangzik a popkultúrában: a szereplők személyiségére és legemlékezetesebb mondataikra azóta is hivatkozunk, a sorozat legszórakoztatóbb helyzetei és legjobb poénjai pedig még a mai napig mosolyt csalnak az arcunkra. Nehéz pótolni ezt a hangulatot, de ha hasonló szitkom
A dietetikusok szerint ezeket a vitaminokat semmiképpen se szedjük együtt.Egyes vitaminok és ásványi anyagok ellentétesen hathatnak egymásra, és csökkenthetik a másik hatékonyságát, valamint olyan mellékhatásokat okozhatnak, mint a hányinger, hasmenés és székrekedés. "Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a táplálékkiegészítők esetében mennyire fon
Geszti Péter május 9-én ünnepli a 61. születésnapját, az ünneplést pedig idén kicsit előbbre hozták, és a családdal Amszterdamban töltöttek néhány napot. A mindig vidám rapper szerint ez most az aratás kora nála, rengeteg új projektre készül. Ellárulta a boldog házasság titkát is a Blikknek adott interjújában...
A héten érkezett lehűlés a jövő hét nagyobb részében kitart, a következő napokban néhol gyenge fagyok is előfordulhatnak. A lehűléssel aranyat érő májusi eső is érkezett, sajnos nem elég és nem is mindenhová: az Alföld továbbra is szárazsággal küzd, míg a Dunántúlon sokat javult a talajok nedvességtartalma. A szántóföldi növényeknek a keleti ország
Az aranyér ma már szinte népbetegségnek számít: a felnőtt lakosság közel fele élete során legalább egyszer találkozik ezzel a kellemetlen problémával. Bár sokan kényes témaként kezelik, fontos tudni, hogy az aranyér kialakulása szoros összefüggésben áll életmódunkkal – különösen az ülőmunkával, mozgáshiánnyal és helytelen táplálkozással.
Bár a DC "Snyderverzuma" lezárult, kétségtelen, hogy mindig érdemes lesz újranézni őket, négy meghatározó produkció ebből a franchise-ból pedig május kilencedikétől elérhetővé is válik a Maxon. Mutatjuk, melyeket tudjátok hamarosan otthonról is streamelni.
Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő szerint, szándékosan alkalmatlan vagy gyurcsányista vezetőket terjesztett föl a Tisza Párt vezette bizottság Karácsony Gergelynek.
Többnyire napos, gomolyfelhős idő várható a hétvégén, majd vasárnap egy újabb front hoz elsősorban a keleti országrészben csapadékot. A hőmérséklet csúcsértéke továbbra is 14-18 Celsius-fok körül alakul, de hajnalban akár talajmenti fagy is lehet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates bejelentette, hogy az elkövetkező húsz évben elajándékozza mesés vagyonát. Azt is elárulta, kik várhatnak tőle adományokat.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni - jelentette be a vatikáni palota pápai erkélyéről Dominique Mamberti protodiakónus. A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni pal