A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Yettel idén újszerű, szoros együttműködés keretében hozza el a már korábbi években kedveltté vált Múzeum+ programsorozat estéit, illetve a Múzeumok Éjszakájára is önálló programot biztosít. A mobilszolgáltató új fejlesztéssel bizonyos műalkotásokból egy pillanat alatt mémeket varázsol.A legutóbbi
A gyártás hatékonyságának új szintjére lépett az amerikai Waymo azzal, hogy a robottaxijai rögtön azután szolgálatba állnak, hogy elkészültek a helyi gyárban. Az önvezető autók teljesen önállóan hagyják el a
Egy vicces megjegyzés miatt került reflektorfénybe Peter Jurčovič, a TV JOJ időjósa, aki élő adásban chemtrail-összeesküvésre utaló kifejezést használt. A komment hatalmas visszhangot keltett, és a televízió vezetősége vizsgálatot indított az ügyben.
Az első benyomás nemcsak embereknél számít, hanem otthonunknál is. Egy ápolt, kreatívan kialakított előkert nemcsak a vendégeket bűvöli el, de téged is jó érzéssel tölt el minden alkalommal, amikor hazaérsz. Ha inspirációra vágysz a saját előkerted megtervezéséhez, most mutatunk 10 csodás példát!
A foghúzás az egyik leggyakrabban végzett fogászati beavatkozás, amely után a gyógyulási idő és annak minősége jelentősen befolyásolja a páciens közérzetét és életminőségét. Mindenki gyors és problémamentes gyógyulást szeretne.
Van egy kb. 12 éves Ceglédi óriás barackfám, amit ugyan permeteztem virágzáskor, de évek óta megtámadja a monília. Elkövettem sajnos azt a hibát, hogy nem metszettem le róla a beteg részeket. Idén már kihajtani is alig akart, bár tele volt virággal. Mit lehet tenni egy ilyen fával? Megmenthető vagy ki kell vágni? Érdemes erősen visszavágni, hátha m
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás fontosságát: egy jól kialakított rutin és egy pihentető éjszaka jó hatással lehet a mentális és a fizikai állapotunkra egyaránt. Egy új kutatás szerint azonban az alvás túlzásba is vihető, aminek akár komoly negatív következményei lehetnek.
Sokan szoktak olvasni vagy telefonozni a vécén, ám ez az időrabló szokás a kutatások szerint nemcsak egészségtelenül hosszú, hanem akár aranyér kialakulásához is vezethet.Az amerikai Digestive Diseases Week (DDW) 2025-ös konferenciáján bemutatott felmérés szerint azok, akik rendszeresen használják a telefonjukat a vécén, 46%-kal nagyobb eséllyel kü
A gyerekek körében egyre elterjedtebb, hogy ártatlannak tűnő emojik segítségével kommunikálnak – ám ezeknek a szimbólumoknak gyakran sokkoló, rejtett jelentése is van, amelyről a legtöbb szülő mit sem sejt.
Delegációk közlekedése miatt 2025. május 22-ig megváltozik a forgalmi rend Budapesten. Sok helyen parkolási korlátozások is lesznek. A Türk Tanács budapesti találkozójára érkeznek a delegációk. Összeállításunkban minden információ megtalálható.
Denzel Washington (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) az idei cannes-i filmfesztiválon meglepetésszerűen megkapta az Arany Pálmát (lásd a videót idelent), amelyet Thierry Frémaux fesztiváligazgató a filmművészethez való jelentős hozzájárulása elismeréseként ítélt oda, írja a The Wrap.
Az idei május nagy részében az ilyenkor szokásosnál több fokkal hidegebb, és szárazabb időben volt részünk, ami épp az ellenkezője a mezőgazdaság számára ilyenkor optimális időjárásnak. Még a múlt pénteken is többfelé fordultak elő talajmenti fagyok, de északon és a hidegre hajlamosabb alföldi tájakon két méteres magasságban is fagyott, ami tovább
A Predator rajongói idén örömünnepet ülhetnek, hiszen nem elég, hogy kapnak egy animációs filmet, melyben a galaktikus vadász vikingekkel, szamurájokkal és világháborús pilótákkal harcol, de ősszel érkezik még egy élőszereplős film is.
Oravec Ticiána és Péter épp kettesben ebédelnek, amikor Köllő Babett üzenetet küld a Határtalan szerelem párkeresőjének. Az üzletasszony döbbenten mondja el Péternek, hogy már nem sokáig lesznek kettesben. Nem is kell várniuk, ugyanis megérkezik Iván. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, ahol kiderül, hogyan alakult a többszereplős randevú.
A kormánypárt ellehetetlenítené a szabad sajtót és a civileket, de a saját oldalán hirdeti, hogy "a támogató magyar állampolgárok" külföldről is utalhatnak neki. De hogyan ellenőrzik, hogy a jótékonykodó valóban magyar állampolgár?
A balatoni fagyiszezon kezdetétől visszhangosak az utóbbi hetek. Alighogy megválasztották a Balaton fagyiját, újabb szenzáció látott napvilágot a tó mellett: egy fagyizó előállt a tücskös fagyival.
Az Orlen Unipetrol az északnyugat-csehországi Litvinov-Zaluzi üzemében található „Polipropilén 2” vezérlőtermének teljes korszerűsítését végzi. A projekt központi elemét az a három korszerű ABB munkaállomás konzol (EOW-Extended Operator Workplace) alkotja, melyek a korábbi kezelőállomás kialakítást váltják fel.
Az #egészenén kampány ernyője alatt hét beszállító partnerének együttműködésével május 15-én rendezte meg ikonikus szépségnapját a dm. A dekorkozmetikumok arra hivatottak, hogy kiemeljék vásárlóink egyedi szépségét és segítsék önkifejezését. Az esemény célja az volt, hogy a színes programokon keresztül ösztönözze, kreativitásra sarkalja a látogatók
Karácsony Gergely főpolgármestert kérdeztük a BKV-vezető menesztéséről, a Rákosrendező körüli kormányzati tárgyalásokról, a Pride jövőjéről és arról, hogy mit tehet az EU az ellehetlenítési törvény ellen. Részlet a maratoni élő műsorunkból.
Kábítószereket ragasztottak egy macska testére egy Costa Rica-i börtön közelében, ahol a rendőrség akkor szúrta ki az állatot, amikor az felmászott egy fára a börtön területén. Az eset ismét rávilágít arra, hogy a fogvatartottak milyen kreatív módszerekkel próbálják bejuttatni a drogot az intézménybe.
Frank Morris és az Anglin testvérek leleményes szökéséről a mai napig legendák keringenek. Miután elhagyták a börtönt, soha többet nem látták őket, de 2013-ban állítólag az egyikük levelet küldött a hatóságoknak.
A brit fintech óriás, a Revolut bejelentette, hogy a következő három évben több mint egymilliárd eurót fektet be Franciaországban. A vállalat célja, hogy megerősítse jelenlétét a nyugat-európai régióban. A cél érdekében új párizsi központot és legalább kétszáz új munkahelyet hoz létre, miközben elindítja kérelmét a franciaországi banki engedély meg
Mindenki vágyik egy kis pihenésre a tengerparton, de sokan gondolják, hogy ez csak egy vagyonért lehetséges. Pedig léteznek Magyarországhoz közel eső helyek, ahol az álmok valóra válhatnak anélkül, hogy megtörnék a bankot. Íme öt tengerparti úti cél, amelyek megfizethetők, de mégis csodálatos élményt nyújtanak.
Kompakt, biológiailag lebomló akkumulátort hoznának létre tudósok egy gomba fonalaiból. Svájci tudósok szerint a hasított kopoltyúgomba extracelluláris mátrixa lehet a jövő zöld akkumulátorainak kulcsa.
A délközép-franciaországi naperőmű egy korábbi hulladéklerakó helyén, fenntartható fa szerkezeteken működve helyi közösségi fogyasztást és lien valutában történő áramértékesítést ötvöz.
A szomszédban különös volt éppen most arról előadást hallgatni egy tech fesztiválon, hogy az üzleti befektetők is kezdik felfedezni a médiát. A ViennaUP fesztiválon jártunk Bécsben, ahol a monumentális városházán, az osztrák rádiózás legfontosabb épületében és kis specialty kávézókban a startup világ fontos szereplőivel is találkoztunk. A ViennaUP
Dél-Afrika egy távoli völgyében, ahová csak légi úton lehet eljutni, örvendetes felfedezést tettek tudósok: egy kihaltnak vélt gekkófaj - melynek létezése is kérdéses volt - került elő.