2025. május 23. péntek

máj. 23
11:15
Német cégtől szerezhet lehallgatásra is alkalmas eszközöket Oroszország (Portfolio)
Egy német techcég leányvállalati hálóján és köztes államokon keresztül játszhatott át lehallgatásra is alkalmas eszközöket a szankciók alatt álló Oroszországnak. A vállalat azzal védekezik, hogy a technológiát még a tiltások élesedése előtt értékesítette, de valójában pontosan tudhatták, hogy az átadásra is vonatkozik a határidő, és azóta is altern
máj. 23
11:15
Lázár soha nem tapasztalt még olyan "elképesztő gyűlölködést", mint amilyennel miskolci fórumán szembesült (444.hu)
Szerinte egy százfős csoport verekedést akart provokálni, és az volt a cél, hogy ne mondhassa el, amit akart.
máj. 23
11:15
Ez fájhat: akár meg is vonhatják Magyarország uniós szavazati jogát (ATV)
Magyarország uniós szavazati jogának esetleges megvonásáról is tanácskoznak néhány napon belül az Európai Unióban.
máj. 23
11:15
Csen Ven-csinggel tárgyalt Orbán Viktor (hirado.hu)
A Kínai Kommunista Párt Központi Politikai és Jogi Bizottságának titkárát fogadta a miniszterelnök.
máj. 23
11:15
Csen Ven-csinggel tárgyalt Orbán Viktor (hirado.hu)
A Kínai Kommunista Párt Központi Politikai és Jogi Bizottságának titkárát fogadta a miniszterelnök.
máj. 23
11:15
Orbán Viktor Budapesten fogadta Csen Ven-csinget (vg.hu)
A kormányfő a magyar–kínai kapcsolatok stabilitását emelte ki.
máj. 23
11:15
Fördős Zé új műsort vezet– indul az Ingatlanvadászok az RTL+ Premiumon! (Márkamonitor)
Június 2-án dupla epizóddal startol az Rtl+ Premiumon az Rtl vadonatúj, minden hétköznap jelentkező reality show-ja, az Ingatlanvadászok.   Fördős Zé nemcsak a konyhákat nézi meg az ingatlanokban. A népszerű műsorvezető eddig még nem látott környezetben lesz látható az Rtl+ Premiumon. Az Ingatlanvadászokban az a cél, hogy mindenki “jól lakjon"! Aki
máj. 23
11:15
Orbán Viktor: Ukrajna szivacsként fogja felszívni az összes pénzünket, ha beengedjük az EU-ba (BorsOnline)
A Voks 2025 fontosságára hívta fel a figyelmet.
máj. 23
11:15
Ügyeskedés német módra (Magyar Hírlap)
A Kontron 2023 végére több millió dollár értékű technológiát szállított Oroszországba.
máj. 23
11:15
Felfedeztek egy új, ismeretlen bolygót a Naprendszerben! (Rakéta)
A rejtélyes 9-es bolygó létezésének az esélye ezzel a felfedezéssel viszont inkább csökkent.
máj. 23
11:15
Mi lenne jobb, kedvezőbb Orbánnak (Mandiner)
Nem azt mondom, hogy "Orbán Viktornak át kell adnia a miniszterelnök-jelöltséget", de azt igen, hogy az idő és a politikai helyzet kezd megérni ennek a kérdésnek a feltételére.
máj. 23
11:15
Slot elmondta, Szoboszlainak kivel kell megharcolnia a helyéért a jövőben (Magyar Nemzet)
Alexander-Arnold búcsújával kapcsolatban lila szemetesekhez hasonlította magát a Liverpool edzője, aki Jürgen Kloppról is bejelentést tett.
máj. 23
11:15
Csaknem hárommilliárd forint áfát csalhattak el – a NAV felszámolt egy bűnszövetséget (Telex)
16 helyszínen tartottak házkutatást.
máj. 23
11:15
Brutális baleset miatt bénult meg a közlekedés a csepeli HÉV vonalon (naphire.hu)
Baleset miatt a teljes vonalon nem jár a H7-es HÉV.
máj. 23
11:15
Kocsis Máté valótlanságot állított az átláthatósági törvényről (Media1)
A Fidesz frakcióvezetője azt írta a Facebookon, hogy „a közélet átláthatóságáról szóló” törvénytervezet nem vonatkozik az influenszerekre. Csakhogy, amint arra egyre többen rámutatnak, a törvénytervezet szövege homlokegyenest ellentmond a kormánypárti politikus állításának és igenis kiterjed a véleményvezérekre.
máj. 23
11:17
Bányabaleset: több százan rekedtek a föld mélyén Dél-Afrikában (vg.hu)
Csaknem háromszázan rekedtek egy aranybánya mélyén Dél-Afrikában.
máj. 23
11:17
Tizenkét éves lány végzett magával Gödöllőn (Magyar Hírlap)
Sokat sírt az iskolában.
máj. 23
11:21
Forgalomkorlátozásra kell számítani: durva baleset történt, a mentők már a helyszínen (BorsOnline)
Két autó ütközött össze Nyirád térségében péntek reggel.
máj. 23
11:21
Pedro Pascal is beugrott Ana de Armas és Keanu Reeves világpremierjére (Blikk)
Május 22-én Londonban tartották a John Wick spinoffjaként beharangozott Balerina című film világpremierjét, amelynek a Cineworld Leicester Square adott otthont. Az eseményen felvonult a színészgárda színe-java – Keanu Reeves, Ana de Armas, Norman Reedus, Ian McShane, Catalina Sandino Moreno és Sharon Duncan-Brewster, mellettük ráadásul a chilei szá
máj. 23
11:21
"Nem hittem a szememnek" – Harry herceg újabb radikális lépésre szánta el magát Meghan miatt (BorsOnline)
Meghan Markle nagyon büszke a férje tevékenységére.
máj. 23
11:21
Samantha Jones életbölcsességei — Kövesd a Szex és New York ikonikus karakterének tanácsait (Life)
Ha valaha is érezted magad bizonytalannak, ha kerested az önbizalmad vagy csak egy kis inspirációra vágysz, ez a cikk neked szól – íme a 10 legütősebb Samantha-idézet!
máj. 23
11:21
Vonatok törlése és akár százhúsz perces késés (Magyar Hírlap)
Az utasok tiltakoznak.
máj. 23
11:21
Orbán Viktor miniszterelnök Csen Ven-csinggel tárgyalt Budapesten (Demokrata)
A kihívásokkal teli világgazdasági környezetben felértékelődik a magyar-kínai kapcsolatok stabilitása.
máj. 23
11:21
A Mariana-árok túloldalán méreg a libsi békesség (Demokrata)
Muri Enikő megtapasztalhatta, milyen is lenne az a könnyeket fakasztó, együttérző és elfogadó balliberális szeretetország.
máj. 23
11:21
Megkezdődtek a tárgyalások, ennyiért adhatják el a pornográf platformot (Forbes)
Az Onlyfans tulajdonosa nagyjából 8 milliárd dollárért adhatja el a platformot egy befektetői csoportnak.
máj. 23
11:21
Meghalt Marina von Neumann (Magyar Nemzet)
A Marslakó lánya.
máj. 23
11:21
E-bike túrák könnyedén – óriási akció a Bergusonnál! (Telex)
Elektromos bringák túrázáshoz és ingázáshoz – akár 37% kedvezménnyel. Használd a telex2025 kuponkódot, és a házhoz szállítást ajándékba kapod!
máj. 23
11:21
Mit tenne, ha kapna plusz öt életévet? A kutatok szerint ezt! (EgészségKalauz)
Akadnak, akik szépirodalmat olvasnának kifulladásig, mások a bolygót mentenék meg, egyesek pedig több időt fordítanának a szerelemre.
máj. 23
11:23
Rosé, de nem bor (Magyar Nemzet)
A sörösök is megirigyelték a rózsaszínt és most már Magyarországon is kapható többféle "rosé" sör. De mi is ez valójában?
máj. 23
11:24
Bánhegyi Zsófia az Év Európai Marketingszakembere (Kreatív Online)
A European Marketing Confederation által alapított European Marketer of the Year 2025 elismerést nyerte el a magyar szakember.
máj. 23
11:24
Ha 100 évig akarsz élni, ezt a négy dolgot soha ne hagyd ki az életedből (Metropol)
Ezt javasolja a szakértő.
máj. 23
11:24
Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai alapján (Adózóna)
4 millió 666 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék – írja honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 23
11:24
A BMI-adatok ellenére estek az amerikai hozamok (ProfitLine)
Az amerikai költségvetési hiány- és adósságpálya fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak enyhültek tegnap. Így a vártnál érdemben jobb, a gazdasági növekedés gyorsulását jelző amerikai beszerzésimenedzser-indexek ellenére csökkentek az amerikai kötvényhozamok a megelőző napok gyors emelkedése után.
máj. 23
11:25
Megtorpanhat az áremelkedés az ingatlanpiacon, ekkortól számíthatunk rá (Magyar Nemzet)
Megtorpanhat az ingatlanok árának emelkedése.
máj. 23
11:27
Nagy elbocsátási hullám még nincs, de nőtt az inaktivitás (Piac és Profit)
2 éves mélypontra esett a foglalkoztatottság áprilisban.
máj. 23
11:27
Őrangyalod próbál szólni: 3 jel, amivel figyelmeztet, ha nehéz időszak közeleg (Blikk)
Lehet, hogy nem látod őket, de sosem vagy egyedül.
máj. 23
11:27
Bizony a Vasúttörténeti Parkban is lesz gyereknap - ingyenes programok (Infostart)
Idén is kétnapos programsorozattal várják a családokat a Gyermeknapon a Vasúttörténeti Parkban.
máj. 23
11:27
Egy gyilkos vírus miatt 5 tonna hal pusztult el a Velencei-tóban – Íme a részletek (Blikk)
Vírusos fertőzés miatt pusztulhatott el több mint 5 tonna ezüstkárász a Velencei-tóban az elmúlt időszakban, erre következtetnek az esetet kivizsgáló szakemberek – tudta meg a Blikk. Dérer István, a Magyar Országos Horgászszövetség főigazgatója ismertette kérdéseinkre az eddigi eredményeket.
máj. 23
11:27
Török Gábor szerint lassan fel lehet tenni a kérdést, Orbán Viktor lesz-e a Fidesz miniszterelnök-jelöltje jövőre (444.hu)
Egy Lázár Jánosról készült képpel illusztrálta a posztját.
máj. 23
11:27
"Ha valaki képes főtáblára kerülni, az ő" - Szilágyi Áron fontos versenyre készül (Ripost)
Szilágyi Áron formája napról napra javul.
máj. 23
11:27
Mi történt Brad Pitt hajával? Új frizurát villantott a sármos színész (Glamour)
Brad Pitt új frizurát villantott, megszabadult eddig megszokott fürtjeitől, a rajongók pedig azt találgatják, vajon mi lehet a változás oka? Új szerep, magánéleti dolgok, vagy csak stílusváltás mellett döntött a színész?
máj. 23
11:27
Bánhegyi Zsófia az Év Európai Marketingszakembere (Márkamonitor)
Az európai marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation, amelynek a Magyar Marketing Szövetség is tagja, bejelentette a European Marketer of the Year 2025 verseny győztesét. Az elismerést idén Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke, a Szerencsejáték Zrt. volt kereskedelmi igazgató
máj. 23
11:27
Muri Enikő Magyar Péterről: Néha örülök annak, ahogy viselkedik, jó azt látni, hogy az alulnál is van még lejjebb (SzMo)
Az énekesnő a Patrióta műsorában azt is mondta, hogy "nekünk rohadtul elegünk van már abból, hogy csak az létezik, amit a másik oldal mond."
máj. 23
11:27
Elképesztő, mi szakította meg Magyar Péter országjárását, rendkívüli helyre tévedtek be (Promotions)
Erre senki nem számított a menet részvevői közül.
máj. 23
11:27
Orbán Viktor Csen Ven-csinget fogadta Budapesten (Magyar Hírlap)
Új szintre léptek a kínai–magyar gazdasági kapcsolatok.
máj. 23
11:27
Lavina indult a botrányos ügyben: Szijjártó Péter fórumán is részt vett a gyermekeket abuzáló férfi (Nyugati Fény)
Egyre több részlet derül ki.
máj. 23
11:27
Ellenőrzik a földeket: gyomos vagy jogszerűtlenül használt területekre vadásznak (Magyar Mezőgazdaság)
A kormányhivatalok megkezdték a 2025. évi határszemle ellenőrzések végrehajtását. A törvény értelmében a földet a művelési ágnak megfelelő termeléssel kell hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül megakadályozni a gyomnövények megtelepedését.
máj. 23
11:27
"A szöges ellentétét tapasztaltam" − szívbemarkoló vallomást tett Benedek Tiborról egykori játékosa (Magyar Nemzet)
A 24 évesen visszavonuló Konarik Ákos megrázó őszinteséggel beszélt a legendás vízilabdázó betegségéről és intelmeiről.
máj. 23
11:27
Török Gábor: Kezd megérni a kérdés, hogy Orbánnak át kell-e adnia a miniszterelnök-jelöltséget (Telex)
A politikai elemző nem tartja valószínűnek, hogy Orbán Viktor ezt most megtenné.
máj. 23
11:27
A születési sorrended szerint ilyen pár illik hozzád (Bien)
A pszichológusok régóta kutatják a születési sorrend hatásait az emberi kapcsolatokban, különösen a szerelmi viszonyokban. Vajon tényleg befolyásolja, hogy elsőként, középsőként vagy éppen egykeként látjuk meg a napvilágot, hogy mennyire leszünk összhangban a párunkkal? Ahogy egyre mélyebben vizsgálódunk, érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel az

Keresés