Idén ötéves a CETIN Hungary Zrt. mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltató. A cég eddig több mint 102 milliárd forintot ruházott be – számos mesterséges intelligencia (AI) alapú megoldást is alkalmazó – infrastruktúrája fejlesztésére, és idén is további jelentős fejlesztést tervez. A független, integrált távközlési infrastruktúra-szolgáltató CETIN
Amikor múmiákra gondolunk, a legtöbb embernek az egyiptomi piramisok és a fáraók aranymaszkjai jutnak eszébe, pedig a testek tartósítása, a balzsamozás hagyománya világszerte sok kultúrában megjelent, és néha egészen hihetetlen módszereket használtak.
Simone Inzaghinak igaza van, tényleg ötven évente születik ilyen tehetség - mondja Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott labdarúgó Yamalról. Koppányi Gergely futballelemző is csatlakozik a véleményéhez, mindketten elmondják Matthesz Flóra műsorvezetőnek, hogy a Barca fiatal klasszisa mennyiben lett érettebb játékos a tavalyi idényhez képest.
Nincs azzal semmi baj, ha éjjelente néhány másodpercre felébredsz alvás közben, de mi a helyzet akkor, ha mindig ugyanabban az időpontban riadsz fel álmodból? A kínai szervóra segítségével most megtudhatod, mit jelent az egészségi állapotodra nézve ez a jelenség!
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója pénteken a Fradi Zóna Bemelegítés vodcastjében elárulta, hogy Mohamed Ali Ben Romdhane aláírt az egyiptomi al-Ahlihoz, így ha a 25 éves játékos átmegy az orvosin, a következő szezontól már a kairói együttes futballistája lesz.
Életének 47. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Lipták László, a Dvtk saját nevelésű labdarúgója, aki összesen 30 élvonalbeli bajnokin szerepelt Diósgyőrben.
Az Egyesült Államok többé nem közvetít a béketárgyalásokban Ukrajna és Oroszország között, miután Vlagyimir Putyin megtagadta a tűzszüneti megállapodás aláírását - számolt be a Magyar Nemzet.
Nádas Bence, illetve Csikós Zsóka sikerét hozták a pénteki K-1 500 méteres döntők Szegeden, a kajak-kenusok idei első versenyén, amely egyben az idény egyetlen klasszikus válogatója a sportágban.
A német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) hivatalosan "bizonyítottan szélsőséges jobboldali szervezetnek" minősítette a Németországért Alternatíva (AfD) pártot, ami jelentős lépés a növekvő politikai erő korlátozására – írta meg a Politico. A német szakértők szerint felerősödhetnek a követelések a párt betiltására.
Számos szcenáriót láthattunk és olvashattunk már arról, hogy miképpen reagálna az emberiség egy világvége-helyzetre. Az eternauta egy egészen új opciót mutat be.
A Real Madriddal ellentétben az Inter ki tudta használni azokat a helyzeteket, amikor a Barca lesreállításra játszó védői nem egyszerre mozogtak - mondja Koppányi Gergely futballelemző a Focipétek legújabb adásában. A műsorban, mely pénteken 21 órától már elérhető az RTL+ Premiumon, Matthesz Flóra vendége még Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott
A képen elrejtett apró részlet alapján állapítsd meg, hogy ki a gazdag valójában Sara, Pam és Jessica közül. A megfigyelés, a logika és a gyors gondolkodás szórakoztató próbája előtt álsz.
A párt továbbra is inkább népszavazásra bocsátaná itthon Ukrajna uniós tagságának kérdését. Több ponton se értenek egyet pártcsaládjuk, az EPP kongresszusán állásfoglalásával.
A brunch műfaja az utóbbi években hatalmasat ment, és Budapesten már számtalan hely kínál egész napos reggeliket. A Briós az egyik úttörője ennek a trendnek, hiszen 2010 óta stabilan az élmezőnyben van. De mi a titkuk? Ennek jártunk utána!
Ne felejtsd el! Ekkor kell ledolgozni a májusi négynapos ünnep péntekjét: Mivel május elseje 2025-ben egy csütörtöki napra esik, így a pénteki napi is pihenőnapnak számít majd. Ezt azonban le kell dolgozni, ezt ne felejtsd el te sem! 2025-ben május 1-je, a munka ünnepe csütörtökre esik. Május 2-a, péntek pihenőnap lesz, így kapunk egy négynapos
Tavasszal ismét elárasztotta a Facebook hírfolyamot egy jól ismert figyelmeztető szöveg, amely szerint a Meta, a Facebook anyavállalata, holnaptól felhasználhatja a fényképeinket és adatainkat, ha ma nem posztolunk erről egy tiltó nyilatkozatot. A bejegyzés szerint, ha nem teszünk közzé egy adott szöveget, a Meta automatikusan engedélyt kap tőlünk
Olasz és francia lapértesülések szerint Emmanuel Macron francia elnök megpróbált beavatkozni a pápaválasztás folyamatába, de Erdő Péter bíboros tájékoztatta erről a bíborosi kart, kérve azt, hogy utasítsák vissza a külső befolyásolási kísérletet.
A menstruációs ciklus különböző szakaszaiban változik a nők koleszterinszintje, attól függően, hogy ösztrogén-szintjük éppen emelkedik, vagy esik. A laboreredmények értékelésében bizonyos esetekben érdemes figyelembe venni ezt a tényezőt is, azonban legtöbbször nem befolyásolja a kezeléssel kapcsolatos döntést.
100 évvel ez előtt senki sem gondolta volna, hogy mindannyian autóval járunk munkába, hogy mobiltelefonon tartjuk a kapcsolatot szeretteinkkel, vagy hogy mi sem lesz természetesebb, mint feltenni kérdéseinket a mesterséges intelligenciának, ha gyors válaszra van szükségünk. Tudod, hányadik ipari forradalmat éljük 2025-ben? Milyen nagy korszakokra b
Legyen szó autóvásárlásról, lakásfelújításról vagy egy váratlan anyagi kiadásról, előszeretettel nyúl a szabad felhasználású személyi kölcsönökhöz a magyar lakosság. Ha valaki nem jogosult a kamatmentes babaváró hitelre vagy a munkáshitelre, és nem szeretne jelzálogot a lakására (pláne ha már van rajta lakáshitel), akkor valóban ez lehet számára a
A népszerű influenszer-üzletasszonynak eddig nem volt szerencséje a szerelemben, pedig kétszer is kimondta a boldogítónak hitt igent. Horváth Gréta még csupán a harmincas évei közepén jár, de túl van két váláson. A második férje már gondolatban sem létezik a számára, de az első kenyértörést máig bánja.
Egy bátor nő a középkorból, aki nem kért a férfi gyámságból, nem lehetett elhallgattatni, és nem félt leírni az igazságot. Christine de Pizan tollal vívott harcot a nők méltóságáért, évszázadokkal megelőzve korát.
A Kínai Nemzeti Űrügynökség a Hosszú Menetelés-2C rakétával indított két műholdat, amelyek egy műszaki meghibásodás miatt végül nem érték el a tervezett pályájukat. A küldetésben részt vevő tudósok végül több mint 100 nap alatt dolgoztak ki egy új módszert az objektumok megmentésére.
Sokszor írtunk már tankolási tippekről, arról, hogy mikor töltsük fel üzemanyaggal az autónkat, hogy kevesebbet fizessünk, aztán közzétettünk abszurd csalást és olyan hihetetlen történetet is, amikor egy személy többsazáz alkalommal tankolt fizetés nélkül, valamint írtunk a legkevesebbet fogyasztó autókról is. Most a tankolásnak egy másik aspektusá
A rengés mindössze 10 km mélyen pattant ki a kezdeti becslések alapján, ami sekély földrengésnek számít – ilyen esetekben fokozott a felszíni hatások és a cunamiképződés esélye.
Ha van ruhadarab, amivel le lehet venni a lábaimról, akkor az a kabát. Míg mások táskákat, cipőket vásárolnak gondolkodás nélkül, az én gardróbom csodaszép kabátokkal van tele.