2025. május 23. péntek

máj. 23
8:51
Mocorog a forint, de még korai aggódni (Portfolio)
Csütörtökön a gyengülés felé mozdult el a forint az euróval szemben, azonban továbbra sem tört ki az elmúlt napok szűk sávjából. A dollár megint gyengül, ez pedig akár jó hír is lehet a forint számára.
máj. 23
8:51
Balogh Tamásné keményen beleállt Szolnoki Szabolcsba: "Ez a lány egész életére meg lesz bélyegezve" (BorsOnline)
A Séfek Séfe sztárja úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül a Házasság első látásra Szabijának új kapcsolatát.
máj. 23
8:51
Orbán Viktor: Ukrajna hosszabb távon egymilliós hadsereget akar fenntartani (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjút, amelyben ismertette a kormányzati döntéseket.
máj. 23
8:51
"Vegyék el az összes pénzt!" – újabb támadás készül Magyarország ellen (Mandiner)
Huszonhat európai parlamenti képviselő kérte Magyarország uniós támogatásainak teljes felfüggesztését a jogállamiság romlására hivatkozva, többek között a Pride és a szuverenitási törvény miatt.
máj. 23
8:51
Habony Árpád nagy bizniszbe szállt be csöndben (Forbes)
Katonai repülőgépeket gyártó cseh cégbe szállt be Habony Árpád. A hadiipari vállalattól a Magyar Honvédség is rendelt kiképző- és felderítőgépeket. Mi történt? Habony Árpád is tulajdonrészt szerzett a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-ben, amelynek közvetve többségi, 61 százalékos résztulajdona van a csehországi Aero Vodochody repülőgépg
máj. 23
8:51
Ezekben az esetekben kérheted a nyugdíj újraszámítását (Haszon.hu)
Két esetben kérhető a nyugdíj újraszámítása - írja Farkas András nyugdíjszakértő hírlevelében. Melyek is ezek?
máj. 23
8:53
Megindultak az elbocsátások Magyarországon? (Portfolio)
Két éve nem volt olyan alacsony a foglalkoztatottak száma, mint idén február és április között, mindeközben azonban a munkanélküliség csak kissé emelkedett. Úgy tűnik, a munkaképes korú népesség létszámának csökkenése egyre effektívebb korlátjává válik a munkaerőpiacnak.
máj. 23
8:53
Elkeserítő számokat közöltek az ukránok (Magyar Hírlap)
Folyamatos távozás.
máj. 23
8:54
Balázs Andi szívszorító vallomást tett a nehézségeiről (Metropol)
Balázs Andi szorongásról és félelmetes helyzetekről vallott.
máj. 23
8:57
A munkanélküliek harmada több mint egy éve nem talál munkát (Menedzsment Fórum)
2025 áprilisában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 666 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 215 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.
máj. 23
8:57
103 ezer külföldön dolgozóról tud csak a KSH (Privátbankár)
2025 áprilisában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 666 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 215 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.
máj. 23
8:57
Itt a rongyrázós F1-futam - sport a tévében (Infostart)
Kezdetét veszi az NB I búcsúfordulója, de jön még bringa, küzdősport, motorok, tenisz és golf is.
máj. 23
8:57
Szegedi Erika: az égiek most segítik a pénzügyeidet (Ripost)
Eljött a nagy lehetőségek időszaka a főboszorkány szerint.
máj. 23
8:57
Modric mindent megtett, hogy meggyőzze a Real Madridot, de a klub nemet mondott (Player)
Madridi források szerint Luka Modric maradt volna, de a Real Madrid másként döntött.
máj. 23
8:57
Behúzta a féket a munkaerőpiac, ismét nőtt a munkanélküliség (vg.hu)
Áprilisban 4 millió 666 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék.
máj. 23
8:57
Botrányosan viselkedett egy magyar étteremben a hollywoodi sztár: mindenbe és mindenkibe belekötött (Life)
Attól, hogy valaki világhírű és sokan rajonganak érte, még nem biztos, hogy kedves ember, és még viselkedni is tud. Nicolas Cage-nek sem ment, amikor egy ismert haza étteremben járt. Az élő fába is belekötött.
máj. 23
8:57
Kiderült, mi történt az AFU parancsnokságán az Iszkander-támadás után (Magyar Hírlap)
Nem várt probléma ütötte fel a fejét.
máj. 23
8:57
Rehlko motorújdonságok a Bauma 2025 kiállításon (GépMax)
A Rehlko új motort, kenőanyagot és hűtőfolyadékot mutatott be a Bauma 2025-ön, a fenntartható gépesítés jegyében.
máj. 23
8:57
"Nagyon irigylem Bognár Györgyöt" – a volt szövetségi kapitány nem érti, mi folyik Újpesten, és a mai futballban már nem akar vezetőedző lenni (Mandiner)
A szakember úgy véli, a magyar edzők semmivel sem rosszabbak, mint azok a külföldiek, akiket a magyar klubok meg tudnak fizetni.
máj. 23
8:57
3 dolog, ami növeli a rokkantságot okozó stroke esélyét (Bien)
A stroke szó hallatán sokan egy hirtelen jött rosszullétre gondolnak, ami bár ijesztő, mégsem mindig végzetes. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és sajnos gyakran kegyetlenebb.
máj. 23
9:03
Ez lesz a következmény? Komoly tiltást kaphat ma az MNB (ATV)
A jogi személyekről, a jövő évi költségvetés megalapozásáról, az adószabályokról és az MNB-ről szóló törvény módosításáról is tárgyal pénteki ülésén az Országgyűlés.
máj. 23
9:03
Xiv. Leó korábbi személyi edzője elárulta, hogy viselkedik a pápa, amikor nem látja a nyilvánosság (Femcafe)
A 26 esztendős Valerio Masella éveken át volt Xiv. Leó személyi edzője, de csak nemrégiben jött rá, hogy a későbbi pápa is az ügyfelei közé tartozott.
máj. 23
9:03
Hamilton belelendült a filmezésbe: három saját forgatókönyvön dolgozik (m4sport.hu)
Ő már hónapokkal ezelőtt látta az eredményt, sőt, az oda vezető utat is nyomon követte. Lewis Hamilton izgatottan ült be az F1 című film szerdai vetítésére – és elárulta, már három saját forgatókönyve is van.
máj. 23
9:03
A XXI. század 5 legjobb sci-fi sorozata (Igényesférfi.hu)
Az elmúlt 25 év legkiválóbb sci-fi sorozatai, kifejezetten azokra a produkciókra összpontosítva, melyeket nem annyira a fantasy-re hajazó stílus, hanem inkább a társadalomtudatos-filozofikus megközelítés jellemez.
máj. 23
9:03
Szoboszlai a Real Madridban? Megkezdődött a helycsinálás a spanyolok keretében (Promotions)
Súlyos döntés született, a Real Madrid a magyar válogatott csapatkapitányával felfrissülhetne.
máj. 23
9:03
Harmadik országbeli import: veszélyben a magyar mezőgazdaság (Agrárágazat)
A harmadik országbeli olcsó import ellehetetleníti a magyar mezőgazdaságot, és veszélyt jelenthet a fogyasztókra is.
máj. 23
9:03
Elit egyetemet büntet Trump, a külföldi diákok és kutatók isszák meg a levét (Forbes)
Trumpék megtiltják a Harvardnak, hogy külföldi diákokat vegyen fel, mert szerintük az egyetem terroristapártoló. Mi történt? Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben terroristapártoló tevékenység miatt – írja az MTI az amerikai belbiztonsági minisztérium csütörtöki bejelentése alapján. Az intézked
máj. 23
9:03
Így kerülné meg Ukrajna Magyarországot az EU-csatlakozási folyamatban (Mandiner)
Az ukránok szerint van megoldás a magyar vétó kikerülésére.
máj. 23
9:03
Üzbegisztán mellett Kazahsztánnal is tárgyalt a kormány egyik kedvenc csúcsvállalata (Telex)
Kazahsztán és a 4iG a műholdas kommunikáció, a távértékelés és a digitális infrastruktúra területén megvalósítható befektetési és technológiai együttműködésekről egyeztettek.
máj. 23
9:03
Embertelen hőség csapott le Irakra: közel 50 fok volt, több ember meghalt (naphire.hu)
Negyvenkilenc Celsius-fokot mértek csütörtökön Irak több déli régiójában. A meteorológiai szolgálatok szerint ez az eddig mért legmagasabb hőmérséklet idén. A hőség két kadét halálát okozta, akik a napon való tartózkodás után kiszáradtak.
máj. 23
9:03
Újabb együttműködési lehetőségek: a Széchenyi István Egyetemre látogatott Csehország nagykövete (Helló Sajtó!)
A Széchenyi István Egyetem képzési és kutatási tevékenységével, nemzetköziesítési törekvéseivel, valamint az együttműködési lehetőségekkel ismerkedett a győri campuson napokban tett látogatásán Eva Dvořáková, Csehország magyarországi nagykövete. A diplomata elismerően szólt az intézmény stratégiájáról és fejlődéséről.
máj. 23
9:03
Az ország kétharmada fellélegezhet, a többin ma is zivatarok érkeznek, viharos lökésekkel és jégesővel (Magro)
Pénteken komoly frontok alakítják időjárásunkat: erős szelek, széles körű esőzések és végül zivatarok érkeznek, melyek helyenként viharos lökésekkel és jégesővel tarkíthatják a napot.
máj. 23
9:09
Egy friss jelentés szerint lassan, belülről iszlamizálják a francia államigazgatást (Infostart)
Magas beosztású francia köztisztviselők jelentése szerint a Muzulmán Testvériség beszivárgó stratégiát alkalmaz, hogy kiterjessze befolyását az iskolákra, önkormányzatokra és más közintézményekre. A dokumentum alapján ez a taktika különbözik a korábbi szeparatista megközelítéstől, mivel a cél nem párhuzamos társadalom építése, hanem a meglévő köztá
máj. 23
9:09
Ömlik a pénz Görögországba – jól alakulnak az idegenforgalmi bevételek (vg.hu)
Elsősorban az unión kívüli országokból érkeztek turisták költései nőttek.
máj. 23
9:09
Kiderült az EU Északi Áramlat elleni szankciókra vonatkozó terve (Magyar Hírlap)
Az intézkedések az új, 18. szankciócsomagban szerepelnek majd.
máj. 23
9:09
Továbbbra is magas szinten áll a foglalkoztatási ráta (Magyar Nemzet)
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,673 millió fő volt.
máj. 23
9:09
Elfogytak a tavalyi hagymakészletek, idei pedig még nincs: mi lesz így? (Agrárszektor)
Nem lesz zökkenőmentes az idei hagymára való átállás Ausztriában. Már most elfogytak a tavalyi termésű belföldi készletek, és június közepénél hamarabb nem kerülnek piacra az idei tételek.
máj. 23
9:15
Egy év alatt 32 ezerrel csökkent a munkavállalók száma Magyarországon (Infostart)
2025 áprilisában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 666 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
máj. 23
9:15
Egy hete Szijjártó fórumán is ott volt az ivádi pedofil, mostanra azonban elbujdokolt a polgármesterrel együtt (444.hu)
Az ivádiak szerint a falu vezetője fogja "elvinni a balhét", amiért a pedofilbotrányban megtépázott Fidesz rendezvényének közönségébe egy pedofilt vitt magával. Pedig szerintük azok, akik ott ültek vele, "mind tudták Tamás múltját".
máj. 23
9:15
Orbán Viktor már azzal magyarázza az átláthatósági törvényt, hogy "ukránbarát propagandahálózat" működik Magyarországon (SzMo)
A miniszterelnök szerint a technikai kérdésekről lehet vitatkozni, de a abban, hogy aki politikával foglalkozik Magyarországon, ne fogadhasson el külföldről pénzt, mindenkinek egyet kellene értenie.
máj. 23
9:15
Örülhet, akinek LG tévéje van (MMonline)
A tavalyi ‘Streaming’ hetek sikere után az LG idén még több kedvezményt kínál a nézőknek május 19. és június 30. között. A kampány keretében az LG okostévé-tulajdonosok 42 országban, köztük Magyarországon is számos ingyenes vagy kedvezményes streaming tartalmakhoz juthatnak hozzá a legnépszerűbb tartalomszolgáltatók felületein.A kedvezmények a 2019
máj. 23
9:15
Orbán Viktor: Ukrán összeköttetésekkel rendelkeznek a magyar ellenzéki pártok (Demokrata)
"Egy háborúpárti, ukránbarát propagandahálózat működik Magyarországon."
máj. 23
9:15
Tönkremenő termelők, megtévesztett vevők (Mezőhír)
A harmadik országbeli import új kihívásokat hoz az agráriumban, miközben a hazai termelők és fogyasztók is nehéz helyzetbe kerülhetnek.
máj. 23
9:15
Meloniék vezetésével kilenc tagállam ugrott neki az Európai Bíróságnak (Mandiner)
Nagyon elegük van a bűnöző migránsokból, és abból, hogy nem lehet őket kirakni a hazájukból.
máj. 23
9:15
Szijjártó fórumán is ott volt a korábban pedofíliáért elítélt ivádi férfi (Telex)
A külügyminiszter fórumán csak meghívottak vehettek részt.
máj. 23
9:15
Az ukránok terve megtorpedózza a rezsicsökkentést (vasárnap.hu)
A fűtésszámla a négyszeresére, az áramszámla pedig a kétszereresére nőne a magyar családoknak, ha az ukránoknak sikerül keresztülvinnie azt a tervet, hogy az európai uniós tagállamoknak ne lehessen Oroszországból gázt és olajat vásárolnia – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Vikto
máj. 23
9:15
Több szekcióülésen vehettek részt a diákok Egyetem-Tér-Gyula eseményen (Gyulatelevízió)
A Szegedi Tudományegyetem, a Gyulai Tankerületi Központ és az Erkel Ferenc Gimnázium közös tudománynépszerűsítő programjára immár harmadik alkalommal is több százan diák érkezett a művelődési házba. Az esemény az általános és a középiskolás diákokat szólítja meg, melyen a régió intézményei mellett a határon túlról, Aradról, Ditzingenből és Budrió
máj. 23
9:21
Öntözd a növényeket főzővízzel, megdöbbensz az eredményen (Mindmegette)
Ha nincs lehetőséged komposztálni, vagy szeretnél spórolni a kerti kiegészítőkön, ez az egyszerű, mégis hatékony módszer neked való lehet. A főzővíz tökéletes alternatíva, próbáld ki, és figyeld, hogyan hálálják meg a növényeid az extra törődést!
máj. 23
9:21
Ezen a napon tör be a forróság az országba, érkezik az igazi nyár (Blikk)
Itt az időjárás-előrejelzés!
máj. 23
9:21
Ez már nem sci-fi: megnyílt Magyarország első hibrid okosboltja, személyzet nélkül is tud működni (Portfolio)
A Coop Szeged üzlethálózatában megkezdte működését Magyarország első automata hibrid okosboltja, amely a 247 Shop alkalmazásban érhető el – közölte a cég.

Keresés