2025. május 6. kedd

máj. 6
0:33
A Juventus nyerte a Puskás-Suzuki Kupát (Magyar Hírlap)
A Budapest Honvédé lett az ezüstérem.
máj. 6
0:34
Megvan a MOB első hivatalos partnere az új olimpiai ciklusban (Infostart)
Az MBH Bank lett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) első hivatalos partnere az új olimpiai ciklusban - hangzott el a két szervezet közös hétfői sajtóeseményén.
máj. 6
0:34
Megszólalt az érettségiről a Magyartanárok Egyesülete (Infostart)
A Magyartanárok Egyesülete ugyan nem ért egyet a magyar nyelv és irodalom érettségi tavaly bevezetett új szabályaival, de az idei írásbeli vizsga megfelelt a törvényi előírásoknak.
máj. 6
0:34
Prőhle Gergely: még növelheti is az AfD támogatottságát az alkotmányvédelmi hivatal döntése (Infostart)
Szélsőséges jobboldali szervezetnek minősítették az Alternatíva Németországért pártot, ami a volt berlini magyar nagykövet szerint a távozó szociáldemokrata belügyminiszter utolsó, politikai célú akciója. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója úgy véli, a baloldali pártok feltehetően attól tartanak, hogy a keresztényd
máj. 6
0:34
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa (Blikk)
Hosszú betegség után, életének 78. évében elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus. A Nyitott Akadémia szerzője egykori szerzőjéről fia osztotta meg a szomorú hírt. A pszichológus fia, Benedek úgy fogalmazott, az édesanyja békésen elaludt, és nem volt benne semmilyen rossz érzés az elmenéssel kapcsolatban.
máj. 6
0:34
Újabb pilótacsere jöhet már az F1 imolai futamán? (Sport365)
Ugyanis az F1 forrásai szerint a szinte biztos, hogy a következő futamon már nem Jack Doohan, hanem Franco Colapinto vezeti az Alpine
máj. 6
0:34
Várhelyi Olivér az utolsó pillanatban megpróbál bekavarni a keddi, az orosz gázimport felszámolását célzó uniós tervbe (444.hu)
Uniós biztosként kifejezetten tiltja a munkaköri leírása, hogy az őt küldő ország kormányának érdekeit képviselje.
máj. 6
0:34
Nem maradt megtorlatlanul a Tel-Aviv elleni támadás, könyörtelenül válaszolt Izrael a húsziknak (hirado.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök határozott fellépést ígért.
máj. 6
0:34
BBC: A tavalyi év volt az oroszoknak a leghalálosabb (Mandiner)
Minden kilométer előrehaladás huszonhét katonájuk életébe került.
máj. 6
0:34
Orbán Viktor begurult: Sajtóperrel fenyegette meg a fél világot (Nyugati Fény)
Nagy lehet a pánik a Karmelitában.
máj. 6
0:34
Szijjártó Péter: A Tisza Párt Európa legukrajnabarátabb pártcsaládjának a tagja (vasárnap.hu)
Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek fogják meghozni az arról szóló döntést, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az Európai Unióhoz vagy sem – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pécsen. A tárcavezető a városban rendezett lakossági fórumot megelőzően kiemelte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán el
máj. 6
0:34
7 zseniális krimisorozat a Netflixről, amitől a hideg is kiráz (Bien)
Te is szereted az olyan krimisorozatokat, amik tele vannak rejtéllyel, váratlan fordulatokkal, és minden epizód végén azt érzed, hogy máris látni szeretnéd a következőt? Most mutatunk hét olyan opciót a Netflixről, amelyekben mindig van valami, ami miatt máris kattintanánk az újabb epizódjára, és könnyen lehet, hogy a hideg is kiráz tőlük!
máj. 6
0:34
Az intellektuális bátorságról (kultura.hu)
Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke köszöntőt mondott a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából nyílt, Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című új időszaki kiállítás megnyitóján.
máj. 6
0:34
Fokozódik a vámháború: az Eu megsarcolja az orosz és belarusz műtrágyát (Agrárszektor)
Elfogadta az Európai Parlament agrárbizottsága Brüsszel javaslatát az orosz és belarusz műtrágya elleni büntetővámokról, így a következő három évben 50 százalékos vámok mellett érkezhetne csak ilyen termék az érintett két országból. A döntés éves szinten 2,2 milliárd eurónyi veszteséget jelenthet Oroszországnak.
máj. 6
0:34
Rendkívül gyenge teljesítmények: Aczél Zoltán megint nem kerülgette a forró kását (NB1)
A Pmfc az NB III előző fordulójában az Iváncsa otthonában 2-0-ra maradt alul. A pécsieknek ez volt zsinórban a második
máj. 6
0:36
Mondj Te is egy verset! (Metropol)
Májusi eső aranyat ér? Ezt a kérdést járják körbe verses formában a következő verskörben, Pasaréten.
máj. 6
0:37
Netanjahu nem adná vissza a Gázában elfoglalt területeket (444.hu)
Bejelentette, hogy kiterjesztik az offenzívát, a palesztinokat pedig elköltöztetik, hogy "megvédjék őket".
máj. 6
0:37
Yvette Barcelonában és Marbellán modellkedik, viszünk készpénzt is, hogy biztos meg tudjuk hívni egy kávéra (Player)
Mit nekünk egy áramszünet!
máj. 6
0:37
A Juventus nyerte Puskás-Suzuki Kupát (m4sport.hu)
A Juventus nyerte a 17. Puskás-Suzuki Kupát, miután a nyolccsapatos U17-es torna döntőjében 2–0-ra legyőzte a kilenc év után újra fináléba jutó Budapest Honvéd csapatát.
máj. 6
0:37
Kurszki áttörés: újabb offenzívát indított az ukrán hadsereg – visszaszereznék az aduászt a béketárgyalások előtt (vg.hu)
A támadást hivatalosan egyik fél sem erősítette meg, de civil áldozatokról is érkeztek hírek.
máj. 6
0:37
Eleonor Macnair, a gyurmázó fotóművész, akit imádni fogsz (Glamour)
Eleonor Macnair ikonikus fotók témáit alkotja újra gyurmával, majd az így elkészült kompozíciót lefotózza. Képeiből Újrateremtett pillanatok címmel egy válogatás tekinthető meg április 23-a és június 22-e között a Mai Manó Házban, Baki László kurátor közreműködésével. Ha üdítő, izgalmas kulturális programra vágysz, nagyon ajánljuk!
máj. 6
0:37
"Elkezdett csorogni a nyála" - így szeretett egymásba az Exatlon álompárja (BorsOnline)
Kővári Viktor és Halász Vivien hétfő este a 100 milliós játszma vendégeként engednek bejelentést a magánéletükbe. Az Exatlon két sztárja egy repülőn került közel egymáshoz.
máj. 6
0:37
Ezt látni kell! A világ egyik legjobb csapata vár Budapesten a magyar válogatottra (BorsOnline)
Kanada ellen zárja a világbajnoki felkészülést a magyar jégkorong-válogatott. Majoross Gergely együttese kedden este az Mvm Dome-ban a sportág őshazáját fogadja.
máj. 6
0:37
Berlin addig támogatja Kijevet, ameddig szükséges (Magyar Hírlap)
A Friedrich Merz vezette új német kormány kedden lép hivatalba.
máj. 6
0:38
Új intézkedéseket vezet be két magyar bank (Infostart)
Erősítenék ügyfeleik kiberbiztonságát a magyarországi pénzintézetek, az OTP és a K&H Bank is ezt célzó intézkedésekről számolt be hétfőn.
máj. 6
0:38
Tetemes büntetés járhat érte Terézvárosban, ha rossz napokon van az utcán a kuka (Infostart)
A VI. kerület önkormányzatának elege lett a kukák okozta közlekedési nehézségekből és a palackvadászok okozta káoszból, ezért szigorított a szabályozáson. Azok a házak, amelyek szeméttárolói az előírt időn kívül is az utcán vannak, akár 200 ezer forintos büntetésre is számíthatnak.
máj. 6
0:38
Újranyitja a világ leghírhedtebb börtönét Donald Trump (Infostart)
Jó eszmecserék zajlottak a hétvégén Oroszországról és Ukrajnáról – értékelte az elmúlt napok fejleményeit Donald Trump újságírók előtt, amikor vasárnap késő este visszaérkezett a Fehér Házba.
máj. 6
0:38
Meghalt Millena Brandao, a Netflix 11 éves sztárja (Blikk)
Május 2-án elhunyt Millena Brandao, a Netflix sorozatából ismert fiatal brazil színésznő. A mindössze 11 éves kislány többször is szívrohamot kapott a halála előtti napokban, végül a teste feladta a harcot. Brandao hozzátartozói szívszaggató üzenetben vettek végső búcsút tőle...
máj. 6
0:38
51 millió fontos ajánlattal indít a Liverpool a Top10-be tartozó játékosért (Sport365)
Ugyanis a Liverpool tanulva a Bajnokok Ligája kudarcból komolyan erősíteni fog. Az egyik kiszemeltjük pedog hónapok óta benne van Arne Slot látókörében
máj. 6
0:38
Az amerikai filmipar képviselőivel fog egyeztetni Donald Trump a külföldön készülő filmek utáni vámokról (hirado.hu)
A Fehér Ház egyik szóvivője pedig azt közölte, hogy egyelőre nincs végleges döntés.
máj. 6
0:38
"Az orosz börtön rosszabb, mint a halál" – Párizsban bukkant fel a moszkvai házi őrizetből megszökött orosz újságírónő (Mandiner)
"Oroszországban nincs kultúra. Nincs politika. Csak háború van" – véli az álhírek terjesztésével vádolt Jekatyerina Barabas.
máj. 6
0:38
Kínzó kérdést tett fel Arató Orbánnak: Csúnyán bepöccent a miniszterelnök a válaszadás közben (Nyugati Fény)
Kiakadt a miniszterelnök.
máj. 6
0:38
Nem tartotta vissza – Olaf Scholz utolsó kancellári szavaival Zelenszkij vezetői erejét méltatta (vasárnap.hu)
Németország addig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig csak szükséges – jelentette ki hétfőn Olaf Scholz leköszönő német kancellár Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel búcsúképpen lezajlott telefonbeszélgetése során. A Friedrich Merz vezette új német kormány kedden lép hivatalba. A német szociáldemokrata vezető ismételten biztosította tárgyalópart
máj. 6
0:38
Így lesz sokkal egészségesebb a rántott hús, miközben ugyanolyan ropogós marad (Bien)
A rántott hús a magyar konyha örök kedvence, de valljuk be, a klasszikus változat nem éppen diétás vagy szívbarát fogás. Szerencsére egy kis kreativitással és néhány apró trükkel ugyanolyan ropogós, ízletes lehet a végeredmény – csak éppen sokkal egészségesebb! Mutatjuk, hogyan reformáld meg a panírt, milyen sütési technikákat érdemes kipróbálni, é
máj. 6
0:38
Idegen halak jelentek meg a Körösben: hamarosan máshol is felbukkanhatnak (Agrárszektor)
A Fekete-Körösben is megjelentek az amurgébek. A Magyar Haltani Társaság szakembereinek véleménye szerint az idegenhonos faj hamarosan a Sebes-Körös felvizén és a Berettyóban is fel fog bukkanni.
máj. 6
0:41
Új pártot alapít az AfD korábbi elnöke (444.hu)
Frauke Petry pár éve azért mondott le, mert nem sikerült mérsékeltebb irányba vinnie a pártot.
máj. 6
0:41
Jégkorong és kosárlabda kedden élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Kedden képernyőre tűzzük a Szolnoki Olaj–Atomerőmű férfi kosárlabda NB I elődöntőt, majd a Magyarország–Kanada jégkorong felkészülési mérkőzést is megmutatjuk.
máj. 6
0:41
Nem fogja elhinni, mi a tinédzserek kedvence: az agyrohasztás a legnépszerűbb TikTok-trend (vg.hu)
Megnéztük, mik a jelenség legnagyobb veszélyei.
máj. 6
0:41
Ennyit változott Sarah Jessica Parker az elmúlt 25 évben Carrie Bradshaw szerepében: rá sem ismernél az első epizódban (Glamour)
Sarah Jessica Parker számára kétségtelenül a Szex és New York hozta meg az áttörést a karrierjében. Az általa megformált Carrie Bradshaw mára igazi ikonná vált, akinek életét gyakorlatilag több mint 25 éve nyomon követhetjük. Ennyi idő alatt pedig hatalmas átalakulásán ment keresztül a színésznő, akit idén ismét Carrie bőrébe bújva láthatnak a rajo
máj. 6
0:41
Gáspár Evelin megmutatta, hogyan kell dögösen megjelenni (BorsOnline)
A rajongók szóhoz sem jutottak a képek láttán.
máj. 6
0:41
"Szeretlek" - Szoboszlai Dominik reagált a nap hírére (BorsOnline)
Szomorú napra ébredtek hétfőn a Liverpool drukkerei.
máj. 6
0:41
Egy izraeli felfedezés megerősíti a bibliai történetet (Magyar Hírlap)
Megiddo ma egy régészeti lelőhely, amely korábban kivételesen gazdag történelemmel rendelkező város volt.
máj. 6
0:42
Elégedett az általános középfokú felvételi eljárással az Oktatási Hivatal (Infostart)
Sikeresen zárult az általános középfokú felvételi eljárás, idén több mint 88 ezer tanuló felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe és közel 98 százalékuk sikeresen felvételt is nyert valamely általa megjelölt középfokú iskolába - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn.
máj. 6
0:42
Kábellopás okozott komoly fennakadást a vasúti közlekedésben Spanyolországban (Infostart)
Hétfőre virradóra kábellopás okozott komoly fennakadást Spanyolországban a vasúti közlekedésben - közölték a helyi hatóságok.
máj. 6
0:42
Ferenc pápa öröksége – kerekasztal-beszélgetés (Metropol)
Minden érdeklődőt szeretettel vár a Ludovika Collegium közössége!
máj. 6
0:42
51 millió fontos ajánlattal indít a Liverpool egy „Top 10-es” játékosért (Sport365)
Ugyanis a Liverpool tanulva a Bajnokok Ligája kudarcból komolyan erősíteni fog. Az egyik kiszemeltjük pedog hónapok óta benne van Arne Slot látókörében
máj. 6
0:42
Lattmann Tamás begorombult: "Magyar Péter reakciója az egységsugarú Megafon-fogyasztó szintjén mozog" (Mandiner)
A jogász szerint a Tisza Párt vezetőjének talán szüksége lenne egy kommunikációs szakértőre, hogy javítson megnyilvánulásain.
máj. 6
0:42
Káosz az M3-as metrón: Rosszul lett egy utas, leállt a közlekedés egy fontos szakaszon (Nyugati Fény)
Fél óra alatt helyreállt a közlekedés.
máj. 6
0:42
Trump szerint Hollywood haldoklik a külföldön készülő filmek miatt, úgyhogy jöhet a filmvám (vasárnap.hu)
Donald Trump elnök egyeztetést ígért hétfőn az amerikai filmipar képviselőivel, a Fehér Ház egyik szóvivője pedig azt közölte, hogy egyelőre nincs végleges döntés a külföldön készülő filmek utáni vámokról. Donald Trump újságírói kérdésekre válaszolva egy fehér házi eseményen kifejtette, hogy a filmgyártás és a forgatások külföldre telepítése "megti
máj. 6
0:45
Öndeportálás: Trump ezer dollárt és repjegyet ajánl azoknak, akik hajlandók saját magukat deportálni (444.hu)
"Ha Ön illegálisan tartózkodik nálunk, az öndeportálás a legjobb, legbiztonságosabb és legjobb ár/érték arányú megoldás az ország elhagyására és így a letartóztatás elkerülésére."

Keresés