Jubileumi ünnepségre hívja az emlékezőket Pápán a Szent István vértanú főplébánia templom és Pápa Város Önkormányzata. A résztvevőket május 4-én 11 órára várják a katolikus nagytemplomba a főpapi szentmisére.
Az indiai miniszterelnök, Narendra Modi a világ legelfogadottabb vezetője, erős, 73 százalékos támogatással rendelkezik. Elutasítási aránya 21 százalék.
A 35 éves lengyel válogatott hálóőr októberben, a katalánok hívószavára tért vissza az élsportba, s tette mindezt (hétvégi hibája ellenére) remek formában
A tengerszint fokozatos és az elmúlt években felgyorsult emelkedése miatt néhány kis sziget már teljesen eltűnt Indonéziában. Vannak, akik fallal akarnak küzdeni, mások inkább a természet felé fordulnak. Egy nő az elmúlt két évtizedben évente körülbelül 15 ezer mangrovefát ültetett el, és ezekkel védené a házát a széltől és a hullámoktól.
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is. Ezzel – hasonlóan a többi hitelminősítőhöz – továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca közleményében azt írták: a Scope
Fantasztikus hangulat fogadta az UltraBalaton teljesítőit péntektől vasárnapig a Debreceni Egyetem Siófok Campusán. A futók és kerékpáros kísérőik visszajelzései alapján minden várakozást fölülmúlt az egyetemi váltópont, ahol az intézmény falai között is átfuthattak és áttekerhettek. Debreceni sikerek is születtek a viadalon.
Donald Trump mesterséges intelligencia (AI) segítségével készített magáról egy képet, amelyen pápai viseletben pózol. Az amerikai elnök mindezt azok után tette meg, hogy ismét nagy szavakat használt, és nem kevesebbért jelentkezett be, mint a katolikus egyházfői címért.
Alekszandar Vucsics szerb elnök félbeszakította amerikai látogatását, miután váratlanul rosszul lett és orvosi ellátásra szorult. A politikus már úton van vissza Belgrádba, így nem vett részt azokon a hivatalos programokon, amelyek miatt az Egyesült Államokba utazott. A szerb kormány várhatóan a napokban reagál a történtekre.
Sprinthétvége ide vagy oda, a Red Bull Miamiban is előrukkolt fejlesztésekkel, ami jelzi, mennyire eltökélten próbál javítani az autóján. De mivel készülnek Imolára?
A vállalkozások részéről óriási az igény arra, hogy bevonják aktuális projektjeikbe a hallgatókat, akik örömmel csatlakoznak, ha valós ipari feladatokból szerezhetnek tapasztalatokat – ebből a felismerésből jött létre évekkel ezelőtt a Széchenyi István Egyetemen a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája (GSZNHK), melynek keretébe
Fantasztikus hangulat fogadta az UltraBalaton teljesítőit péntektől vasárnapig a Debreceni Egyetem Siófok Campusán. A futók és kerékpáros kísérőik visszajelzései alapján minden várakozást fölülmúlt az egyetemi váltópont, ahol az intézmény falai között is átfuthattak és áttekerhettek. Debreceni sikerek is születtek a viadalon.
Az allergiás reakciók sokfélék lehetnek, és gyakran nem is olyan könnyű azonnal felismerni őket. A tünetek súlyossága is változó: előfordulhatnak egészen enyhe, zavaró panaszok, de akár súlyos, életet veszélyeztető állapotok is kialakulhatnak. Érdemes tudnia, milyen jelek utalhatnak arra, hogy szervezete egy ártalmatlan anyag ellen tévesen túlzott
Az air fryer, vagyis a forró levegős sütő igazi áldás: gyorsan és egyenletesen melegíti fel és süti át a húsokat, zöldségeket, tésztákat, és mindezt szinte olaj nélkül, tehát sokkal egészségesebb is lesz a végeredmény. Ám a pozitív hatások mellett gondolni kell arra is, hogy milyen veszélyeket rejt a forró levegős sütő használata - például akkor, h
A tavaszi adócsomag társadalmi egyeztetése zajlik, a Niveus elemzése szerint pedig két területen is érdemi változások várhatók: a fiatal édesanyáknak járó személyijövedelemadó-mentesség radikálisan átalakítja az adórendszer ezen szegmensét, míg az ESG jelentések elhalasztása csak látszólag jelent könnyebbséget a vállalkozásoknak - a bankok ugyanis
Nem mondhatni, hogy Nagy Ervinnek ritka vezetékneve van, mégis amikor a Google-ba beütöm, elsők között hozza a Jászai-díjas színművészt a találati lista. Ez persze nem véletlen, hiszen nevéhez számos ikonikus színpadi és filmszerep köthető, de a szakmai feladatok mellett egy éve egy teljesen más típusú, új kihívást is vállalt.
Shailene Woodley és Lucas Bravo hivatalossá tették kapcsolatukat az Instagramon. A sztárpárt korábban már többször látták együtt, azonban most először posztoltak közösé képeket.
A Brown Egyetem csatlakozott az Emory Egyetemhez és az Austin Egyetemhez azzal, hogy hivatalosan is Bitcoint adott a mérlegéhez – derült ki egy friss amerikai SEC-beadványból. A Providence-ben (Rhode Island) működő magánegyetem új pozíciót jelentett be a BlackRock spot Bitcoin ETF-jében (IBIT), amelyet elsőként a MacroScope piaci elemző osztott meg
Amikor egy párkapcsolat véget ér, mindenki a maga módján próbálja túlélni az érzelmi forgatagot. Míg a nők gyakran a baráti körük támogatásába menekülnek, addig a férfiak sokszor egészen más utakon járnak. Nézzük meg, mit is tesznek pontosan a férfiak szakítás után, amit némileg eltér a nőktől.