A Telex videóriporterei elmondják, ki a legkészségesebb fideszes, milyen újságíró-elhárító technikákkal kell megküzdeniük, és mit lehet tenni, amikor egy hosszú felkészülés után elhajtanak, nem válaszolnak vagy személyeskednek. Videóinterjú.
A színész életmódja a halált is zavarba hozza. Négy alkalommal jelölték Oscar-díjra, de egyszer sem nyert. A filmjei viszont világszerte több mint 12 milliárd dollárt hoztak a mozikban.
Idén még nehezebb helyzetbe kerültek a katások a várható nyugdíj szempontjából. A jelenlegi feltételekből kiindulva 40 év katás munkaviszony után mindössze 29 446 forintos nyugdíjra számíthatnak – számolták ki a Grantis szakértői, derül ki a Grantis sajtóközleményéből.
A tavaly tavasz óta eltelt egy év alatt 56-ról 59 százalékra nőtt azok aránya, akik személyesen érintetté váltak valamilyen, az elektronikus pénzforgalomhoz kapcsolódó visszaélési kísérletben, és 10-ről 15 százalékra ugrott azoké, akiket már megkárosítottak a csalók – derül ki a CIB Bank reprezentatív felméréséből.
A román elnökválasztásokon elszenvedett sorozatos kudarcok után lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről is Marcel Ciolacu volt miniszterelnök kedden.
Biztosan veled is előfordult már, hogy a konyhába belépve ismerős, de enyhén szólva sem kellemes illatok csapták meg az orrod. Ez nem más, mint a mosogató jellegzetes szaga, amit elsősorban a bomló élelmiszermaradékoknak köszönhetünk. Szerencsére komoly vegyszerek nélkül, egy minden háztartásban megtalálható alapanyag segít, hogy újra illatos legye
Vissza kell szerezni a piaci és politikai stabilitást mielőtt folytatnánk a kamatcsökkentéseket – mondta kedden a román jegybank elnöke. Az országban a hétvégén a Nyugat-barát Nicusor Dan nyerte az elnökválasztás második fordulóját, azonban komoly költségvetési kiigazítás vár még az új vezetésre.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keddi kerethirdető sajtótájékoztatóján elmondta, sajnálja, de megérti hogy Gulácsi Péter lemondta a magyar válogatottságot.
Azt már mindannyian tudjuk, hogy a depresszió hatással van a táplálkozásunkra is, ugyanis gyakran szinte teljesen megszünteti az étvágyat, máskor pedig épp ellenkezőleg: jelentősen fokozza azt.
Fotó: Audi Az új Audi A6 Avant*dinamikusabb, hatékonyabb és digitálisabb, mint valaha, és a prémium nagyméretű kategóriában egyetlen más járműhöz sem hasonlítható, első osztályú utazást biztosít. Május 16. óta érhető el a márkakereskedésekben Európában, az A6 Sedan* pedig július végén kerül piacra. A Premium Platform Combustion (PPC) alapjaira épül
A Szövetségi Statisztikai Hivatal április végén nyilvánosságra első adatai szerint Németországban a bruttó hazai termék mennyisége – az előző negyedévi 0,2 százalékos csökkenést követően - 2025 első három hónapjában az ár-, a szezonális és a naptári hatással kiigazítva 0,2 százalékkal meghaladta a 2024 utolsó három havit úgy, hogy mind a magánfogya
Bár Magyarországon már több mint egy évtizede bevezették a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, sokan még mindig bizonytalanok vagyunk abban, melyik hulladék pontosan melyik gyűjtőbe való. A papírlapok vagy alumínium italosdobozok esetében viszonylag egyértelmű a helyes döntés, ám egy zsíros pizzásdobozzal vagy egy lecsavarhatatlan kupakú tusfür
A megállapodással nem csorbul a felek nemzeti szuverenitása, annak egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy a WHO titkársága, ezen belül főigazgatója felhatalmazást kapna bármely tagország nemzeti jogrendszerébe vagy politikájába való beavatkozásra.
Az Eatrend Kft. korábban az ország több pontján terjedő vírusfertőzésre fogta, hogy Nagykőrösön közel ezer ember betegedett meg márciusban, ám a Nébih a vállalat konyháján végzett ellenőrzésen több problémát is tapasztalt. Ráadásul a minták elemzését az nehezítette, hogy azok nagyfokú általános szennyezettséget mutattak. Most újabb részletek láttak
A Nobel-békedíjas lengyel elnök korábban Orbánnak is adott tanácsokat, most azt mondja, hiba volt Pestre menekíteni Romanowskit. "Egy tolvaj, egy bűnöző ez az ember. Kár, hogy ebben az ügyben ez történt a magyar-lengyel két jó baráttal."
Palvin Barbara és Dylan Sprouse párosát nem lehet nem imádni: bárhol is jelennek meg, csak úgy árad belőlük, mennyire szeretik egymást. Legutóbbi közös fotójukon elképesztően jól néznek ki együtt: azon túl, hogy mindketten nagyon elegánsak, csak úgy izzik közöttük a levegő.
22 ország 85 főszerkesztője írta alá rövid időn belül azt a nemzetközi szolidaritási nyilatkozatot, ami azért indult, mivel úgy vélik, a Fidesz gyakorlatilag törvényen kívül helyezi a szabad sajtót – és tágabb értelemben ezzel a demokratikus közvitát is.
Nyersen minden egészségesebb? Nem mindig! Bár manapság egyre népszerűbbek a nyers ételek és a "minél természetesebb, annál jobb" elv, van néhány alapanyag, amit semmi esetre sem szabad hőkezelés nélkül fogyasztani. Ezek ugyanis komoly veszélyt jelenthetnek az egészségedre – még akkor is, ha ártalmatlannak tűnnek. Mutatjuk, mely ételekkel bánj nagyo
Izrael újabb hadjárata keretében szombaton átfogó támadást indított azzal a kimondott céllal, hogy felszámolja a Hamászt és kiszabadítsa az összes maradék túszt.
Elindult a Hunimation.com, az első angol nyelvű szakmai weboldal a magyar animációról, és már látható a friss iparági trailer is, 24 stúdió 75 alkotásával a Magyar táncokkal.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta tizenhetedik szankciós csomagját, mely egyebek mellett az orosz energiaipart, ezen belül az eddigi szankciókat megkerülő úgynevezett orosz "árnyékflotta" tartályhajóit, valamint az orosz erőket fegyverekkel ellátó vállalatokat és vezetőiket célozza.
Marco Rossi a keddi kerethirdetés kapcsán elmondta, a magyar válogatottnak inspirációt kell merítenie a friss kupagyőztes Paks csapatjátékából. A szakember emellett kiemelte, jelenleg nem lát olyan támadót az OTP Bank Ligában, akit Varga Barnabás mögé második számú középcsatárnak meg tudna hívni.
Gyógyíthatatlan az előző amerikai elnök rákbetegsége, de az elmúlt évek áttöréseinek köszönhetően akár évei és nem csak hónapjai lehetnek hátra. Diagnózisa viszont még inkább ráirányította a figyelmet egy új könyvre, amely szerint elnöki ideje alatt legközelebbi munkatársai igyekeztek leplezni Biden állapotát, különösen szellemi frissességét. Trump