2025. május 5. hétfő

máj. 5
7:30
7 meglepően hétköznapi dolog, ami lázba hozza a férfiakat (Bien)
Gyakran a legváratlanabb dolgok képesek a legnagyobb hatást gyakorolni a férfiakra, és ez nem csak a külcsínre vagy a szexuális jellegű gondolatokra vonatkozik. A következő pontokban olyan hétköznapi tevékenységeket és jelenségeket gyűjtöttünk össze, amelyek különös varázserővel bírnak.
máj. 5
7:30
Életveszély – Bődületes ostobaság jelent meg egészségügyi könyvekben – „Ez egy szabályozatlan, vadnyugati állapot…” (Médiapiac)
Az Amazon piacterén egyre több olyan könyv jelenik meg, amelyek látszólag szakértői tanácsokat kínálnak az ADHD kezeléséhez – valójában azonban mesterséges intelligencia írta őket. Ezek a kiadványok, bár olcsón és gyorsan kiadhatók, szakértők szerint súlyos félretájékoztatást hordoznak, sőt egyes esetekben kifejezetten veszélyesek lehetnek az olvas
máj. 5
7:30
Megszállt területből szántóföld - gyors ütemben haladnak az azeriek (Agrárszektor)
Azerbajdzsán jelentős mezőgazdasági sikert ért el a korábban megszállt területein, ahol több mint 100 ezer hektár termőföldet állítottak helyre, miközben további 100 ezer hektár hamarosan művelésbe vonható - írta az Azer News.
máj. 5
7:33
Szja-bevallás 2025: felhívást tett közzé a magyaroknak a NAV – így úszhatják meg, hogy egy összegben be kelljen fizetni félmillió forintot (vg.hu)
Május 20-ig kell elfogadni vagy módosítani az szja-bevallási tervezeteket.
máj. 5
7:33
Egy budapesti kilátó alatt világháborús bunkert fedeztek fel, ma is állnak a betonmonstrumok (Promotions)
Évtizedek óta állnak az objektumok, számos módon akarták hasznosítani.
máj. 5
7:33
A szélsőjobboldali jelölt nyerte a román elnökválasztás első fordulóját (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 5
7:33
Donald Trump újranyitja a legendás börtönt (Magyar Nemzet)
A szigeten lévő börtön Trump szerint a rend szimbóluma.
máj. 5
7:33
Tavares vitatott óriás-végkielégítése (Autószektor)
Szerző: Heimer György A pénzügyi csomag a havi 2 milliós alapbért, a félmillió eurós nyugdíj utáni juttatást, továbbá a korábbi üzleti eredményekért kalkulált 20 millió eurót tartalmazza. A részvényesek döntését heves vita kísérte, többen érdemtelennek tartják a csillagászati nagyságú kompenzációt, legfőképpen a cégcsoport mélyrepülése és Tavares
máj. 5
7:33
Donald Trump kerek perec kimondta, hogy újraindul-e 2028-as amerikai választáson az elnöki székért (naphire.hu)
Donald Trump amerikai elnök tagadta, hogy fontolgatná a harmadik elnöki ciklusra való indulást, amit szakértők véleménye szerint az amerikai alkotmány tilt.
máj. 5
7:35
Cirkusz a Ferrarinál: Hamilton a csapatot kritizálta és nem kér elnézést (Magyar Nemzet)
A brit pilóta az ideges főnökét próbálta nyugtatni a futam után, Charles Leclerc is nagyon mérges volt.
máj. 5
7:36
Szenzáció – Szupersztárját is hozza Magyarországra a kanadai hokiválogatott (Sport365)
A kanadai szövetség (HC) magyar idő szerint hétfőn hajnalban jelentette be, hogy a 37 éves világsztár ott lesz a vb-n. A magyar
máj. 5
7:39
Nagy ugrás küszöbén áll a debreceni logisztika (vg.hu)
A nagy ipari szereplők kiszolgálásához ötszázezer négyzetméternyi logisztikai kapacitásra lesz szükség Debrecenben.
máj. 5
7:39
Csajos slágerrel debütál énekesnőként Kóbor Léna (BorsOnline)
Visszafordíthatatlanul énekesnő vált Kóbor János lányából! Kóbor Léna első klipje hétfőn debütál.
máj. 5
7:39
A Skype megszűnik, a Teamset fejleszti tovább a Microsoft (Magyar Hírlap)
A váltás ingyenes a felhasználók számára.
máj. 5
7:39
Visszatérhet a világ leghírhedtebb börtöne – Trump újranyitná Alcatrazt (Mandiner)
Az amerikai elnök szerint a kibővített és újjáépített Alcatraz a törvény és rend jelképévé válhat, ahová a legveszélyesebb bűnözőket zárják majd.
máj. 5
7:39
A kormányt kérdezik a képviselők a parlamentben (Magyar Nemzet)
Kérdések, azonnali kérdések és válaszok a hétfői ülésen.
máj. 5
7:39
MS mester, a rejtélyes középkori művész munkáival ismerkedhetünk (Roadster)
A titokzatos alkotó mellett a több száz éves műtárgyak restaurálásával is ismerkedhetünk a Szépművészeti kiállításán.
máj. 5
7:39
Évadzáró: Balogh Petya ruhaüzletbe, míg Tóth Ildikó a takarítóbizniszbe szállt be (Digital Hungary)
Míg előbbi sosem gondolta volna, hogy befektetési ajánlattal él ebben a szektorban, Tóth Ildikó egy régi ismerőst köszönthetett a vállalkozó személyében, akinek cégében azonnal többségi tulajdonos lett.
máj. 5
7:41
Ebben a városban a turisták nem hagyhatják el a biztonságosnak mondott területeket (Roadster)
Egyike a világ utolsó, valódi szabadságot nyújtó helyeinek.
máj. 5
7:42
Ennek az árzuhanásnak sokan örülhetnek (Infostart)
Majdnem egy hónapja a legalacsonyabb szintre esett hétfő kora reggel a kőolaj ára azután, hogy az "OPEC+" szombaton megállapodott az olajtermelés növeléséről.
máj. 5
7:42
Román elnökválasztás: az élre tört a szélsőjobb jelöltje (Infostart)
A részeredmények alapján 20 százalékpontos előnnyel került a második fordulóba George Simion a magyarellenes AUR-elnöke.
máj. 5
7:42
Mobilklinikává alakítják az egyik pápamobilt, Ferenc pápa utolsó kívánsága szerint (Blikk)
Ferenc pápa egyik utolsó kívánsága volt, hogy egy pápamobilt egészségügyi mobilklinikává alakítsanak át, hogy azzal a gázai övezetben segítsenek a gyerekeken. Az intézkedésről a Vatikán számolt be. A különleges járművel olyan embereken szeretnének segíteni, akikhez egyébként nem jutna el az egészségügyi ellátás.
máj. 5
7:42
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre (Adózóna)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 5
7:42
Mától nincs Skype (Portfolio)
A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.
máj. 5
7:42
Orbán Viktor: Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog (444.hu)
Hihi, haha.
máj. 5
7:42
Vége van: Hétfőn megszűnik sokak kedvenc csevegőalkalmazása (Most Hír)
Ma hivatalosan is lehúzza a rolót a Skype, de az adataid nem vesznek el, mutatjuk, hova kerülnek!
máj. 5
7:43
Tudod, hogy miért halványulnak el a fények a kabinban fel- és leszállásnál? (Roadster)
Talán nem is gondolnánk, milyen fontos funkciója van.
máj. 5
7:45
Friss fotókon Bill Gates gyönyörű, 22 éves lánya, aki most nyilvánosan árulta el, milyen betegségben szenved világhírű édesapja (Femcafe)
Ritkán esik szó Bill Gates betegségéről, de a milliárdos üzletember csodaszép lánya most beavatta a publikumot a nagy titokba.
máj. 5
7:45
Rendkívüli: Ukrajna megtámadta Moszkvát – munkában az orosz légvédelem (vg.hu)
Az egyik legfontosabb repülőteret is lezárták.
máj. 5
7:45
Szerdán kezdődik a konklávé: így zajlik majd a pápaválasztás (SzMo)
A bíborosok latinul esküsznek, jegyzetelnek, és titkos szavazással döntenek az új egyházfőről. A füst színe árulja el, van-e már utódja Ferenc pápának.
máj. 5
7:45
Kérdések, azonnali kérdések a parlamentben (Magyar Hírlap)
Itt a hétfői napirend.
máj. 5
7:45
Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek (Magyar Nemzet)
Jobban tette volna, ha csöndben marad.
máj. 5
7:45
Cégek, villák és vízumügyletek – így épül a dubaji Matolcsy-birodalom (Telex)
A Direkt36 új részleteket derített ki két olyan dubaji cégről, amelyek szorosan kötődnek Matolcsy Ádámhoz, a korábbi MNB-elnök fiához. A vállalkozások nagyértékű luxusingatlanokkal és egyéb helyi üzletekkel foglalkoznak.
máj. 5
7:45
Vegán burgonyagombócos leves (Street Kitchen)
Egy ennyire krémes, ízes, gazdag és laktató levest vétek kihagyni! Ez volt az első étel, ami elfogyott az ebédlőben, szóval nem kell magyarázni, hogy mennyire imádta az egész SK-bázis. Azt azért el kell mondjuk, hogy az elkészítése nem két perc, de totál megéri, mert brutááális! :D
máj. 5
7:48
Elfogyott a mosogatótabletta? Így készíts filléres tisztítószert otthoni alapanyagokból (Mindmegette)
Elfogyott otthon a mosogatótabletta, vagy még jobban óvnánk a környezetünket és az egészségünket? Készítsünk otthon természetbarát és hatásos tisztítószert!
máj. 5
7:51
Szirénázó rendőrautó balesetezett Budapesten (BorsOnline)
Egy ügyvéd szerint a rendőrnek is figyelnie kellett volna.
máj. 5
7:51
Zseniális trükk: így derítheted ki felpróbálás nélkül, hogy jó-e rád a nadrág (Life)
A tökéletes nadrágméret kiderítése a próbálás gyötrelmei nélkül is lehetséges. Pár praktika alkalmazásával nem lehelten feladat száműzni a próbafülkét a folyamatból.
máj. 5
7:51
Lebukott az ENSZ ugandai bírónője: rabszolgát tartott Angliában (Mandiner)
Lydia Mugambe az Oxfordi Egyetemen tanult, megbánást egyáltalán nem mutatott.
máj. 5
7:51
Orbán Viktor: Sok sikert az érettségizőknek! (Magyar Nemzet)
Hétfőn kezdődnek a vizsgák.
máj. 5
7:53
"Ha megfogjuk a kis kezét, akkor megpróbál lépéseket tenni" - kétszer is megműtötték a daganatos Jázminkát (BorsOnline)
A két éves kislánynak gyűjtenek a szülök
máj. 5
7:54
Másfél órán keresztül izzaszthatják a kormány tagjait ma a parlamenti képviselők (Blikk)
Az országgyűlési honlapon olvasható napirend szerint az ülés 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik – írja az MTI. Másfél órán keresztül kérdéseket tehetnek fel a képviselők a kormány tagjainak, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját.
máj. 5
7:54
Trump újranyitná az Alcatrazt – visszatérhetnek a legendás börtönbe a világ legveszélyesebb bűnözői (hirado.hu)
Az intézmény "a törvény, a rend és az igazságosság szimbólumaként" szolgálna, amely elsősorban "Amerika legkegyetlenebb és legerőszakosabb bűnözőinek" biztosítana helyet.
máj. 5
7:54
Takarítás építkezés és felújítás után (ÉrdekesMagazin)
Egy építkezés vagy felújítás mindig izgalmas mérföldkő: új terek születnek, régi álmok valósulnak meg. Ugyanakkor sok szervezést és rugalmasságot igénylő feladatról van szó, ami érthető módon megterheli a megrendelőket, akik alig várják, hogy a nagy porral, zajjal járó feladatok elkészüljenek, és minden fal, burkolat és bútor a helyére kerüljön. Az
máj. 5
7:57
Súlyos beteg volt, meghalt a Maffiózók sztárja (Ripost)
Charley Scalies 84 éves volt.
máj. 5
7:57
Fordulat Romániában: most vannak bajban a magyarok – elbukott az Rmdsz jelöltje (vg.hu)
A voksolás során a hagyományos pártok támogatottsága jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.
máj. 5
7:57
Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg (Igényesférfi.hu)
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
máj. 5
7:57
A lekötözéstől a kényszervizsgálatokig: a nők kiszolgáltatottsága a nőgyógyászatban (WMN)
A traumatudatos ellátás minden nőnek járna. Nemcsak azért, mert rendkívül sokan érintettek a kapcsolati erőszak különféle formáiban, hanem azért is, mert alig akad még egy olyan ellátási terület, ahol a nő annyira kiszolgáltatott lenne, mint a nőgyógyászatban.
máj. 5
7:57
Riasztottak az orvosok: egy népszerű húsféle megduplázza a rák kockázatát (Magyar Hírlap)
Egy új kutatás szerint nem csak a vöröshúsok gyakori fogyasztása járhat súlyos egészségügyi következményekkel.
máj. 5
7:57
Dobrev Klára megható fotóval kívánt sok sikert mindenkinek, aki most érettségizik (Nyugati Fény)
Mert nincs olyan anya, aki ilyenkor ne izgulna a gyerekével együtt – írta.
máj. 5
7:57
Rekordszámú a jelentkezés a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakokra (Kölöknet)
Egyszer sem jelentkeztek olyan sokan csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakra az elmúlt tizenöt évben, mint az idei felsőoktatási felvételin, de óvodapedagógusnak is jóval többen készülnek, mint a korábbi években. A bölcsődékben óriási szükség van a diplomás szakemberekre, akiket a felsőoktatási intézményeknek számos kihívásra fel kell készíteniük.

Keresés