A díjakat pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone tesztpályáján Knezsik István, az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke és Palkovics László professzor, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos adta át. Együtt a győztesek a díjátadókkal. Magyar Év Autója 2025 Hét kategóriában hirdetett győztest a zsűri. Az e
Magyarországot idegen erők támadják, melyek nem a magyar nép, hanem a globalista pénzhatalom érdekeit szolgálják. A Tisza Párt és vezetője, Magyar Péter, valamint a külföldről finanszírozott média nyíltan a magyar szuverenitás ellen dolgoznak. Nézzük, miért elfogadhatatlan ez számunkra! A magyar történelem tanulsága, hogy csak akkor maradhatunk erő
A város szürke zaja és a mindennapi rohanás közepette a teraszunk gyakran a béke szigete, ahová visszavonulhatunk egy hosszú nap végén. Még ha csupán néhány négyzetméteres is a rendelkezésünkre álló tér, ez nem jelenti azt, hogy ne alakíthatnánk ki belőle egy igazán nyaralós, hangulatos menedéket. Néhány ügyes dekorelemmel és kreatív ötlettel a leg
A valóságshow-sztár, üzletasszony és joghallgató ezúttal a filmvásznon bizonyít: Kim Kardashian első alkalommal kap főszerepet egy egész estés játékfilmben, a Netflix készülő, Az ötödik kerék (The Fifth Wheel) című vígjátékában.
A Hajnal Városa spirituális videósorozat legújabb epizódja az önmagunkba vetett bizalom fontosságát és a média manipulációjának hatásait vizsgálja. Dr. Bugarin-Horváth András és Fodor Zsóka segítségével a tudatosság, önismeret és spirituális fejlődés kerül a középpontba, gyakorlati tanácsokkal kísérve.
Lengyelországban májusban durván kilőttek az almaárak. A szűkös készletek, az erős kereslet és a helyettesítő termékek piacra lépésének késése egyaránt segíti az árak emelkedését.
A motoros rendőrök szeme láttára mulasztotta el az elsőbbségadási kötelezettségét egy Ford Mondeo sofőrje Gyulafirátóton. A szabálytalanságot észlelő egyenruhás először
A VEHIR.HU Futsal Veszprém a tavalyi ezüstérmest ScoreGoal Kecskeméttel küzdhet majd a futsal NB I bajnoki címéért. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első derbijét május 31-én, szombaton 18.00 órától rendezik a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahová belépés továbbra is ingyenes!
Machine Gun Kelly először posztolt közös képet két hónappal ezelőtt született kislányával, akinek exe, Megan Fox az édesanyja. A zenész egy lapozható Instagram-posztban osztotta meg a fotót, amely azonnal meghatotta az internet népét. Most az is kiderült, hogy noha a sztárpár külön él, kislányukat továbbra is közösen nevelik, és úgy tűnik, a család
A Harvard Egyetem pénteken pert indított a szövetségi bíróságon, miután Donald Trump kormánya visszavonta az egyetem külföldi diákok beiskolázásának lehetőségét. Az ország legrégebbi és leggazdagabb felsőoktatási intézményének panasza szerint a csütörtöki döntés, amely szerint az iskola kikerül a Belbiztonsági Minisztérium hallgatói és cserelátogat
Horvátországban jelentősen csökkent a kiadott munkavállalási engedélyek száma az Idegenrendészeti törvény két hónappal ezelőtti szigorítása óta, miközben a külföldi munkavállalók 90%-a hazautalja keresetét, és minden ötödik nyugdíjig maradna az országban - írta meg a Croatia Week.
Nem sokan gondolták év elején, hogy az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonjának utolsó fordulóját a Fehérvár FC kieső helyről kezdi meg. A 18. fordulót követően még a 7. helyen álltak 8 ponttal a vonal fölött, azonban az azóta eltelt időszakban alaposan földbe álltak. Mi történt a Fehérvárral tavasszal? Milyen döntések vezettek a csapat végveszélybe so
Jön a fordulat az időjárásban Szombaton változékonyabb, gomolyfelhős időre számíthatunk, és főleg a Duna keleti oldalán alakulhatnak ki záporok. Vasárnap viszont már több napsütés várható, és szárazabb idő lesz, különösen keletebbre és a középső tájakon. A hétvégén több helyen megélénkül az északi szél, néhol akár erős is lehet. A hőmérséklet pedig
A kakaós csigánál csak a túrós batyut szeretjük jobban. A túrós batyuról azonban mindenkinek más az elképzelése, hiszen van, aki leveles tésztából kéri, más csakis a kelt verziót szereti, és persze a legmegosztóbb kérdés, hogy kell-e bele mazsola, vagy sem?
Ukrajna nem számíthat az 1991-es vagy a 2022-es határok visszaállítására, mivel Oroszország rendelkezik a háború folytatásához szükséges erőforrásokkal – mondta egy biztonságvédelmi fórumon Valerij Zaluzsnij.
Nem sokan fogadtak volna 2023 első napján arra, hogy a színész életben marad. Jeremy Renner azonban felépült és halálközeli tapasztalatait is megosztotta.
A kontakt dermatitisz a leggyakoribb bőrbetegségek közé tartozik, az ekcémák egyik sokakat érintő típusa. Elnevezése arra utal, hogy a környezetben található anyagokkal történő közvetlen érintkezés (kontakt) váltja ki a bőrtüneteket okozó gyulladásos reakciót (dermatitis).
A Pénzcentrum mai kvízén a mindennapi pénzügyi emlékezetedet kell segítségül hívnod. Emlékszel még, milyen bélyegeket lehetett kapni régen, mennyibe került egy lottószelvény 20 éve, vagy egy vonaljegy a BKV-n? Idézd fel velünk a fiatalkori emlékeidet a '90-es és 2000-es évekről, töltsd ki a nosztalgia-kérdéssort!
A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra. Ingyenes nyitóhétvégével robbantja be a strandszezont a Lupa Beach, idén immár 10. alkalommal. Budapest északi határában lévő, természetes vizű és szolgáltatáso
Megvan az érzés, amikor azzal megy el a sorozatozásra szánt időd jelentős része, hogy próbálod megtalálni a kínálatban a következő kedvenc sorozatodat? Segítünk időt spórolni az alábbi globális top 10-es listával, ami minden idők legnépszerűbb Netflix-sorozatait gyűjti össze. Nincs más dolgod, mint kiválasztani azt, amit még nem láttál, és munka ut
Amikor a lemezlovas és az énekesnő összeáll, abból csak jó dolgok születnek. Lotfi Begi és Rúzsa Magdi ezúttal egy közös szerzeménnyel szeretné berúgni a nyár ajtaját.