A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) internethasználati szokásokat évről évre monitorozó felmérése szerint már nem csak a vásárlásainkat, hanem a legkülönfélébb ügyeink intézését is egyre gyakrabban bonyolítjuk az interneten.
Mint a Pénzcentrum kiszámolta, nagyjából 60-72 milliárd forintba kerülhet a költségvetésnek, ha őszig tényleg minden magyar nyugdíjas 30 ezer forintos utalványt kap, amit élelmiszerre költhet majd el. A kormány az emelkedő árak elleni harc jegyében kezd ismét osztogatásba, de vajon nem lesz-e ennek túlzó hatása az amúgy se túl acélos költségvetésre
A Tisza Párt vezetője szerint koholt vádak alapján indulhat büntetőeljárás a volt vezérkari főnök ellen. Gulyás Gergely visszautasította a vádakat, szerinte mindenki egyenlő a törvény előtt.
Amikor a világ egyik legdögösebb férfija a férjed, nyilván nem hagyod a dolgokat a véletlenre. Amal Clooney három házassági szabálya meglepően emberi – és annál hatásosabb.
Egy-egy magas virágtartó az ajtónk mellett igazán látványos lehet. De amikor eljön az ideje a beültetésnek, rengeteg földre lenne szükségünk ahhoz, hogy feltöltsük. Ez pedig nemcsak nehézzé teszi a ládát (főleg, ha a föld vizes), hanem a pénztárcánkat is megterhelheti. Szerencsére azonban vannak praktikák, hogyan kitöltsük a láda alját anélkül, hog
Tizenegy uniós tagállam követeli az Eu erdőirtás elleni törvényének további halasztását és enyhítését. Mint ismeretes, ennek a kezdeményezésnek az a célja, hogy véget vessen a globális erdőirtás azon 10%-ának, amelyet az Eu-ba importált szója, marhahús, pálmaolaj és egyéb termékek fogyasztása okoz - írta a Reuters.
A nyár sokak számára a pihenés és feltöltődés időszaka, de a tartós kánikula könnyen próbára teheti a szervezet alkalmazkodóképességét. A meleg időjárás nemcsak a hőérzetet, hanem az energiaszintet és a koncentrációt is befolyásolhatja, különösen akkor, ha nem figyelünk oda a megfelelő folyadékbevitelre és tápanyagpótlásra. A tudatos táplálkozás az
Donald Trump nemrégiben elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vámok bevetetését. Az amerikai elnök elmondta: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottág elnöke hajlandónak mutatkozik az egyeztetésre a kereskedelmet illető amerikai aggályokkal kapcsolatban.
Ki ne vágyna arra, hogy otthon is olyan tökéletes pizzát süssön, mint amilyet nívós éttermek kínálnak? Ennek nincs is akadálya, ha pár fontos lépést betartunk. Rendkívül kevesen lehetnek a világon, akik nem szeretik a pizzát, és ez azért is alakulhatott így, mert se szeri, se száma annak, hányféle verziójából válogathatunk. Vannak, akik a
Kiterjesztik az 1000–2000 fős kistelepüléseken egész évben nyitva tartó italüzletek számára meghirdetett 3 millió forintos támogatást azokra a vállalkozásokra is, amelyek egy éven belül kezdték meg működésüket – tájékoztatott a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nzrt.
A szovjetek bevonulása után Ausztriáig menekült az I. honvéd huszárhadosztály, 1945-ben egy kastély kertjében ásták el a dokumentációjukat tartalmazó főzőládát, erre lelt rá Szebenyi István.
Felmentette egy bécsi bíróság hétfőn Sebastian Kurz volt osztrák kancellárt a hamis tanúvallomás vádja alól, és megsemmisítette azt a tavalyi ítéletet, amellyel nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá.
A svédországi székhelyű Volvo Cars világszerte 3000, többnyire irodai munkahelyet szüntet meg a múlt hónapban bejelentett szerkezetátalakítás részeként a magas költségek, az elektromos járművek iránti kereslet mérséklődése és a kereskedelmi tarifákkal kapcsolatos bizonytalanság miatt.
A főváros azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól és azt, hogy az iparűzési adó őszi befizetéséig az államkincstár ne inkasszálhassa a fővárost – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján.
A Magyar Cukrász Ipartestület szervezésében idén is folytatódott az Év Fagylaltja verseny országjáró „roadshow”, melynek ezúttal Hajdúszoboszló adott otthont. Az Év Fagylaltja versenyre idén öt kategóriában rekordszámú, összesen 100 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt több mint 130 féle fagylal
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a BKV-körüli botrány és a főváros csődhelyzete megmutatta, miért elengedhetetlen a fővárosi cégek átvilágítása, amelyet a kormánypártok februárban már egyszer javasoltak.
Ha azt hitted, a bevásárlás csak a hétvégi unalmas rutinfeladatok része, akkor tévedsz. A Lidl vásárlói ugyanis bebizonyították, hogy az akciós termékek bármikor felvihetik a vérnyomást.
Zavar, hogy a szobád inkább hasonlít egy szűk folyosóra, mint egy otthonos helyiségre? Néhány jól megválasztott trükkel látványos változást érhetsz el.
Drámai figyelmeztetést adott ki Karácsony Gergely: ha a főváros nem kap jogvédelmet, már szerdán leemelhetnek 12 milliárd forintot Budapest számlájáról. A főpolgármester szerint a város működőképessége került veszélybe, és vészforgatókönyv készül a közszolgáltatások leállására.
A műugró- és torna Európa-bajnokság mellett magazinműsorok színesítik a keddi programot, illetve a RangAdó Díjátadó Gálán a hétvégén véget ért OTP Bank Liga-idény legjobbjait díjazzuk.
Miközben Oroszország brutális rakétacsapásokkal eszkalálja az ukrajnai háborút, Moszkva látványosan fittyet hány a Nyugat, sőt Donald Trump reakciójára is – derül ki Demkó Attila és Anton Bendarzsevszkij biztonságpolitikai szakértők elemzéseiből. A Kreml elutasította a béke legutolsó kompromisszumos ajánlatát is, és a jelek szerint már nem bízik se
Észak-Korea letartóztatott egy negyedik tisztviselőt az új hadihajó sikertelen vízre bocsátása miatt, ami feldühítette az ország vezetőjét, Kim Dzsong Unt.